A magyar Švejk

Ádám: kúriai bíró

Agorasztó Tivadar: főjegyző a vármegyénél, később alispán – így írt róla a naplóíró az 1920-as években: Régi pesti família sarja, atyja, Szilárd, ügyvéd volt, 1870-ben született. Pedáns, igazságos és jószívű ember, kitűnő hivatalnok és adminisztrátor. Azonban nem a megszokott vezérlő egyéniség, kisebb alakja, az orátori tehetség hiánya nem tették oly közkedveltté, mint elődeit. Inkább visszavonuló, zárt életet élő, pedig a vármegyének olyan alispán imponál, aki külsőségekben brillíroz. Nehéz napjai voltak a forradalom és a proletárdictatúra alatt, de ebben része volt conservatív és habozó természetének. Viszont népserűségét az 1905–1906-iki ellentállás alatt szerezte, amikor minden tőle telhető módon opponált a hatalomnak. A hálás vármegye a zivataros napok elmúltával meg is választotta IV. aljegyzőségből főjegyzővé. Soha sem felejtem azt a jelenetet, amikor a proletárok becitálták valami hús-panama ügyében, és ő széttárva felöltője szárnyait, mutatta, milyen nadrágban jár Pest vármegye alispánja. Szenvedélyei nincsenek, nem iszik, nem kártyázik, nem dohányzik, hanem, hm, a fáma szerint, nagy tisztelője a női nemnek, ami a vármegyei központ életben ki is mutatja emitt-amott a lólábát; gyerekkora óta ismerem, nagy jóakaróm volt, és én is szerettem csendes jóindulatú modoráért. Dühösnek egyszer láttam, a proletárdictatúra bukása után, amikor fogadott, s azt mondotta, s azt mondotta, hogy ő nem bosszúálló, szemei meg csak úgy szikráztak.

Ahantiszné: ismerős

Albeck: vendéglős

Almásy: kolléga a vármegyénél

Androvitz: társ az Önkéntes Őrségnél

Anna: Lowetinszky Anna (Bécs)

Anti: Retkes Anti

anyám: Kreicsi Mária

Appl: ismerős

Aradi Béla: angyalföldi politikus, ügyvéd

Ardai: kunszentmiklósi orvos

atyám: Lowetinszky János

Avar: ismerős

Bajkay: ismerős, 1914-ben már nem élt

Baksay Sándor: kunszentmiklósi református püspök         

Baky Kálmán: tisztviselő a kunszentmiklósi főszolgabírói hivatalban (számvevő?)

Baky Lajos: kunszentmiklósi postamester

Baky Miklós: tisztviselő a kunszentmiklósi főszolgabírói hivatalban (számvevő?)

Bálint: a főügyész fia, Kató és Klára testvére

Balogh Imre: kunszentmiklósi ismerős, böllér

Balogh Miksa: kunszentmiklósi ismerős

Balogh Zoltán dr: I. aljegyző a vármegyénél

Balta Gyula: közigazgatási gyakornok

Band: boltos

Baráth Elek: kunszentmiklósi ismerős

Bárczy Lajos: Papp Julis férje, Sanyi sógora

Bárd: házmester Lowetinszkyéknél, 1914 augusztusában vonult be, majd hamarosan elesett

Bárdné: házmesterné Lowetinszkyéknél 1914 novemberéig, korábban Dicsőszentmártonban bordélyházban volt, s állítólag később is volt bárczája, és kerítéssel is foglalkozott

Baróth Laci: kunszentmiklósi útmester

Bart: kunszentmiklósi hentes

Bartek Teréz: Papp József menyasszonya, majd felesége

Bartucz: volt (elcsapott) díjnok a vármegyénél

Bauer József: írnok a vármegyénél

Bauer: szomszéd

Baumagarten: ismerős

Becki Jancsi: kunszentmiklósi ismerős

Bekker Ferencné: segélykérő, borbély felesége

Bekkerné: ismerős, megözvegyült

Bellaagh Imre: volt vármegyei kolléga

Beran: ismerős

Berecz [Bereczky] János: ismerős, ügyfél

Berger Ármin: segélykérő, Wesselényi utca 67. I. 14.

Bericzky: kolléga a vármegyénél

Besenhoffer: ipariskolai portás

Bicskey Géza: kolléga a vármegyénél

Bicskey Imre: díjnok a vármegyénél, állítólag elesett 1915-ben

Bihari Béla: homokmégyi jegyző

Bleier József: segélykérő mázolósegéd, Wesselényi utca 76. sz. a. lakos

Bodor Elek: az alispán kedvenc hajdúja, majd szakaszvezető a kenyérmezei fogolytáborban

Bogdán Gyula: hivatalnok a vármegyén – így írt róla a naplóíró az 1920-as években: vármegyei díjnok; később jegyző, községi. Nagykáta szülötte, kitűnő ivó, aki végig itta az é[j]szakákat és napokat, csak igen ritkán rúgva be, nagy kártyás, jó hangú énekes, aki a régi magyar nóták kultuszát tartotta fenn köztünk, könnyelmű, de jószívű és tréfakedvelő ember. Mégis emellett határozott, így pl. elvált feleségétől, akit pedig szeretett, csak azért, mert az nem akart kimenni vele vidékre jegyzőségbe. A pénznek nem igen volt előtte értéke, csak akkor, amikor nem volt, akkor bármilyen agyafúrtsággal, de teremtett bárhogyan is. Nagy phlegmával képes volt az utolsó garasát is elkölteni, ha az neki élvezetet szerzett. Nagy barátja lóversenynek és mindenféle kártyabeli hazárdjátéknak, utóbbinak mestere is. Nyomorultul halt meg 44 éves korában tüdővészben 1922 III/21-én d.u. 1-kor a budapesti Szt. István kórházban. Utolsó idejében 600 K végkielégítést kapott, kapta magát, hajnalban konflisba ült az Aggteleki utcza bejáratánál egy butykos pálinkával, s az utczába senkit sem be, sem ki nem engedett addig, amíg nem ivott, de lakása az nem volt neki a szerencsétlennek.

Bogya Zsuzsi: Maglódról bejáró tejesasszony

Bokok Ferenc: ismerős

Bollog János: ismerős

Borbás Gáspár ifj.: Borbás Gáspár id. fia, ügyvéd, labdarúgó, a magyar válogatott első gólszerzője

Borbás Gáspár id.: a naplóíró egykori gyámja, anyja szeretője; így írt róla a naplóíró az 1920-as években: székesfővárosi f. ügyész. Kerek koponyájú ivadéka Kecskemétnek, benne eme faj jó és rossz tulajdonsága. Családomnak csak vesztére volt. Anyám 1872-ben elözvegyülve, 1875-ben beléje gabalyodott a nálánál fiatalabb szemrevaló legénybe, benső viszonyt kezdett vele, később concubinatusban [’vadházasságban’] éltek. A viszonynak következményei voltak: Károly, aki zsenge korban elhúnyva, Kecskeméten lett eltemetve, és Sándor, aki circa 11 hónapig élt, 1879 mártiusában lett eltemetve. Ezen viszony következtében anyám elhanyagolt, életemet a cselédség között töltöttem, amely Borbás ellen uszított, s miután perpatvarkodások a férfi könnyelmű élete folytán gyakoriak voltak, megesett, hogy én, a 12 éves siheder támadtam a felnőtt emberre, fatuskóval fenyegetve meg őt. Az egészségtelen viszony 1880-ig tartott, de háztartásunkat anyám már 1879 novemberében felosztotta. Borbás a fővárosnál nyert alkalmazást, és lassan egészen elhidegült, aminek következménye lett anyámnak 1881. november 2-án gyufaoldattal elkövetett öngyilkossága, amibe XI/4-én bele is halt szegény, csalódva szerelmében és gyermekében. Ezt nem bírta ki. Borbás gyámom lett, bizony, a viszony feszült volt jó ideig köztünk, s csak lassan-lassan enyhült. Anyám halála után elvette Apaticzky Olgát, a VI. ker. tiszti orvosának leányát, aki két fiút szült neki: Gáspárt, elég jó nevű ügyvédet, akit a fővárosnál mint alügyészt a commun alatti magatartásáért nyugdíjaztak, és Sándort, aki magasabb papi kiképzést nyerve, fővárosi hitoktató, s ragaszkodik hozzám; ifj. Borbás Gáspár jelesebb footballbajnok volt, s mint ilyen bejárta Európát, dicsőséget szerezve a magyar névnek. Az öreget nyugdíjazták, s Jászkerekegyházán épített tusculánumában [’békés lakában’] él, hol meg is látogattam. Valószínű, hogy feleségétől elválva 5-6 évi együttlét után, mostanában elvette a [18]70/80-as évek hírhedt Schwarz Lauráját, mert azt nála találtam. Ez a nő nagyot vétkezhetett anyám ellen, mert mindenszentekkor felkereste s bevirágozta sírját, s tőlem láthatóan fél. A fiúkkal jóban vagyunk.

Borbás Sándor: id. Borbás Gáspár fia

Boros: angyalföldi főügyész

Bottok János: hivatalnok a vármegyénél

Brauch: hentes

Braun: borbély

Brtnik János: feltehetőleg a naplóíró apai nagynénjének, Lowetinszky Máriának és férjének Brtnik Mártonnak a leszármazottja (unokája)

Bucskó Kálmán: Bucskóék egyik „rossz” gyereke

Bucskó Sándor: szabó, Lowetinszkyék jó ismerőse, három „vásott” gyereke volt

Busek: volt kolléga a vármegyénél (?), szegénysorsú

Buzás: őrnagy

Czelder: ismerős, valami szerződésben álltak

Czettli Jánosné: segélyt kérő, VII. ker. Wesselényi utcza 72. III/8.

