Hősünket felveszik pénzügyőrnek, könnyű, víg élet, de fegyelmi vétségek következtében lecsukják, decemberben megszökik, egy cimborájánál húzza meg magát. A viszony kezdete Esztivel, összeköltöznek. 1884-ben három hónapig tűzoltó, majd egy hónapig kocsifelíró a MÁV-nál. 1885-ben nagykorúsíttatja meg magát, az így megkapott örökségét teljesen feléli, szakítás Esztivel, majd kibékülnek. Rövid ideig ismét tűzoltó, illetve vasúti alkalmazott (bárcázó), de könnyelmű élete következtében összeszedett nemi betegsége miatt kimarad. Züllés, barátai és Eszti támogatják, 1886 márciusában az immár 20 éves hősünk besoroztatja magát Morvaországban; protekció révén májusban ismét alkalmazza a MÁV (éjjeli- majd nappali őr).
Adósságra éltem, míg 1883-ban a budapesti pénzügyigazgatóságnál januárban [valójában februárban, lásd itt] felvettek pénzügyőrnek, s beosztottak az Attila utczai 14-ik szakaszhoz, ahol előbb Münich volt szemlészem, utóbb Bánóczy, azután meg Kapitány nevezetű; itt azután könnyen éltem, az árvaszéktől, amit lehetett, kipumpoltam, s vígan voltam; ugyanazon év novemberében megunva a postolásokat, s apróbb variatiókat, összetűztem a szemlésszel, aki a Csalogány utczai biztossághoz kísértetett, ahol gyönyörűen lezártak, közelegvén a karácsonyi ünnepek szabadulni akartam, s ezt ki is vittem úgy, hogy egy szép nap Fehér nevezetű vigyázó volt napos, kikéredzkedtem szükségre, és a vigyázó maga lévén otthon, arra reáfordítottam a kulcsot, azután illa-berek, nádak-erek, neki ős Buda zegzugos utczáinak, s meredt lábakkal a Görög utcza 1. szám alá, ahol Bendlék laktak, s ahol holmim volt, felkapva köpenyt, kardot, csavargőzösön át Pestre a Vas utczába, ahol Pappék laktak, és szabad, de üldözött vad voltam.
Másnap becseréltem egyenruhámat polgáriba, s meghúztam magam Pappéknál, ott töltve az ünnepeket is, miközben Bendlné segített.
1884 januárjában hazamentem Bendlékhez, ott az asszonnyal magam lévén otthon, viszonyba keveredtem, amely viszony eltartott 1891-ig. A nő nem volt törvényes neje Bendlnak, neve Samoday Eszter volt, ugyanazév márcziusában azonban viszonyukat törvényesítették.
Ugyancsak 1884 januárjában egy volt collégám – Nagy Pál – ki időközben detectív lett az Andrássy úton, letartóztatott, mert a pénzügyigazgatóság köröztetett, de bajom nem lett, gondolom Borbás befolyása révén.
Azután tengődtem lopva a napot, éldegélve menage á troisban ["édeshármasban", vagyis a naplóíró, Eszti és Bendl Feri] az árvaszéknél levő tőkém terhére, voltam a fővárosban három hónapig tűzoltó is, de megunva a nem nekem való szolgálatot, azt novemberben otthagytam, s közös háztartásra léptem most már Bendlnével, a Bokréta utcza 22. számú házban bérelve lakást.
A kép illusztráció, Mizzi Palmét ábrázolja (forrás: www.onb.ac.at)
Közben november 11-én bejutottam a m. kir. államvasutakhoz a dunaparti teherpályaudvarra kocsifelírónak, főnököm Preyer Ágost igen szigorú ember volt, de engem kedvelt, deczemberben szabadságot kértem egy napot, s miután nem adott, egyszerűen otthagytam az állásomat.
1885-ben kierőszakoltam fellebbezés útján az árvaszéknél – budapesti –, hogy nagykorúsítsanak, ennek persze a czélja az volt, hogy a még meglevő pénzhez és ékszerekhez hozzájussak, amit meg is kaptam, s el is úszott szépen.
Nem levén már most mire támaszkodni, Preyer jóvoltából ismét visszajutottam Dunapartra [a dunaparti teherpályaudvarra], most már mint bárczázó.
Bendlnével összeveszve, azt ott hagytam, s gyermekkori czimborámhoz – Mussil Ferenchez – költöztem a Duna utcza 4. szám alá, lévén ők ott házmesterek a Rumbach-féle házban, az anyja özvegy volt. Ő volt az utódom a kocsifelírói hivatalban.
Itt azután a közösen elkövetett ostobaságok, s húgycsőfolyás következtében beállott heregyulladás miatt kimaradtam az állásból. Ismét tűzoltó lettem, s az voltam vagy 3 hónapig, ősszel kibékültem Bendlnével, s folyt a viszony tovább vele.
Most már csakugyan problematikus volt az existentiám, Musilné 1886 májusáig hitelezett, de azt azután megtagadta, átmentem Pappékhoz [a Promontori út 15. szám alá], s ott kezdtem a lejtőn zülleni, Bendlné segített, amit tudott.
Igyekeztem állást szerezni, de az nehezen ment, közben mártiusban fenn is voltam [Morvaországban] nagybátyámnál, s besoroztattam magamat Tremlesben (Strmilov) egy kis városkában, kibékülve rokonságommal, végre is a józsefvárosi pályaudvar főnöke alkalmazott Preyer közbenjárására éjjeliőrnek, de mivel persze én vígan aludtam, hát nappalinak tett meg, s mint ilyen kihúztam, Budáról a Promontori útról járva át [Pestre, a pályaudvarra], elemózsiát meg Bendlnétől kapva, egész szeptember 30-ikáig, a bevonulásom előtti napig.
Az ezt megelőző események: Előtörténet III. (1880-1883)
Az első, itt közreadott naplóbejegyzés: 1886.09.30.
Utolsó kommentek