Agorasztó Tivadar: főjegyző a vármegyénél, később alispán – így írt róla a naplóíró az 1920-as években: Régi pesti família sarja, atyja, Szilárd, ügyvéd volt, 1870-ben született. Pedáns, igazságos és jószívű ember, kitűnő hivatalnok és adminisztrátor. Azonban nem a megszokott vezérlő egyéniség, kisebb alakja, az orátori tehetség hiánya nem tették oly közkedveltté, mint elődeit. Inkább visszavonuló, zárt életet élő, pedig a vármegyének olyan alispán imponál, aki külsőségekben brillíroz. Nehéz napjai voltak a forradalom és a proletárdictatúra alatt, de ebben része volt conservatív és habozó természetének. Viszont népserűségét az 1905–1906-iki ellentállás alatt szerezte, amikor minden tőle telhető módon opponált a hatalomnak. A hálás vármegye a zivataros napok elmúltával meg is választotta IV. aljegyzőségből főjegyzővé. Soha sem felejtem azt a jelenetet, amikor a proletárok becitálták valami hús-panama ügyében, és ő széttárva felöltője szárnyait, mutatta, milyen nadrágban jár Pest vármegye alispánja. Szenvedélyei nincsenek, nem iszik, nem kártyázik, nem dohányzik, hanem, hm, a fáma szerint, nagy tisztelője a női nemnek, ami a vármegyei központ életben ki is mutatja emitt-amott a lólábát; gyerekkora óta ismerem, nagy jóakaróm volt, és én is szerettem csendes jóindulatú modoráért. Dühösnek egyszer láttam, a proletárdictatúra bukása után, amikor fogadott, s azt mondotta, hogy ő nem bosszúálló, szemei meg csak úgy szikráztak.
alispán: Fazekas Ágoston
Ancsi: kakas Lowetinszkyéknél
Angyán: a Rókus kórház orvosigazgatója
Anna: Lowetinszky Anna (Bécs)
Anti: Retkes Anti
anyám: Kreicsi Mária
atyám: Lowetinszky János
Baky Kálmán: tisztviselő a kunszentmiklósi főszolgabírói hivatalban (számvevő?)
Baky Lajos: kunszentmiklósi postamester
Baky Miklós: tisztviselő a kunszentmiklósi főszolgabírói hivatalban (számvevő?)
Baky: szalkszentmártoni református lelkész
Balogh Györgyné: kunszentmiklósi ismerős
Bánd: denaturált szesz kereskedő
Baráth Lexi: kunszentmiklósi ismerős
Bartók Béla: kunszentmiklósi jegyző
Bartucz: budapesti ismerős
Baski Jancsi: kunszentmiklósi ismerős
Báthory: természetrajz-tanára volt a naplóírónak
Bauer József: írnok, irodasegédtisz a vármegye árvaszékénél
Bauer: cipész, alkalmi ivópartner
Béki: főispáni hivatal munkatársa
Benedek Emil: a naplóíró ismerőse
Beniczky Péter: kispesti szolgabíró
Benkő: a naplóíró ismerőse, ügyfél
Berczi: Újfalusy fia
Berecz János: ügyfél
Berecz: szobatárs a kórházban, fővárosi sofőr
Beregi Oszkár: színész (1876–1965)
Berger: Wesselényi u. 67. szám alatti lakos, Lowetinszky „közgyámoltja”
Berzsenyi: kolléga
Binthofer Lajos: Madarasy apósa
Bíró: cigarettapapír-kereskedő az Üllői úton
Bogdán Gyula: hivatalnok a vármegyén – így írt róla a naplóíró az 1920-as években: vármegyei díjnok; később jegyző, községi. Nagykáta szülötte, kitűnő ivó, aki végig itta az é[j]szakákat és napokat, csak igen ritkán rúgva be, nagy kártyás, jó hangú énekes, aki a régi magyar nóták kultuszát tartotta fenn köztünk, könnyelmű, de jószívű és tréfakedvelő ember. Mégis emellett határozott, így pl. elvált feleségétől, akit pedig szeretett, csak azért, mert az nem akart kimenni vele vidékre jegyzőségbe. A pénznek nem igen volt előtte értéke, csak akkor, amikor nem volt, akkor bármilyen agyafúrtsággal, de teremtett bárhogyan is. Nagy phlegmával képes volt az utolsó garasát is elkölteni, ha az neki élvezetet szerzett. Nagy barátja lóversenynek és mindenféle kártyabeli hazárdjátéknak, utóbbinak mestere is. Nyomorultul halt meg 44 éves korában tüdővészben 1922. III/21-én d.u. 1-kor a budapesti Szt. István kórházban. Utolsó idejében 600 K végkielégítést kapott, kapta magát, hajnalban konflisba ült az Aggteleki utcza bejáratánál egy butykos pálinkával, s az utczába senkit sem be, sem ki nem engedett addig, amíg nem ivott, de lakása az nem volt neki a szerencsétlennek.
Bogyis Jankó: Bogyis Zsuzsa kisfia/öccse
Bogyis Zsuzsa: gyömrői tejesasszony
Bollok Ferenc: (főügyészségi) szolga a vármegyénél
Borbás Gáspár id.: a naplóíró egykori gyámja, anyja szeretője; így írt róla a naplóíró az 1920-as években: székesfővárosi f. ügyész. Kerek koponyájú ivadéka Kecskemétnek, benne eme faj jó és rossz tulajdonsága. Családomnak csak vesztére volt. Anyám 1872-ben elözvegyülve, 1875-ben beléje gabalyodott a nálánál fiatalabb szemrevaló legénybe, benső viszonyt kezdett vele, később concubinatusban [’vadházasságban’] éltek. A viszonynak következményei voltak: Károly, aki zsenge korban elhunyva, Kecskeméten lett eltemetve, és Sándor, aki circa 11 hónapig élt, 1879 mártiusában lett eltemetve. Ezen viszony következtében anyám elhanyagolt, életemet a cselédség között töltöttem, amely Borbás ellen uszított, s miután perpatvarkodások a férfi könnyelmű élete folytán gyakoriak voltak, megesett, hogy én, a 12 éves siheder támadtam a felnőtt emberre, fatuskóval fenyegetve meg őt. Az egészségtelen viszony 1880-ig tartott, de háztartásunkat anyám már 1879 novemberében felosztotta. Borbás a fővárosnál nyert alkalmazást, és lassan egészen elhidegült, aminek következménye lett anyámnak 1881. november 2-án gyufaoldattal elkövetett öngyilkossága, amibe XI/4-én bele is halt szegény, csalódva szerelmében és gyermekében. Ezt nem bírta ki. Borbás gyámom lett, bizony a viszony feszült volt jó ideig köztünk, s csak lassan-lassan enyhült. Anyám halála után elvette Apaticzky Olgát, a VI. ker. tiszti orvosának leányát, aki két fiút szült neki: Gáspárt, elég jó nevű ügyvédet, akit a fővárosnál mint alügyészt a commun alatti magatartásáért nyugdíjaztak, és Sándort, aki magasabb papi kiképzést nyerve, fővárosi hitoktató, s ragaszkodik hozzám; ifj. Borbás Gáspár jelesebb footballbajnok volt, s mint ilyen bejárta Európát, dicsőséget szerezve a magyar névnek. Az öreget nyugdíjazták, s Jászkerekegyházán épített tusculánumában [’békés lakában’] él, hol meg is látogattam. Valószínű, hogy feleségétől elválva 5-6 évi együttlét után, mostanában elvette a [18]70/80-as évek hírhedt Schwarz Lauráját, mert azt nála találtam. Ez a nő nagyot vétkezhetett anyám ellen, mert mindenszentekkor felkereste s bevirágozta sírját, s tőlem láthatóan fél. A fiúkkal jóban vagyunk.
