Tíz napi dínom-dánom után a naplóíró, Lowetinszky János József jó útra tért, és feleségét is sikerült kiengesztelnie. A megbékélés keretében látogattak el a budapesti repülőverseny első napjára.
Vasárnap, az aviatikai [repülési] verseny I. napja. Reggel ½ 10-kor fel, leugrottam újságot venni s megreggelizni, azután ruhatisztítás, kikészítettem a ruhámat, lámpák, körmök, czipők, szipka tisztítás[a]. Mari [a naplóíró felesége] benn takarított, készen lévén, hozzáláttam szegényt kiengesztelni, szegény jó asszony, az fáj neki, hogy ezzel a részegeskedéssel kivetkőzöm minden emberi formámból, amiben tökéletes igaza van, s meg is fogadtam, hogy ez nem fordul elő többé, s kérem Istent, segítsen meg eme szándékomban; egymás nyakába borulva sírtunk, s a végén megbékültünk (K); azután toilette, testgyakorlatok, Mari ebédet hevenyészett, elbeszélgettünk erről a keserves 1 ½ heti eseményekről, heverés, olvasgatás; rend lévén felöltöztünk, és 4-kor kiballagtunk a Hungaria útra, s onnan villanyoson [villamoson] az új temetőbe, mi szegény madárkánk [Lowetinszky Margit, a naplóíró fiatalon meghalt kislánya] szépen felhantolt sírjához, ott imádkoztunk egyet,
Lowetinszky és felesége gyermekük sírjánál 1911. május 14-én. © FSzEK
azután vissza villanyoson, a nagy tolongásban jegyet sem kellett váltani, a misera plebs [a pórnép] – közte azonban automobilok s magánfogatok – sűrű tömegben szegte be a Pálfy és Ferencz József kaszárnyák utait és ösvényeit; nyomta őket vissza huszárság és gyalogság, az utóbbi között egy marhát láttam, amint puskatussal vágott a nép közé; igaz, nem szeretek ilyen helyeken tolongani, de Isten irgalmazzon neki, ha engem megüt. Mari mindenáron maradni akart, így hát a repülőverseny pályájával szemközt, közel a vámhoz letelepedtünk egy vendéglőben, s vártunk; én már pessimista lettem, végre ¾ 7 tájt kattogás-berregés, s előtűnik egy byplán [kétfedelű repülőgép] gyönyörűen repülve, utána még egy csomó mozoghatott, vagy 7-8 darab.
Olympusi látvány volt a gyarló embert uralni látni az eddig meghódíthatatlan levegő űrt. Irtózatos magasságokat ért el az 1-es és a 15-ös, távban a 9-es; nem igen lelkesülök, de most lelkesültem, íme, feléledt szegény Jókay Móricz Tatrangi Dávidja [a Jövő század regénye szereplője], Jules Verne Hódító Roburja, phantasiájuk alakot öltött, repült a homo sapiens. Isteni élvezet lehet az ott fenn, sajnálom, hogy immár – öregedő csont létemre – nem hiszem, hogy egyszer is élvezhessem ezt a mythológiabeli élvezetet, majd a nyakam merevedett meg a sok nézésbe; Mari örült mint egy gyermek, én meg örültem neki szegénynek, hogy oly vidám lett. 8 óra lett, mire befejeződött a feledhetetlen látvány, melyet a kirendelt rendőrök, velük a katonák, mozdonyvezetők, fűtők, villamosvezetők s kalauzok ön- és kötelességfeledten bámultak velünk együtt. Egyet néhány perczig egy szívességből kölcsönadott [...] [távcsövön] bámultam, de mondhatom, sok mindent láttam, de ez a látvány feledhetetlen lesz előttem, amíg élek.
8-kor azután megindult a hangárvárosból a népáradat, mintha királyválasztásról jöttünk volna haza, de hát tényleg meg is néztük a levegő királyait, kik közt szegény legszebb reményekre jogosító magyar aviatikus [repülési szakértő] – Zsélyi Aladár – sanatoriumban fekszik csütörtökön történt lebukása következményeként.
Most azután roham volt a villanyosokra, s mentünk a Baross térig, s onnan haza [VII. István út 59. II. em. 31.], otthon vetkőzés, olvasgatás, ½ 10-kor fekvés (K), azután nagy fáradtan alvás. Az idő délelőtt derült, délután borultas, szél is fújt, ez azonban setére elállt; esti 9-kor 18 fok volt.
Egy ausztrál kétfedelű repülése 1910-ből, ilyesféle látványban lehetett része a naplóírónak Budapesten (a fentebbi képek a naplóban rögzített budapesti eseményen készültek: Wiener Bilder, Die Neue Zeitung /Österreichische Nationalbibliothek/).
Utolsó kommentek