Egy budapesti kisember naplói a 19-20. századból: 
A híres „Székelyné az árnyékszéken” (1894) bűnügyhöz hasonló esetekbe a naplóíró, Lowetinszky János József (1866–1935) is többször belekeveredett. Az alábbi naplóbejegyzések révén betekintést nyerhetünk egy budapesti bérház (VII. kerület, István utca 39. – hősünk 1909.08.01. és 1912.08.01. között bérelt itt lakást) száz évvel ezelőtti belső viszályaiba, problémáiba: lakbérfizetési gondok, a részeges, mosdatlan szájú házmester felpofozása, becsületsértés, valamint az ebből származó törvényszéki pereskedés.
1911. augusztus 4. [részlet]:
„Marinak [a naplóíró feleségének] ismét affrontja [összetűzése] volt a házmester-leánnyal [Bözsivel], az lesz a vége, hogy fel lesz pofozva. […] A házmester-lányt megleczkéztettem, mert nem köszönte meg a kapupénzt.”
1911. augusztus 5. [részlet]:
„½ 7 tájt beront Mari, hogy a házmester-leány nem engedi feljönni Nagy Irént s barátnőjét, azért, mert súrolja a lépcsőt, bár akkor még csak a II. emelet felső 5-6 fokát súrolta még, s teher nem volt náluk [a naplóíróék a II. emelet 31-es ajtó alatti lakásban laktak].
Kimegyek, a leány nincs, megyek le, a házmesterné a kapualjban bartvischol [seper], reámordultam, persze nem a legnyájasabb hangon, mire visszafeleselt; patália támadt, igen hangoztatta, hogy nem fizetünk, csak százalékot, s ő nem tisztogat; a leány bemegy az apjáért – ha az –, az ki jön, valószínűleg részegen és álmosan, s mint egy dühös vadkan nekem ront, hogy ő majd így, majd úgy megtanít; elfutott a méreg amint ott felém hadonászott, jobb kézzel pofon vágtam, hogy csak úgy csattant, mert el akarta venni a bartvischt [a seprőt] a feleségétől, de az azzal nekem jött, de én megfogtam.
Közben Mari is lejött, s az is belekeveredett a vitába, de én megfogtam s a lépcsőre toltam; mentem fel, de ez a részeg fráter fenyegetődzeni [sic] kezdett, ismét lementem, de most már hideg dühhel: »próbáld meg, hogy hozzám nyúlsz, de akkor összetöröm a csontjaidat«; úgy látszik, a harczi kedvét lelohasztotta a pofon, mert eloldalgott, a házmesterné még tovább nyelvelt.
Mari mondja, hogy tegnap egész délután az »anyám Istenével« bajlódott, hogy szeretné látni, aki egy házmestert megver, stb. A leánya azt mondta Irénnek: »fel ne menjen a lépcsőn, mert lerúgja«. A házmesterné meg hogy »a fene egye meg a nagyságos kisasszony pofáját«; hát ez tűrhetetlen, s nem sajnálom a pofont, amit adtam, bár helytelen az önbíráskodás.
Azután felmentem, megbeszéltük a leányokkal, amit akartam, s elkísértem őket a kapuig, hogy bántódásuk ne legyen. Feljövet ezek még morogtak odalenn, de jóval csendesebb hangon; a házmester később feljött, s Busekéknak mondotta: »Kaptam egy jó pofont, de máskor nem várok«, »majd lejön még a mosókonyhába, majd leszámolok vele»; no, állok elébe.
Előkészítettem a ruhámat meg a holmimat az útra, Mari szintén, olvasgatás; a házbeliek nagy része helyesli a dolgot, hogy ezt a brutális népet megleczkéztettem, meg is mondták a háziúr fiának; legszebb benne, hogy a háziúr cselédje közvetlenül Irén előtt ment fel, annak nem szóltak, tehát mireánk sfriccstnek [?] az ipsék, no, azt jól teszik.
Mari lement a háziúr leányával beszélni, s elmondotta neki a dolgokat, milyen piszkos a ház stb.; megmutatta neki, hogy a hátsó lépcső folyosóján 4 napja fekszik ebben a hőségben a szemét, s rothadásnak indult, s kukacai is vannak már benne, az belátta a dolog igaz voltát, s rendet ígért csinálni.
10-kor fekvés, de az izgatottságtól csak éjfél tájt bírtam elaludni.”