Czibor: tanácsjegyző

Czigányék: virágosok

Czuczor Jancsi: Retkes Anti ismerőse

Csemiczky Dezső: írnok a vármegyénél, Weresmarthy apósa

Csemiczky Zsuzsika: kolléga vármegyénél, Dezső lánya, Weresmarthy felesége

Cserényi János: írnok, majd irodai segédtiszt a vármegyénél

Csermákné: kisbéri ismerős, 1914 július végén már halott volt

Csermely, Csermely-fiúk: ismerősök          

Cservenka: kolléga a vármegyénél

Csilléry Zoltán dr.: II. aljegyző a vármegyénél

Csizmadia: kunszentmiklósi segédjegyző

Csoszi: Juszi Csoszi

Csörgitz: kocsmáros a Károly körúton

Dankó Adolf Károly: irodatiszt, 1865 és 1914 között dolgozott a vármegyénél

Dankó: dohányárus

Deli: kalapos

Demény: postaigazgató a főpostán

Dénesné: jó ismerős

Déry: parancsnok az Önkéntes Őrseregnél

Dévény: VII. kerületi elöljáró

Dinnyés Mariska: díjnoknő a vármegyénél

Dinnyés: ismerős

Dobay Dénes: tiszteletbeli ügyész, 1914 júliusának végén kinevezték a központi járásbírósághoz járásbírónak

Dolfi: Vrkoc Adolf

Domián Gyula: jegyző a vármegyénél

Dorfner: (volt?) hivatalnok a vármegyénél

Dröge: sorsjegyárus

Elek: Bodor Elek

Engel Sándor dr.: hivatalnok a vármegyénél

Engelhardt: zugligeti vendéglős

Erdélyi Lóránt: II-od főjegyző a vármegyénél                            

Erdős: társ az Önkéntes Őrségnél, 1915. március 15-én bevonult katonának

Erhardt: kocsmáros

Erőss László: díjnok a vármegyénél 1914 júliusától

Erzsi: Pimperl Erzsi, Pimperlék lánya

Fábián: kunszentmiklósi hentes, lánya Mariska, fia Imre

Farkas Andrásné: ismerős

Farkas Jenő: ismerős, Hantzmann Katica férje, Hungária úti lakos

Farkas Józsi: ismerős, Farkas Andrásné fia

Fazekas Ágoston: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja

Fazekas Alajos: ülnök-jelölt a vármegyén

Fazekas Dezső: felügyelő az Önkéntes Őrségnél

fehér madarunk: Lowetinszky Margit Anna

Fejes: vezető az Önkéntes Őrseregnél

Ferenc: hajdú a vármegyénél

Ferenc: Lowetinszky Ferenc

Fiala: parancsnok az Önkéntes Őrségnél

Fischer: kocsmáros Kunszentmiklóson

Fischer: szomszéd, szatócs, 1915 májusában költözött ki

Fódiék: ismerős a Szvetenay utcában

Fodor: társ az Önkéntes Őrseregnél

Fodor: vendéglős a Hunyadi utca 37. sz. alatt

Fodor Mária: a naplóíró felesége, Kisbéren született 1873.03.25-én Fodor Anna törvénytelen lányaként, 1893.09.10-én ment feleségül a naplóíróhoz; férjét túlélte, 1941-ben még élt

Fonderschmidt: szomszéd

Förster Aurél: hivatalnok a vármegyénél

főügyész: Székely György

Frank dr.: ügyfél

Fritsch Kálmán: kolléga a vármegyénél

Fuchs: társ az Önkéntes Őrseregnél

Fülöp: nyugdíjazott árvaszéki kiadó, 82 éves volt 1914-ben

Fürling: késelő katona

Gábor: társ az Önkéntes Őrseregnél

Galambos András: az 1848/49 honvéd egylet jegyzője

Gálfi: kunszentmiklósi hentes

Gángolék: kunszentmiklósi ismerősök

Gazsi Lajos: árvaszéki fogalmazó/jegyző a vármegyénél

Gazsi: Borbás Gáspár ifj.

Geréby Imre ifj.: közigazgatási gyakornok, tb. szolgabíró a vármegyénél

Gerenday Béla dr.: parancsnok az Önkéntes Őrseregnél

Gerenday György: miniszteri tanácsos, Gerenday Béla bátyja

Gergely: ismerős

Gergényi: kunszentmiklósi hentes

Gerstl/Gerstel: társ az Önkéntes Őrségnél

Gesztesi: házgondnok

Gizi: Nagyné, a szomszéd lánya

Goldberger: ismerős

Goldschneider: parancsnok az Önkéntes Őrseregnél

Gőzsy/Gözsi: budapesti hivatalnok

Grabits Lajos: Péter öccse, a naplóíró katonanövendék-társa

Grabits Péter: irattárnok a vármegyénél, 1914. július 20-án halt meg

Greisinger: háztulajdonos

Groth Károly: megkéselt szakaszvezető katona

Grund: litográfus (?) a vármegyénél

Gschwindt: szeszkereskedő

Gurányi Laci: vármegyei írnok; a naplóíró így írt róla az 1920-as években: Genialis fiú, mindenhez értő, zenész, hírlapíró, anecdotázó, csak a munkához nem értett. Szellemes, olvasott, de véghetetlen könnyelmű. A pénznek nem volt előtte értéke, adósságot adósságra halmozott, a visszafizetésre nem is gondolt, hihetetlen kamatokat ígért, de a tőkét sem adta vissza. Amellett sem nem ivott, sem nem kártyázott, inkább a nők körül forgolódott. Rettenetes feltűnési viszketegségben szenvedett. Szeszélyei uralkodtak felett; télvíz idején fejetlen harisnyában, lyukas czipőben járt, de ha pénzhez jutott, habozás nélkül előbb virágot, parfeumot vagy czukorkát vett, mint életszükségleti czikket. Szenvedélyes dohányos, exaltált firma, családjával örökösen hadilábon állt. Örökölte anyja színész vérét. Nyomorgott, hónapokon át kávéházakban virrasztott, mert nem volt lakása, hónapokon át hideg ételeken élt. Ez az életmód fiatalon megtöret, tüdővészt kapott, tetejébe szíve szerint szegény leányt vett el. Egyedüli okos cselekedete volt, hogy hitelre vett egy házat Pestszentlőrinczen életbiztosítási kölcsön alapján, és az a gyanúm, hogy tudva azt, hogy már nem él soká, lelkiereje meg az öngyilkossághoz nem volt, két évig henteregve kórházról kórházra, naponta – daczára tüdőbajos voltának – 100–150 czigarettát szívott el, s ily módon lett öngyilkossá. Ötleteiért igen szerettük.

Gyula: Bucskóék vásott fia

Gyulai (Goldmayer): számellenőr

Gyurkovich/Gyurkovics: kunszentmiklósi ismerős

Hainbach: posztóárus

Hajdú: ügyfél?

Halasi: kunszentmiklósi ismerős

Halász Bálint: ülnök a vármegyénél

Halász Zsiga: kolléga a vármegyénél

Halászné: szomszéd

Hamari Márta: kolléga a vármegyénél

Hammel Lajcsi: kolléga a vármegyénél

Hammer: ügyfél

Handa: társ az Önkéntes Őrségnél

Handlach Adolfné Seiler Teréz: segélykérő

Hankovszky Zoltán dr.: tiszti alügyész a vármegyénél

Hantzmann Feri: ismerős, József rokona

Hantzmann József: kocsmáros

Hantzmann Katica: ismerős, Farkas Jenő felesége

Hász Zsigmondné: segélykérő, férje kárpitossegéd, Wesselényi utca 67. fsz. 4. sz.

Haupt: pénzügyi számtanácsos

Hauser: ügyfél, papírkereskedő

Havas József: segélykérő színész, Wesselényi utcza 66., ajtó 5.

Havasi: társ az Önkéntes Őrseregnél

Helle Jancsi: főszolgabíró

Heller: optikus       

Hentzné: szomszéd

Herczeg: boltos

Herédiné [Herédyné]: házhoz járó mosónő

Hetényi Ákos: Tisza István bizalmi embere

Hidas: szabadszállási fiatalember

Hindy Kálmán: így írt róla a naplóíró az 1920-as években: (kishindi és nagyhindi) kir. tanácsos, vm. árvaszéki h. elnök és ülnök, fővárosi bizottsági tag: Chauvain magyar, nem csak belsőleg, de külsőleg is, mindig csizmásan, magyar ruhában járt. Nagy szívjóságú ember, aki igyekezett mindenkin segíteni; ha megszorultunk, nála biztosan találtunk segítséget, s ha valamit megígért, azt törik-szakad betartotta. Jóságával igen sokan visszaéltek, s mégis volt türelme bíbelődni az emberiséggel. Vendéglátó, magyaros modora volt, el nem mulasztotta a legkisebbel szemben is [se], hogy meg ne kínálja egy-egy kupicza pálinkával. Zokszót soha senkivel szemben nem használt. Annyira érzékeny volt, hogy feleségét annak halála után három napra követte. Szomorúan állottuk körül ravatalát.

