A naplóíró Lowetinszky János József (1866-1935) és felesége, Mari színházba is járt. 1932 februárjában a mai Új Színház épületében működő Kamaraszínházat keresték fel a Paulay Ede utcában.
1932.02.01.:
Gyertyaszentelő. Kedd.
Reggel ½ 8-kor ébredtem, enyhén megizzadva. Heverés, olvasgatás. Mari kiment Keleti p.udvarra tojásokért.
Úgy ¾ 10-kor beállít Kirchner Bandi, beszélgetés, azt mondja, hogy a tisztek brutálisan bánnak a legénységgel, úgy látszik, még mindig „Drill”, és nem „Erziehung”, amint azt Orth Jancsi, a volt János főherczeg vagy negyven évvel ezelőtt már ajánlott; úgy látom, úgy vagyunk, hogy a rosszat nem feledjük, és a jót nem tanuljuk, ami baj. Mari hazajött, a fiú feszelgett [feszengett], mint olyan valaki, aki akarna valamit, de nem tudja, hogyan kezdjen bele, végül elment; hát utóvégre nem rendezkedhetünk be arra, hogy akárki jön, mind végigkínáljuk, anélkül is elég a darazsunk.
½ 11-kor fel, rendezkedés, reggelizés, elmosogattam az edényt. Mari rendet csinált, szellőztetett, és a húst sütötte. Toilette, testgyakorlatok, elláttam a verebeket. ½ 3-kor ebédlés, elmosogattunk, befűtöttünk; heverés, olvasgatás, alvás. Mari toilettet végzett és öltözködött. 5 után Farkas Jenő volt itt, beszélgetés. 6-kor elment.
Felöltözve, ½ 7-kor elsétáltunk a Paulay Ede utczai kamaraszínházhoz, ott az emeleti 6. sz. páholy 1. és 2-ik székét foglaltuk el.
A színház kicsiny, intim jellegű, elég jó benyomást keltő, meg is telt szépen; a páholyokban egy pap vezetésével öt „Ludovicás” „stiffli” is hevült a látottak[ért] és hallottakért. Sz. [helyesen: Zs.] Tüdős Klára magyar nótás képe, a „Gyöngykaláris” ment.
A czímszerepet Bajor Gizi Játszotta, művésziesen, bár gyengécske hanggal, amelyet a zene túlszárnyalt, de alakítása kitűnő volt a „verbunkos” szeretőjét sirató falusi leányka, az „andalgó” papkisanya és a „kesergő” czigányleány szerepében, az utóbbiba[n] táncza gyönyörű volt.
Nagyszerűen ropta a toborzót Matányi Árpád [helyesen: Antal], a káplár, Abonyi Géza érzelmesen a diák, és Cs. Aczél Ilona nagyszerűen a tiszteletesné asszony szerepében. Régen feledésbe merült dallamok keltek emlékeimben életre, Lavotta serenádja poeticus volt, Csermák és Bihari motívumai s zenéje elevenedett fel, dörgő tapsvihar jutalmazta a szereplőket a szép számú közönség részéről.
A Kamaraszínház két utolsó produkciója két különböző irányban stílusváltást képviselt. Kétségtelenül meglévő értékeik ellenére a későbbi dráma- és színháztörténetek valószínűleg politikai okokból méltatlanul elutasították őket. A Gyöngykaláris (1932. január 23.) szcenáriumát a sokoldalú Zsindelyné Tüdős Klára írta. A mű három része Verbunkos, Andalgó, Kesergő 1810-ben, 1830-ban, illetve 1850-ben játszódott. A színjáték zenéjét Molnár Imre népdalgyűjtését felhasználva Losonczy Dezső és Nádor Mihály állította össze. A rendezést Hevesi Sándor vállalta. Alaptalanul minősítették álnépiesnek, később gyöngyösbokrétásnak. (forrás)
A bár kicsiny zenekar igen szépen oldotta meg a feladatát. A díszletek tűrhetők, a jelmezek decens, magyaros volta szinte üdítően hatott ebben a mai, meztelenségben tobzódó színházi világban. A hazafias vonatkozásoknál szinte [szintén] vastapsok voltak.
Mari láthatólag élvezte a színjátékot, és én meghatott gyönyörűséggel frissítettem fel a gyermekkoromban magamba szívott melódiákat. 10-kor befejezték.
A nagykörúton át elmentünk a nemrég a Munkás és Huszár utczák sarkán szegedi mintára alakított és megnyitott „Haggi” [Hági] sörözőbe.
Mari két korsó[val], én meg két pohárral ittunk meg, beszélgetés; már kijöttünk, [mikor] hóvihar seperte végig a várost
Villamoson el, haza [VII. Thököly út 37.], ½ 12 lett, mire hazaértünk. Vetkőzés.
Az idő d.e. derült, szeles, d.u. borult, éjjel hóvihar. Reggel 2 fok, d.u. 2-kor 6 fok, éjfélkor 2 fok.
Utolsó kommentek