Lowetinszky János József 1892-ben került Horvátországba, miután két hónap után megszűnt viszony a szentendrei HÉV-nél, ahol kalauz volt. 1893 márciusától néhány hónapig Zágrábban volt állomásfelvigyázó-gyakornok a Déli Vasútnál, majd szeptembertől nyolc hónapon keresztül távírászként dolgozott a MÁV-nál a Zágráb megyei Sunja város vasútállomásán. A több mint egy évig tartó kényszerű horvátországi kitérő 1893 májusáig tartott, amikor is végre visszatérhetett Magyarországra, ugyanis kinevezték távírásszá a budapesti Keleti pályaudvarra.
Az alábbi naplóbejegyzések a sunjai kollégáktól és szeretőktől való búcsúzkodást, a visszautat, valamint a budapesti lakáskeresés izgalmait örökítik meg.
1893. május 2.:
Kedd. Felébredtem ugyan korán, de ismét elaludtam, 8 után fel, testgyakorlatok, rendezgetés, tisztolkodás, Gärtnernét secáltam, felöltözve, el, reggelizés, azután felügyeltem a munkálkodására Fureknek, elbúcsúztam Majur[tól] és Volinjatól, [a] távírdán sajnálkozásuknak adtak kifejezést. Segítettem dolgozni.
Azután haza, befejezve a csomagolást, vissza az irodába, s naplóim rendeztem. Kostajnica küldi a dohányt is, így hát a „rü[c]kzug” megfelel a strategika szabályainak és egész correct lesz, hála Istennek, 8 hónapot töltöttem itt ebben az áristomban, most legalább ismét szeretett Pestemre juthatok vissza.
Druzsbaczky hallomás szerint a feleségével kéreti Zü-nél az áthelyezését, persze kényelmesebb a szoknya ránczai mögül harczolni az élet viszontagságaival. Ebédlés, elbúcsúztam Bellosevicéktől, Jancsi az útra jó szilvóriumot adott; haza, otthon tisztolkodás, s elrendezve az elvivendőket is, becsomagolva, kaptam magam s elbúcsúztam Gärtnerétől, ha nem lett volna azon nehány forró csók, amelyet váltottunk, bizony Isten, nem is hittem volna, hogy viszonyunk volt, oly banálisan ment végbe a búcsúzásunk.
Gärtnerné Róza - a naplóíró vasúti kollégájának felesége - meghódításának állomásai (részletek a naplóból):
„én a csinos asszonykával [Gärtnernével] magam maradva, közönyös dolgokról beszélgettünk, pedig azt hiszem ő is, én is másról jobb szerettünk volna beszélni, néha-néha összetalálkoztak szemeink, s ugyancsak hányták a szikrákat, még azt hiszem, tűzbe találunk jönni adandó alkalommal.” (1893.01.14.)
„az asszonykával pedig villamos áramot fejlesztettünk a lábaink[kal], könyökeink[kel] és szemeinkkel. A férjnek [Gärtnernek] ki kellett mennie a vonathoz ezalatt én az asszonykát kezdtem puhatolni, amint veszem észre, alakalom adtán hajlani fog a szép szóra, ezen kellemes foglalkozás közben Gaertner érkezte zavart.” (1893.01.25.)
„Beszélgetés, kártyázás, theázás, ennek [Gärtnernek] ki kellett mennie, én rohamot indítottam, actioba léptek az összes ostromló szerek, kérés, csók, míg végre az erőt is igénybe kellett vennem, ellenkezett ugyan kissé, rövid ostrom rajt, enyém lett /K./ Rendbe hozom öltözékeinket, egy csomó szemrehányást vállalva magamra, mely azonban nem igen rosszallólag hangzott. A menyecske arczán mély pír ült, szemei phosphorescáltak, megbeszéltük a további magatartást, mire ez bejött, tovább kártyáztunk.” (1893.01.31.)
