A magyar Švejk

1929 nyarán Lowetinszky János Józsefnek és feleségének, Marinak vendégei voltak: a naplóíró bécsi unokatestvére, Anna, és annak lánya, Mici jött hozzájuk látogatóba Budapestre - másfél hétre.

Az alábbiakban a naplóbejegyzéseken keresztül nyomon követhetjük, hogy Lowetinszkyék hová vitték a bécsi turistákat, hogy mit mutattak nekik a városból, és hogy egyáltalán hogyan zajlott egy rokoni vendéglátás a fővárosban 80 évvel ezelőtt.

A háromrészes sorozat harmadik része (9. nap: Bazilika, irredenta-szobrok a Szabadság téren, Országház, Akadémia, ajándékvásárlás, borozás, Mici jövendőbelije; 10. nap: végre elutaznak a vendégek, pihenés; +1. nap: pihenés, a vendéglátás anyagi vonzatai, bécsi pletykák).

1929.07.25.:

Reggel ½ 7-kor ébredtem, 7-kor fel, rendezkedés, ½ 8-ra kimentem [a] Keleti p.udvarra a tejért, húsért és csirkéért, azt megkapva, el, haza [VII. ker. Thököly út 37.], elugrottam süteményért. Mari rendet csinált, reggelizés, elmosogattuk az edényt, megjegyzem itt, hogy a vendégeinket nem engedjük semmihez sem nyúlni.

A vendégek felöltöztek, toilette, testgyakorlatok, felöltözve, 10-kor el velük, kijelentettem őket holnapi dátummal a rendőr-őrszobán, azután villamoson bevittem őket a Bazilikába, melynek hatalmas méretei és gazdag fénye ámulatba ejtette őket.

Innen el a Szabadság térre, megmutattam nekik az irredenta szobrokat;

hűsítőt vettünk magunkhoz, azután megmutattam nekik az Országházat, a Curia gyönyörű előcsarnokát, egy szolga jóvoltából annak dísztermét;

[megmuattam] a Kossuth- és Andrássy-szobrokat, előbbi előtti teret parkírozták és így a szobor előnyösebb környezetben jobb benyomást tesz.

Megmutattam még az Académiát is; így tőlem telhetőleg szép szülővárosom főbb nevezetességét és szépségeit megmutattam, ők tudják majd értékelni.

Megittunk egy-egy korsó rossz sört, azután villamoson el, haza. Útközben én leszálltam és vettem Kati nénémnek egy üveg öt putton[y]os tokaji aszút, félliteres üveg öt pengőbe került.

Otthon átöltözve, bort fejtettem le. Mari szegény az óriási hőségben ugrál az ebéd- és útravaló elkészítésével. Nem csodálom, ha már unja ezt a dolgot, mert már én is unom.

½ 3-kor ebédelés, jó ízűen ettünk, ittunk. Bort is fejtettem és hűtöttem. Volt is becsülete; bevéve a feketét, elmosogattunk, a hívek [a vendégek] letelepedtek.

Naplórendezés, lepihentem én is fél órára, azután lefejtettem az atyafiaknak szánt két liter jó Kolozsváry-féle bort, borotválkozás, a vendégek csomagoltak. A borotválkozásból nem lett semmi.

Küldettünk Katin nénémnek 50 éjjeli puszerlit [puszedlit], fél liter öt putton[y]os tokaji aszút, két ezüst pengőt, Lowetinszky Jánosnak [Lowetinszky Ferdinánd - Anna öccse - 1907-ben született fia] 25 éjjeli puszerlit, egy doboz sztambul czigarettát; id. Vrkoc Józsefnak 1 liter rizlinget, 25 éjjeli puszerlit, három havanna verginiát, egy doboz regalitást, Vrkoc Pepinek 25 éjjeli puszerlit, négy havanna verginiát és Jánossal közösen egy liter rizlinget. Mici a tűért [amit ajándékba hozott a naplóírónak] kapott egy 1868-beli angyalforintot, aminek megörült. Mari az öregasszonynak [Kati néninek] még linczi tésztát [linzert] és cacaós süteményt csomagolt be. Igyekeztünk mindenkinek valamit juttatni, ki tudja, lesz-e később módunkban, legalább legyen ez meg emlékezetükben.

Az atyafiak fagylaltot és jegeskávét hoztak, azt bevettük.

Este a szobában megfog Mici, és mutatja jövendőbelije arczképét, elég intelligens vonások, ez is fodrász, feleségétől – aki tíz évvel idősebb – elvált, egy kilencz éves fia van, azt nevelteti; egybekeltek volna már és üzletet akarnak közösen nyitni, de a leánynak át kellene térni az ócatholikus hitre, ami ellen aggályai vannak. Alaposan kikérdeztem, s azt a tanácsot adtam neki, hogy hitbelileg ne aggályoskodjon, térjen ki és menjen férjhez.

