A magyar Švejk

A naplóban felbukkanó személyek jegyzéke.

Agorasztó Tivadar: főjegyző a vármegyénél, később alispán – így írt róla a naplóíró az 1920-as években: Régi pesti família sarja, atyja, Szilárd, ügyvéd volt, 1870-ben született. Pedáns, igazságos és jószívű ember, kitűnő hivatalnok és adminisztrátor. Azonban nem a megszokott vezérlő egyéniség, kisebb alakja, az orátori tehetség hiánya nem tették oly közkedveltté, mint elődeit. Inkább visszavonuló, zárt életet élő, pedig a vármegyének olyan alispán imponál, aki külsőségekben brillíroz. Nehéz napjai voltak a forradalom és a proletárdictatúra alatt, de ebben része volt conservatív és habozó természetének. Viszont népserűségét az 1905–1906-iki ellentállás alatt szerezte, amikor minden tőle telhető módon opponált a hatalomnak. A hálás vármegye a zivataros napok elmúltával meg is választotta IV. aljegyzőségből főjegyzővé. Soha sem felejtem azt a jelenetet, amikor a proletárok becitálták valami hús-panama ügyében, és ő széttárva felöltője szárnyait, mutatta, milyen nadrágban jár Pest vármegye alispánja. Szenvedélyei nincsenek, nem iszik, nem kártyázik, nem dohányzik, hanem, hm, a fáma szerint, nagy tisztelője a női nemnek, ami a vármegyei központ életben ki is mutatja emitt-amott a lólábát; gyerekkora óta ismerem, nagy jóakaróm volt, és én is szerettem csendes jóindulatú modoráért. Dühösnek egyszer láttam, a proletárdictatúra bukása után, amikor fogadott, s azt mondotta, hogy ő nem bosszúálló, szemei meg csak úgy szikráztak.

alispán: Fazekas Ágoston

Ancsi: kakas Lowetinszkyéknél

Androvitz: társ az Önkéntes Őrségnél

Anna: Lowetinszky Anna (Bécs)

Anti: Retkes Anti

anyám: Kreicsi Mária

Appl: ismerős, ügyfél?

atyám: Lowetinszky János

August: tanácsos a vámháznál

Babos: volt kolléga a vármegyénél

Baky Kálmán: tisztviselő a kunszentmiklósi főszolgabírói hivatalban (számvevő?)

Baky Lajos: kunszentmiklósi postamester

Baky Miklós: tisztviselő a kunszentmiklósi főszolgabírói hivatalban (számvevő?)

Bálintka: Bollog Ferenc fia

Balogh Györgyné: kunszentmiklósi ismerős

Balogh Imre: kunszentmiklósi ismerős, böllér

Balogh Zoltán dr: I. aljegyző a vármegyénél

Balogh: boltos Pesten

Baráth Lexi: kunszentmiklósi ismerős

Bartók Béla: kunszentmiklósi jegyző

Bartucz: budapesti ismerős

Baski Jancsi: kunszentmiklósi ismerős

Báthory: természetrajz-tanára volt a naplóírónak

Bauer József: írnok, rodasegédtisz a vármegye árvaszékénél

Bauer Mózes: kunszentmiklósi ismerős

Bauer: cipész, alkalmi ivópartner

Béki: főispáni hivatal munkatársa

Beniczky Péter: kispesti szolgabíró

Benkő: a naplóíró ismerőse, ügyfél

Berczi: Újfalusy fia

Berecz János: ügyfél

Bereczné (Bereczky Jánosné): ügyfél

Beregi Oszkár: színész (1876–1965)

Berger: Wesselényi u. 67. szám alatti lakos, Lowetinszky „közgyámoltja”

Beviczky: hivatalnok a kispesti főszolgabírói hivatalban

Bindhoffer Margit: Pál József felesége?

Bíró: cigarettapapír-kereskedő az Üllői úton

Bogdán Gyula: hivatalnok a vármegyén – így írt róla a naplóíró az 1920-as években: vármegyei díjnok; később jegyző, községi. Nagykáta szülötte, kitűnő ivó, aki végig itta az é[j]szakákat és napokat, csak igen ritkán rúgva be, nagy kártyás, jó hangú énekes, aki a régi magyar nóták kultuszát tartotta fenn köztünk, könnyelmű, de jószívű és tréfakedvelő ember. Mégis emellett határozott, így pl. elvált feleségétől, akit pedig szeretett, csak azért, mert az nem akart kimenni vele vidékre jegyzőségbe. A pénznek nem igen volt előtte értéke, csak akkor, amikor nem volt, akkor bármilyen agyafúrtsággal, de teremtett bárhogyan is. Nagy phlegmával képes volt az utolsó garasát is elkölteni, ha az neki élvezetet szerzett. Nagy barátja lóversenynek és mindenféle kártyabeli hazárdjátéknak, utóbbinak mestere is. Nyomorultul halt meg 44 éves korában tüdővészben 1922. III/21-én d.u. 1-kor a budapesti Szt. István kórházban. Utolsó idejében 600 K végkielégítést kapott, kapta magát, hajnalban konflisba ült az Aggteleki utcza bejáratánál egy butykos pálinkával, s az utczába senkit sem be, sem ki nem engedett addig, amíg nem ivott, de lakása az nem volt neki a szerencsétlennek.

Bogya Zsuzsi: Maglódról bejáró tejesasszony

Bogyis Jankó: Bogyis Zsuzsa kisfia/öccse

Bollok Ferenc: (főügyészségi) szolga a vármegyénél

Borbás Gáspár id.: a naplóíró egykori gyámja, anyja szeretője; így írt róla a naplóíró az 1920-as években: székesfővárosi f. ügyész. Kerek koponyájú ivadéka Kecskemétnek, benne eme faj jó és rossz tulajdonsága. Családomnak csak vesztére volt. Anyám 1872-ben elözvegyülve, 1875-ben beléje gabalyodott a nálánál fiatalabb szemrevaló legénybe, benső viszonyt kezdett vele, később concubinatusban [’vadházasságban’] éltek. A viszonynak következményei voltak: Károly, aki zsenge korban elhunyva, Kecskeméten lett eltemetve, és Sándor, aki circa 11 hónapig élt, 1879 mártiusában lett eltemetve. Ezen viszony következtében anyám elhanyagolt, életemet a cselédség között töltöttem, amely Borbás ellen uszított, s miután perpatvarkodások a férfi könnyelmű élete folytán gyakoriak voltak, megesett, hogy én, a 12 éves siheder támadtam a felnőtt emberre, fatuskóval fenyegetve meg őt. Az egészségtelen viszony 1880-ig tartott, de háztartásunkat anyám már 1879 novemberében felosztotta. Borbás a fővárosnál nyert alkalmazást, és lassan egészen elhidegült, aminek következménye lett anyámnak 1881. november 2-án gyufaoldattal elkövetett öngyilkossága, amibe XI/4-én bele is halt szegény, csalódva szerelmében és gyermekében. Ezt nem bírta ki. Borbás gyámom lett, bizony a viszony feszült volt jó ideig köztünk, s csak lassan-lassan enyhült. Anyám halála után elvette Apaticzky Olgát, a VI. ker. tiszti orvosának leányát, aki két fiút szült neki: Gáspárt, elég jó nevű ügyvédet, akit a fővárosnál mint alügyészt a commun alatti magatartásáért nyugdíjaztak, és Sándort, aki magasabb papi kiképzést nyerve, fővárosi hitoktató, s ragaszkodik hozzám; ifj. Borbás Gáspár jelesebb footballbajnok volt, s mint ilyen bejárta Európát, dicsőséget szerezve a magyar névnek. Az öreget nyugdíjazták, s Jászkerekegyházán épített tusculánumában [’békés lakában’] él, hol meg is látogattam. Valószínű, hogy feleségétől elválva 5-6 évi együttlét után, mostanában elvette a [18]70/80-as évek hírhedt Schwarz Lauráját, mert azt nála találtam. Ez a nő nagyot vétkezhetett anyám ellen, mert mindenszentekkor felkereste s bevirágozta sírját, s tőlem láthatóan fél. A fiúkkal jóban vagyunk.