Hinléder Emil: színész (színésznevén Ernyei Emil), segélykérő, VII. ker., Wesselényi utcza 63. I. em. 22. alatti lakos

Hintervisz: ismerős a szobafestő ipartestületnél

Hirkó Béla: vármegyei ülnök az árvaszéknél

Hoffer: angyalföldi tanácsnok

Holló: kunszentmiklósi szolgabíró

Horváth Dávidné: segélykérő, Wesselényi utca 67. II. 16.

Horváth Dezső: segélykérő magánhivatalnok, Wesselényi utca 67.

Horváth János: közigazgatási gyakornok, tb. aljegyző a vármegyénél

Horváth József: a vármegyei tisztviselők országos egyesületének igazgatója

Hörcher Gyuszi: volt vármegyei kolléga

Hős Imre: kolléga a vármegyénél

Hunyadi Mátyás: hentes az Óra utca 32. sz. alatt

Huszár Dezső dr.: ülnök a vármegyei árvaszéknél

Huszár: régi pénzügyőr ismerős

Irma: a naplóíró gyermekként, 1863-ban elhunyt nővére

István: Retkes Anti kocsisa Kunszentmiklóson

Ivánka: őrsparancsnok az Önkéntes Őrseregnél

Jakabovics/Jablanovics: rendőr-főellenőr

Jakacs: vendéglős

Jancsi: kakas Lowetinszkyéknél

Janik Imre: volt kolléga a vármegyénél

János: Sterba János

Járitz: a naplóíró egyik ügyfele

Jász: ismerős

Jellinek: ismerős bádogos, 1914. november 14-én halt meg

Jenő: ismerős

Jezsubek: szakaszvezető, ivótárs

Jóska: hivatalnok Kunszentmiklóson

Julis: Papp Julis

Jurisky [Juricski]: napidíjas a vármegyénél

Juszi Csoszi: Júlia, Ujfalussy lánya (1910-1919)

Kafka: miniszteri tanácsos

Kajnár János: kollégaa vármegyénél

Kaller Károly, hilibi: budapesti tanácsos

Kálmán: Bucskó Kálmán

Kálmánék: szomszédok, 1915-ben költöztek el

Kalmár: hivatalnok-jelölt

Kanyourek: kolléga a vármegyénél

Kasner: ismerős

Kátay: üzlettulajdonos (ügyfél?)

Kató: költő, felügyelő/ellenőr az Önkéntes Őrségnél

Katona Ferenc: boldogi jegyző

Kaufmann: boltos

Kaunitzerné: kerekegyházi zsidó asszony

Kauser: szolga a vármegyénél

Keglevich Béla gr.: parancsnok az Önkéntes Őrségnél

Kelemen: kunszentmiklósi ismerős

Kemény Kálmán: II. főjegyző, tb. főjegyző a vármegyénél

Keresztesy: társ az Önkéntes Őrseregnél

Keresztúri: társ az Önkéntes Őrseregnél

Kern József: a naplóíró atyai nagynénjének, a bécsi Katalinnak a férje, 1918.11.05-én halt meg, gyermeke Anna és Ferdinánd

Kertész dr.: erzsébetfalvi társ az Önkéntes Őrseregnél

Kertész Géza: Kertész Viktor testvére

Kertész Margit: Kertész Viktor testvére

Kertész Victor (Győző): kolléga a vármegyénél, a naplóíró így írt róla az 1920-as években: volt vm. díjnok, később zálogházi irodafőtiszt (eredetileg Zahratnicsek volt a neve): Mindenki által kedvelt bohém alakja a vármegyének, észbelileg nem valami lumen [nem valami eszes], de ötletes, mint egy vérbeli pesti csirkefogó. Ötletei és kis lódításai száma legis, s azokból ma is számos forog a vármegyei körökben szájon. Könnyelmű a hihetetlenségig, adósságból soha ki nem mászó, de azért mindig fizető. Fizetése évekre előre eladva, s tulajdonképp fizetése inkább csak kamatja volt tartozásainak, a tőke sohasem törlesztődött le az uzsorásoknál. Éjjel-nappal bármely órában kapható volt ivásra, virtuozitással ivott, ha berúgott, verekedéstől nem riadt vissza, formális csatákat vívott az éjjeli konflisok kocsisaival. Fiatalkorában kitűnő hangja, megnyerő külseje és modora nélkülözhetetlenné tette őt a mulató compániák részére, s gyakran éjjel húzták ki az ágyból és vitték mulatni. Legendák vannak bohó dolgairól, a rendőrségnek állandó adófizetője közcsendháborítási ügyeiből kifolyólag. Ha valahol colisióra került sor, úgy személyazonosságainkat ő igaolta „levéltárából”, melyet mindig magánál hordott, - idéző, intő felszólításokkal, állandó részlettörlesztője a kihágási bíróságoknak. Született bohém, aki életét stylszerűen gond nélkül élte le, és szépen. Mindenkinek kedvencze, de legjobban Mindszenthy Jóskához ragaszkodott, akivel együtt ittak s isznak még most is. Néhány stiklijét idejegyzem jellemzésül; valamennyi felsorolásához kötetek kellenének. Így az egyik házmesternének, akinek a kapupénzzel consequensen adósa maradt, folyton azt ígérte, hogy hoz neki egy szép kis majmot. Ami az ő műnyelvén azt jelentette, hogy be van rúgva, ha majom „schleppes” volt, akkor Victor nehezen volt szesszel terhelve, mikor egyszer aztán sürgették a majmot, reákövetkező éjszakán négykézláb mászon be dadogtainitt [?] a szép schleppes majom. Ha részegen hazament, és öreganyja korholta, per „kedves nagysád” beszélt vele, és higgadtságra intette. A nagykátai állomásfőnöknél vendégségben lévén annyira berúgott, hogy megveregette a háziasszony vállát „lesz egy kis fekete, öcsém piszkos?” megszólítással. Mindszenthy Jóska egy alkalommal összezördülvén feleségével, hozzám költözött; Victor mint totum factum eszközölte az átköltözést, szállíttatván mennykő nagy két bőröndöt, melyekről kiderült, hogy az egyik ruhával volt tömve, a másikban 25 liter schiller bor szégyenkezett. A beköltözést ősi szokás szerint magnum fecerunt áldomás követte, a két atyafi d. u. 6-tól reggel 3-ig megitta az egész bort, én történetesen csak 2 deczit ittam belőle. Be is volt Victor úgy állítva, hogy closetra menvén az magától becsapódott, ő meg képtelen volt kinyitni, irtózatos dörömbölést vitt véghez, s mikor kiengedtem, méltatlankodott, hogy „ha már be is zárják az embert, ne zárják be ilyen szűk helyre”, azt hitte a jámbor, hogy a rendőrségen van. Ha berúgott, orra – mely anélkül is elég nagy volt – rendkívül megnyúlott, szemei összehúzódtak, orra volt rendszerint tréfáink czéltáblája. Ősi szokás szerint az vások evés nélkül folytak le, tíz-húsz forint ára ital és egy-egy sóskifli, vagy ha nagyon ment, a Victor által elkeresztelt „dass und jenes” került terítékre, ez hideg húsételek keveréke volt. Egyszer történetesen szalámit ettünk délután, s ittunk reá keményen, úgy 3 óra tájt hajnalban tele szesszel kijövünk az őszi éjszakába, Victor a gázlámpa alá áll és elkezd hányni, csak úgy dűl belőle a szesz, közbe bele-bele kapkod a kiömlő sugárba; végezvén dolgát, kíváncsi voltam, miért kapkodott, kérdeztem tőle, azt feleli „tudod, János, a szalámi is kijött, azután kapkodtam”, majd megütött a szél nevettemben. Mániája volt a lovaglás, akár ringlispielen, akár szamáron, akár lovon, de iszonyúan szeretett. Egy ködös őszi éjszakán jövünk a Hermina úti Nagy […]-től, a Bálint- és akkori csömöri-, most Thököly út sarkán üres telek volt, melyen most a domonkosok temploma áll, azon legelészett két árva gebe. Victorban felébredt az ősi hajlama, átsegítettük a palánkon, felült az egyik simlire, s a permetező esőben hosszú beszédekkel nógatta egy kis „galoppra”, de a simli nem mozdult, mire méltatlankodva leszállt. A palánkon át hosszában feküdt, mi eleresztettük nevettünkben, és úgy zuhant hosszában a földre, hogy azt hittem, vége van, de csak a „sacramentumos Istenét” emlegetve feltápászkodott. 1902-ben gyönyörű őszi napon kirándultunk a Svábhegyre, a Fáczán felett vizet hordó csacsikra bukkantunk, 10 krajczárt ígértünk a velük lévő fiúnak minden egyes felszállásért, s fel i szálltak; mikor Victorra került a sor, én hátul a csacsit farba rúgtam, az kirúgott és ledobta magáról lovasát, így ment ez vagy tízszer, óriási gaudiumunkra [örömünkre], sehogy sem bírta megérteni, hogy neki nem áll a csacsi, másnak meg igen. Mimikája tökéletes, grotesk és komikus volt, nem bírtunk nélküle meglenni. Télvíz idején minden meggondolás nélkül csapta be [zálogba] télikabátját, ha a sor úgy hozta magával, hogy ihasson, de éppen ilyen könnyen vitte be a másét is. Emlékszem, 1901 sylvester napján az árvaszéki kiadóhivatal vagy hét télikabátja vándorolt így egyik a másik után a „zatziba”, ahonnan csak „kor. fill. lóg. függ”, a czédula került vissza, jelezve korona[-át] s fillért, s hogy a holmi lóg, illetve függ. Számtalan ilyen bohó dolga van, de hát ki tudja azt mind számon tartani? Csak amikor mostanában nagyritkán összegyűltünk, úgy remineszcentiázás közben bukkant elő egyiktől másiktól egy-egy vidám viselt dolga, amin azután jókat nevettünk. Jó dolog volt, hogy anyját – akinek kedvencze volt – normális állapotban per „mámi” titulálta. Ha azonban berúgva ment haza, s anyja dorgálta akkor ilyeténképpen morphondírozott: „Nagysád intelligens nő, nem szokott lármázni, különösen éjjel nem, hagyjuk ezt akkorra, mikor kijózanodunk”.

