Sok év eltelte után hősünk ismét külföldre utazott – ezúttal önszántából, bécsi és morvaországi atyai rokonai meglátogatása céljából, felesége, Mari társaságában. Az elkövetkezőkben végigkövethetjük ezt az éppen 100 évvel ezelőtti, nem mindennapi utazást – nap mint nap. A sorozat kilencedik része.
Kedd, visszautazunk Bécsbe. Reggel ¾ 6-kor fel, naplórendezés, előkészítettem a csomagolandó holmimat, reggelizés, kifizettük a háziasszonynak tartozásunkat, toilette, tisztolkodás, testgyakorlatok, Mari is toilettet csinált, berakta a holmimat az utazókosárba, Pepi átugrott a kocsiért Ober-Radischba, amelynek megérkeztével búcsúzkodás az atyafiságtól, s elindultunk vissza Bécsbe. Anna kocsin jött Rudoletzig velünk, Ferencz és családja arattak, könnyek tolultak szemeinkbe amint megadtuk a búcsúcsókot, az öreg szinte reszketett a meghatottságtól, a legutolsó az alvó kis Zsófika volt, integettünk még, amíg a hegy kanyarulata el nem nyelt bennünket; Annától is érzékeny búcsút vettünk, s nehogy valaha rekriminatiók legyenek, ide írom az élelmezést: adtunk neki élelmezésre 10 koronát, azonkívül Mari a tészták sütögetésére kiadott 4 koronát, Antónia meg Ferencz küldtek 1-1 kiló vajat, az utóbbi vagy 40 tojást, mindezt Anna felhasználta, illetve ott hagytuk nála; ennek aquivalenseként odaérkezésünkkor kávéval, kaláccsal s vajas kenyérrel kínált, minden nap reggel kávé kaláccsal, szerdán hideg disznóhúst ettünk, csütörtökön marhahúslevest s disznóhúslevest burgonyával, pénteken savanyúleves s tejberizsa, szombaton gombaleves, burgony, íróval, vasárnap paprikás csirke s tészta, vörösbor, hétfőn volt leves s túrós rétes, esténként vajas kenyeret vagy aludttejet ettünk; azért jegyzem ide ilyen körülményesen, mert úgy látom, hogy Anna igen kirafinálódott a bécsiek között. Azután döczögött a kocsi a fenyvesek között, amelyektől szomorúan búcsúztam el. Zlabingsban az Arany Oroszlánban megebédeltünk jóízűen, azután szétnéztünk a városban, amelynek ódon piacztere, arcádos régi házai megkapó benyomást tettek, egy ódon, Szt. Lőrinczről elnevezett templom, amelynek falában 1548 és 1635 évszámokat találtam bevésve, szép tiszta góth stylus; bementünk a templomba is, amely nedves s nyirkos, bár világos volt. Imádkoztunk egyet. Azután kihajtottunk a vasútra, kifizettem a kocsit; Mari reggel háziasszonyunknak megfizetett a szállásért is. ¾ 2-kor elindultunk, s döczögtünk, Waidhofen an der Thayában az erdésznövendékek énekelve búcsúztak a kivált növendékektől, felhangzott a „Gaudeamus igitur”, melyet segítettem dúdolni. Schwarzenauban 1 órát vártunk, míg felkapaszkodhattunk a bécsi vonatra, mely oly hosszú volt, mint nálunk a tehervonat, csudálkoztam, amikor láttam, s amellett ment elég gyorsan; váltakozva tűntek fel előbb a szegényebb, s azután – mind jobban, hogy közeledtünk Bécshez – a gazdagabb falvak; templom – és pedig monumentalis – mindenütt, számtalan kereszt és szent úton-útfélen jelzi a bigottériát; olvasgattam, Sigismundsherbergen kiugrottam szétnézni, nem-e látom unokaöcsémet, Ferenczet, aki itt a közelben arat, de nem volt künn, azután robogott velünk tovább, 9-kor Bécsbe értünk, a fináncz [a pénzügyőr] nem nézte meg a podgyászunkat, nota bene, hogy nem hoztunk el egyebet mint 6 tojást s 7 darab süteményt az útra.
Felültünk az omnibusra, s hajtattunk, illetve baktattunk vele a Bürgegrplatzig [a mai Reumannplatzig], ahol Vrkoć és Kern vártak. El, haza [Kati néniékhez], otthon kényelembe helyeztük magunkat, elbeszélgettünk, vacsoráltunk, s 11 után nagy fáradtan lefeküdtünk, engem is megviselt ez a szakadatlan, 13 órai út. Az idő gyönyörű szép meleg volt.
Előzmény: 1910. augusztus 1.
Folytatás: 1910. augusztus 3.
Utolsó kommentek