Borbás Gáspár ifj.: Borbás Gáspár id. fia, ügyvéd, labdarúgó, a magyar válogatott első gólszerzője

Borbás Sándor: id. Borbás Gáspár fia, pap

Boros Lajos: kunszentmiklósi ismerős

Boros Zsiga: orosz hadifogságba esett kunszentmiklósi ismerős

Bözsi: Boros Erzsébet, Boros Lajos lánya, kunszentmiklósi lány

Brenn: öreg suszter

Bucskó Kálmán: Bucskóék egyik „rossz” gyereke

Bucskó Sándor: szabó, Lowetinszkyék jó ismerőse, három „vásott” gyereke volt

Bulgievicz/Bulgarievicz: szabó, Bucskóék ismerőse, érdekében a naplóíró segített

Busekné: a naplóíró budapesti ismerőse

Carolina: Lowetinszky Carolina

Czuczor János: apostagi református lelkész

Csemiczky Dezső: írnok a vármegyénél, Weresmarthy apósa

Csemiczky Zsuzsika: kolléga vármegyénél, Dezső lánya, Weresmarthy felesége

Cserényi János: írnok, majd irodai segédtiszt a vármegyénél

Csicsainé: budapesti ismerős

Csiha József: szolga a vármegyénél, 1916 áprilisában vonult be

Csoszi: Juszi Csoszi

Dalmady Győző, a vármegye nyugalmazott árvaszéki elnöke

Dalotsa Juliska: kunszentmiklósi leány

Dalotsané: kunszentmiklósi asszony

Dankó Aranka: gépírónő az árvaszéki kiadóhivatalban, 17 évesen agyonlőtte magát, Dankó Károly fogadott lánya

Dankó Gyula: kolléga a vármegyénél

Dankó Károly: irodatiszt, 1865 és 1914 között dolgozott a vármegyénél

Dankó Mici: kolléga a vármegyei árvaszék irattárában

Dávid: fakereskedő

Deák Péter: kúriai bíró

Demeter Józsefné: Wesselényi u. 75. szám alatti lakos, Lowetinszky „közgyámoltja”

Dénes Vilmos: Visky Áron veje, vagyonos gyáros

Dénesné: a naplóíróék szomszédja

Déry: elöljáró a VII. kerületnél

Dinnyés Marcsa: díjnoknő, iktató a vármegyei árvaszéknél

Dinnyés: hajdú a vármegyénél

Diószeghi Sándorné: kunszentmiklósi asszony

Dobrálné: Dobryné

Dobryné (Dobrálné): a naplóíró pesti nagynénjének ismerőse

Domián: írószerkereskedő

Dona: papírkereskedő

Dopscher: Topscher

Duzmath Imre: kunszentmiklósi ismerős

Eichner Ferenc: budapesti ismerős

Elter: ügyfél a vármegyénél

Erdei István: Retkesék kocsisa, 1860 körül született

Erdélyi Loránd dr.: főjegyző a vármegyénél

Erdélyi: kunszentmiklósi ismerős, 1915 végén elesett a háborúban

Ernő: Pimperl Ernő

Ernszt Vilmos: maglódi jegyző

Fábián: kunszentmiklósi hentes, lánya Mariska, fia Imre

Fabókné: szomszéd, hadiözvegy

Farkas András: gazda Rákospalotán

Farkas Jenő: budapesti ismerős

Farkas József: budapesti ismerős

Fazekas Ágoston: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja

Fazekas Lajos dr.: árvaszéki jegyző a vármegyénél

Fehér István: kunszentmiklósi pásztor, 1915-ben volt 78 éves

fehér madarunk: Lowetinszky Margit Anna, a naplóírók 1909-ben, 15 évesen elhunyt lánya

Fehérné: varrónő

Felnagy Illés: ügyfél a vármegyénél

Ferenc: Lowetinszky Ferenc

Ferenc: szolga (?) a vármegyénél

Feri: Kónya Lajos fia

Fichterné: ismerős (szomszéd?)

Fischer: szomszéd, szatócs, 1915 májusában költözött ki

Fodor Eszter: a kunszentmiklósi Fodor Imre lánya

Fodor Imre: kunszentmiklósi ismerős, Tóth Imre sógora

Fodor Juliska: a kunszentmiklósi Fodor Imre lánya

Fodor Mária: a naplóíró felesége, Kisbéren született 1873.03.25-én Fodor Anna törvénytelen lányaként, 1893.09.10-én ment feleségül a naplóíróhoz; férjét túlélte, 1941-ben még élt

Fodorné: a kunszentmiklósi Fodor Imre felesége

Fónagy: Kart munkáltatója

Fonderschmidt: szomszéd

Forgácsék: Tóthfalussy budapesti ismerősei az Izabella utcában

főjegyző: Agorasztó Tivadar

Förster Aurél (1852-1932): a monori választókerület országgyűlési képviselője

főügyész: Székely György

Franciska néni: Lowetinszky Franciska, bécsi apai nagynéni

Fritsch Kálmán: kolléga a vármegyénél

Furuglyás: őrmester

Fülöp: temetőőr a Kerepesi úti temetőben

Füst Róbert: a naplóíró budapesti ismerőse

Füstösné: cseléd-féle Retkeséknél

Fütyörész: Retkes Antiék kutyája Kunszentmiklóson

Gadó: kolléga a vármegyénél

Galambos Imre: szolga a vármegyénél

Galina: a naplóíró budapesti ismerőse, ügyfél

Gángolék: kunszentmiklósi ismerősök

Gazsi Lajos: jegyző a vármegyénél

Gazsi: Borbás Gáspár id.

Gazsi: Borbás Gáspár ifj.

Gellért Imre: Bucskóék inasa

Gerstl/Gerstel: társ az Önkéntes Őrségnél

Gesztesi: házgondnok

Gizi: Nagyné, a szomszéd lánya

Grabics Lajos: kolléga a vármegyénél, a naplóíró katonanövendék-társa

Greizinger: háztulajdonos, a háziúr a naplóíróéknál

Gschwindt: szeszkereskedő

Gulyás: tisztviselő a főpostán

Gurtay [Guttag Béla?]: a „Verseny boy” küldönc vállalat vezetője

Gyökeres: kunszentmiklósi ismerős

György József: főmérnök

Gyula: Bucskóék vásott fia

Gyula: Bucskóék vásott fia

Gyuricski: Juricsky

Gyurkovics: hivatalnok Kunszentmiklóson

Haas Zsigmondné: kárpitos özvegye, Wesselényi u. 67. szám alatti lakos, Lowetinszky „közgyámoltja”

Hagermann: ügyfél

Hajdú András: Tóth Imre ismerőse

Hajdú Ignáczné: kunszentmiklósi ismerős

Halasi: cseléd-féle Retkeséknél

Halász Bálint: referens, ülnök a vármegyénél

Hammel Lajcsi: irodasegédtiszt a vármegyénél

Hankovszky Zoltán dr.: tiszti alügyész a vármegyénél

Hanser: papírkereskedő, ügyfél

Hansinger: maglódi MÁV-hivatalnok

Hantzmann János: budapesti ismerős

Hantzmann József: pesti kocsmáros

Hauser: papírkereskedő, ügyfél

Hauszner Gyula: gyömrői főszolgabírói irodatiszt

Hegedűs István dr.: az Erzsébet népakadémia ügyvivő elnöke

Henrik: volt építészeti hallgató (volt albérlő a naplóíróéknál?)

Herédiné: mosónő

Hetényi Ákos: Tisza István bizalmi embere, országgyűlési képviselő

Hintervisz Pista: ismerős, volt kolléga a szobafestő ipartestületnél

Hirkó Béla: vármegyei ülnök az árvaszéknél

Hirkó Ferenc: ülnök a vármegyénél

Holló Béla dr.: szolgabíró Kunszentmiklóson

Holló: szolgabíró Kunszentmiklóson

Hörcher Gyuszi: volt vármegyei kolléga

Hronyecz József: albérlő a naplóíróéknál, rozsnyói származású

Huszár Dezső dr.: ülnök a vármegyei árvaszéknél

Hüll Béla: budapesti ismerős

Imre: Gellért Imre

Imre: szénárus Winteréknél

István: Erdei István

Ivánka: őrsparancsnok az Önkéntes Őrseregnél

Jadek: Murtin Jankó iskolatársa

Jambrikovics: vasúti előadó

Jancsarek: Murtin Jankó barátja

Jancsi: kakas Lowetinszkyéknél

Járitz: a naplóíró egyik ügyfele

Jász: ismerős

Jenei: rendőr az Ilka utcában

Jókorú Zsuzska: kunszentmiklósi asszony

Józsa Márton: Anna, a pesti nagynéni férje

József: szolga a vármegyénél

Juricsky Sándor: írnok a vármegyénél

Juszi Csoszi: Júlia, Ujfalussy lánya

Kaas Ervin br.: budapesti ismerős

Kajnár János: pénzügyigazgatósági számellenőr

Kampis János ifj.: fogalmazó, tb. aljegyző a vármegye árvaszékénél, majd elnöki itikár