A leány [Mici] 37 éves, jó termetű, kissé rokkant, kellemes arczú, szorgalmas, takarékos, jól kereső, hálás természetű, nagyanyján [Kati nénin] igen csüng, ami szép tőle, mert az nevelte fel, szóval jóravaló, intelligens és eszes nő, kért, hogy anyjának ne szóljak tárgyalásainkról.

Anna asszony éppen olyan mint Anna néném [az 1923-ban elhunyt pesti nagynéni], azzal a különbséggel, hogy emez proletár modorú, amaz meg vallásos mez alatt akart uralkodni mindenkin, aki kötélnek állt neki. Anna asszony jó felvágott nyelvű, olvasott, ravasz, heves temperamentumú asszonyság, aki megfélemlítéssel, ravaszsággal hízelkedéssel, úgy látom, mindenkiből azt préseli ki, ami neki éppen kell. A beszédeikből azt veszem ki, hogy zsarnokilag uralkodik a környezetén, hozzá még ez az ostoba spiritualizmus is, hát teljes a vörös Wien egy proletár némbere. Ki is van hízva, hatalmas termet, a fekete Lowetinszkyek igazi typusa.

Lowetinszky János József 1913-ban. © Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Vacsorálás, borozgatás, felköszöntöttük Annát névnapja alkalmából. 11-kor fekvés s alvás.

Az idő szép derült, egy kis szellő fújdogált. Reggel 20 f, d.u. 2-kor 28 f, esti 11-kor 22 f volt.

1929.07.26.:

A rokonság elutazik. Péntek.

A hívek [a vendégek] már ½ 6-kor felkeltek, csomagoltak, Mari azután sült és rántott disznóhúst és süteményeket csomagolt be nekik. ½ 7-kor fel, rendezkedés, felöltöztem, reggelizés.

½ 8-kor elbúcsúztunk, megköszönték a vendéglátást, mi meg az ajándékozást, én vittem ki a két meglehetős súlyú bőröndöt, a nők könnyen mentek. Megváltottam a jegyeket, az út költségeit ide is, vissza is Mici fizette, úgy a magáét, mint az anyjáéit is. Így hát Anna asszony ezt szépen kifundálta, magának nem került semmijébe, és még ajándékot is vitt. Egészben hozott – proletárszerűen – három deczi meggypálinkát.

Mari ügyesen becsempészett idő előtt a vonathoz, ott elhelyeztük a podgyászt, Mari meg elbeszélgetett, azután egy búcsúcsókkal s az otthoniaknak szóló üdvözletekkel elbúcsúztunk és elváltunk, ki tudja, mikor látjuk ismét egymást.

A vonat 10.15-kor indult, mi 8-kor eljöttünk.

El, haza, ki voltunk merülve, vetkőzés, fekvés (K[éj]), azután aludtunk. Mari délben felkelt, ebédet kotyvasztott, azt jóízűen bevettük. Rendet csinált s újból lefeküdtünk (K[éj] á retro [a dőlt betűs rész morze-jelekkel írva]), alvás.

5 után felébredve, olvasgatás és heverés. 9-kor fel, aludttejezés, s fekvés, alvás.

Az idő szép derült, hűvös, szeles, este kis eső is esett. Reggel 20 f, d.u. 2-kor 25 f, esti 10-kor 21 f.

1929.07.27.:

Mari reggel 7-kor kelt és kiment a tejért, heverés, olvasgatás, 9-kor fel, rendezkedés, reggelizés, elmosogattam az edényt, a rengeteg üvegeket, Mari rendet csinált és leheveredett.

Ruhák, czipők, fogsorok, kézelők tisztítása, bort fejtettem le.

Szellőztetés, toilette, testgyakorlatok; helyre állítottam a status quo ante-t [a megelőző állapotot], elrakosgattuk a sok előszedett holmit és fészkünk visszanyerte volt, békés, barátságos képét. Legfőbb ideje volt, mert mindketten ki voltunk már merülve. Ebédelés, heverés, olvasgatás, egész garmada kiolvasatlan újság gyűlt már egybe.

Mari rendet csinált és követte a példámat.

5-kor ébredve, olvasgatás, Kertész Victor jött könyvet cserélni, megadva a kölcsönkért öt pengőt is. Beszélgetés, elmenetele után naplórendezés.

Az atyafi-látogatás facitja [végösszege], eltekintve a lakástól, rengeteg fáradtságtól, Marinak a kilencz napi ittlétük élelem[-ben] és borban 62 pengő, nekem szórakozások, villamos, ajándékok stb. 74 pengő, összesen tehát 136 pengőnkbe került, amivel szemben 40 pengőnyi ajándék állván, 96 nap pengőnkbe került; az anyagiakat nem sajnáljuk, de mindketten úgy be voltunk fogva, hogy nem hiszem, hogy volna olyan kedves emberünk, akinek a kedvéért ezt még egyszer megismételném; félek azonban, hogy a vendégszeretetnek híre szalad a famíliában, s majd rajzanak érte körülöttünk mint a darazsak, már pedig hiába.

