Balogh János Mátyás
Előszó
Jelen forrásközlés Lowetinszky János József (1866–1935) 1917. január 1. és 1917. június 30. között, vagyis a világháború negyedik évében keletkezett naplóbejegyzéseit tartalmazza
A szöveg értését – a bevezető íráson és a csatolt jegyzékeken és táblázatokon túl – szövegen belüli jegyzetek, magyarázatok segítik. A naplóbejegyzéseket nem betű híven adom közre az olvasás megkönnyítése érdekében, így ékezetekkel és központozással láttam el a szöveget. Szögletes zárójelbe tettem az egyes kifejezésekre, szavakra, illetve személyekre vonatkozó magyarázatokat, illetve a bizonytalan olvasatra, vagy a kimaradt szavakra, szórészletekre való utalást is. A cirill-betűkkel, valamint morze-jelekkel titkosított részeket csak átírva közlöm, kurzív kiemeléssel, valamint utalással a titkosításra.
Bevezetés
1917 első felében, a háború negyedik évében a napi események közé kevesebb politikai, illetve háborús hírt jegyzett le Lowetinszky mint a megelőző időszakban. Elmúlt már a háború kitörésével járó lelkesedés (illetve sokk), nem számított már újdonságnak a budapesti utcákon a sebesültek jelenléte, valamint a frontbeszámolók borzalma sem. 1917 első felében Lowetinszky már nem is vett részt szolidaritási mozgalomban, közgyámi tisztségét már nem látta el a VII. kerületben.
Míg korábban még többször is elismeréssel ír a német katonákról, 1917 első hónapjaiban már csak kritikusan ír róluk. A naplóíró bevonult, de még frontra nem küldött kollégái és ismerősei a jelen forrásközlés által tárgyalt idősszakban is küzdöttek a katonai szolgálat alóli felmentésért, a behívó elkerüléséért; a jelen közlésben közreadott naplókban felbukkan egy katonaszökevény-szál is. A korábbi időszakban jól megragadható, az orosz hadifoglyok iránti empátia 1916 második felére megszűnt, és 1917 első felében is csak egy gesztusról számol be Lowetinszky. A korábban szinte barátként kezelte Ostyapenkó Nikolajt, a Retkesnéhez beosztott orosz hadifoglyot, továbbra is ignorálta, a tárgyalt időszakban is kitér azon pletykára, miszerint a fiatal oroszt és Retkesnét gyöngéd szálak fűznék egymáshoz.
Lowetinszky számára a naplóírás jelentős időbeli elfoglaltságot, olykor kifejezetten terhet jelentett. A „naplórendezés” órákig tartó délutáni/esti elfoglaltság volt számára, ha közbejött egy-egy program, akkor nehezen pótolható elmaradásai keletkeztek – Lowetinszky nagy bosszúságára. A tárgyalt időszakban is a „napi eseményeknél” nagyobb volt az aránya a „történelmi eseményeknek” – vagyis lényegében az újságokból kiírt politikai és hadiesemények rögzítése – a naplókban.
A naplóíró napi rutinja a következőképpen nézett ki a jelen forrásközlés során közreadott naplók keletkezésének időszakában: reggeli előkészületek, munkahelyen délután 1-ig, ezután otthon ebédelés, heverés és olvasgatás, majd délutáni alvás, naplórendezés, esetleg ismerősök (leggyakrabban Bucskóék, Pimperlék és Nagyék) látogatása (vagy ők látogattak meg ismerőseiket, illetve az egyetlen budapesti rokont, a szegényházban lévő nagynénit), vacsora, majd lefekvés. Továbbra is rendszeresen járt hozzájuk ebédelni a katonai kórházban lábadozó Vrkoc Pepi, Lowetinszky bécsi unokatestvérének fia.
Lowetinszky bőrbetegsége szinte teljességgel végigkíséri a tárgyalt hónapokat: az 1916 őszén felbukkanó rühességet eleinte félrediagnosztizálta a vármegyei orvos, gyógyulást csak a háromhetes 1917. januári kórházi kezelés jelentett, majd a rákövetkező hónapokban is még kezelnie kellett a nehezen múló betegséget.