Borbás Gáspár ifj.: Borbás Gáspár id. fia, ügyvéd, labdarúgó, a magyar válogatott első gólszerzője
Borbás Sándor: id. Borbás Gáspár fia, pap
Boros Lajos: kunszentmiklósi ismerős, Retkesné testvére
Boros Zsiga: orosz hadifogságba esett kunszentmiklósi ismerős
Bottok Ferenc: hajdú a vármegyei főügyésznél
Bözsi: Boros Erzsébet, Boros Lajos lánya, kunszentmiklósi lány
Brandtner: főjegyző
Braun: bőrbeteg a kórházban
Bremmer: öreg suszter
Bucskó Kálmán: Bucskóék egyik „rossz” gyereke
Bucskó Sándor: szabó, Lowetinszkyék jó ismerőse, három „vásott” gyereke volt
Bulg[ar]ievic Károly: katonaszökevény inas Bucskóéknál
Busekné: a naplóíró budapesti ismerőse
Butyievic: budapesti ismerős
Czupi: csirke a naplóíróéknál
Csemiczky Dezső: írnok a vármegyénél, Weresmarthy apósa
Cserényi: hivatalnok a vármegyénél
Cserky: Görög unokaöccse
Csicsainé: budapesti ismerős
Csiha József: szolga a vármegyénél, 1916 áprilisában vonult be
Csikay: kunszentmiklósi főszolgabíró
Csimár: budapesti ismerős
Dalmady Győző, a vármegye nyugalmazott árvaszéki elnöke
Dalotsané: kunszentmiklósi asszony
Dankó Gyula: kolléga a vármegyénél
Dankó Mici: kolléga a vármegyei árvaszék irattárában
Dávid: fakereskedő
Deák Péter: kúriai bíró
Demeter Józsefné: Wesselényi u. 75. szám alatti lakos, Lowetinszky „közgyámoltja”
Dénes Vilmos: Visky Áron veje, vagyonos gyáros
Dénesné: a naplóíróék szomszédja
Dinnyés: hajdú a vármegyénél
Diószeghi Sándorné: kunszentmiklósi asszony
Domián: írószerkereskedő
Dona: papírkereskedő
Édes: jegyző a vármegyénél
Ehlinger: hivatalnok a vármegyénél
Eichner Ferenc: budapesti ismerős
Endrey: hivatalnok a vármegyénél
Erdei István: Retkesék kocsisa, 1860 körül született
Erdélyi Loránd dr.: főjegyző a vármegyénél
Erdélyi: Mészáros kunszentmiklósi katonatársa
Ernő: Pimperl Ernő
Ernszt Vilmos: maglódi jegyző
Erős: alkalmazott Winter szénkereskedőnél
Fabókné: szomszéd, hadiözvegy
Farkas Jenő: budapesti ismerős
Farkas József: budapesti ismerős
Fazekas Ágoston: Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja
Fazekas Lajos dr.: árvaszéki jegyző a vármegyénél
fehér madarunk: Lowetinszky Margit Anna, a naplóírók 1909-ben, 15 évesen elhunyt lánya
Fehérné: varrónő
Ferenc: Lowetinszky Ferenc
Ferenc: szolga (?) a vármegyénél
Feri: Kónya Lajos fia
Fichterné: ismerős (szomszéd?)
Flesch: díjnok az irattárban
Fodor Eszter: a kunszentmiklósi Fodor Imre lánya
Fodor Imre: kunszentmiklósi ismerős, Tóth Imre sógora
Fodor Juliska: a kunszentmiklósi Fodor Imre lánya
Fodor Mária: a naplóíró felesége, Kisbéren született 1873.03.25-én Fodor Anna törvénytelen lányaként, 1893.09.10-én ment feleségül a naplóíróhoz; férjét túlélte, 1941-ben még élt
Fodorné: a kunszentmiklósi Fodor Imre felesége
Fónagy: Kart munkáltatója
Fonderschmi[e]dt Karcsi: szomszéd
főjegyző: Agorasztó Tivadar
Förster Aurél (1852-1932): a monori választókerület országgyűlési képviselője
főügyész: Székely György
Franciska néni: Lowetinszky Franciska, bécsi apai nagynéni
Fritsch Kálmán: kolléga a vármegyénél
Furuglyás: őrmester
Fülöp: temetőőr a Kerepesi úti temetőben
Fütyörész: Retkes Antiék kutyája Kunszentmiklóson
Gadó: kolléga a vármegyénél
Galamb: tehén Retkesnénél
Gallina: a naplóíró budapesti ismerőse, ügyfél
Gambik Mariska: Pál Jóska kedvese Szegeden
Gángol Imre: kunszentmiklósi ismerős
Gazsi Lajos: jegyző a vármegyénél
Gazsi: Borbás Gáspár id.
Gazsi: Borbás Gáspár ifj.
Gellért Imre: Bucskóék inasa
Gesztesi: házgondnok
Gilice Katalin: egykor a naplóíró családjánál volt szolgálólány
Gindl Miksa: kunszentmiklósi ismerős
Gizi: Nagyné, a szomszéd lánya
Gottfreund: bőrgyógyász
Görög Péter: a kórházi szobatárs, Görög, öccse
Görög: szobatárs a kórházban
Grabics Lajos: kolléga a vármegyénél, a naplóíró katonanövendék-társa
Greizinger: háztulajdonos, a háziúr a naplóíróéknál
Gschwindt: szeszkereskedő
Gulyás: tisztviselő a főpostán
Gurtay [Guttag Béla?]: a „Verseny boy” küldönc vállalat vezetője
Gutfreund: orvos
Gürtler: kolléga
György József: főmérnök
Györky István: ismerős, rokkant
Gyula: Bucskóék vásott fia
Gyuricsi: díjnok
Haas Zsigmondné: kárpitos özvegye, Wesselényi u. 67. szám alatti lakos, Lowetinszky „közgyámoltja”
Hagermann: ügyfél
Hajdú András: Tóth Imre ismerőse
Halász Bálint: referens, ülnök a vármegyénél
Hammel Lajcsi: irodasegédtiszt a vármegyénél
Hankovszky Zoltán dr.: tiszti alügyész a vármegyénél
Hanser: papírkereskedő, ügyfél
Hantzmann János: vendéglős
Hantzmann József: budapesti ismerős
Hauser: budapesti papírkereskedő, ügyfél
Hauszner Gyula: gyömrői főszolgabírói irodatiszt
Havas: orvosprofesszor
Hegedűs István dr.: az Erzsébet népakadémia ügyvivő elnöke
Heller: budapesti optikus
Henrik: volt építészeti hallgató (volt albérlő a naplóíróéknál?)