A wieniek beszédéből ide jegyzem ezt a pár kortörténeti adatot.

Nem kukorékoltak a wieni lapok arról, hogy a X-ik kerületben egy házmester-pár egy hollandiai nyaralásból hazatért, jól táplált Kramer Teréz nevű tíz éves leányt megöltek, annak rendje-módja szerint megsütötték és megették.

A munkások mögött mérnökök állnak stopperórákkal, s ha a kitűzött órában vagy időben nem végzi el, amit ők kiszámítottak, elbocsájtják a munkást.

A fiatal munkások nem akarják a kiöregedett munkást a parthieba bevenni, nem akarnak érte dolgozni.

Az özvegy, ha két gyermeke van, nem kap ellátást, hanem gyermekei általi ellátásra utalják őket, amiről a gyermekek hallani sem akarnak, és így napirenden vannak a szülők és gyermekek közötti verekedések, sőt gyilkosságok.

A munkásnép keresetének legnagyobb részét alcoholra költi.

A serdületlen ifjúság az erdőkben, strandokon s város terein és utczáin félmeztelenül hanczúroz minden felügyelet nélkül, trágár beszédek és mozdulatok mellett.

A zsidóság úrrá lett Lueger Karcsi [Bécs antiszemita főpolgármestere] christliches [keresztény] Wienje felett, ott tobzódik, pöffeszkedik, lop, rabol, és mételyezi a népet.

A házasfelek válása napirenden van, minden második férfi vagy nő elvált.

Hát, az agónia jelei már a Habsburgok alatt mutatkozott, de úgy látszik, most vannak a végrángatódzásai.

A socialisták – akiknek vezető kizárólag zsidók – tobzódnak a hatalomban és a vagyonszerzésben és [az] élvezetekben.

Na, volna jó dolga Maria Theresia anyánk Keuschheits comissió-jának [szüzességi bizottságának], ha feltámadna.

Az beszélik, hogy Berlinben még vadabbak az állapotok, és ezért a nép maga nem is igen lelkesedik valami nagyon az „Anschluss”-ért.

Ez hát az a híres „Teutsches Culturvolk” [német kultúrnép]? Egye meg a fene.

11-kor fekvés s alvás.

Az idő szép, derült, kissé szeles. Reggel 15 f, d.u. 2-kor 22 f, esti 11-kor 18 f.

Az első részt (a vendégek érkezése, Hősök tere, Városliget, cirkusz) lásd itt.

A második részt (sikló, Halászbástya, fogaskerekű, János-hegy, Margitsziget) lásd itt.

1929 nyarán Lowetinszky János Józsefnek és feleségének, Marinak vendégei voltak: a naplóíró bécsi unokatestvére, Anna, és annak lánya, Mici jött hozzájuk látogatóba Budapestre - másfél hétre.

Az alábbiakban a naplóbejegyzéseken keresztül nyomon követhetjük, hogy Lowetinszkyék hová vitték a bécsi turistákat, hogy mit mutattak nekik a városból, és hogy egyáltalán hogyan zajlott egy rokoni vendéglátás a fővárosban 80 évvel ezelőtt.

A háromrészes sorozat második része (5. nap: pálinkázás - Mari ötször hány, sikló, Vár, Halászbástya; 6. nap: fogaskerekű, János-hegy, Normafa; 7. nap: pálinkázás - de már csak a vendégek, pihenés, puszedli-készítés, borozás; 8. nap: Margitsziget, fürdő, sörözés).

1929.07.21.:

Vacsorához ültünk, bámulatos jó étvágya van ezeknek a wienieknek, és isznak, mint a kefekötők, és akkor jár a szájuk mint a kereplő, mindent szapulnak, mindent fitymálnak, csak ők a jók, és úgy beszélnek, mintha csak körülöttük forogna a világ. Fura kis erkölcstelen világot teremtettek Wienben a socialisták. Ezt a zagyva, inkább s[z]láv mint német népet előbb a Habsburgiak prostituálták, most meg a vörösök, s a leírás után ítélve, az utóbbiak a nagyobb disznók. 2-kor fekvés s alvás.

Reggel 8-kor fel, rendezkedés, pálinkázás, reggelizés, a vendégek kicziczomázták magukat, felöltöztek, s elmentek a templomba. Mari rosszul volt, öt[ször]-hatszor hányt, elvétette a pálinkázásnál a mértéket, és mondjuk ki: becsípett.

Rendet csináltam a kis szobában, elmosogattunk, Mari sütött Szappanosnének két tepsi süteményt a nevenapjára, Gálosné jött el érte, s el is vitte; rendbe szedtem a nagyszobában az ágyakat, szellőztetés; bort fejtettem le és hűtöttem be. Borotválkozás, nagy mosdás.