Kántor István: vasúti hivatalnok, Nagy Maris vőlegénye

Kanyourek: budapesti ismerős

Károlyi József: Kertész Margit férje, vasúti raktárnok, vendéglőbérlő, lecsukták

Kartán Ede: Nagy Sándorék rokona

Katona Juliska: budapesti ismerős

Katya/Katyka: csirke

Kemény Kálmán: II. főjegyző, tb. főjegyző a vármegyénél

Kern József: a naplóíró atyai nagynénjének, a bécsi Katalinnak a férje, 1918.11.05-én halt meg, gyermeke Anna és Ferdinánd

Kertész Géza: Kertész Viktor és Margit testvére

Kertész Margit: Károlyi József férje, Kertész Viktor és Géza testvére

Kertész Victor (Győző): kolléga a vármegyénél, a naplóíró így írt róla az 1920-as években: volt vm. díjnok, később zálogházi irodafőtiszt (eredetileg Zahratnicsek volt a neve): Mindenki által kedvelt bohém alakja a vármegyének, észbelileg nem valami lumen [nem valami eszes], de ötletes, mint egy vérbeli pesti csirkefogó. Ötletei és kis lódításai száma legis, s azokból ma is számos forog a vármegyei körökben szájon. Könnyelmű a hihetetlenségig, adósságból soha ki nem mászó, de azért mindig fizető. Fizetése évekre előre eladva, s tulajdonképp fizetése inkább csak kamatja volt tartozásainak, a tőke sohasem törlesztődött le az uzsorásoknál. Éjjel-nappal bármely órában kapható volt ivásra, virtuozitással ivott, ha berúgott, verekedéstől nem riadt vissza, formális csatákat vívott az éjjeli konflisok kocsisaival. Fiatalkorában kitűnő hangja, megnyerő külseje és modora nélkülözhetetlenné tette őt a mulató compániák részére, s gyakran éjjel húzták ki az ágyból és vitték mulatni. Legendák vannak bohó dolgairól, a rendőrségnek állandó adófizetője közcsendháborítási ügyeiből kifolyólag. Ha valahol colisióra került sor, úgy személyazonosságainkat ő igaolta „levéltárából”, melyet mindig magánál hordott, - idéző, intő felszólításokkal, állandó részlettörlesztője a kihágási bíróságoknak. Született bohém, aki életét stylszerűen gond nélkül élte le, és szépen. Mindenkinek kedvencze, de legjobban Mindszenthy Jóskához ragaszkodott, akivel együtt ittak s isznak még most is. Néhány stiklijét idejegyzem jellemzésül; valamennyi felsorolásához kötetek kellenének. Így az egyik házmesternének, akinek a kapupénzzel consequensen adósa maradt, folyton azt ígérte, hogy hoz neki egy szép kis majmot. Ami az ő műnyelvén azt jelentette, hogy be van rúgva, ha majom „schleppes” volt, akkor Victor nehezen volt szesszel terhelve, mikor egyszer aztán sürgették a majmot, reákövetkező éjszakán négykézláb másszon be dadogtainitt [?] a szép schleppes majom. Ha részegen hazament, és öreganyja korholta, per „kedves nagysád” beszélt vele, és higgadtságra intette. A nagykátai állomásfőnöknél vendégségben lévén annyira berúgott, hogy megveregette a háziasszony vállát „lesz egy kis fekete, öcsém piszkos?” megszólítással. Mindszenthy Jóska egy alkalommal összezördülvén feleségével, hozzám költözött; Victor mint totum factum eszközölte az átköltözést, szállíttatván mennykő nagy két bőröndöt, melyekről kiderült, hogy az egyik ruhával volt tömve, a másikban 25 liter schiller bor szégyenkezett. A beköltözést ősi szokás szerint magnum fecerunt áldomás követte, a két atyafi d. u. 6-tól reggel 3-ig megitta az egész bort, én történetesen csak 2 deczit ittam belőle. Be is volt Victor úgy állítva, hogy closetra menvén az magától becsapódott, ő meg képtelen volt kinyitni, irtózatos dörömbölést vitt véghez, s mikor kiengedtem, méltatlankodott, hogy „ha már be is zárják az embert, ne zárják be ilyen szűk helyre”, azt hitte a jámbor, hogy a rendőrségen van. Ha berúgott, orra – mely anélkül is elég nagy volt – rendkívül megnyúlott, szemei összehúzódtak, orra volt rendszerint tréfáink czéltáblája. Ősi szokás szerint az vások evés nélkül folytak le, tíz-húsz forint ára ital és egy-egy sóskifli, vagy ha nagyon ment, a Victor által elkeresztelt „dass und jenes” került terítékre, ez hideg húsételek keveréke volt. Egyszer történetesen szalámit ettünk délután, s ittunk reá keményen, úgy 3 óra tájt hajnalban tele szesszel kijövünk az őszi éjszakába, Victor a gázlámpa alá áll és elkezd hányni, csak úgy dűl belőle a szesz, közbe bele-bele kapkod a kiömlő sugárba; végezvén dolgát, kíváncsi voltam, miért kapkodott, kérdeztem tőle, azt feleli „tudod, János, a szalámi is kijött, azután kapkodtam”, majd megütött a szél nevettemben. Mániája volt a lovaglás, akár ringlispielen, akár szamáron, akár lovon, de iszonyúan szeretett. Egy ködös őszi éjszakán jövünk a Hermina úti Nagy […]-től, a Bálint- és akkori csömöri-, most Thököly út sarkán üres telek volt, melyen most a domonkosok temploma áll, azon legelészett két árva gebe. Victorban felébredt az ősi hajlama, átsegítettük a palánkon, felült az egyik simlire, s a permetező esőben hosszú beszédekkel nógatta egy kis „galoppra”, de a simli nem mozdult, mire méltatlankodva leszállt. A palánkon át hosszában feküdt, mi eleresztettük nevettünkben, és úgy zuhant hosszában a földre, hogy azt hittem, vége van, de csak a „sacramentumos Istenét” emlegetve feltápászkodott. 1902-ben gyönyörű őszi napon kirándultunk a Svábhegyre, a Fáczán felett vizet hordó csacsikra bukkantunk, 10 krajczárt ígértünk a velük lévő fiúnak minden egyes felszállásért, s fel i szálltak; mikor Victorra került a sor, én hátul a csacsit farba rúgtam, az kirúgott és ledobta magáról lovasát, így ment ez vagy tízszer, óriási gaudiumunkra [örömünkre], sehogy sem bírta megérteni, hogy neki nem áll a csacsi, másnak meg igen. Mimikája tökéletes, grotesk és komikus volt, nem bírtunk nélküle meglenni. Télvíz idején minden meggondolás nélkül csapta be [zálogba] télikabátját, ha a sor úgy hozta magával, hogy ihasson, de éppen ilyen könnyen vitte be a másét is. Emlékszem, 1901 sylvester napján az árvaszéki kiadóhivatal vagy hét télikabátja vándorolt így egyik a másik után a „zatziba”, ahonnan csak „kor. fill. lóg. függ”, a czédula került vissza, jelezve korona[-át] s fillért, s hogy a holmi lóg, illetve függ. Számtalan ilyen bohó dolga van, de hát ki tudja azt mind számon tartani? Csak amikor mostanában nagyritkán összegyűltünk, úgy remineszcentiázás közben bukkant elő egyiktől másiktól egy-egy vidám viselt dolga, amin azután jókat nevettünk. Jó dolog volt, hogy anyját – akinek kedvencze volt – normális állapotban per „mámi” titulálta. Ha azonban berúgva ment haza, s anyja dorgálta akkor ilyeténképpen morphondírozott: „Nagysád intelligens nő, nem szokott lármázni, különösen éjjel nem, hagyjuk ezt akkorra, mikor kijózanodunk”.

Király: Pimperlék sógora

Kis: tizedes, Vrkoc Pepi katonatársa

Kiss Ferenc dr.: volt elöljáró a VII. kerületnél

Kiss Géza: tanító Kunszentmiklóson, Anti katonatársa

Kiss Sándor: kispesti hajdú

Kiss: hajdúkáplár a vármegyénél

Kiss: kezelő tisztviselő a VIII. kerületi elöljáróságnál

Koch: a naplóíró elhunyt ismerőse

Koch: budapesti építész, Murtin Mátyás segítője

Kohányi: Murtin Jankó osztálytársa

Kohlvegék/Kohlweckék: a naplóíróék szomszédjai

Kohlweg Malcsi: antiszemita szomszédlány, Amerikában is megfordult

Kolofon: kocsmáros

Kolozsvári: kunszentmiklósi ismerős, felesége 1915-ben volt 43 éves

Kónya Lajos: árvaszéki írnok a vármegyénél

Kopa: hivatalnok a kispesti főszolgabírói hivatalban

Korb: kolléga a vármegye árvaszékénél

Kovács István: Borbás Gáspár egykori barátja

Kovács Laci: kunszentmiklósi ismerős, Anti katonatársa

Kovács Lily: színész

Kovács Mariska: hivatalnok az irattárban és a kiadóban, illetve mutatózó az árvaszéknél

Kovács: Bucskóék rokona?