„Kezdtük lassan ismét neki melegedni, theázás, kártyázás. Róza ezt [férjét, Gärtnert] felküldte Jóskához, hogy az akar vele beszélni, míg az fenn volt ki is békültünk; milyen leleményes egy női fej, elküldte férjét vízért, de azért óhajomnak mégsem engedett; szerencsémre a lámpásból az olaj kiégett, s most ösztökélte, menjen olajért, míg szemei vágyakozva tüzeltek felém s ajkai remegtek a belső izgatottságtól, ez [Gärtner] elment olajért s mi félhomályban maradva, kéjes ölelésbe éreztük magunkat önfeledten /K/ rendbeszedve magunkat, ismét helyünkre ültünk ez megjött s világosságot csinált, kártyázás még” (1893.02.13.)
Dohányom megjött a többi holmihoz csatolva. Kész voltam az útra.
Baranekéktől is elbúcsúztam rövidesen, a főnöknétől egy csomó udvariasság[gal] s egy kézcsókkal váltottam meg magam, a kis Katicza szemeibe könnyek tolultak, azt hiszem, ennek a kicsikének esett a válás legnehezebben, váltig adogatta a búcsúcsókot.
Holmimat bevitettem a kocsiba, s az ajtót becsukattam. A munkások is a meghatottság jeleivel búcsúztak, kezem önkénytelenül nyúlt eme napbarnított alakok munka által durvított kezei felé, kik erőteljes szorítással köszönték meg az irántuk részemről tanúsított jóindulatot. Thény is szívélyesen búcsúzott, mintha a sajnálat kifejezését vehettem volna észre a különben mogorva vén medve arczában, mi szinte [szintén] jól esett.
Közeledvén az indulás ideje, Grodától búcsúztam el szívélyesen, mindketten meg voltunk hatva, azt hiszem, a válás mindkettőnknek nehezére esett. Ruganyos léptekkel siettem a kalauzkocsiban elfoglalt főnökhöz, s czeremonielle jelentettem neki, hogy távozom rendeltetési helyemre, s kezet szorítva, minden jókat kívánva elbúcsúztam.
Bellosevicshez beugorva, szintén adieut mondtam, az előtte levő omlettével teletömte a szájam, ez volt az utolsó sunjai falat.
Boérral beültünk végre, felhangzott a 3-ik jeladás, egy éles fütty, a vonat teste megrándul, s elindultam 8 havi vágyódás, honvágy után imádott hazámba, még egy búcsú-szalutumot téve azon állomásnak és bennlakóinak, ahol exiliumomat [száműzetésemet] kitölteni kellett; az utolsó, ki üdvözölt, Ivancic volt, Gärtner szintén meg volt hatva, szegény tatár!
Sem Druzsbaczky[tól], sem Apostolovictól nem búcsúztam el, legalább positiv tudatában vannak irántuk táplált érzelmeimnek. Boérnek megmagyaráztam, hogy miért tevém mindezt, mert körülbelül tudom, hogy alkalmilag szavaimnak visszhangja fog lenni.
Blinjski Kuton Boér[tól] és Wagmantól búcsúztam el, Capragon Breyer várt, beszállt hozzám a III-ad osztályba, beszélgetés; Sziszeken Hellmich várt, mindketten gratuláltak, beszélgetés, László és Potok is szívélyesen búcsúztak el tőlem. 4 után szívélyes búcsút véve, elbúcsúztunk.
Hellmich egy levelet adott, amelyet egy Kirsteiner nevű állomás-felvigyázó írt neki a czélból, hogy én cserélnék vele Hatvanba távírdai szolgálatra, nota bene, hogy csak azt kívánta, hogy fizessem meg neki a 30 frt átköltözködési átalányt.
Szundítottam egyet, azután a nyújtott, szép panorámát szemléltem még, feltűntek a Slemen felséges ormai, s beértem Zagrabiensisbe [Zágrábba].