Hercz: tanársegéd a bőrgyógyászati klinikán
Herédiné: mosónő
Hintervisz Pista: ismerős, volt kolléga a szobafestő ipartestületnél
Hirkó Béla: vármegyei ülnök az árvaszéknél
Hirkó Ferenc: ülnök a vármegyénél
Holló Béla dr.: szolgabíró Kunszentmiklóson
Hugai Vilmosné: segélyért folyamodó nő
Huszár Dezső dr.: ülnök a vármegyei árvaszéknél
Hüll Béla: budapesti ismerős
Imre: Gellért Imre
Imre: szénárus Winteréknél
István: Erdei István
Iván: vármegyéhez beosztott orosz hadifogoly
Jadek: Murtin Jankó iskolatársa
Jambrikovics: vasúti előadó
Jancsi: kakas Lowetinszkyéknél
Járitz: a naplóíró egyik ügyfele
Jenei: szomszédságban lakó rendőr
Jókorú Zsuzska: kunszentmiklósi asszony
Józsa Márton: Anna, a pesti nagynéni férje
József: szolga a vármegyénél
Józsika: kisfiú a naplóíróék épületében
Jurákék: szomszédok
Justovszky: hivatalnok a vármegyénél
Kaas Ervin br.: budapesti ismerős
Kajnár János: pénzügyigazgatósági számellenőr
Kállayné: kolléga a vármegyénél
Kampis János ifj.: fogalmazó, tb. aljegyző a vármegye árvaszékénél, majd elnöki itikár
Kántor István: vasúti hivatalnok, Nagy Maris vőlegénye
Kanyourek: budapesti ismerős
Károlyi József: Kertész Margit férje, vasúti raktárnok, vendéglőbérlő, lecsukták
Kartán Ede: Nagy Sándorék rokona
Kátai: kolléga a vármegyénél
Katona Juliska: budapesti ismerős
Kat[h]onai: irattári szerelő
Katya: csirke a naplóíróéknál
Kavicsek Bözsi: Szabó Bandi felesége
Kemény Kálmán: II. főjegyző, tb. főjegyző a vármegyénél
Kertész Géza: Kertész Viktor és Margit testvére
Kertész Margit: Károlyi József férje, Kertész Viktor és Géza testvére
Kertész Victor (Győző): kolléga a vármegyénél, a naplóíró így írt róla az 1920-as években: volt vm. díjnok, később zálogházi irodafőtiszt (eredetileg Zahratnicsek volt a neve): Mindenki által kedvelt bohém alakja a vármegyének, észbelileg nem valami lumen [nem valami eszes], de ötletes, mint egy vérbeli pesti csirkefogó. Ötletei és kis lódításai száma legis, s azokból ma is számos forog a vármegyei körökben szájon. Könnyelmű a hihetetlenségig, adósságból soha ki nem mászó, de azért mindig fizető. Fizetése évekre előre eladva, s tulajdonképp fizetése inkább csak kamatja volt tartozásainak, a tőke sohasem törlesztődött le az uzsorásoknál. Éjjel-nappal bármely órában kapható volt ivásra, virtuozitással ivott, ha berúgott, verekedéstől nem riadt vissza, formális csatákat vívott az éjjeli konflisok kocsisaival. Fiatalkorában kitűnő hangja, megnyerő külseje és modora nélkülözhetetlenné tette őt a mulató compániák részére, s gyakran éjjel húzták ki az ágyból és vitték mulatni. Legendák vannak bohó dolgairól, a rendőrségnek állandó adófizetője közcsendháborítási ügyeiből kifolyólag. Ha valahol colisióra került sor, úgy személyazonosságainkat ő igazolta „levéltárából”, melyet mindig magánál hordott, - idéző, intő felszólításokkal, állandó részlettörlesztője a kihágási bíróságoknak. Született bohém, aki életét stylszerűen gond nélkül élte le, és szépen. Mindenkinek kedvencze, de legjobban Mindszenthy Jóskához ragaszkodott, akivel együtt ittak s isznak még most is. Néhány stiklijét idejegyzem jellemzésül; valamennyi felsorolásához kötetek kellenének. Így az egyik házmesternének, akinek a kapupénzzel consequensen adósa maradt, folyton azt ígérte, hogy hoz neki egy szép kis majmot. Ami az ő műnyelvén azt jelentette, hogy be van rúgva, ha majom „schleppes” volt, akkor Victor nehezen volt szesszel terhelve, mikor egyszer aztán sürgették a majmot, reákövetkező éjszakán négykézláb másszon be dadogtainitt [?] a szép schleppes majom. Ha részegen hazament, és öreganyja korholta, per „kedves nagysád” beszélt vele, és higgadtságra intette. A nagykátai állomásfőnöknél vendégségben lévén annyira berúgott, hogy megveregette a háziasszony vállát „lesz egy kis fekete, öcsém piszkos?” megszólítással. Mindszenthy Jóska egy alkalommal összezördülvén feleségével, hozzám költözött; Victor mint totum factum eszközölte az átköltözést, szállíttatván mennykő nagy két bőröndöt, melyekről kiderült, hogy az egyik ruhával volt tömve, a másikban 25 liter schiller bor szégyenkezett. A beköltözést ősi szokás szerint magnum fecerunt áldomás követte, a két atyafi d. u. 6-tól reggel 3-ig megitta az egész bort, én történetesen csak 2 deczit ittam belőle. Be is volt Victor úgy állítva, hogy closetra menvén az magától becsapódott, ő meg képtelen volt kinyitni, irtózatos dörömbölést vitt véghez, s mikor kiengedtem, méltatlankodott, hogy „ha már be is zárják az embert, ne zárják be ilyen szűk helyre”, azt hitte a jámbor, hogy a rendőrségen van. Ha berúgott, orra – mely anélkül is elég nagy volt – rendkívül megnyúlott, szemei összehúzódtak, orra volt rendszerint tréfáink czéltáblája. Ősi szokás szerint az vások evés nélkül folytak le, tíz-húsz forint ára ital és egy-egy sóskifli, vagy ha nagyon ment, a Victor által elkeresztelt „dass und jenes” került terítékre, ez hideg húsételek keveréke volt. Egyszer történetesen szalámit ettünk délután, s ittunk reá keményen, úgy 3 óra tájt hajnalban tele szesszel kijövünk az őszi éjszakába, Victor a gázlámpa alá áll és elkezd hányni, csak úgy dűl belőle a szesz, közbe bele-bele kapkod a kiömlő sugárba; végezvén dolgát, kíváncsi voltam, miért kapkodott, kérdeztem tőle, azt feleli „tudod, János, a szalámi is kijött, azután kapkodtam”, majd megütött a szél nevettemben. Mániája volt a lovaglás, akár ringlispielen, akár szamáron, akár lovon, de iszonyúan szeretett. Egy ködös őszi éjszakán jövünk a Hermina úti Nagy […]-től, a Bálint- és akkori csömöri-, most Thököly út sarkán üres telek volt, melyen most a domonkosok temploma áll, azon legelészett két árva gebe. Victorban felébredt az ősi hajlama, átsegítettük a palánkon, felült az egyik simlire, s a permetező esőben hosszú beszédekkel nógatta egy kis „galoppra”, de a simli nem mozdult, mire méltatlankodva leszállt. A palánkon át hosszában feküdt, mi eleresztettük nevettünkben, és úgy zuhant hosszában a földre, hogy azt hittem, vége van, de csak a „sacramentumos Istenét” emlegetve feltápászkodott. 1902-ben gyönyörű őszi napon kirándultunk a Svábhegyre, a Fáczán felett vizet hordó csacsikra bukkantunk, 10 krajczárt ígértünk a velük lévő fiúnak minden egyes felszállásért, s fel i szálltak; mikor Victorra került a sor, én hátul a csacsit farba rúgtam, az kirúgott és ledobta magáról lovasát, így ment ez vagy tízszer, óriási gaudiumunkra [örömünkre], sehogy sem bírta megérteni, hogy neki nem áll a csacsi, másnak meg igen. Mimikája tökéletes, grotesk és komikus volt, nem bírtunk nélküle meglenni. Télvíz idején minden meggondolás nélkül csapta be [zálogba] télikabátját, ha a sor úgy hozta magával, hogy ihasson, de éppen ilyen könnyen vitte be a másét is. Emlékszem, 1901 sylvester napján az árvaszéki kiadóhivatal vagy hét télikabátja vándorolt így egyik a másik után a „zatziba”, ahonnan csak „kor. fill. lóg. függ”, a czédula került vissza, jelezve korona[-át] s fillért, s hogy a holmi lóg, illetve függ. Számtalan ilyen bohó dolga van, de hát ki tudja azt mind számon tartani? Csak amikor mostanában nagyritkán összegyűltünk, úgy remineszcentiázás közben bukkant elő egyiktől másiktól egy-egy vidám viselt dolga, amin azután jókat nevettünk. Jó dolog volt, hogy anyját – akinek kedvencze volt – normális állapotban per „mámi” titulálta. Ha azonban berúgva ment haza, s anyja dorgálta akkor ilyeténképpen morphondírozott: „Nagysád intelligens nő, nem szokott lármázni, különösen éjjel nem, hagyjuk ezt akkorra, mikor kijózanodunk”.