Kétly Pista: volt kolléga a vármegyénél

Kétty: ismerős

Király: főmérnök

Királyné: Pimperl sógornője

Kirchknopf: társ az Önkéntes Őrségnél

Kirkó Béla: ülnök

Kiss Ferencz dr.: nyugalmazott elöljáró

Kiss Géza: kunszentmiklósi, bevonult ismerős

Kiss: ismerős (ügyfél?)

Klapacs János: segélykérő szobafestő-segéd, Wesselényi utca 72. sz. a. lakos

Klárika: a főügyész lánya

Klös: ékszerész

Koch: ismerős, 1914-ben már nem élt

Koháry leány: Podobják Kálmánné ismerőse

Kolochné: ismerős

Kolofon: kocsmáros

Koltveg [Koltvek] Malcsi [sic]: a szomszéd lánya, szabad szájú, volt Amerikában

Kolvekék [Kohlwegék]: szomszédok

Kondor: kolléga vármegyénél

Kónya Lajos: árvaszéki írnok a vármegyénél

Korb: kolléga a vármegyénél

Koronka Gábor dr.: járási orvos

Korvekék: Kolvekék

Korvel-lány: Kolvek Malcsi

Kovács Julianna: rákoskeresztúri lakos, Kuzma János menyasszonya

Kovács Lacika: szomszéd kisfiú

Kovács Mancsika: szomszéd kislány

Kovács/Kováts Lajos dr.: járásbíró, társ az Önkéntes Őrségnél

Kovácsy Kálmán: képviselő

Kováts: kunszentmiklósi, bevonult ismerős

Kozatik: boltos

Kozma Simon: huszár a 8. huszárezrednél

Königsberg: boltos

Körösi Margit: kolléga a vármegyénél

Köves: számtanácsos

Krajtsik [Krajcsik] Rezső dr.: főorvos, kir. tanácsos a vármegyénél

Krakker Kálmán: aljegyző a vármegyénél

Krausz: ismerős

Krausz: ruhaboltos

Kreicsi Mária: a naplóíró anyja (1840-1881.11.04.), özvegyként id. Borbás Gáspár élettársa, öngyilkos lett                              

Krems: ápoló az 1. sz. hadikórházban

Krizsa: kunszentmiklósi borbély, fia Budapesten rendőr

Kuczkó Jánosné: segélykérő, Nefelejts utcza 37. sz a. lakos

Kullmann Pista: írnok a vármegyénél

Kuncz: szabó?

Kunda: ismerős

Kurbelné: Kurbel szobafestő felesége

Kuthy Áron: kolléga a vármegyénél

Kuzma János: rákoskeresztúri ácssegéd, Kovács Julianna vőlegénye

Kürthy Emil: 1914-ben elsőéves jogász, gyakornok a vármegyénél

Lajos: Pimperl Samu segédje

Laky: ügyfél

Lánger Kálmán: egykori árvaszéki elnök, Bálzsifka keresztapja

Lékó Istvánné: Nagyné, a szomszéd menye     

Lengyel: felügyelő az Önkéntes Őrseregnél

Lengyel: kisbéri származású csőszerelő

Liebermann: szemész professzor

Liska dr.: józsefvárosi káplán

Lovászné: varrónő

Lovászy: kunszentmiklósi, bevonult ismerős

Lowetinszky Anna (Budapest): apai pesti nagynéni, Józsa Mártonné, 1923.10.14én halt meg

Lowetinszky Anna (Bécs): a naplóíró bécsi unokatestvére, az apai nagynéninek, a bécsi Katalinnak és Kern Józsefnek törvénytelen lánya, Vrkoc Józef felesége

Lowetinszky Antónia: morva apai nagynéni, 1925.12.19-én halt meg, férje Sterba József

Lowetinszky Ferdinánd: a naplóíró bécsi unokatestvére, az apai nagynéninek, a bécsi Katalinnak és Kern Józsefnek törvénytelen fia, Ferdinánd (sz. 1905, megh. 1923.07.02.) és János (sz. 1907) apja

Lowetinszky Ferenc ifj.: a naplóíró morva unokatestvére, szül. 1882., 1914 végén orosz hadifogságba esett

Lowetinszky Ferenc id.: a naplóíró morva apai nagybátyja, 1925.03.23-án halt meg, ifj. Lowetinszky Ferenc apja

Lowetinszky János: a naplóíró apja (1830–1873.10.03.), szabómester, Morvaországban, Walterschlagban született, Budapesten halt meg

Lowetinszky Mária: morva apai nagynéni, gyerekként (majd sorkatonakánt) sokat volt náluk a naplóíró, 1892.02.05-én halt meg

Lowetinszky Mária Margit: „Mici” a bécsi unokatestvér, Lowetinszky Anna és id. Vrkoc József törvénytelenül született kánya, 1892-ban született

Lowetinszky Margit Anna: a naplóíró és Mari lánya, fiatalon halt meg (1894.01.15. – 1909.03.14.)

Löwy Mór: nagytétényi milliomos

Lukács László: városi villamossági tanácsos

Luzsinszky báró: Máriásy cimborája

Madai: társ az Önkéntes Őrségnél, fűszerkereskedő

Madarassy József: árvaszéki írnok, irodasegédtiszt a vármegyénél – a naplóíró így írt róla az 1920-as években: gojzesti, vármegyei írnok. Jó családból származó, de hihetetlenül könnyelmű, az ördög hármas szentségének (bor, kártya, asszony) nagy tisztelője, és nem riad vissza semmitől sem, hogy passióit kielégíthesse. Csúszó-mászó, meghunyászkodó, hízelegni tudó természet, ez utóbbi egyedüli nagy tudománya, és ezzel boldogul is sokszor a mások rovására. Veszekedő természetű, ha mozog benne a bor. Kalandkedvelő természete belesodorta a világháborúba, bár nem kellett volna elmennie, orosz fogságban is volt, s egy csomó kitüntetéssel jött haza. A communa alatt nyughatatlan természete ösztökélte, de annak bukása után annál alázatosabb lett, szóval hypocrita. Ötletei nem igen vannak, bár ambitionálja a tekintélyt. Vele esett meg, hogy egy alkalommal Székely Bertivel verődve össze, ugyancsak ittak, reggel a Hazám kávéházban akadtak meg a fizetésen. Ott maradt Székely Berti aranyórája és tárcza, de neki kellett keservesen kifizetni. Egy alkalommal Albertfalvára vonultunk ki, napvilágig tekéztünk, azután kártyáztunk hazardot, egyszerre egy forintot kezd keresni, amely állítása szerint eltűnt, holott bankjában lehetett vagy 40–50 forint. Megdühödtem, egy pillanat alatt anyaszült meztelenre vetkőztem, és a kivilágított asztal tetejére ugrottam, feléje fordítva alsó felemet, barátságosan invitálva, hogy ott keresse az elveszett forintját. Szerencsére még sem tojózott meg, mert baj lett volna belőle. Meghalt 1932. deczember 9-én, temettük deczember 11-én Kispesten, necrológul azt írhatom, hogy kivonulásával megkönnyebbült a Föld.

Madarassy Rudolf: szanitéc őrmester

Madarász Elemér: főszolgabíró

Madarász: főszolgabíró

Magyar Béla: ismerős

Majthényi Sándor: irattári segéd a vármegyénél

Malaky Gyula: hivatalnok a közigazgatási kiadóban a vármegyénél

Maloschik: kocsmáros a Népszínház utcában

Mandl: főmérnök

Mari: Fodor Mária, Lowetinszky felesége

Máriásy: Luzsinszky cimborája

Markó Jenő: szolgabíró

Markovics: Prokesch sógora, 1914 júniusában nyugdíjazták

Marosán István [Pista]: kunszentmiklósi ismerős, díjnok

Marpoust: öreg vámházi vasúti képviselő

Martinovich: kunszentmiklósi főszolgabíró

Márton Benő: ismerős

Maruhak Ignácné: segélykérő, VII., Wesselényi utca 67. IV.23. alatti lakos

Máry: kolléga (számvevő?) a vármegyénél

Matos Jenő: ismerős (vsz. ügyfél)

Maximovich [Maximovics]: kolléga a vármegyénél

Mayer: kolléga a vármegyénél

Mazinovics [Mazinovits]: ismerős

Méhész Jóska: szolga a vármegyénél

Méhész Laci: Hammel unokaöccse

Mesi Gyurka: volt vármegyei hivatalszolga, majd aszódi útmester

Mészáros József: díjnok a vármegyénél

Mészáros Sándor: kunszentmiklósi óramester, majd Retkes Anti katonatársa, őrmester

