Sok év eltelte után hősünk ismét külföldre utazott – ezúttal önszántából, bécsi és morvaországi atyai rokonai meglátogatása céljából, felesége, Mari társaságában. Az elkövetkezőkben végigkövethetjük ezt az éppen 100 évvel ezelőtti, nem mindennapi utazást – nap mint nap. A sorozat hetedik része.
Vasárnap; a família összejön. Reggel 2-kor, mint egy lunatikus [holdkóros] felébredtem, s húzott ki valami, meglátva, hogy holdvilág van, kimentem, s bámultam a sűrű ködben levő holdvilágította fenyvest, amely így mysticus színezetben tűnt fel, a hold ragyogott le reája mfogyva, így is szép volt ez a tájék, ilyennek képzelem a magas Taunust. Továbbaludtam, ½ 7 után fel, reggelizés, borotválkozás, a Richard (Kohn) fiú leugrott Walterschlagba s visszajövet Rudoletzbe, toilette, testgyakorlatok, lábmosás, azután felöltözve, elmentünk Mari[val] s Annával Modesbe, azon hiedelemben, hogy az istentisztelet 9-kor kezdődik, de a papnak máshol is kellett prédikálni, így elment, s korábban tartotta meg, mindazonáltal bementünk az üres templomba, ahol imádkoztam a mindenhatóhoz; kijövet Stallecker már várt reánk, bementünk a korcsmába, sörözés, reministentiázás [a múlt felidézése], a fiú elég jól áll, 26 hold földje van, de van 5 gyermeke s él a 79 éves atyja is, látható volt rajta, hogy örül annak, hogy még láthatott, el is beszélgettünk; 10-kor megcsókolva egymást elbúcsúztunk, s ballagtunk haza, a fiúk [József, Adolf és Richárd] cseresznyét szedtek; levetkőztem, s átöltözve, Marival Ferenczhez, [Mari] odaadta a kis Lowetinszky Zsófiá[nak] (Ferencz fiának, Ferencznek legkisebb leánya) a mi szegény madarunk horgolta kabátocskát, ami jó lesz ennek a legkisebb sarjnak. Eltrécseltünk, látható volt, hogy húznak [vonzódnak] hozzánk, innen el haza, naplórendezés, azután míg az ebédet elkészítették [Mari és Anna], kihevertem a közeli erdőbe olvasgatni. ½ 2-kor ebédlés, Mari paprikás csirkét készített vajjal, de azért tűrhető volt, azonkívül sütöttek egy csomó tésztát, tegnap túró-, ma piskótatésztát, kugltapfot meg bachtlit; elbeszélgettünk, azután kiheveredtem ejtőzni az árnyékra. ½ 4-kor megjött Antónia néném és Sterba nagybátyám, szívélyes üdvözlések, vajat hoztak nekem, átugrottam Ferenczért, aki családjával együtt jött át; ma nagyrészt mégiscsak én hoztam össze a famíliát: itt volt Ferencz, a felesége, menye – Carolina –, az előbbi – Petronia – három unokája, Ferencz, Emil és a legkisebb, Zsófia; Streba József, néném, Antónia; Anna, fiai, József, Adolf s mi ketten. Sört hozattam, s itattam őket, reministentiáztunk, lassan-lassan megeredt a nyelve a hallgatag népnek, Antónia néném elmondotta Mari néném utolsó napjait, hogy mennyit kellett vele szenvednie, hogy az utolsó időben ivott és tékozolt, de halála előtt nem ivott már semmit, s ez a hirtelen elvonása a megszokott alcohol-élvezetnek okozta azután gyors halálát; Márton bátyám is utolsó óráiban meg lett rohanva adósaitól, hogy engedje el a tartozást, egynehánynak el is engedte, de azután – bár eszméletnél volt – elállt a szava, s nem engedhette el nagy részének – szerencsére – a tartozást. Mármint Mari néném szerencséjére. Szóval lopták s csalták az öregasszonyt, a magával tehetetlent, jobbról-balról; a dolog úgy nézett ki, mintha előttem mentegetni akarták volna magukat, hogy én kevesebbet kaptam [örököltem], de hát pótolta a sors. Ösztökélésre Ferencz – kinek jó hangja volt – belekezdett rém hosszú s siralmas múlt századbeli nótáik éneklésébe, amibe az asszonyok is belevisítottak, valóságos cacophonia [cacemphaton] volt. Anna s Mari kiszolgáltak, theát főztek, de én nem ittam, ezek azután a theára ismét sört ittak, meglehetős jó hangulatban voltunk, a nők még tánczra is perdültek, ami igen comikus egy látvány volt. 8-kor Antónia néném s bátyám elindultak haza Hermantschba, az öreg kissé dülöngélt, elkísértük őket egy darabra, azután nagy csókolódzások közt meg könnyhullajtások közt búcsúztunk el; ki tudja, látom-e őket valaha, ha csak bolondjában eszembe nem jut a világ zaja elől visszavonulni valamelyik skvakára, de hát ez sem élet. Visszatérve, rendet csináltunk, azután még hűseltünk a ház előtt egy padon elbeszélgetve Ferenczcel, aki bosniai élményeiről beszélt, ahol az occupatió [lásd itt] alatt 16 hónapig volt a 8-ik – brünni – gyalogezrednél. 10-kor fekvés, fáradt voltam s elnyomott a levegő. Az idő szép, derült, meleg, délben 19 f, éjjel azonban mennydörgött, villámlott erősen, s esett az eső.
Előzmény: 1910. július 30.
Folytatás: 1910. augusztus 1.
Utolsó kommentek