A naplóíró vonatútja Sunjából (a térképrészlet jobb alsó sarkában) Zágrábba (a bal felső sarokban)
Strausz jött elébem, holmimat bevitettük a távírdába, hol Muraucsány is volt, beszélgetés; amint ott unalmaskodom (a 803-as 1 órát késett), eszembe jutott Sunját meghívni, Groda jelentkezett, még egyszer szívélyesen elbúcsúztunk, a távírdán sajnálkozásuknak adva kifejezést a tévedésért. Nemsokára jön Ficza, megörültünk, de a fiú midőn a hírt meghallotta, elszontyolodott, és izgatott lett, mintha én tehetnék arról, hogy Isten eláraszt jóságos kegyeivel; beszélgetés, majd Vass mutatta be jegyesét egy iruló-piruló kicsikét, együttesen el a „Locomotív” vendéglőbe, vacsorázás, poharazás.
Néhány nappal korábban is járt Zágrábban a naplóíró, akkor nem kollégákkal találkozott...
„Ballagtam magamban, míg egy bordélyházba benéztem, ott három leány vett körül, sörrel traktáltam őket s secáltam, hogy bármely nyelven kérdeztek, mindig mással feleltem, végre a legcsinosabbat elvittem magammal, alkudozás, a pénzem kevés volt már, végre megegyeztünk, vetkőzés, fekvés /K/, alvás, 3 tájott felköltöttek /K/, a kicsike tüzes volt, öltözés és el” (1893.04.27.)
Bajomi is odajött és a kis Leybold is ott volt, ki rendkívül megörült látásomnak, a fiúk folyton bohó stiklijeinkre emlékeztettek, amelyeket véghezvittünk; vissza a pályaudvarra, Ficzával a nősülésről néhány komoly szót váltottam, Szedmák hivatalnok is gratulált az áthelyezéshez; sétálgatás és beszélgetés, végre a beszálláshoz jeleztek, holmimat a fiúk berakták, még rövid pár perczig beszélgettünk, azután egy búcsúcsók Ficzával, egy hang [egyhangúan] Chaos üdvkívánatok, s megindult a vonat, míg én elmerengve tekintettem ki az elmaradozó hamvas szürke tájra.
Később útitársaim közül egy öreg asszony tűnt fel … /61 éves/, ki Jeruzsálemből – hol az izraelita hitközség költségén él – utazik haza Kolozsvárra gyermekeihez, ahonnan szürkehályog által megtámadott szemét operáltatni megy Bécsbe; csakugyan megható volt, midőn Istenbeni bizodalmának adott kifejezést, mely őt eddig megóvta s ezután is megóvandja; hatalmasabb ideig beszélgettünk, elmondotta ottani életmódját.
Kőrösön Groda bátyja után néztem, de biz az már haza ment volt. Ledűltem, s úgy mint múltkor, közvetlen 10 percczel a vonat indulása előtt ébredtem fel. Beszélgetés egy pikáns horvát kicsikével.
Az idő gyönyörű szép volt, még az ég is mosolygott egy szegény földi gyermek boldogságán, ki hazáját nem bírta elegendő gyorsasággal elérni, s lerázhatta végre az idegen szokások és nyelv béklyóját.
1893. május 3.:
Szerda. Végre meguntuk a trécselést, ledőltünk aludni egyet. 5 tájt fel, toilettet csináltunk s rendbe szedve magunkat, megindult a terefere. Utasok szálltak be különböző helyeken, később odaszorított a zaj egy gömbölyded fiatal práterkához, ki álmélkodásomra 40 évesnek vallotta magát; egy naiv kedély, ki még nem volt a fővárosban, elbeszélgettünk szépen Promontorig [Budafokig], ahol kiszállott.
Végre kidomborodott a szent Gellért-hegy, megláttam szép szülővárosom templomainak ismert aranyos kupoláit, örömteljes izgatottság vett rajtam erőt.
Ferenczvárosban [a ferencvárosi pályaudvaron] Eötvös szállt be hozzám, ki örömmel üdvözölt. Az öreg Pellet s Orbán is künn állottak s köszöntésem szívélyesen viszonozták.