Mészöly Laci: főispáni titkár, volt II-od jegyző, aljegyző, majd tiszteletbeli főjegyző

Mészöly Miklós dr.: bajai ügyvéd zászlós

Michlné: kalapos

Mici: Lowetinszky Mária Margit

Mici: Pimperl lánya

Mihálka: ismerős, postamester

Miklós: angyalföldi polgármester

Miklóssy: budafoki főjegyző

Mindszenthy József: kolléga a vármegyénél; a naplóíró így írt róla az 1920-as években: vármegyei irattári segéd. Mindszenthy Cornélia (utóbb a fiatalon elhalt híres Halmi színész feleség[e]) és Keczer Miklós – a régi Keczer család sarja, híres sportsman és versenyistálló-tulajdonos – törvénytelen gyermeke. Igazi sárosi typus, fellengző, nagyzoló, hazug, de úri modorú és jónevelésű, bor és nő nagy tisztelője, utóbb már csak Bacchus oltárán áldozott. Hihetetlen könnyelmű, egyik szélsőségből a másikba esve. Szó nélkül fizetett boldognak, boldogtalannak. Mániája volt azután másnap, hogy kifosztották. Makacs természet, amit egyszer feltett magában, azt ki is vitte. A vármegyénél kalligraphikus írásaiért nagyon szerették, carrierjét azonban az szegte, hogy dolgozni nem is tudva, és nem is akarva, összetűzött Monoron Ney szolgabíróval, aki reá akarta sózni a kihágási ügyeket, napról-napra egymás asztalára tették azokat, míg egyszer Mindszenthy be lévén borozva, az egész aktacsomót bevágta a szolgabíróhoz úgy, hogy alig bírták ismét rendbe szedni. Ebből torzsalkodások keletkeztek, minek vége kényszernyugdíjaztatása lett. Hasonlóképp vált meg a „Máv”-tól is. Megesett vele, hogy a ministeriumban alkalmazást ért és kapott, gazos [ittas] lévén elaludt, felébredve kapta magát, és visszajött a vármegyéhez. Nyughatatlan, alattomos, rosszindulatú természet, és csak gyávasága tartja vissza, hogy több rosszat ne tegyen. Könnyelműsége rettenetes, így pl. egy ideig havi 25 forint apanageon éldegélt, képes volt, amikor a pénzt megkapta, ahová csak bement váltani, és azután teli marokkal szétszórta a pénzt, azután cilinderrel parádézva cilinderrel végignyomorogta a hónapot. Megesett vele, hogy theát akarván főzni, spiritusa nem volt, rhumon főzte meg a theáját. Rengeteg pénzt költött lóversenyre, utóbb meg az athleticai sportokat cultiválta. Fiatalabb korában rengetegül bírta a szeszt mindenféle formában, később azonban már 3-6 deczi megártott neki, s lassan-lassan elhülyült. De fennhéjazó modorát mindvégig tartotta. Iszonyú szívos természet, akiben egyedül az alcohol tartotta a lelket, evésre vajmi keveset költött, de ruhákra és nőkre sokat, bár utóbbiak között nem igen voltak sikerei. Az utóbbi időben a lelket csak a felesége tartotta benne. Nagy cultiválója volt a részletfizetési vásárlásoknak, de amint megvette a holmit, már egy óra múlva túl is adott rajta, csakhogy pénzhez jusson. Sok pénze maradt az uzsorások kezén is. Szerencsétlen, degenerálódott sarja jobb családoknak. Hozzám ragaszkodott, és tőlem felvett akármilyen gorombaságot, vesződtem vele sokat, de rendbe szedni nem tudtam soha. Meghalt Budapesten 1931. I/3-án. 1926-ban tudtam meg, hogy 1911-ben engem névtelenül feljelentett. Bocsássa meg neki a jó Isten is, én megbocsájtottam, bár nem érdemeltem meg tőle ezt.

Minkó: ismerős

Mohrläder: ügyfél

Molnár Sándor: fiatalember, akit a Verbőczi kocsmában ismert meg a naplóíró

Molnár: kolléga a vármegyénél

Molnárék: szomszédok

Monori: ismerős, katona a vártüzéreknél, Anti katonatársa

Morlin Adorján: I. aljegyző a vármegyénél

Mussila: ismerős

Muszéta: ismerős, 1872. január 1-én született

Muthauer: társ az Önkéntes Polgárőrségnél

Müller: ismerős, ügyfél

Nagy Irén: szomszéd

Nagy Jenő: állást kereső ismerős

Nagy Márton: színész; társ az Önkéntes Őrseregnél

Nagy Sándor ifj.: Nagyné fias

Nagy: cipész

Nagy: hivatalnok a vármegyénél

Nagy: ügyfél?

nagybátyám: Józsa Márton

Nagyné: fűtőné, szomszéd, a pincében lakott

nagynéném: Lowetinszky Anna, a pesti nagynéni

Nemcsec [Nemsec, Nemcsi] Kálmán: kolléga a vármegyénél

Német: hivatalszolga a vármegyénél

Németh János: tisztviselő a népfelkelő-parancsnokságon

Németh Károly: pénztáros a vármegyénél

Némethné: ismerős

néném: Lowetinszky Anna, a pesti nagynéni

Neruda: Kossuth Lajos utcai lugkő-árus

Netta asszony: Wagner Anna, Bellagh Imre gazdasszonya

Nikvolem: prágai tüzér önkéntes

Novák József: albérlő

Novák Rudolf: Sterba Anasztázia férje, a naplóíró egyik morva unokatestvérének a veje

Nucsita [?] Bözsi: ismerős

Nyáry László dr.: közigazgatási gyakornok a vármegyénél

Orbay: kolléga a vármegyénél

Osváth: nyugalmazott bíró

Osztermann: társ az Önkéntes Őrségnél

öreg: Józsa Márton, nagybácsi, Lowetinszky Anna férje

öregasszony: Lowetinszky Anna nagynéni

öregúr: Hindy Kálmán

Paál István dr.: árvaszéki ügyész a vármegyénél

Pál Emma: Pál Jóska nővére, Solti Benőné

Pál József: díjnok a vármegyénél, nővére Solti Benőné; a naplóíró így írt róla az 1920-as években: vármegyei iroda-segédtiszt. Temperamentumos kis emberke, nagy tisztelője Bachusnak, de Venusnak is. Hörcsög-természetű, hamar barátkozik, de ellenségeskedik is, nem riad vissza a verekedéstől sem. Kedvelője az éneknek, az ellentállás alatt jó hangjáért elkereszteltük a megye csalogányának. Specialitása a nősülés és válás, vagy egyikben, vagy másikban mindig benne van. Lelkesedő, de hamar is csüggedő természetű. A pénzt hamarosan elkölti, de igyekszik is azt ismét megszerezni. Iszonyatosan be tud rúgni, és másnap mogorva az ittasságban elkövetett ostobaságokért. Megjárta a világháborút, majd’ odaveszett Albániában, de végre mégis révbe evezett. Szorgalmas, szerző, de gondolkodó is, hűségesen végigcsinál minden mulatozást és duhajkodást. Első felesége csendes, igénytelen asszonyka, akitől ő tudja, miért vált meg, a második zsidó leány volt, akikkel nem bírt összeférni, ittas állapotában anyósát megczirógatta a nyaka körül, az asszony meg egy ingben menekült a téli éjszakában. Hanem a harmadik asszony az azután elbánt vele állatszelídítő temperamentumával, meg-megpofozta részeg állapotában, nem nézve senkit és semmit, nekimegy dühében a torkának, s megrázza, mint Krisztus a curgát. Egy alkalommal, télen, egy ingben-gatyában, mezítláb tette ki a szűrét a folyósóra, ott szütyörgött a fal mellett. Hiába, az Úristen nem ver bottal. Hogy jó kemény koponyája lehet, bizonyítja, hogy panaszkodott egy alkalommal, hogy házi perpatvar alakalmával a tésztaszedő is mozgósítva lett, és az ő koponyáján lett kipróbálva. A koponya kiállta, de a tésztaszedő, szegény, behorpadt. Még is elvette a Xantipéjét 1927. november 6-án. A kapukulcsot végre 1933. martius 26-án adta be, és mártius 28-án temették a pestszentlőrinczi temetőben. Amilyen zűrzavaros volt élete, olyan zűrzavart hagyott adósságokban feleségére és 1½ éves fiára, akit törvényteleníttetni akart, mert az volt a gyanúja, hogy nem tőle származik. Senki sem sajnálta, azt hiszem, a felesége a legkevésbé.