2-kor ebédelés, jóízűen, a bor ugyancsak fogyott, feketekávé van minden nap. Elmosogattunk, a nők mind lefeküdtek. Szép tempósan ülő- és lábfürdőt vettem, azután a számadásainkat vezettem be.

5 után felöltöztünk, Mari itthon maradt, én a vendégekkel villamoson és siklón fel a Várba, mutogattam a nevezetességeket, a „Mi Asszonyunk” templomát, a bástyáról a budai oldalt, a királyi várat, kertet, azután beesteledvén, kigyúlt a fiatal óriás ékszer, a kivilágítás s ragyogott minden, a Halász-bástya, a „Mi Asszonyunk” temploma;

a János hegyi kilátó tündéries, de egyszeri, mind kísérteties fehér pompában ragyogtak. Képzelhetni, ha már nekem, a bennszülöttnek gyönyörű volt, milyen lehetett a szájukat tátogató wieni atyafiaknak, nem is győzték dicsérni a sok látni- és néznivalót.

Budapest by night, 1937.

Beesteledvén, siklón és villamoson el, haza [VII. ker. Thököly út 37.]. 9-re tértünk meg. Az egész úton üdítő italért sóhajtoztak. Hazatérve átöltözködtünk, Mari előbb jegeskávét hozott, aminek igen megörültek, azután vacsorát tálalt fel. Mi nem ettünk, Mari ma egész nap igen keveset evett, de kiheverte a baját, hála Istennek – mit csinálnék nélküle ezzel a néppel?

11-kor fekvés s alvás. Az idő ugyancsak nyáriasra fordult, derült, kissé szeles. Reggel 18 f, 2-kor 26 f, éjjel 11-kor 19 f.

1929.07.22.:

Reggel 7-kor fel, rendezkedés, ½ 8-ra kipenderültem Keleti p.udvarra a tejért, azzal siettem haza, otthon reggelizés, elmosogattuk az edényt, Mari rendet csinált, azután a nők öltözködtek, bámulatos, hogy mennyi ideig cziczomázzák magukat ezek a wieniek, nem hiába fodrásznő ez a Mici leány, de érti is a módját.

Szellőztetés, toilette, testgyakorlatok, Mari becsomagolt a kirándulásra, felöltözve, Mari még elment egyet s mást bevásárolni.

10-kor el, villamoson a fogaskerekűig, azt elcsíptük, azzal fel a nagyszállóig, ott üdítőt véve be, automobilon el a Jánoshegy[-i kilátóig],

s ott felmentünk a kilátótoronyhoz, amelyet és környékét most renoválják, Mari lenn maradt.

12 órára értünk fel. Felvittem a vendégeket a kilátóba, fel a csúcsra, nem győztek betelni a gyönyörű lát- és tájképpel, magam is úgy voltam vele, pedig én már hányszor gyönyörködtem benne. Alig bírtunk megválni Isten eme remekétől.

Le a Jánoshegyi vendéglőbe, ott alaposan megebédeltünk a magunkkal hozottakból és megittunk kilencz üveg udvari sört, amelyet a gazemberek a 4½ deczi üveg sörét egy pengőjével számítottak, és akkor ilyen nyúzás mellett idegenforgalomról álmodoznak.

2 órai ebédelés után lesétáltunk az, az Erzsébet királyné-emléket is megnézve, az Anna rétre, ott kényelembe helyeztük magunkat s lustálkodtunk, olvasgatás, alvás, harmonikázás. Igen megszomjaztunk, Mari megtalálta a Buczkó emlegette forrást, melynek kitűnő jéghideg vize azonos a Disznófő-forráséval, melyet a gazember vendéglős elzárt. Mari kieszelte a módját annak, hogy a forrásból, amely három méter mély, meríthessünk, összekoledált [összegyűjtött] üvegeket és merőeszközt, jól is laktunk a kitűnő, hideg hegyi vízzel. Heverésztünk a még üde pázsiton 7-ig, azután felszedelőzködve, a Normafa mellett a Normafa úton le az állomásra, és fogaskerekűn meg villamoson el, haza, 9-re otthon voltunk.

Átöltözve, kávézás, trécselés. Annával a család származása felől beszélgettünk, igen bonyolult dolog, csak magam bírnám kibogozni.

11-kor fekvés, Mari úgy éjféltájt bejött hozzám / K[éj] ugyancsak kiélveztük, mert a nemi élet kielégítésében is zavarva vagyunk, kéj a legmagasabb fokig [a dőlt betűs rész morze-jelekkel van írva a naplóban]/ utána fáradtan alvás.

Az idő gyönyörű szép, nyárias, meleg, amiből azonban az ózonnal telített hegyi levegőn keveset éreztünk. Reggel 18 f, d.u. 2-kor 25 f, esti 11-kor 19 f.

1929.07.23.:

Reggel ¾ 7-kor fel, rendezkedés, kimentem [a] Keleti pályaudvarra a húsért, borért és tejért, amelyet Szappanosné hozott. Azt megkapva, el, haza.