Király Erzsi: Pimperlné unokahúga
Király Róza: Pimperlné unokahúga
Kis: tizedes, Vrkoc Pepi katonatársa
Kiss Géza: tanító Kunszentmiklóson, Anti katonatársa
Kiss Mihályné: kunszentmiklósi ismerős
Kiss: kezelő tisztviselő a VIII. kerületi elöljáróságnál
Koch: budapesti építész, Murtin Mátyás segítője
Kocsis Ferkó: hivatalnok a kunszentmiklósi főszolgabírói hivatalnál
Kohányi: Murtin Jankó osztálytársa
Kohlvegék/Kohlweckék: a naplóíróék szomszédjai
Kohlweg Malcsi: antiszemita szomszédlány, Amerikában is megfordult
Kohn: bőrbeteg a kórházban
Kolofon: kocsmáros
Kolozsváriné: kunszentmiklósi ismerős
Kónya Lajos: árvaszéki írnok a vármegyénél
Korb: kolléga a vármegye árvaszékénél
Kovács István: Borbás Gáspár egykori barátja
Kovács Juliska: iratjegyzékelő az árvaszéki irattárban
Kovács Lily: színész
Kovács Mariska: hivatalnok az irattárban és a kiadóban, illetve mutatózó az árvaszéknél
Kovácsy Kálmán (1862-1932): lelkész, politikus, országgyűlési képviselő
Königsberg: budapesti kereskedő
Kőszeghy Sándor: levéltárnok a vármegyénél
Kövecs Károly: pénzügyigazgatósági számtanácsos
Krajtsik [Krajcsik] Rezső dr.: főorvos, kir. tanácsos a vármegyénél
Krakker: hivatalnok a vármegyénél
Krausz: a naplóíró budapesti ismerőse
Kreicsi Mária: a naplóíró anyja (1840-1881.11.04.), özvegyként id. Borbás Gáspár élettársa, öngyilkos lett
Kreisz Amatio: ügyfél
Kriszta Guszti: ismerős
Krivos Árpád dr.: pénzügyi fogalmazó a budapesti adófelügyelőségnél
Krizsán: szakaszvezető
Kubicza: jegyző a szobafestők ipartestületénél, Lowetinszky utódja e pozícióban
Kubinyeczné: ügyfél
Kukla Lajos: gyulai albérlő diák a naplóíóréknál
Kullmann Pista: írnok a vármegyénél
Kurcz Móric: Bucskóék ismerőse
Kurdi: hivatalnok Kunszentmiklóson
Kurtzné: kofa a Garay téren
Küll Béla: hivatalnok a vármegyénél
Küncz: Murtin Jankó barátja
Laky László: kerekegyházi községi jegyző
Lamor István: a naplóíró régi cimborája
Laszky: budapesti ismerős
László Károly dr.: kunszentmiklósi járási orvos
László: érettségizett szerelő az árvaszéknél
Lászlóné: Visky Áron anyósa
Lékó Gábor: Nagy Józsefné egyik fia
Lékó Istvánné: Nagy Józsefné menye
Lichter Lajos: bevonult kolléga
Lili: Kónya Lajos kislánya
Lovászi: budapesti ismerős (kolléga?)
Lowetinszky Anna (Bécs): a naplóíró bécsi unokatestvére, az apai nagynéninek, a bécsi Katalinnak és Kern Józsefnek törvénytelen lánya, Vrkoc Józef felesége
Lowetinszky Anna (Budapest): apai pesti nagynéni, Józsa Mártonné, 1923.10.14én halt meg
Lowetinszky Ferdinánd: a naplóíró bécsi unokaöccse
Lowetinszky Ferenc id.: a naplóíró morva apai nagybátyja, 1925.03.23-án halt meg, ifj. Lowetinszky Ferenc apja
Lowetinszky Ferenc ifj.: a naplóíró morva unokatestvére, szül. 1882., 1914 végén orosz hadifogságba esett
Lowetinszky Franciska: apa bécsi nagynéni, Strasák Jánosné
Lowetinszky Jancsi: a naplóíró morvaországi unokatestvérének, ifj. Lowetinszky Ferencnek fia, 1912. április 28-án született
Lowetinszky János: a naplóíró apja (1830.07.02.–1873.10.03.), szabómester, Morvaországban, Walterschlagban született, Budapesten halt meg
Lowetinszky Margit Anna: a naplóíró és Mari lánya, fiatalon halt meg (1894.01.15. – 1909.03.14.)
Lowetinszky Mici: L. Mária Margit; bécsi unokatestvér, Lowetinszky Anna és id. Vrkoc József törvénytelenül született lánya; szül. 1892.
Löblowitz: papírkereskedő
Madarassy Jánosné: Madarassy anyja
Madarassy József: árvaszéki írnok, irodasegédtiszt a vármegyénél – a naplóíró így írt róla az 1920-as években: gojzesti, vármegyei írnok. Jó családból származó, de hihetetlenül könnyelmű, az ördög hármas szentségének (bor, kártya, asszony) nagy tisztelője, és nem riad vissza semmitől sem, hogy passióit kielégíthesse. Csúszó-mászó, meghunyászkodó, hízelegni tudó természet, ez utóbbi egyedüli nagy tudománya, és ezzel boldogul is sokszor a mások rovására. Veszekedő természetű, ha mozog benne a bor. Kalandkedvelő természete belesodorta a világháborúba, bár nem kellett volna elmennie, orosz fogságban is volt, s egy csomó kitüntetéssel jött haza. A communa alatt nyughatatlan természete ösztökélte, de annak bukása után annál alázatosabb lett, szóval hypocrita. Ötletei nem igen vannak, bár ambitionálja a tekintélyt. Vele esett meg, hogy egy alkalommal Székely Bertivel verődve össze, ugyancsak ittak, reggel a Hazám kávéházban akadtak meg a fizetésen. Ott maradt Székely Berti aranyórája és tárcza, de neki kellett keservesen kifizetni. Egy alkalommal Albertfalvára vonultunk ki, napvilágig tekéztünk, azután kártyáztunk hazardot, egyszerre egy forintot kezd keresni, amely állítása szerint eltűnt, holott bankjában lehetett vagy 40–50 forint. Megdühödtem, egy pillanat alatt anyaszült meztelenre vetkőztem, és a kivilágított asztal tetejére ugrottam, feléje fordítva alsó felemet, barátságosan invitálva, hogy ott keresse az elveszett forintját. Szerencsére még sem tojózott meg, mert baj lett volna belőle. Meghalt 1932. deczember 9-én, temettük deczember 11-én Kispesten, necrológul azt írhatom, hogy kivonulásával megkönnyebbült a Föld.
