Egy budapesti kisember naplói a 19-20. századból: 
Lowetinszky János József (1866–1935) nem csak országos napilapoknak adott interjút [lásd itt], de élete során a parlamentbe is bejutott két alkalommal – igaz, csak látogatóként. Naplóíró hősünk 1896-ban barátjával, Papp Sanyival (1863–1925) látogatta meg egy ismerős révén az akkor még közel sem kész országházat; 1903-ban pedig feleségével, Marival (1873–?), valamint ismerős gyerekekkel kereste fel az akkor már lényegében befejezett épületet.
1896. január 25. [részlet]
Toilette, bajuszt felkötve, testgyakorlatok, felöltözve, siettem el, hogy Sándorral találkozzam, 12 előtt 7 perczczel értem az országházba, Sándor 2 percz múlva jött. Ebers már várt reánk, megvártuk, míg megebédelt, azután felvezetett bennünket az új parlamenti épület most díszítés alatt levő dísztermébe, mely a kupola alatt van.
Még nem kész, és máris remek látvány tárult szegény proletár szemeink elé. Hatalmas terem, gyönyörűen festve, aranyozva, az ország különböző időből való czímerei a kupola bolthajtásán, a terem körüli, illetve [a] kupolát tartó oszlopokon fej gyanánt egy[-egy] király alakja 1½ életnagyságban, 2 apróddal kísérve; csak 3 Habsburgi van köztük, a többi mind korszakalkotó magyar király, a szobrok kifestve valamennyien; le nem lehet írni azt a benyomást, mit e monstrum, és mégis gyönyörű épület az epigon szemlélőre tesz, egybefoglalva egy szóban központosul, hogy „remek”; s tisztelettel kell kalapot emelni oly nemzet előtt, melynek keblében ily idea teremtője termett, s mely elég erős ennek kivitelére; bár soczialista nézetek is támadtak fel [bennem], de leküzd[öt]te ezt [a] nemzetem eme nagyságát hirdető monumentum iránti lelkesülés.
Haza felé ballagtunk, Sándor elkísért, de fel nem akart jönni.
1903. április 14.
Ebéd után összeszedelőzködtünk, s a gyermekekkel és Marival villanyoson [villamoson] elmentünk az országházig, ahova Giglerné Deák Mária – ki ott felügyelőnő – invitált, hogy nézzük meg; ő benn is lakik egy csinos kis szobában, melynek bútorai az országházé, kényelmes minden tekintetben, légszesz-fűtés, villanyvilágítás; a folyosók fűtve, minden ragyog az aranytól, márványtól, mindenütt légfűtés, a folyosókon is, s szőnyegek, kényelem, fény és pompa mindenütt.
Gyönyörű a képviselők folyosója kilátásával; az ülésterem aránylag kicsi, van két gyönyörű frescója, az egyik a koronázást ábrázolja, amint Andrássy Gyula fejére teszi a koronát a királynak, a másik amint István nádor – az utolsó – felolvassa a sanctionált törvényeket 1848-ban. Gyönyörű a képviselők társalgója keisvetekkel, az oszlopfőkön az ipart jelképező majolika alakokkal. Bámultuk a kupola hatalmas méreteit és impozáns voltát, valamint gyönyörű díszítését; én már ugyan láttam 1896 januárjában, de akkor még nem volt kész, ma gyönyörű volt így egész teljességében s ámulatba ejtett.
Megnéztük az olvasótermet, melynek gyönyörű fagerendázatú tetőzete van, s angol, kényelmes berendezése, mindennemű újságokkal, innen is remek kilátás; hatalmas a ruhatár is, minden egyes képviselőnek külön fogasa s rajta a neve, valamint az ülésterembe is ülőhelyén ott a neve; az elnöki emelvény előtt 9 bársony fauteil [fotel].
A főrendiház társalgója egyenesen mesés, rózsaszínű márványoszlopokkal, melyek fejei dúsan aranyozottak, s az oszlopfejek tartják a majolika különböző iparokat és foglalkozásokat jelző alakokat.
A büffetbe levezető lépcsőket is megnéztük; hatalmas a főlépcsőzet, mely fentről le különösen szép látványt nyújt; az égetettüveg-ablakos függöny imitatiója egyenesen remek. Államiságunk eléggé ki van domborítva a nagyszámmal alkalmazott czímerekben stb.
Elidőzve még Giglernénél kissé, valami Radó nevezetű postatiszt mutatkozott be. Innen ki, körülmentünk, az épületet kívülről is megnézendő; gyönyörű egy épület, mondhatom; igaz, hogy sokba került, de van nyoma; a dunai részen levő esplanadeja egyenesen elragadó, a főbejáratot őrző két hatalmas oroszlán meglehetős, de nézetem szerint túlságosan massivak.
Innen a Szabadság téren át, s a körúton hazaballagtunk, a gyerekeket még elkísérve kissé, elválva, malitiózusan megköszöntem nekik, hogy voltak szívesek eljönni, mert biz ők elfelejtették.
Utolsó kommentek