1911. augusztus 6. [részlet]:
„Otthon a házmester nyitott kaput, szó nélkül vette el a kapupénzt.”
1911. augusztus 7. [részlet]:
„munka végeztével elmondottam Tóthnak a házmester esetét, azt mondja, nem lesz belőle nagyobb baj.”
1911. augusztus 9. [részlet]:
„villanyoson el, haza, megelőzőleg felmentem még Borbáshoz megtudandó, valyon [sic] ez a lakbérszabályzat, ami nekem van, érvényes-e, azt mondotta, hogy a maga teljességében, s a háziúr tényleg nem mondhat fel; […] Mari elmondta, hogy Virág, a szomszédomban lakó bíró, mikor a házmester közölte vele, hogy 100 koronával emelték a lakbérét, azt mondta a házmesternek, hogy mondja meg szó szerint a gazdájának, hogy »bassza meg a lakását«; na, ha egy bíró így kijön a svungból, hát engem ne vegyen ki belőle egy ilyen disznó?”
1911. augusztus 10. [részlet]:
„a házmesterrel napról-napra veszekedése van hol az egyik, hol a másik lakónak; Bözsit ma utczai gyerekek alaposan elagyabugyálták, nyakán és kezén megsebesítették, irtózatos komisz természetű és nyelves kölyök, megérdemli.”
1911. szeptember 20. [részlet]:
„10-kor elmentem villanyoson az Alkotmány utczába a büntető járásbírósághoz, földszint 39. szám [alá] Beke bíróhoz, átadtam az idézést, […] Mari, Busekné, Gatharingerné, Obstgartenné, a házmesterné is megérkeztek, s úgy ½ 12-kor a bíró elé kerültünk, az megállapította a személyazonosságot, megkérdezte, fenntartom-e a vádat, igenlő válaszomra kihallgatta Heklinét, aki beismerte, hogy használta az incriminált kifejezést; azzal védekezett, hogy ő ezt a férjétől hallotta, a bíró megkérdezett, valyon [sic] rágalmazásnak kívánom-e a dolgot minősíttetni, ettől elálltam, s rövid tárgyalás után becsületsértésért 4 koronában marasztalta Heklinét, s szavakkal is megleczkéztette. 12-kor elmentünk, vissza villanyoson a hivatalba, dolgozgatás.”
1911. szeptember 21. [részlet]:
„bejövet a házmesterrel békéltem meg, nem tudom, jó néven vette-e”
1911. november 4. [részlet]:
„½ 11-kor elmentem villanyoson a Markó utczába a büntető bírósághoz, Wiener Sándor bíróhoz a Hekli-Bakó József házmester által emelt könnyű testi sértés ügyben; az öreg [a házmester] is megjött, Mari is, Wlassics is ott volt, elbeszélgettünk.
12-kor kerül reánk a sor, bemegyünk, a bíró felhívja a panaszost, adja elő panaszát, az öreg előadja, hogy pofon ütöttem, azt mondja a bíró – csak úgy, előzmény nélkül –: »magának ment?«, felel az öreg: »nincsen nekem semmi panaszom Lowetinszky úr ellen, csak elégtételt akarok«, – a bíró: »így hát eláll panaszától?«, Hekli: »nem, de elégtételt akarok, azt mondta Lowetinszky úr: egy pofon 5 frt.«; erre a bíró azt mondja: »hja, az kérdés, nem-e több, s akkor is a büntetéspénz az állampénztárba folyik be; hát eláll a panaszától?«; azt mondja az öreg: »hát én már a pofont elszenvedtem, de elégtételt akarok«; mindnyájan elkezdtünk nevetni, a bíró, a jegyzők, a hallgatóság, én is, Mari is, no meg az öreg is; azt mondja végül a bíró: »megelégszik a bocsánatkéréssel?«, mire az öreg igenlőleg felelt, megkérdezett a bíró, hogy hajlandó vagyok-e bocsánatot kérni, mire én loyálisan beismertem, hogy megbántottam, és azt mondtam: »bocsánatot kérek«;
kezeltünk az öreggel, s a balfenéken eltávoztunk mosolygós ábrázattal. Mari meg explikálta [kifejtette] az öregnek, hogy ennek mindnek csak Bözsi az oka, aztán még egyszer kezet fogva, elbúcsúztunk.”
Utolsó kommentek