Kovácsy Kálmán (1862-1932): lelkész, politikus, országgyűlési képviselő

Kováts Elemér dr.: állást ajánlott a naplóírónak

Körfi: a naplóíró budapesti ismerőse

Kőszeghy Sándor: levéltárnok a vármegyénél

Kövecs Károly: pénzügyigazgatósági számtanácsos

Köves: számtanácsos, kolléga a vármegyénél

Krajtsik [Krajcsik] Rezső dr.: főorvos, kir. tanácsos a vármegyénél

Krakker Kálmán: aljegyző a vármegyénél

Kreicsi Mária: a naplóíró anyja (1840-1881.11.04.), özvegyként id. Borbás Gáspár élettársa, öngyilkos lett                                   

Krivos Árpád dr.: pénzügyi fogalmazó a budapesti adófelügyelőségnél

Krizsán: szakaszvezető

Kubicza: jegyző a szobafestők ipartestületénél, Lowetinszky utódja e pozícióban

Kukál: pénztárnok a vármegyénél

Kullmann Pista: írnok a vármegyénél

Kurdi: hivatalnok Kunszentmiklóson

Kurtzné: kofa a Garay téren

Kuthy (Kuti) Áron: irattárnok a vármegyénél

Lajoska: Lowetinszky Lajos

Laky László: kerekegyházi községi jegyző

Lamor István: kunszentmiklósi útmester

Laszky: budapesti ismerős

László Károly dr.: kunszentmiklósi járási orvos

László Pista: a pesti nagynéni ismerőse

László: érettségizett szerelő az árvaszéknél

Lászlóné: Visky Áron anyósa

Lékó Gábor: Nagy Józsefné egyik fia

Lékó Istvánné: Nagy Józsefné, a szomszéd menye, ügyfél

Lichter Lajos: bevonult kolléga

Liebermann: szemorvos professzor

Lili: Kónya Lajos kislánya

Lovászi: budapesti ismerős (kolléga?)

Lowetinszky Anna (Bécs): a naplóíró bécsi unokatestvére, az apai nagynéninek, a bécsi Katalinnak és Kern Józsefnek törvénytelen lánya, Vrkoc Józef felesége

Lowetinszky Anna (Budapest): apai pesti nagynéni, Józsa Mártonné, 1923.10.14én halt meg

Lowetinszky Carolina: a naplóíró morvaországi unokatestvérének, ifj. Lowetinszky Ferencnek felesége

Lowetinszky Ferenc id.: a naplóíró morva apai nagybátyja, 1925.03.23-án halt meg, ifj. Lowetinszky Ferenc apja

Lowetinszky Ferenc ifj.: a naplóíró morva unokatestvére, szül. 1882., 1914 végén orosz hadifogságba esett

Lowetinszky Ferenc: a naplóíró morva unokatestvérének, ifj. Lowetinszky Ferencnek fia, 1902-ben született

Lowetinszky Franciska: apa bécsi nagynéni, Strasák Jánosné

Lowetinszky Jancsi: a naplóíró morvaországi unokatestvérének, ifj. Lowetinszky Ferencnek fia, 1912. április 28-án született

Lowetinszky Jancsi: a naplóíró morvaországi unokatestvérének, ifj. Lowetinszky Ferencnek fia, 1912. április 28-án született

Lowetinszky János: a naplóíró apja (1830.07.02.–1873.10.03.), szabómester, Morvaországban, Walterschlagban született, Budapesten halt meg

Lowetinszky Lajos: a naplóíró morvaországi unokatestvérének, ifj. Lowetinszky Ferencnek fia, 1914. július 22-én született

Lowetinszky Margit Anna: a naplóíró és Mari lánya, fiatalon halt meg (1894.01.15. – 1909.03.14.)

Lowetinszky Mici: L. Mária Margit; bécsi unokatestvér, Lowetinszky Anna és id. Vrkoc József törvénytelenül született lánya; szül. 1892.

Löblowitz: papírkereskedő

Löwy Mór: nagytétényi milliomos

Lukácsné: Dénes szeretője

Madarassy Jánosné: Madarassy anyja

Madarassy József: árvaszéki írnok, irodasegédtiszt a vármegyénél – a naplóíró így írt róla az 1920-as években: gojzesti, vármegyei írnok. Jó családból származó, de hihetetlenül könnyelmű, az ördög hármas szentségének (bor, kártya, asszony) nagy tisztelője, és nem riad vissza semmitől sem, hogy passióit kielégíthesse. Csúszó-mászó, meghunyászkodó, hízelegni tudó természet, ez utóbbi egyedüli nagy tudománya, és ezzel boldogul is sokszor a mások rovására. Veszekedő természetű, ha mozog benne a bor. Kalandkedvelő természete belesodorta a világháborúba, bár nem kellett volna elmennie, orosz fogságban is volt, s egy csomó kitüntetéssel jött haza. A communa alatt nyughatatlan természete ösztökélte, de annak bukása után annál alázatosabb lett, szóval hypocrita. Ötletei nem igen vannak, bár ambitionálja a tekintélyt. Vele esett meg, hogy egy alkalommal Székely Bertivel verődve össze, ugyancsak ittak, reggel a Hazám kávéházban akadtak meg a fizetésen. Ott maradt Székely Berti aranyórája és tárcza, de neki kellett keservesen kifizetni. Egy alkalommal Albertfalvára vonultunk ki, napvilágig tekéztünk, azután kártyáztunk hazardot, egyszerre egy forintot kezd keresni, amely állítása szerint eltűnt, holott bankjában lehetett vagy 40–50 forint. Megdühödtem, egy pillanat alatt anyaszült meztelenre vetkőztem, és a kivilágított asztal tetejére ugrottam, feléje fordítva alsó felemet, barátságosan invitálva, hogy ott keresse az elveszett forintját. Szerencsére még sem tojózott meg, mert baj lett volna belőle. Meghalt 1932. deczember 9-én, temettük deczember 11-én Kispesten, necrológul azt írhatom, hogy kivonulásával megkönnyebbült a Föld.

Madarassy Rudolf: szanitéc őrmester

Magyar: Bucskóné sógora

Majthényi Sándor: irattári segéd a vármegyénél

Makai: társ az Önkéntes Őrségénél

Malaky György: díjnok a közigazgatási kiadóban a vármegyénél

Manglitz Ferenc: a naplóíróék albérlője 1905-ben, elesett a háborúban

Mari: Fodor Mária, Lowetinszky felesége

Markovics Ferkó: budapesti ismerős

Martinovich László: kunszentmiklósi főszolgabíró

Márton Benő: írnok a vármegyénél

Matkovich Aladár: az ő ügyéből lett fegyelmije a naplórónak 1915-ben

Mátrai: ellenőr, szomszédságban lakott, öngyilkos lett

Mátyás: számvizsgáló a vámháznál

Méhész Jóska: szolga a vármegyénél

Mészáros Sándor: kunszentmiklósi óramester, Anti katonatársa, 1915 végén elesett a háborúban

Mészárosné: Mészáros Sándor felesége, özvegye

Mészöly Laci: főispáni titkár, volt II-od jegyző, aljegyző, majd tiszteletbeli főjegyző