A tárgyalt időszakban a naplóíró Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye központi hivatalában, az árvaszéki kiadóban dolgozott (miután hosszabb felfüggesztés után 1915 decemberében ide áthelyezték a vármegyei főügyészségtől), feladata általában a referensek aktáinak utószerelése volt. A sok fáradtsággal, sok létrázással járó munkát nehezen tűrte Lowetinszky, új pozíciót csak 1917 januárjában kapott, ekkortól lényegében ő irányította a szerelők munkáját, és maga is végezte a kiírást, berakást, az ügydarabok keresését. Szinte minden nap lejegyezte a sértett naplóíró, hogy kollégái mikor értek be (rendszerint egy-két óra késéssel) és hogy mikor mentek el (rendszerint jóval hamarabb), valamint azt is, hogy hogyan dolgoztak bent létük alatt – már amennyiben ha dolgoztak. (Míg Lowetinszky nagyon ügyelt arra, hogy pontos legyen – mind a munkában, mind a munkába járásban –, újabb fegyelmit nem kockáztathatott meg.) Sokszor meggyűlt a baja az általa lustának és megbízhatatlannak tartott szerelőkkel, különösen Flesch-sel. A naplóból képet kapunk az irattári feladatokról, munkamegosztásról, problémákról és összetűzésekről, összetartásról és széthúzásról, a „felek” (az ügyfelek – olykor privát, felvilágosításért és ügyintézésért fizető ügyfelek is) és volt kollégák látogatásairól és történeteiről.
Lowetinszkyék továbbra is gyakran leutaztak Kunszentmiklósra Retkesnéhez, a naplóíró volt kollégája és barátja anyjához, és mindig élelmiszerrel megpakolva tértek vissza az ellátási nehézségekkel küszködő fővárosba. Míg korábban leginkább kettesben, 1916 szeptemberétől lényegében csak Mari járt le egy-egy napra, vagy akárcsak fél napra Kunszentmiklósra – így volt ez 1917 első felében is: a naplóíró csak egyetlenegyszer utazott le. Áruhiánytól, illetve drágaságtól – jogosan – tartva a naplóíróék 1917 első felében is folytatták az élelmiszer és a készletek felhalmozását, Thököly úti lakásuk belső udvarán csirkéket is tartottak. Igyekeztek mindenből hónapokra, akár egy évre elegendőt beszerezni. Munkájuknak meg is lett a gyümölcse, kamrájuk szinte mindig tele volt, akárcsak a szenespince.
Ugyanakkor a kunszentmiklósi ismerősök is (Retkesné, Fodorné) is gyakran feljöttek Budapestre – és olykor meg is szálltak Lowetinszkyéknél. Társalgásuk központi témája – a háború mellett – az általános drágaság és áruhiány volt (az élet minden területén: élelem, ruházat, tüzelő stb.). 1917 első felében is hiánycikk volt Lowetinszkyék életében a tej, különösen nagy öröm volt számukra, ha tudtak szerezni.
Naplóba ragasztott zsírjegy.
Lowetinszkyék nem egyedül éltek lakásukban. A naplóíró és felesége már évekkel korábban megkezdték a kisszoba kiadását albérlő diákoknak. A liptószentmártoni szlovák Murtin Jankó 1915 szeptemberétől lakott náluk, 1916 nyarán pedig Murtin mellé egy újabb kosztos albérlő diákot találtak, Kartot; utóbbit 1917 elején sorozták be. Bár olykor mérgelődött a fiúk viselkedésén, alapvetően jó, olykor atyai viszonyban volt Lowetinszky az albérlőivel, különösen Jankóval.
Lowetinszky János József naplójának jelen közreadása révén vizsgálhatjuk az 1917-es év háborús hátországát, a világháború civil megélését a fővárosban. Ünnepek és hétköznapok, bosszúságok és örömök, választójogi tüntetés, bőrgyógyászati kezelés, vasútállomáson történő összetűzés és munkahelyi intrika – mindezen témák, mindezen cselekményszálak is végig követhetők az 1917 januárja és júniusa között keletkezett naplóbejegyzésekben.
Az 1917. január havi naplóbejegyzések: itt
Utolsó kommentek