A vendégek ugyancsak nyakalták a jóféle hazai kisüstön főtt törkölyt, amit csodálok náluk nő létükre, mert mi már nem tartottunk velük, nem győzzük az iramot.

Reggelizés, Mari elmosogatott, rendet csinált, vendégeink felöltöztek, s felcziczomázva, elmentek Vrkoć valamilyen atyafiát felkeresni a Mária utczában.

Szellőztetés, Mari elment a piaczra, én meg nekiültem az elhanyagolt naplómat rendezni, ez kemény három órai munkával sikerült is. Nem szeretem ezt a dolgot, mert impresszióim nem kerülnek oly frissen a naplóba, mint amikor a benyomásokat felveszem, de képtelen voltam ennek is megfelelni, de majd nem hanyagolom ezután.

Mari az ebédet készítette, ugyancsak be van fogva szegény feje ezzel az ostoba vendéglátással, amely rosszabb a tatárjárásnál, mert a tatár elől el lehetett futni, de ez elől nem.

A vendégek oda voltak, és 2-kor jöttek haza nagy fáradtan, akit kerestek, nem találták, mert nyaralni volt azokkal, akiknél van [albérletben?].

Toilette, testgyakorlatok, 3-kor ebédelés jóízűen, borozgatás, feketézés, elmosogattunk, a hívek [a vendégek] letelepedtek, én meg olvasgattam a küszöbön, míg el nem nyomott az álom, és a konyha kövén kinyújtózkodva aludtam egyet.

6-kor felszedelőzködtünk, Mari átment Dénesnéhez, mi meg trécseltünk. Újfalussy Berti jött, és hozott három palaczk muskotály bort, amelyeket Markovicsné küldött. Hm, felébredtek végre [a vendégek], Mari a fiúnak süteményeket adott. A vendégek elmentek egyet sétálni.

Újfalussy Berti azt beszéli, hogy Kónya kérvényt adott be leánya alkalmaztatása iránt, de a Vármegye visszaküldte azzal, hogy a „kérelem nem teljesíthető”; megtanulhatta, mit ér az árvaszéki elnök szava. A fiú a díjnoki kinevezését várja, amit Székely főjegyző meg is ígért neki. A fáma azt beszéli benn, hogy Agorasztó távozása esetére F. Szabó Géza ny. főispán és Erdélyi Lóránt főjegyző pactumot kötöttek, olyformán, hogy mindketten pályáznak, és választás alkalmával Szabó visszalép és a híveit Erdélyi alispánságára szavaztatja le. Na, majd meglássuk.

Dénesné jött, tréfálkozás, amikor a hívek [a vendégek] megjöttek, bemutattam őket egymásnak, kávézás, Dénesné tartotta szóval Annát és Micit, amíg ¾ 10-kor el nem ment.

Éjjeli puszerli [puszedli] keverésébe kezdtünk, felváltva kevertük, Mari kiszaggatta, azután vacsoráltunk, a muskotály igen ízlett a wienieknek. Beszélgetés, Anna igen nagyhangú, amit nem szeretek. 12-kor fekvés s alvás.

Az idő szép, derült, igen meleg, még ilyen nem volt az idén. Reggel 18 f, d.u. 2-kor 28 f, éjfélkor 20 f.

1929.07.24.:

Reggel 7-kor ébredtem, heverés, olvasgatás. Anna már 6-kor kelt, s a küszöbön üldögélt. Mari 8-kor kelt; én meg ½ 9-kor elugrottam zsemlyékért. Reggelizés, elmosogattuk az edényt. Mari rendet csinált és elment a piaczra. Szellőztetés. Anna és Mici kicsípték magukat és kimentek a Ligetbe.

Bort fejtettem le, szenet hoztam fel, dohányt készítettem elő, naplórendezés, kitöltöttem a kijelentőket. Mari az ebéd készítésével sürgölődött. Toilette, testgyakorlatok. A hívek [a vendégek] ½3-kor jöttek haza, addigra megterítettem. Az ebédhez ültünk, megebédelve, elmosogattunk, utána felöltöztünk és ½5-kor villamoson kimentünk szülővárosom paradicsomkertjébe: a gyönyörű Margit-szigetre.

A hídján lefizetve a fejenként 30 f[illér]nyi obuluszt [itt: pénzérmét], igyekeztünk a fürdőhöz jutni, el is értük ¾ 6-ra, a nők bementek fürödni;

én felkerestem először is – felfrissítendő vagy harmincz éves emlékeimet – a forrást, meg is találtam szép zöld vizével, ittam meleg és hűtött vizét, és egy pohár jéghideg málnás vizet.

Azután nekiindultam boldogemlékű Árpádházi Margit volt kolostorának romjait felkeresni, meg is találtam őket és kellemes meglepetésemre a volt templom aps[z]isa oltára helyén egy szép kis csúcsíves, góth stylú kápolnát, melynek festett ablakai Szt. Margit életéből vett motívumokkal vannak díszítve.