Magyar: Bucskóné sógora
Majthényi Sándor: irattári segéd a vármegyénél
Malaky/Malaki György: díjnok a közigazgatási kiadóban a vármegyénél
Manglitz Ferenc: a naplóíróék albérlője 1905-ben, elesett a háborúban
Mari: Fodor Mária, Lowetinszky felesége
Markovics Ferkó: budapesti ismerős
Martinovich László: kunszentmiklósi főszolgabíró
Márton Benő: írnok a vármegyénél
Mass György: aszódi útmester
Mátrai: ellenőr, szomszédságban lakott, öngyilkos lett
Méhész Jóska: szolga a vármegyénél
Mészáros Sándor: kunszentmiklósi óramester, Anti katonatársa, 1915 végén elesett a háborúban
Mészárosné: Mészáros Sándor felesége, özvegye
Metzné: ismerős
Mici: kutya az udvarban a naplóíróék épületében
Mici: Dankó Mici
Mici: Lowetinszky Mária Margit, Lowetinszky Anna (a bécsi unokatestvér) lánya
Mici: Pimperl lánya
Mihálkáné: a naplóíró postamester ismerősének felesége
Mindszenthy József: kolléga a vármegyénél; a naplóíró így írt róla az 1920-as években: vármegyei irattári segéd. Mindszenthy Cornélia (utóbb a fiatalon elhalt híres Halmi színész feleség[e]) és Keczer Miklós – a régi Keczer család sarja, híres sportsman és versenyistálló-tulajdonos – törvénytelen gyermeke. Igazi sárosi typus, fellengző, nagyzoló, hazug, de úri modorú és jónevelésű, bor és nő nagy tisztelője, utóbb már csak Bacchus oltárán áldozott. Hihetetlen könnyelmű, egyik szélsőségből a másikba esve. Szó nélkül fizetett boldognak, boldogtalannak. Mániája volt azután másnap, hogy kifosztották. Makacs természet, amit egyszer feltett magában, azt ki is vitte. A vármegyénél kalligraphikus írásaiért nagyon szerették, carrierjét azonban az szegte, hogy dolgozni nem is tudva, és nem is akarva, összetűzött Monoron Ney szolgabíróval, aki reá akarta sózni a kihágási ügyeket, napról-napra egymás asztalára tették azokat, míg egyszer Mindszenthy be lévén borozva, az egész aktacsomót bevágta a szolgabíróhoz úgy, hogy alig bírták ismét rendbe szedni. Ebből torzsalkodások keletkeztek, minek vége kényszernyugdíjaztatása lett. Hasonlóképp vált meg a „Máv”-tól is. Megesett vele, hogy a ministeriumban alkalmazást ért és kapott, gazos [ittas] lévén elaludt, felébredve kapta magát, és visszajött a vármegyéhez. Nyughatatlan, alattomos, rosszindulatú természet, és csak gyávasága tartja vissza, hogy több rosszat ne tegyen. Könnyelműsége rettenetes, így pl. egy ideig havi 25 forint apanageon éldegélt, képes volt, amikor a pénzt megkapta, ahová csak bement váltani, és azután teli marokkal szétszórta a pénzt, azután cilinderrel parádézva cilinderrel végignyomorogta a hónapot. Megesett vele, hogy theát akarván főzni, spiritusa nem volt, rhumon főzte meg a theáját. Rengeteg pénzt költött lóversenyre, utóbb meg az athleticai sportokat cultiválta. Fiatalabb korában rengetegül bírta a szeszt mindenféle formában, később azonban már 3-6 deczi megártott neki, s lassan-lassan elhülyült. De fennhéjazó modorát mindvégig tartotta. Iszonyú szívos természet, akiben egyedül az alcohol tartotta a lelket, evésre vajmi keveset költött, de ruhákra és nőkre sokat, bár utóbbiak között nem igen voltak sikerei. Az utóbbi időben a lelket csak a felesége tartotta benne. Nagy cultiválója volt a részletfizetési vásárlásoknak, de amint megvette a holmit, már egy óra múlva túl is adott rajta, csakhogy pénzhez jusson. Sok pénze maradt az uzsorások kezén is. Szerencsétlen, degenerálódott sarja jobb családoknak. Hozzám ragaszkodott, és tőlem felvett akármilyen gorombaságot, vesződtem vele sokat, de rendbe szedni nem tudtam soha. Meghalt Budapesten 1931. I/3-án. 1926-ban tudtam meg, hogy 1911-ben engem névtelenül feljelentett. Bocsássa meg neki a jó Isten is, én megbocsájtottam, bár nem érdemeltem meg tőle ezt.
Minis[c]kalóné: kőfaragó felesége, volt szomszéd
Morlin Adorján: vármegyei aljegyző
Murtin Jankó: 1901 körül született, liptószentmiklósi származású albérlő a naplóíróéknál
Murtin Mátyás: Murtin Jankó apja
Murtinné, Olga: Murtin Jankó anyja, 1883 körül született
Mussiláné: budapesti ismerős
Muzsa Gyula: hivatalnok a vármegyénél
Müller: Mészáros főhadnagya
Nagy Andor: kezelő a vármegyénél
Nagy Gizi: Nagyék lánya
Nagy Irén: Nagy Sándor lánya, Sanyi, Gizi és Maris testvére; udvarlója dr. Sánta
Nagy Jenő: budapesti ismerős
Nagy Józsefné: szomszédasszony, fűtőné, a pincében lakott, később házmester, katona fia agyonlőtte magát
Nagy Lajos: tanító, Nagyné, a szomszéd rokona
Nagy Maris: Nagy Sándor lánya, Sanyi, Gizi és Irén testvére
Nagy Pali: szolga (?) a vármegyénél
Nagy Sándorné: családi barát, Sanyi, Maris, Gizi és Irén anyja
Nagy Sanyi: Nagyék fia, Maris, Gizi, és Irén testvére, bevonult
Nagy Sanyi: Nagyék, a szomszédék fia
Nagy: díjnok a vármegyénél
nagybátyám: Józsa Márton
Nagyné: házmesterné a naplóíróék házában
nagynéném: Lowetinszky Anna (Budapest), a pesti nagynéni
Navratil: budapesti ismerős, ügyfél
Nékám: bőrgyógyász professzor
Németh Károly: számvevő
Némethy: kispesti főszolgabíró
néném: Lowetinszky Anna (Budapest), a pesti nagynéni
Neumanné: budapesti asszony
Ney: ideiglenes főispáni titkár
Nikolaj: Ostapenkó Nikolaj
Novák Rudolf: a morvaországi apai nagynéni – Lowetinszky Antónia – unokájának – Sterba Anasztázia – férje
Ofner: vasúti főfelügyelő
Oláh Emil: bevonult kolléga
Ostapenkó Nikolaj: orosz hadifogoly Retkeséknél, 1892. május 9-én született Besszarábiában
Pajor dr.: budapesti ismerős
Pál József: díjnok a vármegyénél, nővére Solti Benőné; a naplóíró így írt róla az 1920-as években: vármegyei iroda-segédtiszt. Temperamentumos kis emberke, nagy tisztelője Bachusnak, de Venusnak is. Hörcsög-természetű, hamar barátkozik, de ellenségeskedik is, nem riad vissza a verekedéstől sem. Kedvelője az éneknek, az ellentállás alatt jó hangjáért elkereszteltük a megye csalogányának. Specialitása a nősülés és válás, vagy egyikben, vagy másikban mindig benne van. Lelkesedő, de hamar is csüggedő természetű. A pénzt hamarosan elkölti, de igyekszik is azt ismét megszerezni. Iszonyatosan be tud rúgni, és másnap mogorva az ittasságban elkövetett ostobaságokért. Megjárta a világháborút, majd’ odaveszett Albániában, de végre mégis révbe evezett. Szorgalmas, szerző, de gondolkodó is, hűségesen végigcsinál minden mulatozást és duhajkodást. Első felesége csendes, igénytelen asszonyka, akitől ő tudja, miért vált meg, a második zsidó leány volt, akikkel nem bírt összeférni, ittas állapotában anyósát megczirógatta a nyaka körül, az asszony meg egy ingben menekült a téli éjszakában. Hanem a harmadik asszony az azután elbánt vele állatszelídítő temperamentumával, meg-megpofozta részeg állapotában, nem nézve senkit és semmit, nekimegy dühében a torkának, s megrázza, mint Krisztus a curgát. Egy alkalommal, télen, egy ingben-gatyában, mezítláb tette ki a szűrét a folyósóra, ott szütyörgött a fal mellett. Hiába, az Úristen nem ver bottal. Hogy jó kemény koponyája lehet, bizonyítja, hogy panaszkodott egy alkalommal, hogy házi perpatvar alakalmával a tésztaszedő is mozgósítva lett, és az ő koponyáján lett kipróbálva. A koponya kiállta, de a tésztaszedő, szegény, behorpadt. Mégis elvette a Xantipéjét 1927. november 6-án. A kapukulcsot végre 1933. martius 26-án adta be, és mártius 28-án temették a pestszentlőrinczi temetőben. Amilyen zűrzavaros volt élete, olyan zűrzavart hagyott adósságokban feleségére és 1½ éves fiára, akit törvényteleníttetni akart, mert az volt a gyanúja, hogy nem tőle származik. Senki sem sajnálta, azt hiszem, a felesége a legkevésbé.