Metzné: ismerős

Mici: Dankó Mici

Mici: Lowetinszky Mária Margit, Lowetinszky Anna (a bécsi unokatestvér) lánya

Mici: Pimperl lánya

Mihálka Maris: a naplóíró postamester ismerősének lánya

Mihálkáné: a naplóíró postamester ismerősének felesége

Mindszenthy József: kolléga a vármegyénél; a naplóíró így írt róla az 1920-as években: vármegyei irattári segéd. Mindszenthy Cornélia (utóbb a fiatalon elhalt híres Halmi színész feleség[e]) és Keczer Miklós – a régi Keczer család sarja, híres sportsman és versenyistálló-tulajdonos – törvénytelen gyermeke. Igazi sárosi typus, fellengző, nagyzoló, hazug, de úri modorú és jónevelésű, bor és nő nagy tisztelője, utóbb már csak Bacchus oltárán áldozott. Hihetetlen könnyelmű, egyik szélsőségből a másikba esve. Szó nélkül fizetett boldognak, boldogtalannak. Mániája volt azután másnap, hogy kifosztották. Makacs természet, amit egyszer feltett magában, azt ki is vitte. A vármegyénél kalligraphikus írásaiért nagyon szerették, carrierjét azonban az szegte, hogy dolgozni nem is tudva, és nem is akarva, összetűzött Monoron Ney szolgabíróval, aki reá akarta sózni a kihágási ügyeket, napról-napra egymás asztalára tették azokat, míg egyszer Mindszenthy be lévén borozva, az egész aktacsomót bevágta a szolgabíróhoz úgy, hogy alig bírták ismét rendbe szedni. Ebből torzsalkodások keletkeztek, minek vége kényszernyugdíjaztatása lett. Hasonlóképp vált meg a „Máv”-tól is. Megesett vele, hogy a ministeriumban alkalmazást ért és kapott, gazos [ittas] lévén elaludt, felébredve kapta magát, és visszajött a vármegyéhez. Nyughatatlan, alattomos, rosszindulatú természet, és csak gyávasága tartja vissza, hogy több rosszat ne tegyen. Könnyelműsége rettenetes, így pl. egy ideig havi 25 forint apanageon éldegélt, képes volt, amikor a pénzt megkapta, ahová csak bement váltani, és azután teli marokkal szétszórta a pénzt, azután cilinderrel parádézva cilinderrel végignyomorogta a hónapot. Megesett vele, hogy theát akarván főzni, spiritusa nem volt, rhumon főzte meg a theáját. Rengeteg pénzt költött lóversenyre, utóbb meg az athleticai sportokat cultiválta. Fiatalabb korában rengetegül bírta a szeszt mindenféle formában, később azonban már 3-6 deczi megártott neki, s lassan-lassan elhülyült. De fennhéjazó modorát mindvégig tartotta. Iszonyú szívos természet, akiben egyedül az alcohol tartotta a lelket, evésre vajmi keveset költött, de ruhákra és nőkre sokat, bár utóbbiak között nem igen voltak sikerei. Az utóbbi időben a lelket csak a felesége tartotta benne. Nagy cultiválója volt a részletfizetési vásárlásoknak, de amint megvette a holmit, már egy óra múlva túl is adott rajta, csakhogy pénzhez jusson. Sok pénze maradt az uzsorások kezén is. Szerencsétlen, degenerálódott sarja jobb családoknak. Hozzám ragaszkodott, és tőlem felvett akármilyen gorombaságot, vesződtem vele sokat, de rendbe szedni nem tudtam soha. Meghalt Budapesten 1931. I/3-án. 1926-ban tudtam meg, hogy 1911-ben engem névtelenül feljelentett. Bocsássa meg neki a jó Isten is, én megbocsájtottam, bár nem érdemeltem meg tőle ezt.

Mohrläder: ügyfél

Molnár Béla: kunszentmiklósi ismerős

Monori: kunszentmiklósi ismerős, katona a vártüzéreknél, Anti katonatársa

Morlin Adorján: vármegyei aljegyző

Murtin Jankó: 1901 körül született, liptószentmiklósi származású albérlő a naplóíróéknál

Murtin Mátyás: Murtin Jankó apja

Murtinné, Olga: Murtin Jankó anyja, 1883 körül született

Mussitáné: budapesti ismerős

Müller: fakereskedő

Müller: Mészáros főhadnagya

Nagy Andor: kezelő a vármegyénél

Nagy Gizi: Nagyék lánya a szomszédban

Nagy Irén: Nagy Sándor lánya, Sanyi, Gizi és Maris testvére; udvarlója dr. Sánta

Nagy Jenő: budapesti ismerős

Nagy Józsefné: szomszédasszony, fűtőné, a pincében lakott, később házmester, katona fia agyonlőtte magát

Nagy Maris: Nagy Sándor lánya, Sanyi, Gizi és Irén testvére

Nagy Pali: szolga (?) a vármegyénél

Nagy Sándorné: családi barát, Sanyi, Maris, Gizi és Irén anyja

Nagy Sanyi: Nagyék fia, Maris, Gizi, és Irén testvére, bevonult

Nagy: díjnok a vármegyénél

Nagy: kunszentmiklósi ismerős

nagybátyám: Józsa Márton

Nagyné (Nagy Sándorné): szomszédasszony, fűtőné, a pincében lakott

nagynéném: Lowetinszky Anna, a pesti nagynéni

Navratil: budapesti ismerős, ügyfél

Németh Károly: pénztáros a vármegyénél

néném: Lowetinszky Anna (Budapest), a pesti nagynéni

Neumanné: budapesti asszony

Ney: ideiglenes főispáni titkár

Nikolaj: Ostapenkó Nikolaj

Novák Rudolf: a morvaországi apai nagynéni – Lowetinszky Antónia – unokájának – Sterba Anasztázia – férje

Obát Ferenc: tiszti ügyész

Ofner: vasúti főfelügyelő

Oláh Emil: bevonult kolléga

Ostapenkó Nikolaj: orosz hadifogoly Retkeséknél, 1892. május 9-én született Besszarábiában

Pajor dr.: budapesti ismerős

Pál József: díjnok a vármegyénél, nővére Solti Benőné; a naplóíró így írt róla az 1920-as években: vármegyei iroda-segédtiszt. Temperamentumos kis emberke, nagy tisztelője Bachusnak, de Venusnak is. Hörcsög-természetű, hamar barátkozik, de ellenségeskedik is, nem riad vissza a verekedéstől sem. Kedvelője az éneknek, az ellentállás alatt jó hangjáért elkereszteltük a megye csalogányának. Specialitása a nősülés és válás, vagy egyikben, vagy másikban mindig benne van. Lelkesedő, de hamar is csüggedő természetű. A pénzt hamarosan elkölti, de igyekszik is azt ismét megszerezni. Iszonyatosan be tud rúgni, és másnap mogorva az ittasságban elkövetett ostobaságokért. Megjárta a világháborút, majd’ odaveszett Albániában, de végre mégis révbe evezett. Szorgalmas, szerző, de gondolkodó is, hűségesen végigcsinál minden mulatozást és duhajkodást. Első felesége csendes, igénytelen asszonyka, akitől ő tudja, miért vált meg, a második zsidó leány volt, akikkel nem bírt összeférni, ittas állapotában anyósát megczirógatta a nyaka körül, az asszony meg egy ingben menekült a téli éjszakában. Hanem a harmadik asszony az azután elbánt vele állatszelídítő temperamentumával, meg-megpofozta részeg állapotában, nem nézve senkit és semmit, nekimegy dühében a torkának, s megrázza, mint Krisztus a curgát. Egy alkalommal, télen, egy ingben-gatyában, mezítláb tette ki a szűrét a folyósóra, ott szütyörgött a fal mellett. Hiába, az Úristen nem ver bottal. Hogy jó kemény koponyája lehet, bizonyítja, hogy panaszkodott egy alkalommal, hogy házi perpatvar alakalmával a tésztaszedő is mozgósítva lett, és az ő koponyáján lett kipróbálva. A koponya kiállta, de a tésztaszedő, szegény, behorpadt. Még is elvette a Xantipéjét 1927. november 6-án. A kapukulcsot végre 1933. martius 26-án adta be, és mártius 28-án temették a pestszentlőrinczi temetőben. Amilyen zűrzavaros volt élete, olyan zűrzavart hagyott adósságokban feleségére és 1½ éves fiára, akit törvényteleníttetni akart, mert az volt a gyanúja, hogy nem tőle származik. Senki sem sajnálta, azt hiszem, a felesége a legkevésbé.