Vissza a fürdőhöz, olvasgatva, élveztem olvasgatva a sziget idegzsongító csendjét, míg a nők ¾ 7-kor ki nem jöttek. Istenem! Hogy megváltozott itt minden az alatt a harmincz év alatt, amióta itt jártam.

El a nőkkel a forráshoz, a wieniek el voltak tőle ragadtatva, itattam velük meleg és hideg vizet. Innen el a romokhoz, ahol a kápolnában imádkoztak.

Azután el az egyszerűbb Ziegler-féle vendéglőbe. Marinak megártott a fürdő, melyet 40″-ig [percig] használt a 20″ [perc] helyett. Sörözés, a nők fürdőjét és a söröket Mici fizette, amit kikötött magának és nem akartuk a kedvét szegni. Szokásom ellenére három pohár sört ittam.

½ 9-kor el és beszélgetés mindenféléről, nagyrészt családi ügyekről; villamoson el, haza. ½ 10-re hazaérve, átöltöztünk, vacsorálás, beszélgetés, quaterkázás. ½ 12-kor fekvés, alvás.

Az idő szép, derült, kissé szeles, igen forró. Reggel 19 f, d.u. 2-kor 28 f, éjfélkor 22 f volt.

AZ ELŐZMÉNYT (a vendégek érkezése, Hősök tere, Városliget, cirkusz) lásd itt.

A FOLYTATÁST (Bazilika, irredenta szobrok, Országház, hazautaznak a vendégek, a vendéglátás anyagi része, bécsi pletykák) lásd itt.

1929 nyarán Lowetinszky János Józsefnek és feleségének, Marinak vendégei voltak: a naplóíró bécsi unokatestvére, Anna, és annak lánya, Mici jött hozzájuk látogatóba Budapestre - másfél hétre.

Az alábbiakban a naplóbejegyzéseken keresztül nyomon követhetjük, hogy Lowetinszkyék hová vitték a bécsi turistákat, hogy mit mutattak nekik a városból, és hogy egyáltalán hogyan zajlott egy rokoni vendéglátás a fővárosban 80 évvel ezelőtt.

A háromrészes sorozat első része (0. nap: készülődés, Mari nem talál megfelelő méretű ruhát magának, rossz jegeskávé a Hauer-cukrászdában; 1. nap: megérkeznek hajón a vendégek, ajándékok; 2. nap: pálinkázás, temetőben, sörözés, borozás; 3. nap: pálinkázás, vásárlás, sörözés, Városliget, Hősök tere, borozás; 4. nap: pálinkázás, cirkusz).

1929.07.16.:

Álmomban Kertész Victorral vesződtem, mintha egy vörös kakast és egy ember nagyságú majmot mortificáltunk [kínoztunk] volna ketten.

½ 8-kor ébredtem, heverés, olvasgatás, Mari jóízűen heverészett ¾ 9-ig. ¼ 10-kor fel, rendezkedés, reggelizés, elmosogattam az edényt.

Farkasné jött elbúcsúzni Tiborral, a jövő héten mennek nyaralni Sződre.

Mari rendet csinált és elment a piaczra, szellőztetés, rendet csináltam a könyvek között, letörölgettem a szekrények tetejét, azután letörölgettem nagyjából a port a konyhában, kis- és nagyszobában.

Mari befőzni való ropogós fekete cseresznyét hozott, nagy örömmel ment befőzni.

Toilette, testgyakorlatok, bort fejtettem le. Olvasgatás, ¼ 4-kor ebédelés, utána heverés, olvasgatás, alvás. Mari rendet csinált.

¾ 5-kor felöltöztünk és elmentünk Taubhoz, aki megigazította Mari szorító kígyó-karkötőjét.

Mari ruhát nézett, de olyan rongyok vannak, és erre a mai, kiéhezett, soványseggű daemonokra szabott[ak], hogy reá illő nincsen [a mintegy 165 cm magas, 56 éves Mari előző napon mérette meg magát a Rác fürdőben, 83 kilót nyomott „mez nélkül”], ha pedig csináltatni akarna, akkor 90 pengőt kérnek érte, elhatároztuk, hogy otthon varrat ruhát.

Mari egy 16 évvel korábbi fényképen.

Elmentünk Hauerhez [a Hauer cukrászdába] jegeskávézni, ennek is már csak a neve van meg, kevés és nem a legjobb kávé sok habbal, és egy jeges kávét egy pengőbe számít, no, annyit igazán nem ér meg.

Elcsetlettünk-botlottunk a mozgó tömeg között haza [VII. ker. Thököly út 37.]. Átöltöztünk, megöntöztem a virágot, naplók rendezése, süteményezés, olvasgatás. ½ 11-kor fekvés s alvás.

Az idő szép derült, szeles. Reggel 14 f, d.u. 2-kor 21 f, esti 10-kor 16 f.