Pálfi: február 1-től szerelő az árvaszéknél, 44 éves nyugalmazott raktárnok
Papp Feri: Papp Sanyi unokaöccse
Papp Sándor: gyermekkori barát, a naplóíró így írt róla az 1920-as években: tapétázó munkás. Gyermekkori, legjobban szeretett barátom. Igazi tatár typus, önfejű, konok, hajthatatlan, de becsületes, jószívű magyar. Különcz a szó szoros értelmében. Családtagjaihoz ragaszkodik, de azt a világért nem mutatja, de amikor bajban vannak, akkor feltétlen ott van. Zárkózott kedélyű, philosóphikus hajlamú, nagy könyvbúvár, erősen conservatív természetű, és törhetetlen 48-as függetlenségi ember. Barátságunk, bár már ritkán érintkezünk, fennáll. Gyűjtőszenvedélye van, különösen a könyveket gyűjti, tőle örököltem én is könyv-, régi pénz-gyűjtési szenvedélyemet, ő szoktatott reá a parfümre. Volt aránylagos jómódban, de legtöbbet nyomorgott. Szenvedélyei nincsenek, egyedül a könyvek, de ezekre erején felül is áldoz. Tudok esetet, hogy ez az ember, aki hétszámra 10 krajczárból ebédelt naponta, a vasárnap kivételével, habozás nélkül adott 5 frtot egy neki megfelelő könyv[ért], metszet[ért], vagy régi pénzért. Hűséges, nem igen barátkozó, szomorúbb napjaimban odaadóan támogatott, és megosztotta velem utolsó falatját. Rajongóan szereti velem együtt szülővárosunkat, Budapestet, melynek minden zegét-zugát ismeri, különös előszeretettel gyűjti a fővárosra vonatkozó könyveket, röpiratokat, metszeteket, képeket, van is belőlük egy olyan könyvtára, hogy ritkítja párját, és kár lesz, ha avatatlan kezekbe kerül. Könyveit annyira félti, hogy ha elmegy hazulról, szobáját bezárja, s abba közvetlen környezete sem léphet be őnélküle. Boldog gyermekkorom legkedvesebb lénye marad nekem mindig. 1924 octóber elején elkezdett betegeskedni, marha hozzátartozói csak január elején értesítettek, amikor is a munkáspénztárrali hosszas viaskodás után benyomtam a Teleky utczai kórházba, ahol Röntgen útján megállapították, hogy az utolsó farcsigolyái annyira kihegyesedtek, hogy összeértek, és ez a végtagok hűdését idézte elő, járni nem tudott. Vagy 14 napig kínlódott, míg február 5-én kilehelte lelkét. Február 9-én a Kerepesi temető halottasházában délelőtt ráadtam – amint azt ifjúkorunkban megbeszéltük – latinul az absolutiót és benedictiót, amit az ünneplő ruhájába öltöztetett, s lábánál szeretett kalapjával útra készen fekvő halott nyugodtan végighallgatott. Február 10-én temettük délután a pesterzsébeti temetőben, nehány munkatársa is kijött, a temetéskor iszonyú szél dühöngött, amely azonban, amint szegényt eltemettük, elállt. Egy művelt, zárkózott lelkületű, hazáját és nemzetét izzón szerető fajmagyar múlt ki vele, aki képes volt koplalni, hogy a cultúrának áldozhasson. Én boldog gyermekkorom, ifjúságom igazi, őszinte s egyetlen szeretett barátomat vesztettem el vele. Halódásában is nekem testálta számos könyvének a javát és megmaradt érmeit. Isten adjon neki örök nyugodalmat, mert mint igaz és becsületes ember meglrdemli, én amíg élek, kegyelettel őrzöm az emlékét. Béke vele.
Patisz: szolga a vármegyénél
Pázmánné: gépíró a vármegyénél
Pepi: Vrkoc Pepi
Peres Godó Miska: pénzügyigazgatósági számellenőr
Pesoldt Jenő: budapesti ismerős
Pető: budapesti ismerős, ügyfél (?)
Pikáli Sándor: budapesti ismerős
Pimperl Ernő: Pimperlék fia
Pimperl Erzsi: Pimperlék lánya
Pimperl Mici: Pimperlék lánya
Pimperl Rózsa: Pimperlék lánya
Pimperl Samu: ismerős, barát, hentesüzlete volt a VII. ker. István út 44. sz. alatt, a Szugló utca 8/b. tulajdonosa nejével együtt
Piros: tehén Retkesnénél
Pistika: Bucskóék kisfia
Pity: csirke Lowetinszkyéknél
Podobják Jancsi: kolléga a vármegyénél; az 1920-as években így írt róla a naplóíró: vármegyei irodatiszt, címzetes igazgató. Sok bolond órának szerzője, tréfás hajlamú, vidám, bornak, asszonynak nagy kedvelője, egy ideig a lóverseny bolondja. Ötletes, remek tréfái voltak, amelyekkel könnyekig meg tudott bennünket kaczagtatni. Bolondabbnál bolondabb dolgokat eszelt ki. Örökösen bolyongott korcsmáról korcsmára, s amúgy istenigazában be tudott dörrenteni, meetingjei két-három napig szoktak tartani, amikor is Athasverus módjára bolyongott korcsmáról korcsmára, nem vetve meg olykor a snapsz-butikokat sem. Kitűnően tudta utánozni a tótos magyar idiómát, amivel rengeteg derült órákat szerzett nekünk. Fogása volt, hogy amikor fizetésre kerül sor, játszotta az alvót, s tehettünk vele, amit akartunk, ő bizony nem ébredt fel, s számtalanszor 2–3 üveg szikvizet eresztettem reá, ő azonban aludt. Mikor azonban ki volt minden egyenlítve, akkor ismét felébredt. A szoknyasuhogás meg egyenesen veszedelem volt reája, ha csak lehetett, közelébe férkőzött, nem sajnált sem költséget, sem pedig fáradságot. Tekintélye egyedül feleségének volt előtte, azt respectálta. Számtalan kópéságot vitt végbe, nem volt utolsó dolog, amikor egy nagy kalapú dámát fogott valahol, azt a társaságnak mint unokanővérét bemutatta, történetesen az ebéd végére fia is odaérkezett, aki elképedt, amikor a hölgyike, már jókedvű, teljes bizalommal fordult atyjához, szólván: úgy-e fizetsz még egy feketét, apuskám?, majd szétestünk nevettünkben az intermezzo felett. Egyébként nagy poseur, és meg tudja adni mindenkinek a módját, de csak ha józan. Egy alkalommal garosan rótta a folyosókat, netáni kellemetlenségeket elkerülendő becsaltam a főügyészség akkori irodájába (most árvaszéki tanácskozóterem), s lefektettem a pamlagra. A pedáns és kényes Zolnay Jenő tb. főügyész kérdésére azt válaszoltam, hogy igen beteg. A főügyész lábujjhegyen járkált körülötte, de végre megérezhette a szeszkigőzölgést, mert félrehívott, s súgva megkérdezte: nem szesz-hevenymérgezésben szenved a collegája?, nehezen bírtam visszatartani a nevetésemet. Különösen comicusan tudta előadni, hogy Melius nevű volt collegánk miképpen tanította be a fiatalabb nemzedéket az általa megzenésített Talpra magyar-ra, és hogy mibe került az annak. Agyvérzésben hunyt el ez a víg czimbora, két napi haláltusa után, 1928. deczember 12-én Ábrahámban, ott is temették el, 65 éves korában, XII/14-én. Érdekes, hogy ugyanazon a napon halt meg, mint volt alispánja, Fazekas Ágoston, és ugyanazon a napon temették el. Requiescant in pacem!
