Sok év eltelte után hősünk ismét külföldre utazott – ezúttal önszántából, bécsi és morvaországi atyai rokonai meglátogatása céljából, felesége, Mari társaságában. Az elkövetkezőkben végigkövethetjük ezt az éppen 100 évvel ezelőtti, nem mindennapi utazást – nap mint nap. A sorozat tizenharmadik, utolsó része.
Szombat, hazautazunk. Reggel ½ 5-kor fel, toilette, testgyakorlazok, tisztolkodás, felöltözve, reggelizés, Mari tegnap becsomagolt, Wrkoć [Vrkoć] s Nándor [Lowetinszky Ferdinánd] felkapták a kosarat s elmentek vele előre a Weissgärberstrassére, mi meg felöltözve elbúcsúztunk Kerntől – nagybátyámtól –, Kati nénémtől, Miczitől, kik még feküdtek. Kati néném elmondotta, hogy hogyan jött haza apám a katonaságtól, s hogy nagyapám nem ismerte meg, csak mostoha-nagyanyám gyanakodott reája, hogy ő az, s hogy tudott olaszul, németül, s hozott haza 5 drb nehéz aranyat – anno dazumal 25 frtos aranyak –, szépen felruházva, stb. Villanyoson a Gudrunstrassén felülve az O kocsival az Aspern hídhoz, ahol a két atyafi [Nándorék] már várt reánk, útközben a [Militär] Reitlehrer Institutnál egy honvédhuszár álldogált, a tetején pedig a magyar czímer is ékeskedett; a hajóállomás közelében a fővámház hatalmas épülete, megváltottuk a jegyeket, ezektől elbúcsúztunk, meghívtam őket a jövő évre, aztán beszálltunk a kishajóra, s az elvitt bennünket jó ¾ órán át a Wien-canalon az ősi nagy Dunára, ahol átszálltunk az ott horgonyzó „Hildegard” hajóra, elhelyezkedtünk a II. osztályú étteremben, s nemsokára búcsút mondottunk az általam nem szeretett Kaiserstadtnak; jött azután Fischamend, Hainburg, majd Dévény vára, megilletődve emeltem kalapot a patria határán, azután Pozsonyt köszöntöttem, a Habsburgok koronázó városát, a vár falai még daczolnak az idővel. Mari eltrécselt, magyarokkal akadván össze, egy zsidó – magát földbirtokosnak valló, de bérlőnek kinéző – família ragaszkodott hozzánk egy Margit [a naplóíró 1894-ben született, 1909-ben elhunyt lánya] korabeli leánykával, én lementem a fedélközbe, s szundítottam egyet; ½ 12-kor megebédeltünk a magunkkal hozott elemózsiából, borozás, beszélgetés, megilletődve üdvözöltem Vajk városát, Esztergomot, azután Visegrádot, ősi dicsőségünk fészkét, cicerónéskodtam, azután Vácz, a püspöki város előtt kötöttünk ki, egy jámbor német sorsán atyafi aggódtam, aki Linzből jött hajón, hogy itt szolgáló Mináját meglátogassa, magyaráztam az atyafinak a Lukács-fürdőt, de szerencsére a leány várta a Batthyányi téren a hajóállomásnál, nagy örömmel köszönte meg a kalauzolást. ½ 9-re értünk a Petőfi téri állomásra, egy nagyot sóhajtottam, mikor szülővárosom földjét éreztem a talpam alatt, s megkönnyebbültem, hiába lehet mindenütt szép és mindenütt jó, de a legjobb s legszebb otthon, ez a resumeja az egész csavargásnak, szép volt, de örültem, hogy ismét itthon voltam.
A finánczok [a pénzügyőrök] nem okoskodtak, elballagtunk az eskü téri villanyoshoz, bevettük magunkat a pótkocsiba, és ballagtunk haza; még egy bécsi házaspárnak mutattuk meg a Predealt, hogy ott megszállhatnak, s ¼ 10-kor végre otthon voltunk. Ferencz is itt volt a házbért kifizetni, így ez rendben van. Otthon szellőztetés, vetkőzés, elszámoltunk, azután ¾ 10-kor fekvés (K), s utána alvás. Az idő egész nap komor, borult, hideg, szeles s esős volt, azt hiszem, hogy az abnormális idő a Halley-üstökös elvonulásának utókövetkezménye.
Előzmény: 1910. augusztus 5.
Utolsó kommentek