1929.07.17.:

Unokanővérem, Vrkoćné [Anna], és Mici megjöttek látogatóba. Szerda.

Reggel 8-kor fel, rendezkedés, reggelizés, elmosogattam az edényt. Mari rendet csinált és elment a szükségleteket bevásárolni. Szellőztetés, toilette, testgyakorlatok;

felöltözve, 11-kor bementem a Vármegyére, az ügyemet a számvevőség elintézte, csak signáltatni és feljegyeztetni kell. Bíró hajtotta a dolgot, a főjegyző is azonnal elintézte, Torkos is rajta van. Bementem Székely tb. főjegyzőhöz és megköszöntem a jóindulatot, azt mondja: „adjon az Isten magának még többet”, ez szép tőle. Halász Bálint árvaszéki elnöknek is megköszöntem, hogy szót emelt mellettem az állandó választmányban, szívesen fogadott. Benéztem Bíróhoz, a Scheiber-ügy még nincs elintézve, pedig jó lenne az a kis pénz.

Elballagtam haza. Mari az ágyneműjét szedte rendbe, kalácsot sütött. Átöltözés, ebédelés, előkészítettem a holmimat, heverés, olvasgatás, alvás. Előzőleg elmosogattunk.

5 után felébredve, rendbe szedtük a kis szobát, felterítve a cocus szőnyeget. Borotválkozás. Kicseréltük a konyhaasztalt, megterítettünk a kisszobában, Mari meghozta a vacsorának valót.

9-kor felöltöztünk, és villamoson bementünk a Petőfi téri [hajó]állomáshoz. ¼ 10-re értünk oda. Miután a menetrend szerint az érkezés 22.15-re volt kiírva, nyugodtan leültünk a Petőfi téren egy padra és elbeszélgettünk 10-ig. Akkor kászálódtunk, hát a viaductus alatti feljárónál két nő jön velünk szemben, unokanővérem, Anna Mari nyakába borul, leánya, Mici meg az enyémbe, persze nagy öröm, már nem tudtak mit csinálni, egy negyedórája imbolyogtak már.

Szedtem a bőröndjeiket és mentünk villamoson haza. Hazatérve, elhelyezkedtek, átöltöztem. Mici hozott nekem egy arany nyakkendőtűt, Marinak egy kézimunkázott gömbölyű asztalkendőt.

Vacsorálás, ettek, ittak jóízűen, aztán megindult belőlük a szóáradat, és mi hallgattuk őket.

Anna el van hízva, hatalmas egy alak, de már öregedik, és nagyon hasonlít nagynénénkhez [Anna nénihez?]. Mici eléggé jól fejlett, szépnek nem szép, de elég jóképű és kellemes modorú.

Az idő gyönyörű szép, igazi nyári nap, szeles. Reggel 15 f, d.u. 2-kor 22 f, esti 12-kor 18 f.

1929.07.18.:

2 órakor hagytuk abba, fekvés, Mari az én ágyamba, Anna a Mariéba és Mici a pamlagon feküdtek, én meg a kis szobában az ágyban találtam tanyára, alvás.

Reggel ¾ 7-kor fel, rendezkedés, elugrottam a tejért és csirkékért, hazatérve pálinkázás, igen ízlett a wienieknek a hazai törköly, nota bene Anna vagy három deczi pálinkát hozott, hm?! Beszélgetés, segítettem Marinak, amit tudtam, ő rendet csinált és volt ugrálni valója a sütés-főzéssel.

Szellőztetés, toilette, testgyakorlatok. Bort fejtettem le. 2-kor ebédelés, ét- és itvágyuk van ezeknek a wienieknek, ugyan nem felhányásként mondom. Traccsolás, Anna asszony nyakig benne van a szellemidézésben, bomoljon, ha ez a kedve.

Elmosogattunk, felöltöztünk, és ½ 6-kor villamoson kimentünk az új[köz]temetőbe; előbb anyámhoz [a naplóíró anyjának exhumálásáról: itt], ahol két kanna vizet öntöttem a sírra, elmondva egy imát, innen el a mi fehér madarunkhoz [a naplóíróék fiatalon elhunyt lányának sírjához], ott is reáöntöttünk két kanna vizet a kiszikkadt sírra, elmondva imánkat, el, a nagybátyámhoz, ott reáöntöttem négy kanna vizet, elmondva imánkat, el;

megittunk egy-egy korsó sört, villamoson haza; átöltözve, vacsorálás, azután folyt a szó családról, politicáról, meg az osztrákok és csehek helyzetéről, közben fogyott szépen a bor.

Az idő kánikulába fordult, derült, szeles. Reggel 17 f, d.u. 2-kor 25 f, éjfélkor 18 volt.

1929.07.19.:

1 óra lett, mire letelepedve elcsendesedtünk, alvás. 8-kor ébredtem, heverés, azután fel, pálinkázás, reggelizés; elmosogatva az edényt, a nők felczifrálkodtak, Mari rendet csinált és sütésbe kezdett. Toilette, testgyakorlatok, felöltözve, villamoson be a városba.