Pálfi Laci: ismerős, Galíciában megsebesült

Pálné: Pál Jóska felesége

Pápay Laci: ismerős, Szabó Andor unokaöccse, Ororszországban halt meg kolerában

Papp Antal: kolléga a vármegyénél

Papp Ferenc: Papp Sanyi testvére, gyerekkori ismerős

Papp Jancsi: gyerekkori cimbora, Sanyi öccse, 1915-ben már nem élt

Papp József: Papp Sanyi testvére

Papp Julis: Papp Sanyi testvére

Papp Sándor nagyanyja: 1914-ben már nem élt

Papp Sándor: gyermekkori barát, a naplóíró így írt róla az 1920-as években: tapétázó munkás. Gyermekkori, legjobban szeretett barátom. Igazi tatár typus, önfejű, konok, hajthatatlan, de becsületes, jószívű magyar. Különcz a szó szoros értelmében. Családtagjaihoz ragaszkodik, de azt a világért nem mutatja, de amikor bajban vannak, akkor feltétlen ott van. Zárkózott kedélyű, philosóphikus hajlamú, nagy könyvbúvár, erősen conservatív természetű, és törhetetlen 48-as függetlenségi ember. Barátságunk, bár már ritkán érintkezünk, fennáll. Gyűjtőszenvedélye van, különösen a könyveket gyűjti, tőle örököltem én is könyv-, régi pénz-gyűjtési szenvedélyemet, ő szoktatott reá a parfümre. Volt aránylagos jómódban, de legtöbbet nyomorgott. Szenvedélyei nincsenek, egyedül a könyvek, de ezekre erején felül is áldoz. Tudok esetet, hogy ez az ember, aki hétszámra 10 krajczárból ebédelt naponta, a vasárnap kivételével, habozás nélkül adott 5 frtot egy neki megfelelő könyv[ért], metszet[ért], vagy régi pénzért. Hűséges, nem igen barátkozó, szomorúbb napjaimban odaadóan támogatott, és megosztotta velem utolsó falatját. Rajongóan szereti velem együtt szülővárosunkat, Budapestet, melynek minden zegét-zugát ismeri, különös előszeretettel gyűjti a fővárosra vonatkozó könyveket, röpiratokat, metszeteket, képeket, van is belőlük egy olyan könyvtára, hogy ritkítja párját, és kár lesz, ha avatatlan kezekbe kerül. Könyveit annyira félti, hogy ha elmegy hazulról, szobáját bezárja, s abba közvetlen környezete sem léphet be őnélküle. Boldog gyermekkorom legkedvesebb lénye marad nekem mindig. 1924 octóber elején elkezdett betegeskedni, marha hozzátartozói csak január elején értesítettek, amikor is a munkáspénztárrali hosszas viaskodás után benyomtam a Teleky utczai kórházba, ahol Röntgen útján megállapították, hogy az utolsó farcsigolyái annyira kihegyesedtek, hogy összeértek, és ez a végtagok hűdését idézte elő, járni nem tudott. Vagy 14 napig kínlódott, míg február 5-én kilehelte lelkét. Február 9-én a Kerepesi temető halottasházában délelőtt ráadtam – amint azt ifjúkorunkban megbeszéltük – latinul az absolutiót és benedictiót, amit az ünneplő ruhájába öltöztetett, s lábánál szeretett kalapjával útra készen fekvő halott nyugodtan végighallgatott. Február 10-én temettük délután a pesterzsébeti temetőben, nehány munkatársa is kijött, a temetéskor iszonyú szél dühöngött, amely azonban, amint szegényt eltemettük, elállt. Egy művelt, zárkózott lelkületű, hazáját és nemzetét izzón szerető fajmagyar múlt ki vele, aki képes volt koplalni, hogy a cultúrának áldozhasson. Én boldog gyermekkorom, ifjúságom igazi, őszinte s egyetlen szeretett barátomat vesztettem el vele. Halódásában is nekem testálta számos könyvének a javát és megmaradt érmeit. Isten adjon neki örök nyugodalmat, mert mint igaz és becsületes ember meglrdemli, én amíg élek, kegyelettel őrzöm az emlékét. Béke vele.

Papp Zoltán: országgyűlési képviselő

Papp: albérlő Lowetinszkyéknél

Patonayné: ismerős

Payerl: Bartek Teréz esküvői tanúja

Pázmánné: ismerős

Péchy Samu: idős kolléga a vármegyénél

Pepi: Vrkoc Pepi

Perlstein: társ az Önkéntes Őrségnél

Peták Sándor: kunszentmiklósi birtokos

Péterfy dr.: kolléga vármegyénél

Pikáli Sándor: ifj. Nagy Sándor barátja, VII. Hernád utca 26. sz. alatti lakos

Pimperl Ernő: Pimperlék fia

Pimperl Erzsi: Pimperlék lánya

Pimperl Mici: Pimperlék lánya

Pimperl Rózsa: Pimperlék lánya

Pimperl Samu: ismerős, barát, hentesüzlete volt a VII. ker. István út 44. sz. alatt, a Szugló utca 8/b. tulajdonosa nejével együtt

Pity: csirke Lowetinszkyéknél

Placsintár: társ az Önkéntes Őrségnél

Podmaniczky Gyurka: kispesti szolgabíró

Podobják Jancsi: kolléga a vármegyénél; az 1920-as években így írt róla a naplóíró: vármegyei irodatiszt, címzetes igazgató. Sok bolond órának szerzője, tréfás hajlamú, vidám, bornak, asszonynak nagy kedvelője, egy ideig a lóverseny bolondja. Ötletes, remek tréfái voltak, amelyekkel könnyekig meg tudott bennünket kaczagtatni. Bolondabbnál bolondabb dolgokat eszelt ki. Örökösen bolyongott korcsmáról korcsmára, s amúgy istenigazában be tudott dörrenteni, meetingjei két-három napig szoktak tartani, amikor is Athasverus módjára bolyongott korcsmáról korcsmára, nem vetve meg olykor a snapsz-butikokat sem. Kitűnően tudta utánozni a tótos magyar idiómát, amivel rengeteg derült órákat szerzett nekünk. Fogása volt, hogy amikor fizetésre kerül sor, játszotta az alvót, s tehettünk vele, amit akartunk, ő bizony nem ébredt fel, s számtalanszor 2–3 üveg szikvizet eresztettem reá, ő azonban aludt. Mikor azonban ki volt minden egyenlítve, akkor ismét felébredt. A szoknyasuhogás meg egyenesen veszedelem volt reája, ha csak lehetett, közelébe férkőzött, nem sajnált sem költséget, sem pedig fáradságot. Tekintélye egyedül feleségének volt előtte, azt respectálta. Számtalan kópéságot vitt végbe, nem volt utolsó dolog, amikor egy nagy kalapú dámát fogott valahol, azt a társaságnak mint unokanővérét bemutatta, történetesen az ebéd végére fia is odaérkezett, aki elképedt, amikor a hölgyike, már jókedvű, teljes bizalommal fordult atyjához, szólván: úgy-e fizetsz még egy feketét, apuskám?, majd szétestünk nevettünkben az intermezzo felett. Egyébként nagy poseur, és meg tudja adni mindenkinek a módját, de csak ha józan. Egy alkalommal garosan rótta a folyosókat, netáni kellemetlenségeket elkerülendő becsaltam a főügyészség akkori irodájába (most árvaszéki tanácskozóterem), s lefektettem a pamlagra. A pedáns és kényes Zolnay Jenő tb. főügyész kérdésére azt válaszoltam, hogy igen beteg. A főügyész lábujjhegyen járkált körülötte, de végre megérezhette a szeszkigőzölgést, mert félrehívott, s súgva megkérdezte: nem szesz-hevenymérgezésben szenved a collegája?, nehezen bírtam visszatartani a nevetésemet. Különösen comicusan tudta előadni, hogy Melius nevű volt collegánk miképpen tanította be a fiatalabb nemzedéket az általa megzenésített Talpra magyar-ra, és hogy mibe került az annak. Agyvérzésben hunyt el ez a víg czimbora, két napi haláltusa után, 1928. deczember 12-én Ábrahámban, ott is temették el, 65 éves korában, XII/14-én. Érdekes, hogy ugyanazon a napon halt meg, mint volt alispánja, Fazekas Ágoston, és ugyanazon a napon temették el. Requiescant in pacem!

Podobják Kálmán: írnok a vármegyénél, János fia

Pogány: társ az Önkéntes Őrseregnél

Polyák [Pollák]: szomszéd sógora házmester-jelölt volt

Pomozy: ismerős, ügyfél

Pölöskey Géza: díjnok a vármegyénél

Prokesch Lujzi: kolléga a vármegyénél, Markovics sógora

Puza Andor: vármegyei irattárnok az árvaszéknél

Puzás [Puza] Jancsi: hivatalnok a vármegyénél, majd a fővárosnál

Püspöki: ügyfél

Rácz György: árvaszéli ülnök a vármegyénél; az 1920-as években így írt róla a naplóíró: Nyughatatlan vérű, kóborló természetű volt színész, fukar, fösvény, alkalmilag meg passióiért teli marokkal szórja a pénzt, főszenvedélye a lóverseny, második a nők. Világlátott ember, aki szabadságát arra használta fel, hogy gyalog járta be különösen Boszniát, Dalmátiát, a felső vidéket és Erdélyt. Photographus amateur, s igen szép felvételei vannak. Kupeczkedő természetű, amiben felesége támogatja, akitől legalább egy évben egyszer félévre elválik, azután kibékülnek, s reparálják az időközben keletkezett károkat. Egyébként csendes, alamuszi természetű. Öccse Rácz Karcsi; kedves, szorgalmas, törekvő és talentumos ember, a kispesti járás írnoka, de egyszersmind lelke is. Egyetlen szenvedélye van, és ez a lóverseny, de ennek azután áldoz minden lehetőt, és lehetetlen nagy summákat nyerve, de veszítve is. Tragicusan végezték, György 1922. deczember elején agyvérzést kapott, s két nap alatt meghalt. Öccsét, Károlyt a hír hallatára megütötte a szél, s egy hétre reá követte a bátyját a másvilágra.