Pálfi Laci: a naplóíró állástalan ismerőse, Galíciában megsebesült

Pálfi: február 1-től szerelő az árvaszéknél, 44 éves nyugalmazott raktárnok

Papp Antal: alispáni szolga a vármegyénél

Papp Bencéné: kunszentmiklósi ismerős

Papp Feri: Papp Sanyi unokaöccse

Papp Sándor: gyermekkori barát, a naplóíró így írt róla az 1920-as években: tapétázó munkás. Gyermekkori, legjobban szeretett barátom. Igazi tatár typus, önfejű, konok, hajthatatlan, de becsületes, jószívű magyar. Különcz a szó szoros értelmében. Családtagjaihoz ragaszkodik, de azt a világért nem mutatja, de amikor bajban vannak, akkor feltétlen ott van. Zárkózott kedélyű, philosóphikus hajlamú, nagy könyvbúvár, erősen conservatív természetű, és törhetetlen 48-as függetlenségi ember. Barátságunk, bár már ritkán érintkezünk, fennáll. Gyűjtőszenvedélye van, különösen a könyveket gyűjti, tőle örököltem én is könyv-, régi pénz-gyűjtési szenvedélyemet, ő szoktatott reá a parfümre. Volt aránylagos jómódban, de legtöbbet nyomorgott. Szenvedélyei nincsenek, egyedül a könyvek, de ezekre erején felül is áldoz. Tudok esetet, hogy ez az ember, aki hétszámra 10 krajczárból ebédelt naponta, a vasárnap kivételével, habozás nélkül adott 5 frtot egy neki megfelelő könyv[ért], metszet[ért], vagy régi pénzért. Hűséges, nem igen barátkozó, szomorúbb napjaimban odaadóan támogatott, és megosztotta velem utolsó falatját. Rajongóan szereti velem együtt szülővárosunkat, Budapestet, melynek minden zegét-zugát ismeri, különös előszeretettel gyűjti a fővárosra vonatkozó könyveket, röpiratokat, metszeteket, képeket, van is belőlük egy olyan könyvtára, hogy ritkítja párját, és kár lesz, ha avatatlan kezekbe kerül. Könyveit annyira félti, hogy ha elmegy hazulról, szobáját bezárja, s abba közvetlen környezete sem léphet be őnélküle. Boldog gyermekkorom legkedvesebb lénye marad nekem mindig. 1924 octóber elején elkezdett betegeskedni, marha hozzátartozói csak január elején értesítettek, amikor is a munkáspénztárrali hosszas viaskodás után benyomtam a Teleky utczai kórházba, ahol Röntgen útján megállapították, hogy az utolsó farcsigolyái annyira kihegyesedtek, hogy összeértek, és ez a végtagok hűdését idézte elő, járni nem tudott. Vagy 14 napig kínlódott, míg február 5-én kilehelte lelkét. Február 9-én a Kerepesi temető halottasházában délelőtt ráadtam – amint azt ifjúkorunkban megbeszéltük – latinul az absolutiót és benedictiót, amit az ünneplő ruhájába öltöztetett, s lábánál szeretett kalapjával útra készen fekvő halott nyugodtan végighallgatott. Február 10-én temettük délután a pesterzsébeti temetőben, nehány munkatársa is kijött, a temetéskor iszonyú szél dühöngött, amely azonban, amint szegényt eltemettük, elállt. Egy művelt, zárkózott lelkületű, hazáját és nemzetét izzón szerető fajmagyar múlt ki vele, aki képes volt koplalni, hogy a cultúrának áldozhasson. Én boldog gyermekkorom, ifjúságom igazi, őszinte s egyetlen szeretett barátomat vesztettem el vele. Halódásában is nekem testálta számos könyvének a javát és megmaradt érmeit. Isten adjon neki örök nyugodalmat, mert mint igaz és becsületes ember meglrdemli, én amíg élek, kegyelettel őrzöm az emlékét. Béke vele.

Patisz: szolga a vármegyénél

Pázmánné: gépíró a vármegyénél

Pepi: Vrkoc Pepi

Peres Godó Miska: pénzügyigazgatósági számellenőr

Peták Sándor: kunszentmiklósi birtokos

Pető: budapesti ismerős, ügyfél (?)

Pikáli Sándor: budapesti ismerős

Pimperl Ernő: Pimperlék fia

Pimperl Erzsi: Pimperlék lánya

Pimperl Mici: Pimperlék lánya

Pimperl Rózsa: Pimperlék lánya

Pimperl Samu: ismerős, barát, hentesüzlete volt a VII. ker. István út 44. sz. alatt, a Szugló utca 8/b. tulajdonosa nejével együtt

Pistika: Bucskóék kisfia

Pity: csirke Lowetinszkyéknél

Podmaniczky Gyurka br.: kispesti szolgabíró

Podobják Jancsi: kolléga a vármegyénél; az 1920-as években így írt róla a naplóíró: vármegyei irodatiszt, címzetes igazgató. Sok bolond órának szerzője, tréfás hajlamú, vidám, bornak, asszonynak nagy kedvelője, egy ideig a lóverseny bolondja. Ötletes, remek tréfái voltak, amelyekkel könnyekig meg tudott bennünket kaczagtatni. Bolondabbnál bolondabb dolgokat eszelt ki. Örökösen bolyongott korcsmáról korcsmára, s amúgy istenigazában be tudott dörrenteni, meetingjei két-három napig szoktak tartani, amikor is Athasverus módjára bolyongott korcsmáról korcsmára, nem vetve meg olykor a snapsz-butikokat sem. Kitűnően tudta utánozni a tótos magyar idiómát, amivel rengeteg derült órákat szerzett nekünk. Fogása volt, hogy amikor fizetésre kerül sor, játszotta az alvót, s tehettünk vele, amit akartunk, ő bizony nem ébredt fel, s számtalanszor 2–3 üveg szikvizet eresztettem reá, ő azonban aludt. Mikor azonban ki volt minden egyenlítve, akkor ismét felébredt. A szoknyasuhogás meg egyenesen veszedelem volt reája, ha csak lehetett, közelébe férkőzött, nem sajnált sem költséget, sem pedig fáradságot. Tekintélye egyedül feleségének volt előtte, azt respectálta. Számtalan kópéságot vitt végbe, nem volt utolsó dolog, amikor egy nagy kalapú dámát fogott valahol, azt a társaságnak mint unokanővérét bemutatta, történetesen az ebéd végére fia is odaérkezett, aki elképedt, amikor a hölgyike, már jókedvű, teljes bizalommal fordult atyjához, szólván: úgy-e fizetsz még egy feketét, apuskám?, majd szétestünk nevettünkben az intermezzo felett. Egyébként nagy poseur, és meg tudja adni mindenkinek a módját, de csak ha józan. Egy alkalommal garosan rótta a folyosókat, netáni kellemetlenségeket elkerülendő becsaltam a főügyészség akkori irodájába (most árvaszéki tanácskozóterem), s lefektettem a pamlagra. A pedáns és kényes Zolnay Jenő tb. főügyész kérdésére azt válaszoltam, hogy igen beteg. A főügyész lábujjhegyen járkált körülötte, de végre megérezhette a szeszkigőzölgést, mert félrehívott, s súgva megkérdezte: nem szesz-hevenymérgezésben szenved a collegája?, nehezen bírtam visszatartani a nevetésemet. Különösen comicusan tudta előadni, hogy Melius nevű volt collegánk miképpen tanította be a fiatalabb nemzedéket az általa megzenésített Talpra magyar-ra, és hogy mibe került az annak. Agyvérzésben hunyt el ez a víg czimbora, két napi haláltusa után, 1928. deczember 12-én Ábrahámban, ott is temették el, 65 éves korában, XII/14-én. Érdekes, hogy ugyanazon a napon halt meg, mint volt alispánja, Fazekas Ágoston, és ugyanazon a napon temették el. Requiescant in pacem!

Podobják Kálmán: írnok a vármegyénél, János fia

Pozsgay Miklós: képviselő

Pölöskey Géza: díjnok a vármegyénél

Puhl: tanár a felső ipariskolában, Murtin Jankó osztályfőnöke

Puza Andor: irodasegédtiszt a vármegye árvaszékénél

Puzás Jancsi: hivatalnok a vármegyénél, majd a fővárosnál

Rácz György: árvaszéli ülnök a vármegyénél; az 1920-as években így írt róla a naplóíró: Nyughatatlan vérű, kóborló természetű volt színész, fukar, fösvény, alkalmilag meg passióiért teli marokkal szórja a pénzt, főszenvedélye a lóverseny, második a nők. Világlátott ember, aki szabadságát arra használta fel, hogy gyalog járta be különösen Boszniát, Dalmátiát, a felső vidéket és Erdélyt. Photographus amateur, s igen szép felvételei vannak. Kupeczkedő természetű, amiben felesége támogatja, akitől legalább egy évben egyszer félévre elválik, azután kibékülnek, s reparálják az időközben keletkezett károkat. Egyébként csendes, alamuszi természetű. Öccse Rácz Karcsi; kedves, szorgalmas, törekvő és talentumos ember, a kispesti járás írnoka, de egyszersmind lelke is. Egyetlen szenvedélye van, és ez a lóverseny, de ennek azután áldoz minden lehetőt, és lehetetlen nagy summákat nyerve, de veszítve is. Tragicusan végezték, György 1922. deczember elején agyvérzést kapott, s két nap alatt meghalt. Öccsét, Károlyt a hír hallatára megütötte a szél, s egy hétre reá követte a bátyját a másvilágra.