Podobják Kálmán: írnok a vármegyénél, János fia
Pordánné: kunszentmiklósi ismerős
Pozsgay Miklós: képviselő
Prachel: virágárus Budapesten
Puhl: tanár a felső ipariskolában, Murtin Jankó osztályfőnöke
Puza Andor: irodasegédtiszt a vármegye árvaszékénél
Rácz György: árvaszéli ülnök a vármegyénél; az 1920-as években így írt róla a naplóíró: Nyughatatlan vérű, kóborló természetű volt színész, fukar, fösvény, alkalmilag meg passióiért teli marokkal szórja a pénzt, főszenvedélye a lóverseny, második a nők. Világlátott ember, aki szabadságát arra használta fel, hogy gyalog járta be különösen Boszniát, Dalmátiát, a felső vidéket és Erdélyt. Photographus amateur, s igen szép felvételei vannak. Kupeczkedő természetű, amiben felesége támogatja, akitől legalább egy évben egyszer félévre elválik, azután kibékülnek, s reparálják az időközben keletkezett károkat. Egyébként csendes, alamuszi természetű. Öccse Rácz Karcsi; kedves, szorgalmas, törekvő és talentumos ember, a kispesti járás írnoka, de egyszersmind lelke is. Egyetlen szenvedélye van, és ez a lóverseny, de ennek azután áldoz minden lehetőt, és lehetetlen nagy summákat nyerve, de veszítve is. Tragicusan végezték, György 1922. deczember elején agyvérzést kapott, s két nap alatt meghalt. Öccsét, Károlyt a hír hallatára megütötte a szél, s egy hétre reá követte a bátyját a másvilágra.
Ranici Katalin: kolléga a vármegyei árvaszéki iktatóban
Raymond: Hauser egykori segédje
Reich Zsigmondné: Wesselényi u. 63. szám alatti lakos, Lowetinszky „közgyámoltja”
Reinhardt: cipőkereskedő
Reisz Flóris: budakeszi jegyző
Répa: öreg hajdú a vármegyénél
Réthy: Murtin Jankó iskolatársa
Retkes Anti: kunszentmiklósi jó barát; az 1920-as években így írt róla a naplóíró: járási írnok (Kunszentmiklós) Kemény, ambitiózus kun koponya, törekvő, de saját kárán tanulta meg, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában. Megszerezte a jegyzői oklevelet, de kinullázták a választásnál. Nagy barátja a vászoncselédeknek, kedvelője a bornak, de ha sokat vett be belőle, kitör az ősi kun szilajság, s rombolni akar. Egyébként jószívű, s elnézője az emberi gyengeségeknek, vendégszerető. Természete inkább a gazdasághoz hajlik, mint a hivatalnokoskodáshoz. Végigszenvedte a háborút, átélve az olasz front poklát, mint számvivő őrmester került haza, s lincinatusként nyugdíjaztatta magát, visszatért az eke szarvához és gazdálkodik, azonban baja lett, elméje gyengült. Atyja az öreg Retkes András bátyánk, víg kedélyű, szorgalmas, becsületes, magyar ember, akinek tőről metszett, magyaros, olykor kissé mosdatlan kiszólásain nagyokat nevettünk. Bachusnak nagy híve, de okkal s móddal, és igen győzte. 1914-ben temettük el nagy részvét mellett. Meghalt [Retkes Antal] szegény feje 1924. november 18-án, el is temettem és búcsúztattam november 20-án; a tragicum benne az, hogy anyja 1924. augusztus 18-án halt meg, 20-án temettük, és így nekem kellett végigtemetni az egész famíliát; béke velük.
Retkes Gábor: Retkes Anti rokona
Retkes Ignác: Retkesné kunszentmiklósi közeli rokona
Retkesné (Retkes Andrásné): Retkes Anti anyja
Rettegi: hivatalnok a vármegyénél
Révai Margit: ügyfél
Reznicsek Károly: Vrkoc Pepi unokatesvére
Riegler: kereskedő
Rieker Gyula: 1858 körül született ifjúkori barát, kárpitos, Papp Sanyi barátja
Rimély: budapesti ismerős, főhadnagy (Rimély Sándor?)
Rittinger: szalkszentmártoni főjegyző
Rohonczy: boltos
Roskiewitz Zsigmond: orosz (lengyel) hadifogoly Kunszentmiklóson
Róza: Pimperl Róza/Rózsa
Rudolf: kurlandi orosz hadifogoly, közmunkás a vármegyénél
Saári József: gyakornok a vármegyénél
Sándika: Borbás Sándor
Sánta dr.: hivatalnok, Nagy Irén udvarlója, Pikáli hivatalnoktársa
Sanyi: Kónya Lajos fia, besorozták
Sanyi: Nagy Sanyi
Sarus Gyuri: szolga az árvaszéki irattárban, korábban zálogházi szolga volt
Sáska: kunszentmiklósi főjegyző
Sávoly Jakab: illatszer- és szappangyáros a Lövölde téren
Schiffblatt: volt kolléga a szobafestők ipartestületénél
Schmidt: vendéglős
Schönfeld nővérek: Wesselényi u. 12/a. szám alatti lakosok, Lowetinszky „közgyámoltjai”
Schulreiter: ürömi jegyző
Schwarzné, Laura: állítólagos volt bordélyos, id. Borbáth Gáspár élettársa
Sebastiani Lujza: alkalmazott a vármegyénél
Sefőző János: hajdú a vármegyénél
Senkey: kiadó a VII. kerületi elöljáróságon, a naplóíró ismerőse
Sepridi: ügyfél
Serfőző János: őrt álló hajdú a vármegyénél
Setéth Endre: irodasegédtiszt a vármegyénél
Simon Henrik: Király Róza udvarlója
Singer: kunszentmiklósi lakos
Skulkéti: a naplóíró ismerőse, házmester
Sokoray: szolga a vármegyénél
Solnay Cornél dr.: ülnök a vármegyei árvaszéknél
Solnay Dénes: budapesti ismerős (volt kolléga?)
Solymosi: tanár a felső ipariskolában
Somogyi Andor: vármegyei írnok, majd irodasegédtiszt az árvaszéknél
Somogyi József: fiatal hajdú a vármegyénél
Soós: szomszéd
Sós Gábor: solti hivatalnok
Sós: tanácsos a számvevőségen
Spann Adolfné: Wesselényi u. 63. szám alatti lakos, Lowetinszky „közgyámoltja”, fia, Adolf kárpitos
Spiriticzky János: kunszentmiklósi állomásfőnök
Stallecker: katonatárs Morvaországban 1886 és 1889 között
Sterba János: Lowetinszky morvaországi unokatestvére, az apai nagynéni, Lowetinszky Antónia és férjének, Sterba Józsefnek a fia, Anasztázia apja
Stremplné/Strempfelné: gépírónő a vármegyénél
Stretti: budapesti ismerős
Szabó András (Andor): a naplóíró így írt róla az 1920-as években: volt tényleges vadászhadnagy, vármegyei díjnok, később segédjegyző. Iszonyatos fráter. Jó családból származó; ezt is az ördög három szentsége nyargalta. Minden extravagantira kapható. A világ legnagyobb egoistája, aki semmiféle eszköztől sem riadt vissza, hogy passióit kielégítse, nem ismert ilyenkor sem Istent, sem embert. Folyton uzsorások körmei között vergődött, családja bármit tett, mindig benne volt valamiféle csávában. Úri és jó modorú, behízelgő volt, amivel azután befurakodott mindenüvé. Megnősülve, otthagyta feleségét, mikor azt kiszipolyozta. Az ivásban nem ismert határt, bár hamarosan berúgott, de azután győzte. Szélhámoskodott ha kellett, pumpolta a Huszár Dezső ülnök barátja révén kezei közé került [ügy]feleket. Legnagyobb passióját azonban a lovakban lelte, s ha csak tehette, és volt pénze, akkor fiakkerezett. A pénzt nagyúri […] bírta kidobni, józan óráiban meg piszkos természetű volt a lehetetlenségig; czivakodó, kötekedő természetű, akivel az Úristen sem tudott kijönni. Ha magához tért, meghunyászkodott. A háborúban bevonult és felvitte cadettőrmesterségig. Nemere Kálmán szerint visel dolgaiért katonáék „infan cassirozták”, megtette volna Gratzban, ahol állomásozott, azt, hogy egy bordélyház leányait kivont karddal arra kényszerítette, hogy meztelen defiláljanak [lépdeljenek] előtte, rajta sem lévén egyéb ruha, mint felövezett kardja. Egyébként tehetséges, nyílt eszű atyafi, de degenerált, be nem számítható, kár érte. Nekem sok keserű órát okozott, de mint annyi mást, ezt is elfeledtem.