Rácz János dr.: fogalmazó, tb. aljegyző a vármegyénél

Ráday gr.: Pest vármegye főispánja

Radnyánszky báró: aljegyző

Rákóczy: öreg kolléga a vármegyénél

Rákosi: ismerős

Rákosi: kocsmáros

Reics: kunszentmiklósi ismerős

Reinhardt: cipész

Répa: öreg hajdú a vármegyénél

Retkes András: Retkes Anti apja, 1914. július 2-án halt meg, 71 éves korában

Retkes Anti: kunszentmiklósi jó barát; az 1920-as években így írt róla a naplóíró: járási írnok (Kunszentmiklós) Kemény, ambitiózus kun koponya, törekvő, de saját kárán tanulta meg, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Megszerezte a jegyzői oklevelet, de kinullázták a választásnál. Nagy barátja a vászoncselédeknek, kedvelője a bornak, de ha sokat vett be belőle, kitör az ősi kun szilajság, s rombolni akar. Egyébként jószívű, s elnézője az emberi gyengeségeknek, vendégszerető. Természete inkább a gazdasághoz hajlik, mint a hivatalnokoskodáshoz. Végigszenvedte a háborút, átélve az olasz front poklát, mint számvivő őrmester került haza, s lincinatusként nyugdíjaztatta magát, visszatért az eke szarvához és gazdálkodik, azonban baja lett, elméje gyengült. Atyja az öreg Retkes András bátyánk, víg kedélyű, szorgalmas, becsületes, magyar ember, akinek tőről metszett, magyaros, olykor kissé mosdatlan kiszólásain nagyokat nevettünk. Bachusnak nagy híve, de okkal s móddal, és igen győzte. 1914-ben temettük el nagy részvét mellett. Meghalt [Retkes Antal] szegény feje 1924. november 18-án, el is temettem és búcsúztattam november 20-án; a tragicum benne az, hogy anyja 1924. augusztus 18-án halt meg, 20-án temettük, és így nekem kellett végigtemetni az egész famíliát; béke velük.

Rettegi: ismerős

Révész Béla: díjnok a vármegyénél, a lábán sebesült meg

Rézi: Bartek Teréz

Róbert Artúr: kolléga a vármegyénél

Rohonczy: boltos

Rothbaum: szakaszvezető, Retkes Anti katonatársa

Rottenberg dr.: társ az Önkéntes Őrségnél

Rudnyánszky Miklós br.: II. aljegyző a vármegyénél

Rudnyánszky: ráckevei főszolgabíró

Ruttkay Kálmán: írnok a vármegyénél, 1865 júniusában született, 1915 januárjában döntöttek a nyugdíjazásáról

Ruzicska: boltos

Saághy: erzsébetfalvi anyakönyvvezető

Salamon: ismerős

Saller Imre: ismerős, 1914-ben már nem élt

Salzberger: ismerős

Samor Béla: volt kolléga a vármegyénél, 1914-ben 54 éves volt

Samos: pénzügyi tanácsos

Sándika, Sándorka: a naplóíró féltestvére, anyja és Borbás Gáspár id. fia (1876-1878)

Sándor Béla: felügyelő az Önkéntes Őrségnél

Sánig: ülnök a vármegyénél

Sanyi: Nagyné, a szomszéd fia

Sáska: kunszentmiklósi főjegyző

Schiffblatt: ismerős a szobafestő ipartestületnél

Schober: ismerős (vsz. ügyfél)

Schön őrmester: 1914-ben 44 éves volt, önként vonult be, Budapesten született, bécsi illetőségű berlini lakos

Schumitzky: kocsmáros

Schwal: ügyfél?

Schwartz: társ az Önkéntes Őrségnél

Sebastiani Lujza: kolléga a vármegyénél

Senkey: ügyfél?

Serfőző Géza: mezőgazdasági előadó a vármegyénél

Serfőző János: őrt álló hajdú a vármegyénél

Serlics: kolléga a vármegyénél

Singer: Szondy utca 90. sz. alatti lakos

Siposné: Újfalusy sógornője

Skoff Kornél dr.: fogalmazó, tb. aljegyző a vármegyénél

Skuti: cipőkereskedő

Sogoray: hivatalszolga a vármegyénél

Solnay Dénes: árvaszéki fogalmazó, tb. aljegyző a vármegyénél

Solnay Kornél dr.: árvaszéki ülnök a vármegyénél

Solti Benőné: Pál Emma

Somogyi Andor: vármegyei írnok, majd irodasegédtiszt az árvaszéknél

Somogyi Jóska: szolga, őrt álló a vármegyénél

Spedlaczak Mihályné: segélyt kérő, Wesselényi utca 67. I. 10. sz.

Splényi Ödön br.: rendőrkapitány, Blaha Lujza férje

Stallecker: katonatárs Morvaországban 1886 és 1889 között

Sterba Anasztázia: a naplóíró másodfokú morva unokahúga, Sterba János lánya, Novák Rudolf férje, Sterba Ferenc (sz. 1909) anyja

Sterba János: Lowetinszky morvaországi unokatestvére, az apai nagynéni, Lowetinszky Antónia és férjének, Sterba Józsefnek a fia, Anasztázia apja

Sterba Stazina: Sterba Anasztázia

Sterz: társ az Önkéntes Őrségnél

Steyokál Ottó dr.: kecskeméti tiszteletbeli ügyész, 1915-ben elesett

Stranszky Gyula: ifjúkori barát; az 1920-as években így írt róla a naplóíró: kárpitossegéd. Gyermekkori barátom, vad, erőszakos, rettentő könnyelmű fárter, aki előtt semmi sem volt szent, amikor az ő becses énjéről volt szó. Lopott, csalt, ha neki kellett, viszont két kézzel szórta [a pénzt], ha kedvére való emberrel jött össze. A [ezernyolcszáz]nyolcvanas években heti keresete 25–30 forint volt, ami nagy pénz volt akkoriban, de arról, hogy lakásról, ruháról, a bekövetkezendő télről gondoskodott volna, szó sem volt. Felsőruhát akkor vett, ha az lerongyosodott róla, fehér alsóruhát, ha keresete volt, megvette tetőtől talpig, a szennyest a sarokba vágta, s csak ősszel, amikor már szorult a kapcza, szedte össze, és mosatta ki, hogy azután eladhassa. Vad erőszakossága annyira ment, hogy az általa igen szeretett Aranka nevű leánynak, mert az asztalon keresztül tányérjába nyúlt, kezében levő villával kiszúrta az egyik szemét. Elbizakodott, amikor jól ment dolga, gyáván meghunyászkodó a nem szeretem napokban. Bolondabbnál bolondabb ötletei voltak. Így egy alkalommal, hideg napon, meglátogattam erzsébetfalvi lakásán. Az ipse egy széket állított a befűtött takaréktűzhelyre, és ott gunnyasztott, melengetve magát. Féktelen kicsapongó életmódja – korán a család, későn az emberiség részére – tüdővészben elvitte a halál 42 éves korában.

Stranya: hivatalnok Kunszentmiklóson

Strasák János: a bécsi apai nagynéni, Lowetinszky Franciska férje, megh. 1908.11.20.

Strempfelné: gépírónő a vármegyénél

Sturz: egyéves önkéntes tizedes, Retkes Anti katonatársa

Sugár: gyógyszerész

Suhajdy: ismerős (ügyfél?)

Suk Antal: theresienhofi lakos, a morva rokonok ismerőse, hadifogoly

Süle: kunszentmiklósi ismerős

Svetz: kocsmáros

Szabó Andor: ismerős, Pápay Laci unokatestvére/nagybátyja

Szabó András (Andor): a naplóíró így írt róla az 1920-as években: volt tényleges vadászhadnagy, vármegyei díjnok, később segédjegyző. Iszonyatos fráter. Jó családból származó; ezt is az ördög három szentsége nyargalta. Minden extravagantira kapható. A világ legnagyobb egoistája, aki semmiféle eszköztől sem riadt vissza, hogy passióit kielégítse, nem ismert ilyenkor sem Istent, sem embert. Folyton uzsorások körmei között vergődött, családja bármit tett, mindig benne volt valamiféle csávában. Úri és jó modorú, behízelgő volt, amivel azután befurakodott mindenüvé. Megnősülve, otthagyta feleségét, mikor azt kiszipolyozta. Az ivásban nem ismert határt, bár hamarosan berúgott, de azután győzte. Szélhámoskodott ha kellett, pumpolta a Huszár Dezső ülnök barátja révén kezei közé került [ügy]feleket. Legnagyobb passióját azonban a lovakban lelte, s ha csak tehette, és volt pénze, akkor fiakkerezett. A pénzt nagyúri […] bírta kidobni, józan óráiban meg piszkos természetű volt a lehetetlenségig; czivakodó, kötekedő természetű, akivel az Úristen sem tudott kijönni. Ha magához tért, meghunyászkodott. A háborúban bevonult és felvitte cadettőrmesterségig. Nemere Kálmán szerint visel dolgaiért katonáék „infan cassirozták”, megtette volna Gratzban, ahol állomásozott, azt, hogy egy bordélyház leányait kivont karddal arra kényszerítette, hogy meztelen defiláljanak [lépdeljenek] előtte, rajta sem lévén egyéb ruha, mint felövezett kardja. Egyébként tehetséges, nyílt eszű atyafi, de degenerált, be nem számítható, kár érte.  Nekem sok keserű órát okozott, de mint annyi mást, ezt is elfeledtem.