Raymond: Hanser egykori segédje

Rédei: fűszeres

Reich Zsigmondné: Wesselényi u. 63. szám alatti lakos, Lowetinszky „közgyámoltja”

Reinhardt: cipőkereskedő

Reisz Flóris: budakeszi jegyző

Répa: öreg hajdú a vármegyénél

Réthy: Murtin Jankó iskolatársa

Retkes Anti: kunszentmiklósi jó barát; az 1920-as években így írt róla a naplóíró: járási írnok (Kunszentmiklós) Kemény, ambitiózus kun koponya, törekvő, de saját kárán tanulta meg, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Megszerezte a jegyzői oklevelet, de kinullázták a választásnál. Nagy barátja a vászoncselédeknek, kedvelője a bornak, de ha sokat vett be belőle, kitör az ősi kun szilajság, s rombolni akar. Egyébként jószívű, s elnézője az emberi gyengeségeknek, vendégszerető. Természete inkább a gazdasághoz hajlik, mint a hivatalnokoskodáshoz. Végigszenvedte a háborút, átélve az olasz front poklát, mint számvivő őrmester került haza, s lincinatusként nyugdíjaztatta magát, visszatért az eke szarvához és gazdálkodik, azonban baja lett, elméje gyengült. Atyja az öreg Retkes András bátyánk, víg kedélyű, szorgalmas, becsületes, magyar ember, akinek tőről metszett, magyaros, olykor kissé mosdatlan kiszólásain nagyokat nevettünk. Bachusnak nagy híve, de okkal s móddal, és igen győzte. 1914-ben temettük el nagy részvét mellett. Meghalt [Retkes Antal] szegény feje 1924. november 18-án, el is temettem és búcsúztattam november 20-án; a tragicum benne az, hogy anyja 1924. augusztus 18-án halt meg, 20-án temettük, és így nekem kellett végigtemetni az egész famíliát; béke velük.

Retkes Gábor: Retkes Anti rokona

Retkes Ignác: Retkesné kunszentmiklósi közeli rokona

Retkesné (Retkes Andrásné): Retkes Anti anyja

Révai Margit: ügyfél

Riegler: kereskedő

Rieker Gyula: 1858 körül született ifjúkori barát, kárpitos, Papp Sanyi barátja

Rimély: budapesti ismerős, főhadnagy (Rimély Sándor?)

Róbert Artúr: kolléga a vármegyénél

Robl: szarajevói cukrász

Rohonczy: boltos

Roskiewitz Zsigmond: orosz (lengyel) hadifogoly Kunszentmiklóson

Róza: Pimperl Róza/Rózsa

Rudinszky: kunszentmiklósi ismerős, sertést adott el

Rudnyánszky Miklós br.: II. aljegyző a vármegyénél

Rudolf: kurlandi orosz hadifogoly, közmunkás a vármegyénél

Ruttkay Kálmán: írnok a vármegyénél, 1865 júniusában született, 1915 januárjában döntöttek a nyugdíjazásáról

Salamon: kocsmáros Budapesten

Sándika: Borbás Sándor

Sánta dr.: hivatalnok, Nagy Irén udvarlója, Pikáli hivatalnoktársa

Sanyi: Kónya Lajos fia, besorozták

Sanyi: Nagy Sanyi

Sarus Gyuri: szolga az árvaszéki irattárban, korábban zálogházi szolga volt

Sáska: kunszentmiklósi főjegyző

Sávoly Jakab: illatszer- és szappangyáros a Lövölde téren

Schiffblatt: volt kolléga a szobafestők ipartestületénél

Schmidt: vendéglős

Schönfeld nővérek: Wesselényi u. 12/a. szám alatti lakosok, Lowetinszky „közgyámoltjai”

Schulreiter: ürömi jegyző

Schwartz: kunszentmiklósi nyomdász

Schwarzné: állítólagos volt bordélyos, id. Borbáth Gáspár élettársa

Sebastiani Lujza: alkalmazott a vármegyénél

Senkey: kiadó a VII. kerületi elöljáróságon, a naplóíró ismerőse

Serfőző János: őrt álló hajdú a vármegyénél

Setéth Endre: irodasegédtiszt a vármegyénél

Singer: kunszentmiklósi lakos

Skulkéti: a naplóíró ismerőse, házmester

Solnay Cornél dr.: ülnök a vármegyei árvaszéknél

Solnay Dénes: budapesti ismerős (volt kolléga?)

Solymosi: tanár a felső ipariskolában

Somogyi Andor: vármegyei írnok, majd irodasegédtiszt az árvaszéknél

Somogyi József: fiatal hajdú a vármegyénél

Soós: budapesti ismerős

Sós Gábor: solti hivatalnok

Sós: tanácsos a számvevőségen

Spann Adolfné: Wesselényi u. 63. szám alatti lakos, Lowetinszky „közgyámoltja”, fia, Adolf kárpitos

Stallecker: katonatárs Morvaországban 1886 és 1889 között

Sterba János: Lowetinszky morvaországi unokatestvére, az apai nagynéni, Lowetinszky Antónia és férjének, Sterba Józsefnek a fia, Anasztázia apja

Stranl: solymári főjegyző

Stranszky Gyula: ifjúkori barát; az 1920-as években így írt róla a naplóíró: kárpitossegéd. Gyermekkori barátom, vad, erőszakos, rettentő könnyelmű fárter, aki előtt semmi sem volt szent, amikor az ő becses énjéről volt szó. Lopott, csalt, ha neki kellett, viszont két kézzel szórta [a pénzt], ha kedvére való emberrel jött össze. A [ezernyolcszáz]nyolcvanas években heti keresete 25–30 forint volt, ami nagy pénz volt akkoriban, de arról, hogy lakásról, ruháról, a bekövetkezendő télről gondoskodott volna, szó sem volt. Felsőruhát akkor vett, ha az lerongyosodott róla, fehér alsóruhát, ha keresete volt, megvette tetőtől talpig, a szennyest a sarokba vágta, s csak ősszel, amikor már szorult a kapcza, szedte össze, és mosatta ki, hogy azután eladhassa. Vad erőszakossága annyira ment, hogy az általa igen szeretett Aranka nevű leánynak, mert az asztalon keresztül tányérjába nyúlt, kezében levő villával kiszúrta az egyik szemét. Elbizakodott, amikor jól ment dolga, gyáván meghunyászkodó a nem szeretem napokban. Bolondabbnál bolondabb ötletei voltak. Így egy alkalommal, hideg napon, meglátogattam erzsébetfalvi lakásán. Az ipse egy széket állított a befűtött takaréktűzhelyre, és ott gunnyasztott, melengetve magát. Féktelen kicsapongó életmódja – korán a család, későn az emberiség részére – tüdővészben elvitte a halál 42 éves korában.

Stranya: hivatalnok Kunszentmiklóson

Stremplné/Strempfelné: gépírónő a vármegyénél

Sugár: gyógyszerész

Szabó András (Andor): a naplóíró így írt róla az 1920-as években: volt tényleges vadászhadnagy, vármegyei díjnok, később segédjegyző. Iszonyatos fráter. Jó családból származó; ezt is az ördög három szentsége nyargalta. Minden extravagantira kapható. A világ legnagyobb egoistája, aki semmiféle eszköztől sem riadt vissza, hogy passióit kielégítse, nem ismert ilyenkor sem Istent, sem embert. Folyton uzsorások körmei között vergődött, családja bármit tett, mindig benne volt valamiféle csávában. Úri és jó modorú, behízelgő volt, amivel azután befurakodott mindenüvé. Megnősülve, otthagyta feleségét, mikor azt kiszipolyozta. Az ivásban nem ismert határt, bár hamarosan berúgott, de azután győzte. Szélhámoskodott ha kellett, pumpolta a Huszár Dezső ülnök barátja révén kezei közé került [ügy]feleket. Legnagyobb passióját azonban a lovakban lelte, s ha csak tehette, és volt pénze, akkor fiakkerezett. A pénzt nagyúri […] bírta kidobni, józan óráiban meg piszkos természetű volt a lehetetlenségig; czivakodó, kötekedő természetű, akivel az Úristen sem tudott kijönni. Ha magához tért, meghunyászkodott. A háborúban bevonult és felvitte cadettőrmesterségig. Nemere Kálmán szerint visel dolgaiért katonáék „infan cassirozták”, megtette volna Gratzban, ahol állomásozott, azt, hogy egy bordélyház leányait kivont karddal arra kényszerítette, hogy meztelen defiláljanak [lépdeljenek] előtte, rajta sem lévén egyéb ruha, mint felövezett kardja. Egyébként tehetséges, nyílt eszű atyafi, de degenerált, be nem számítható, kár érte.  Nekem sok keserű órát okozott, de mint annyi mást, ezt is elfeledtem.