Szabó Imréné: Tóth Imre ismerőse
Szabó: kunszentmiklósi állatorvos
Szaiczuk: budapesti cukrász
Szalay: fővárosi hivatalnok, Nagy Maris zaklatója
Szaniszló Ferenc: volt vármegyei számtiszt
Száz Lexi (Elek): iktató a vármegyénél
Szecsődi Pista: szolga a vármegyénél
Székely (Berti, Berczi) Albert: kolléga a vármegyénél, az árvaszéki iktató vezetője
Székely Bálintka, Székely főügyész fia
Székely György dr.: tiszti főügyész a vármegyénél
Székely Lajos: árvaszéki írnok, irattárnok a vármegyénél
Szemeri: pénzügyi titkár a VI. ker. adófelügyelőségnél
Szentiványiné: hivatalnok
Szodoray Arpád: ismerős
Szomor: volt árvaszéki gyakornok
Szorádiné: kunszentmiklósi ismerős
Szöghi István: Pimperlék unokaöccse, besoroztatta magát önkéntesen az érettségije után katonának
Sztanya Gyula: kunszentmiklósi irodatiszt
Tabányi Györgyné: ügyfél
Takács Vendel: hivatalszolga a vármegyénél
Takács: üzletvezető a szalkszentmártoni malomnál
Tarnay Lajos dr.: árvaszéki ülnök a vármegyénél
tejesasszony: Bogya Zsusza
Tepper Ármin dr.: ügyvéd, a naplóíró egyik ügyfele
Terka: tehén Retkesnénél
Thesarovics: hivatalnok a vármegyénél
Thianicné: budapesti ismerős, ügyfél
Tiszinszky: igazgató a belügyminisztériumban
Tomka: szobatárs a kórházban
Topscher Kálmán dr.: helyettes alispáni titkár, közigazgatási gyakornok, tb. aljegyző
Torkos Pista: irodasegédtiszt a vármegyénél
Tóth Elemér: budapesti ismerős
Tóth Imre: kunszentmiklósi származású vasutas Budapesten
Tóth Tivadar: kolléga
Tóth: rühbeteg tanító a kórházban
Tóthfalusy Ferenc: kunszentmiklósi ismerős
Tőkés Gyula: a vármegye árvaszékének elnöke
Törökné: ápolónő a kórházban
Tuba: szolga a felső ipariskolában
Tuma Jaroslav: a hermantschi Tuma József fia (a naplóíró morva rokonságának falubeli ismerőse), 1915-ben a pénzintézetek hadikórházában ápolták Lágymányoson
Újfalusy [Ujfalussy] Ferkó: írnok a vármegyénél; a naplóíró így írt róla az 1920-as években: divékújfalusi, vármegyei írnok. Gőgös olygarcha, erőszakos természet, szikár, nagy tisztelője Bachus apánknak, összeférhetetlen, mérges, maró nyelvű. Őseitől örökölte az erőszakosságot, s úrhatnámságot. Sok bolondot csinált, míg 1907-ben szélhüdés nem érte részlegesen, de természete azután is hajthatatlan és nyakas maradt. 1908-ban megnősült, s csodára egészséges gyermeket nemzett. Sok bolondériát csináltunk, hol összevesztünk, hol kibékültünk. Installatióját (amolyan kinevezésekkor szokásos ebéd, esetleg vacsoraféle) 1896 májusában az akkori kiállítás területén tartotta, vagy három napig, mikor már mindennel beteltünk, éjjel kétfogatú kocsit fogadott, de bele nem ültünk, hanem azt követte a [Város]ligettől a még akkor megvolt Oesterreicherig [az Österreicher kavéházig]. Ha már mindennel beteltünk, ő volt az, aki részegségében egy „szlaftrunk” [elalvás előtti ital] bevételét indítványozta, amely eltartott délig. Megesett, hogy a pálinkástól kihoztuk a pálinkát és poharat, s a szemétládán elhelyezkedve politizáltunk és ittunk. Egy alkalommal részegen botorkáltunk nagy zivatarban a Naphegy oldalán, amikor a villám nem messze tőlünk becsapott, megdühödött ezen, s utána vágta a botját dühében. Adósságot mesterileg, s nagy grandezmával tudott csinálni, de már fizetni nem szeretett; az öreg Mártonffy egyszer váltót íratott vele alá, de azt a bank nem escomptálta, eladta hát potom árért egy zsidónak, aki esedékessége napján bemutatta. Hej, csinált Ujfalussy komám olyan patáliát, hogy összeszaladt a vármegye, „kiszegezlek a fülednél fogva, te gazember, ha nem fizetsz”, ordította teljes tüdőből principálisára, és az öreg sosem fizető [Mártonffy], ez alkalommal még is fizettet. Nagy intriguans az Úr előtte, akinek abban tellett legfőbb gyönyörűsége, ha minket ugratni és összeveszekíteni tudott. Később azután alkalmazkodóbb lett, de a nyelve borotvaéles maradt mindig. Gavallér volt a végtelenségig, ha volt pénze. Anno 1900-ban egyszer környékezte a szerencse, nyert az osztálysorsjátékon 200 koronát; a pénzt reggel 10 tájt vette fel, s nagy örömében nagy tálakban hordatta a régi Zenélőből a gusztusos tormás virslit, friss sóskiflit, s számtalan korsó söröket, úgy, hogy beszeszeltünk 2 órára, s kedvünk szottyant Budán folytatni a czéczót, de már erre nem volt pénze, hanem tőlem kért kölcsön 20 koronát. Abscessus collit kapott, s rossz operátió következtében vérmérgezést, s fortuna úgy hozta magával, hogy nagyon kenegett torka expediálta a másvilágra 1921. július 8-án. Felesége követte 1926. év april havában. Három gyermekét: Albert[et], Ferencz[et] és Juliskát a székesfőváros árvaházaiban nevelték fel, szerencséjükre. Juliska szegény 19 éves korában, 1929. II/14-én meghalt.
Újfalusy gyerekek: Juci, Ferenc és Benő
Újlaky Jenő: ügyfél
Untertisz: budapesti ismerős
Uitzné: ügyfél
Valesio: pipere-kereskedő
Váradi: Mészáros katonatársa
Varga Anti: szerelő, 1900 körül született, 1916 februárjában kezdett dolgozni az árvaszéknél
Verbőczy: kocsma
Visky Áron: kolléga a vármegyénél
Visky Cornélia: Visky Áron lánya, Dénes Vilmos felesége
Vladimir: Murtin Vladimir, Murtin Jankó testvére
Vrkoc József id.: a naplóíró bécsi unokatestvérének, Lowetinszky Annának férje, Vrkoc Pepi és Lowetinszky Mici apja
Vrkoc Pepi (József): a bécsi unokatestvér, Lowetinszky Anna és id. Vrkoc József fia, 1896-ban született
Wagnerné Mária: Wagner özvegye, varrónő; Lowetinszky segített neki segély kapni, ő pedig inget és lepedőt varrt Marinak 1915-ben
Walter: Koch építész helyettese
Weck: szipkajavító mester
Weiner: kunszentmiklósi orvos
Weisz Lajos: segéd-kiadó a vármegyénél
Weisz: pénzügyőr fővigyázó
Weresmarthy Árpád: hivatalnok a vármegyénél
Werk: szipka-javító
Wilhelm Katica: a naplóíró szeretője évtizeden át
Winter: budapesti fa- és szénkereskedő
Wlasits Pál dr.: fogalmazó a vármegyei főügyészségnél
Wohlmuth: volt kolléga a szobafestők ipartestületénél
Zeidl: húskereskedő
Zimmermann: tanácsos a VI. ker. adófelügyelőségnél
Zlinszky János dr.: főügyész a vármegyénél
Zsámboky Jolán: ismerős
Zsinkó: segédhivatali igazgató a VII. kerületi Elöljáróságnál
Utolsó kommentek