Egy budapesti kisember naplói a 19-20. századból: 
Lowetinszky János József az 1898. március 15-i tüntetésnek aktív részese volt, dulakodásba is keveredett.
1898.03.15.
Kedd. Nemzeti újjászületésünk 50-ik évfordulója.
Reggel 7-kor fel, toilette, felöltözve, el, hivatalba [Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye hivatalába, a Városház utcába], ímmel-ámmal dolgoztunk csak, elmenet előtt megreggeliztem, Argay 10-kor beállított, hogy menjek vele sörözni s adjak felvilágosítást Vukovár felől, ahová mint pénzügyi fogalmazó lesz kinevezve; Mártonfy kiadó el is akart ..ni, de én nem fogadtam el, hanem bevártam, míg 11 után valamennyien mentünk, át a zenélőbe, ott aztán poharazás közben meséltem neki viszonyokról, melyeket magam sem ösmertem.
Podobják s Victor is jöttek, elbeszélgettünk tán 1-ig, ekkor Argay elment, mi meg maradtunk. Józsi is beállított savanyú pofával, Rozsyhoz van invitálva, mondtam, vigyen el bennünket magával, amire nem szólt semmit, de láttam, hogy nem tetszett neki az indítvány, meg is szökött tőlünk rövidesen; erre elmentünk a Szikszayba, ott Podobjákkal rendezvoust beszéltünk meg s villanyoson [hazamentünk - a VII. Garay utca 45. sz. alá] Victorral, megebédeltünk rövidesen, addig Mari [a naplóíró felesége] felkészülődött, elmentünk,
villanyoson be a városba; az utakon csak úgy hemzsegett az ünnepi ruhában levő nép, a Hatvani [ma: Kossuth Lajos] utczánál a körmenet egy része elhaladt, a másik odarekedt, mi erre a csavargőzösön áthaladtunk Budára s felmásztunk a várba, a honvéd szobornál elhelyezkedtünk s tereferéltünk.
½ 6 tájt ért fel a menet, amint állunk, egy asszony egy gyermekkel helyezkedett oltalmunkba; egyszerre egy csomó nép tolakodik s kezd kimozgatni helyemről, reájuk mordulok, hogy „ne tolakodjanak”, kisül, hogy socialisták voltak, mivel meg tolakodtak, kinyújtottam öklömet feléjük s reájuk rivalltam: „megálljatok, kutyák”, amire persze zajongni kezdtek, de megállottak; Victor s még egy atyafi támogattak, hatalmas jelenet lehetett.
Többszörös súrlódás volt azután közöttünk, de csak szóbelileg: a szónokokat zavarták, én meg őket tractáltam az én nézetemből fakadó szavakkal; a vég előtt elvonultak, egy meg visszamaradt parlamentair[e]nak [békítőnek], akinek azután a vállát derekasan veregetve megmagyaráztam a mai ünnep jelentőségét, azzal szétoszlottunk; a Hentzi-szobrot, de inkább – vélem – a miniszterelnöki palotát kordon védte, egy pár satyrikus megjegyzés megtétele után betértünk pár sörre, azután az újonnan épülő, de teljes sötétségben díszlő várpalotán [átkelve] lementünk a Szarvas térre, elmentünk Rozsyhoz, de ott értesültünk, hogy annak orrvérzése hevesebb jelleget öltve, bevitette magát a klinikára.
Onnan csavargőzösön át, s haza, Margita [a naplóíró 4 éves kislánya] örömmel fogadott, beszélgetés, vetkőzés, ruhatisztítás, fekvés, Margita csakhamar elaludt ölemben, alvás.
Az idő – megfelelően a nagyszerű naphoz – gyönyörű volt, szép, derült, verőfényes; északnyugati szél frissen fújdogált.
Tudósítások a fenti eseményekről az Országos Hírlap című budapesti napilap 1898. március 16-i számában (PDF). Az újságírók - akik egyébként verekedést is látni véltek a Dísz téren, míg a naplóban csak verbális összetűzésről van szó - talán éppen a naplóíróról és társairól írhattak a cikkben.
Utolsó kommentek