Szabó Imréné: Tóth Imre ismerőse

Szabó: kunszentmiklósi állatorvos

Szabó: társ az Önkéntes Őrségnél

Szaiczuk: budapesti cukrász

Szakách Ernő: kolléga a vármegyénél

Szalay: fővárosi hivatalnok, Nagy Maris zaklatója

Szaniszló Ferenc: volt vármegyei számtiszt

Szappanos Ferkó: kunszentmiklósi ismerős

Szász Lexi (Elek): iktató a vármegyénél

Szecsődi Pista: szolga a vármegyénél

Szecsődiné: kunszentmiklósi ismerős, Mészáros komaasszonya

Székely (Berti, Berczi) Albert: kolléga a vármegyénél, az árvaszéki iktató vezetője

Székely Bálintka, Székely főügyész fia

Székely Dezső, ifj.: budapesti ügyvéd

Székely György dr.: tiszti főügyész a vármegyénél

Székely Kázmér: nyugalmazott őrnagy, udvari kapitány a vármegyénél, a Bezerédy utczai hadikórház parancsnoka

Székely Lajos: árvaszéki írnok, irattárnok a vármegyénél

Szekeresné: kunszentmiklósi ismerős

Szemeri/Szemery: pénzügyi titkár a VI. ker. adófelügyelőségnél

Szentiványiné: hivatalnok

Szigethy Gyurka: kolléga a vármegyénél

Szodoray Árpád: kolléga a vármegyénél

Szomor: volt árvaszéki gyakornok

Szorádiné: kunszentmiklósi ismerős

Szöghi István: Pimperlék unokaöccse, besoroztatta magát önkéntesen az érettségije után katonának

Szőke: kunszentmiklósi ismerős

Sztanya Gyula: kunszentmiklósi irodatiszt

Takács Vendel: hivatalszolga a vármegyénél

Tarnay Lajos dr.: árvaszéki ülnök a vármegyénél

tejesasszony: Bogya Zsusza

Tekes: kunszentmiklósi lakos

Tepper Ármin dr.: ügyvéd

Teszáry: abonyi főszolgabíró

Thék Endre: a naplóíró ismerőse

Thesarovich: kolléga a vármegyénél

Thianicné: budapesti ismerős, ügyfél

Tiszinszky: igazgató a belügyminisztériumban

Topscher Kálmán dr.: helyettes alispáni titkár, közigazgatási gyakornok, tb. aljegyző

Torkos Pista: irodasegédtiszt a vármegyénél

Tóth Elemér dr.: közigazgatási gyakornok a vármegyénél

Tóth Imre dr.: fogalmazó, tb. aljegyző a vármegye árvaszékénél

Tóth Imre: kunszentmiklósi származású vasutas Budapesten

Tóth István: százados

Tóth Kázmér: fóti főjegyző

Tóth Tivadar: kolléga

Tóthfalusy Ferenc: kunszentmiklósi ismerős

Tőkés Gyula: a vármegye árvaszékének elnöke

Török: számtiszt a vármegyénél

Trasák János: a bécsi apai nagynéni, Lowetinszky Franciska férje, megh. 1908.11.20.

Tuba: szolga a felső ipariskolában

Tuma Jaroslav: a hermantschi Tuma József fia (a naplóíró morva rokonságának falubeli ismerőse), 1915-ben a pénzintézetek hadikórházában ápolták Lágymányoson

Újfalusy [Ujfalussy] Ferkó: írnok a vármegyénél; a naplóíró így írt róla az 1920-as években: divékújfalusi, vármegyei írnok. Gőgös olygarcha, erőszakos természet, szikár, nagy tisztelője Bachus apánknak, összeférhetetlen, mérges, maró nyelvű. Őseitől örökölte az erőszakosságot, s úrhatnámságot. Sok bolondot csinált, míg 1907-ben szélhüdés nem érte részlegesen, de természete azután is hajthatatlan és nyakas maradt. 1908-ban megnősült, s csodára egészséges gyermeket nemzett. Sok bolondériát csináltunk, hol összevesztünk, hol kibékültünk. Installatióját (amolyan kinevezésekkor szokásos ebéd, esetleg vacsoraféle) 1896 májusában az akkori kiállítás területén tartotta, vagy három napig, mikor már mindennel beteltünk, éjjel kétfogatú kocsit fogadott, de bele nem ültünk, hanem azt követte a [Város]ligettől a még akkor megvolt Oesterreicherig [az Österreicher kavéházig]. Ha már mindennel beteltünk, ő volt az, aki részegségében egy „szlaftrunk” [elalvás előtti ital] bevételét indítványozta, amely eltartott délig. Megesett, hogy a pálinkástól kihoztuk a pálinkát és poharat, s a szemétládán elhelyezkedve politizáltunk és ittunk. Egy alkalommal részegen botorkáltunk nagy zivatarban a Naphegy oldalán, amikor a villám nem messze tőlünk becsapott, megdühödött ezen, s utána vágta a botját dühében. Adósságot mesterileg, s nagy grandezmával tudott csinálni, de már fizetni nem szeretett; az öreg Mártonffy egyszer váltót íratott vele alá, de azt a bank nem escomptálta, eladta hát potom árért egy zsidónak, aki esedékessége napján bemutatta. Hej, csinált Ujfalussy komám olyan patáliát, hogy összeszaladt a vármegye, „kiszegezlek a fülednél fogva, te gazember, ha nem fizetsz”, ordította teljes tüdőből principálisára, és az öreg sosem fizető [Mártonffy], ez alkalommal még is fizettet. Nagy intriguans az Úr előtte, akinek abban tellett legfőbb gyönyörűsége, ha minket ugratni és összeveszekíteni tudott. Később azután alkalmazkodóbb lett, de a nyelve borotvaéles maradt mindig. Gavallér volt a végtelenségig, ha volt pénze. Anno 1900-ban egyszer környékezte a szerencse, nyert az osztálysorsjátékon 200 koronát; a pénzt reggel 10 tájt vette fel, s nagy örömében nagy tálakban hordatta a régi Zenélőből a gusztusos tormás virslit, friss sóskiflit, s számtalan korsó söröket, úgy, hogy beszeszeltünk 2 órára, s kedvünk szottyant Budán folytatni a czéczót, de már erre nem volt pénze, hanem tőlem kért kölcsön 20 koronát. Abscessus collit kapott, s rossz operátió következtében vérmérgezést, s fortuna úgy hozta magával, hogy nagyon kenegett torka expediálta a másvilágra 1921. július 8-án. Felesége követte 1926. év april havában. Három gyermekét: Albert[et], Ferencz[et] és Juliskát a székesfőváros árvaházaiban nevelték fel, szerencséjükre. Juliska szegény 19 éves korában, 1929. II/14-én meghalt.

Újfalusy gyerekek: Juci, Ferenc és Benő

Untertisz: budapesti ismerős

Valesio: pipere-kereskedő

Váradi: Mészáros katonatársa

Varga Anti: szerelő, 1900 körül született, 1916 februárjában kezdett dolgozni az árvaszéknél

Varga Miksáné: kunszentmiklósi ismerős

Verbőczy: kocsma

Vilma: Újfalusy lánya

Visky Áron: kolléga a vármegyénél

Visky Cornélia: Visky Áron lánya, Dénes Vilmos felesége

Vladimir: Murtin Vladimir, Murtin Jankó testvére

Vrkoc József id.: a naplóíró bécsi unokatestvérének, Lowetinszky Annának férje, Vrkoc Pepi és Lowetinszky Mici apja

Vrkoc Pepi (József): a bécsi unokatestvér, Lowetinszky Anna és id. Vrkoc József fia, 1896-ban született

Wagner: ismerős, 1914-ben már nem élt

Wagnerné Mária: Wagner özvegye, varrónő; Lowetinszky segített neki segély kapni, ő pedig inget és lepedőt varrt Marinak 1915-ben

Walter: Koch építész helyettese

Weck: szipkajavító mester

Weinberger: szomszéd

Weiner dr.: kunszentmiklósi orovos

Weisz Lajos: segéd-kiadó a vármegyénél

Weresmarthy Árpád: írnok a vármegyénél, Csemiczky Zsuzsi férje

Wiesner: kolléga a vármegyénél

Wilhelm Katica: a naplóíró szeretője évtizeden át

Winter: szénkereskedő

Wlasits Pál dr.: fogalmazó a vármegyei főügyészségnél

Wohlmuth: volt kolléga a szobafestők ipartestületénél

Zeidl: húskereskedő

Zimmermann: tanácsos a VI. ker. adófelügyelőségnél

Ziska László dr.: II. aljegyző a vármegyénél

Zlinszky János dr.: főügyész a vármegyénél

Zvada (majd: Losonczi) Károly: a naplóíró egykori pénzügyőr-társa, vendéglős

Zsoldos: volt kolléga a vármegyénél