Szabó Géza: a komáromi polgármester

Szabó József: tizedes, Retkes Anti katonatársa, ceglédi fűszerkereskedő

Szabó orvosnövendék: ismerős, 1914-ben már nem élt

Szabó: kunszentmiklósi állatorvos

Szabó: társ az Önkéntes Őrségnél

Szakách Ernő: kolléga a vármegyénél

Szaniszló Ferenc: volt vármegyei számtiszt

Szaniszló Ilonka: Szaniszló Ferenc lánya

Szántó: őrmester a szekerészeknél

Szapáry Lajos gr.: közigazgatási gyakornok

Szaszarádné Papp Annus:

Száz Elek: iktató a vármegyénél

Szekelich [Szelletics] Sándor: irodatiszt a vármegyénél

Székely Albert (Berti): iktató a vármegyénél

Székely György dr.: tiszti főügyész a vármegyénél

Székely József: sári jegyző

Székely Kázmér: nyugalmazott őrnagy, udvari kapitány a vármegyénél, a Bezerédy utczai hadikórház parancsnoka

Székely Laja: lajosmizsei jegyző

Székely Lajos: árvaszéki írnok, irattárnok a vármegyénél

Székelyhidi dr.: társ az Önkéntes Őrségnél

Szekendy: ismerős

Szelletich: hivatalnok a vármegyénél

Szemeri/Szemery: budapesti pénzügyi titkár

Szénásy Sándor: egyetemi tanár, Fazekas alispán barátja

Szentiványiné: gépíró a vármegyénél

Szigeti Gyurka: ismerős

Szikory Aladár: ismerős, börtönviselt alak

Szilágyi Lajos: a Hadügyi Közlöny szerkesztője, százados

Szilágyiné: 1915-ben, 45 évesen belehalt a szülésbe

Szilvássy Lajos: irodaigazgató a vármegyénél, 1914. november 26-án halt meg 

Szodoray Dezső: Szodoray fia

Szodoray: egykori hivatalnok a vármegyénél

Szöghy István: Pimperlék ismerőse, besoroztatta magát önkéntesen az érettségije után katonának

Sztranya: kunszentmiklósi hivatalnok

Tahy Iván: biai főszolgabíró

Takács Józsefné: ügyfél, rákospalotai lakos

Takács Vendel: hivatalszolga a vármegyénél

Tarnay Lajos dr.: ülnök a vármegyei árvaszéknél, a Német utcában lakott

Téchy: kolléga a vármegyénél

tejesasszony: egy maglódi menyecske

Terus: hivatalnok a fővárosnál

Thezarovics: ismerős

Toch: ékszerész

Topscher Kálmán dr.: helyettes alispáni titkár, közigazgatási gyakornok, tb. aljegyző

Torkos Pista: írnok a vármegyénél

Tornay Árpád ülnök a vármegyénél

Tóth Elemér dr.: közigazgatási gyakornok a vármegyénél

Tóth Gyula dr.: közigazgatási gyakornok a vármegyei árvaszéknél

Tóth Imre: közigazgatási gyakornok a vármegyei árvaszéknél, tb. aljegyző

Tóth Kázmér: fóti főjegyző

Tóth Tivadar: végrehajtó a városházán

Tóthfalusy Ferenc: kunszentmiklósi ismerős

Trasák: Strasák

Trattner János: albérlő, ipariskolai tanuló

Trub Jónásné: pékné

Udvari: kunszentmiklósi órás, szanitéc a XVI. helyőrségi kórházban

Uher: fényképész

Újfalusy [Ujfalussy] Ferkó: írnok a vármegyénél; a naplóíró így írt róla az 1920-as években: divékújfalusi, vármegyei írnok. Gőgös olygarcha, erőszakos természet, szikár, nagy tisztelője Bachus apánknak, összeférhetetlen, mérges, maró nyelvű. Őseitől örökölte az erőszakosságot, s úrhatnámságot. Sok bolondot csinált, míg 1907-ben szélhüdés nem érte részlegesen, de természete azután is hajthatatlan és nyakas maradt. 1908-ban megnősült, s csodára egészséges gyermeket nemzett. Sok bolondériát csináltunk, hol összevesztünk, hol kibékültünk. Installatióját (amolyan kinevezésekkor szokásos ebéd, esetleg vacsoraféle) 1896 májusában az akkori kiállítás területén tartotta, vagy három napig, mikor már mindennel beteltünk, éjjel kétfogatú kocsit fogadott, de bele nem ültünk, hanem azt követte a [Város]ligettől a még akkor megvolt Oesterreicherig [az Österreicher kavéházig]. Ha már mindennel beteltünk, ő volt az, aki részegségében egy „szlaftrunk” [elalvás előtti ital] bevételét indítványozta, amely eltartott délig. Megesett, hogy a pálinkástól kihoztuk a pálinkát és poharat, s a szemétládán elhelyezkedve politizáltunk és ittunk. Egy alkalommal részegen botorkáltunk nagy zivatarban a Naphegy oldalán, amikor a villám nem messze tőlünk becsapott, megdühödött ezen, s utána vágta a botját dühében. Adósságot mesterileg, s nagy grandezmával tudott csinálni, de már fizetni nem szeretett; az öreg Mártonffy egyszer váltót íratott vele alá, de azt a bank nem escomptálta, eladta hát potom árért egy zsidónak, aki esedékessége napján bemutatta. Hej, csinált Ujfalussy komám olyan patáliát, hogy összeszaladt a vármegye, „kiszegezlek a fülednél fogva, te gazember, ha nem fizetsz”, ordította teljes tüdőből principálisára, és az öreg sosem fizető [Mártonffy], ez alkalommal még is fizettet. Nagy intriguans az Úr előtte, akinek abban tellett legfőbb gyönyörűsége, ha minket ugratni és összeveszekíteni tudott. Később azután alkalmazkodóbb lett, de a nyelve borotvaéles maradt mindig. Gavallér volt a végtelenségig, ha volt pénze. Anno 1900-ban egyszer környékezte a szerencse, nyert az osztálysorsjátékon 200 koronát; a pénzt reggel 10 tájt vette fel, s nagy örömében nagy tálakban hordatta a régi Zenélőből a gusztusos tormás virslit, friss sóskiflit, s számtalan korsó söröket, úgy, hogy beszeszeltünk 2 órára, s kedvünk szottyant Budán folytatni a czéczót, de már erre nem volt pénze, hanem tőlem kért kölcsön 20 koronát. Abscessus collit kapott, s rossz operátió következtében vérmérgezést, s fortuna úgy hozta magával, hogy nagyon kenegett torka expediálta a másvilágra 1921. július 8-án. Felesége követte 1926. év april havában. Három gyermekét: Albert[et], Ferencz[et] és Juliskát a székesfőváros árvaházaiban nevelték fel, szerencséjükre. Juliska szegény 19 éves korában, 1929. II/14-én meghalt.

Uray: ismerős

Vághó Ferenc: rákospalotai főjegyző

Vajdáék: jómódú szomszédok

Váradiné dr.: gépírónő a vármegyénél, Révész kiszemeltje

Varga Feri: hivatalnok a fővárosnál

Varga Istvánné: rákospalotai lakos (Kossuth utca 16.)

Varga: önkéntes szakaszvezető,majd tizedes, Retkes Anti katonatársa

Vargha: kolléga a vármegyénél

Varjasy: Kürthy mostohaapja

Verbőczy: kocsma

Viczián: ismerős, hivatalnok a Belügyminisztériumban

Vilma: Ujfalussy felesége?

Vilma: a naplóíró gyermekként (1872.06.18-án) elhunyt nővére

Virág Lajos: önkéntes, joghallgató; Akácfa utca 43. II. 12. sz.

Visky Áron: kolléga a vármegyénél

Vojnits: miniszteri biztos

Vosits Jenő: közigazgatási gyakornok, tb. aljegyző a vármegyénél

Vörös Oscar dr.: ügyfél

Vrkoc Adolf: a bécsi unokatestvér, Lowetinszky Anna és id. Vrkoc József fia, 1900-ban született

Vrkoc Pepi (József): a bécsi unokatestvér, Lowetinszky Anna és id. Vrkoc József fia, 1896-ban született

Wagner: ismerős, 1914-ben már nem élt

Wagnerné: Wagner özvegye, varrónő; Lowetinszky segített neki segély kapni, ő pedig inget és lepedőt varrt Marinak

Walcz/Waltz: társ az Önkéntes Őrségnél, a „Kéményseprőhöz” vendéglő tulajdonosa

Weindlinger: étterem-tulajdonos

Weiner: kunszentmiklósi orvos

Weisz Lajos: segéd-kiadó a vármegyénél

Weresmarthy Árpád: írnok a vármegyénél, Csemiczky Zsuzsi férje

Weresmarthy Ödön dr.: hivatalnok a vármegyénél

Werk: szipka-javító

Wilhelm Katalin: a naplóíró szeretője 1894 és 1905 között

Winter: szénkereskedő

Wlassics: kolléga vármegyénél

Wurglits: kocsmáros

Zakariás dr.: fogalmazó a VII. ker. rendőrkapitányságon

Zerényi Ferenczné: segélykérő, Wesselényi utcza 67., ajtó 22.

Ziska László dr.: II. aljegyző a vármegyénél

Zlinszky János dr.: ügyész, tb. főügyész a vármegyénél

Zolnay: Solnay? ügyfél?