Beszélgetés, „Su”-ban elbúcsúzva útitársaimtól, holmimat a ruhatárban letéteményezve, a rács mögül Franczinak vörös czifferblattja [arca] vigyorog felém örömteljesen, el hozzá haza, letéve a felesleges holmimat, megbeszélve a találkozás részleteit, el Sándor anyjához, ki örömmel üdvözölt s értesített, hogy Sándor dolgozik;
át a Fürdőbe [vsz. a Rudasba], hatalmasan kifürdőzve magam, villanyozás, torna, hidegvíz-kúra, borotválás s tyúkszemvágatás; ott ismét Eötvössel jöttem össze, ki felvilágosítást adott a Berecz-féle 50000 frtos sikkasztásról, melyet ugyanazon Berecz, ki velem „Su”-ból cserélni akart, bátyjával, Antallal – ki a Leszámítoló és Pénzváltó Banknál hivatalnok volt – követett el. Pragerhofban az idősebbet 18000 forinttal elfogták, míg a fiatalabb, Ede 30000 frttal kiszökött szerencsésen. Öltözés és busás baksist kiosztva, el, s a közeli vendéglőbe, megvártam Eötvöst, ki jó lakást ajánlott.
Csavargőzösön [kompon] át nagynénémhez, ki igen megörült jöttömnek, épp ma kelt fel betegágyából; rövid idő múlva el, s felkapva a lóvonatra [omnibuszra], a Kerepesi út 82. szám III. em. alatt megnéztük a szobát, melyben alig lehetett mozdulni, 8 frt; a lakással megbékéltem volna, hanem a lakásadónőnek oly visszataszító arcza volt, hogy megbántam, hogy 1 frt előleget adtam; el is mentem más után nézni, de biz az horribilis volt mindenütt, amit kértek érte; hónapos ágyat is néztem, azt sem találtam;
kezdett az eső esni, egy eszmém jött, beugrottam Samodayékhoz, hol Irma [egy]maga volt honn, előadva szándékom, oda nyilatkozott, hogy tudni ő nem tud, de esetleg nála találhatok lakást, amit el is fogadtam, rövidesen megalkudva, elmentem „Su”-ba, s kiváltottam a holmimat, s haza is vitettem; otthon aztán nekiálltam kirakni s elrakni mindent, 5 órára kész is voltam szerencsésen; tisztálkodva, elmentem lóvonattal a kávéházig, ahol Mikádó és Rieker volt, utóbbit ignoráltam. Mikádó átjött hozzám, beszélgetés, kávé[zás] s groggozás. 6 előtt el, s kiballagtunk Franczihoz, de még nem volt honn; Weimannét egy könnyed főhajtással üdvözöltem; apropos, már reggelizni is Wohlmutnál voltam, ki a régi üzletéből 1-én [május elsején] kihurczolkodott.
Haza, víve még a Franczinál felejtett tintatartót, vissza Franczihoz, ki már várt, elballagtunk Mikádó új lakásába a Fecske utczába, félpincze-lakás [szuterén] s ketten bírják.
Ermuny [?] örömmel üdvözölt, beszélgetés, 8 után el Franczival, lóvonatra ülve el a Dalszínház utczába Mari [a naplóíró menyasszonya, későbbi felesége] miatt, de az már onnan elment volt, megvártam, míg Franczi végzett egy liaisonjával [itt: szertőjével] a Teréz körúton, azután rohamlépésekkel a Rózsa utczába, s felküldtem Franczit Németékhez, onnan az Almásy térre utasítottak, oda is elmentünk, de szegény fiú nem talált semmit sem, erre már anélkül is dühös lévén, felmentem Németékhez, de azok sem mondhattak semmit sem mint amit mondtak, nem maradt más tennivalóm mint hazamenni, amit meg is tettem. Otthon beszélgetés, s nemsokára alvás.
Az idő változó, valóságos áprilisi nap volt, hol derült volt, hol esett.
Utolsó kommentek