Anna meg akarta nézni a város azon részét, amelyben gyermekkora három évét töltötte; szét is néztünk alaposan, mutogattam emezt is, amazt is. Mici vett Marinak öt méter mosóselymet és egy hajsütővasat. Megittunk Verbőczinél egy-egy pohár sört, megmutogattam a Vármegyeházát, és villamoson el, haza.

Átöltöztünk, s 3 után ebédeltünk jóízűen, s poharaztunk keményen. Elmosogattunk, azután kis pihenés volt.

Este megvacsoráltunk és 9-kor átmentünk Schulczhoz, csakhamar Kertész csatlakozott hozzánk. Az édes és hideg szamorodni igen ízlett a wienieknek, de még nekem is, úgy, hogy becsiccsentettem. Kertész udvarolt erősen Micinek és vedelte a bort, Mari már kezdett mérgelődni. 12-kor elmentünk haza.

Az idő szép derült, igen meleg, a szél alig lebbentette meg a falevelet. Reggel 18 f, d.u. 2-kor 25 f, esti 12-kor 18 f.

1929.07.20.:

Mari aligha aludt, lett ½ 2, mire lefeküdtek és ½ 6-kor felkelt, mert ő ment ki a tejért és a libáért.

9-kor fel, pálinkázás, reggelizés, elmosogattunk, rendet csináltam a kis szobában. Mari lement a pinczébe a hozott libát tisztítani. Toilette, testgyakorlatok, felöltözve el;

És most itt következik a tegnap írt program, mert tegnap délelőtt kivittem őket a Városligetbe, megmutogattam nekik a fővárosi múzeumot, a millenáris emléket, a hősök sírját, melyet most láttam magam is először.

Hatalmas egy kődarab Árpád fejedelem lábai alatt, rajta egy irdatlan nagy kereszt, az oldalába vésve 1914–1918 és egy dedicatió, az emlék előtt egy díszruhás lovasrendőr pos[z]tol. Reászóltam két papra, akik a tökfedőjüket nem vették le.

Innen, „konekti”[?]-zve (czitromlé és narancslé hűtve), el, haza.

Most a tegnapi események jönnének és ezek után a mai nap eseményei az alábbiakban.

Hazatérve, átöltöztünk, megebédeltünk, trécselés, a vendégek lepihentek, mi elmosogattunk, Mari tészta készítésébe kezdett. Kertész hozott 50%-os kedvezményű négy utalványt a Beketov circusra [a mai Fővárosi Nagycirkuszra]. Ruhák, czipő, fogsorok, kézelők, körmök tisztítása.

7 után felöltöztünk, és villamoson elmentünk a Beketov circusba, nagy nehezen kaptam négy jegyet az I-ső helyre, de mire bementünk, addigra a hatalmas circus zsúfolásig megtelt, alig bírtunk helyet kapni. Valahogyan mégis elhelyezkedtünk és végignéztük a műsort. Művészi volt egy húzó-harmonikás művész, gyönyörű mutatvány volt egy saltomortales trió, amely remek dolgokat produkált, lélegzetfolytó volt egy állati szelídítő productiója tigrisekkel és oroszlánokkal egy vasketrecben.

Jó két alak volt a „Zon” [és a] „Harn” bohócz is. 11 órára véget ért a spectaculum és menekültünk ebből a különös kipárolgású gőzfürdőből a friss, üde levegőre. ½ 1 lett, mire hazaértünk, átöltözködtünk.

Az idő gyönyörű szép, forró, nyárias. Reggel 18 f, d.u. 2-kor 25 f, éjfélkor 17 f.

FOLYTATÁS (Vár, János-hegy, Margitsziget, stb.): itt.

BEFEJEZÉS (Bazilika, irredenta szobrok, Országház, hazautaznak a vendégek, a vendéglátás anyagi része, bécsi pletykák): itt.

1917 szeptemberében a naplóíró Lowetinszky János József életében először leutazott Szegedre. Az alábbi naplóbejegyzések a kalandos le- és visszautat, valamint a másfél napos városnézést örökítik meg.

1917. szeptember 10.:

Leutazom Szegedre.

Reggel 5-kor fel, rendezkedés, Márton atyja nem jött meg; toilette, testgyakorlatok, felöltözve, reggelizés, aztán összeszedve az útravalót, elmentem a 46-os [számú villamos-] kocsival [a] nyugati pályaudvarra, s az 1 órai késéssel induló temesvári vonattal döczögtünk ki.

A vonat zsúfolva volt kofákkal, Albertirsáig kellett állnom, ott megritkult az utasok tömege, és leülhettem olvasgatni. Kiskunfélegyháza [vasútállomásnál] a sok kászálódó kofa kurva közül az egyik kosarával az orromról verte le a csíptetőmet, s keresztülment rajta a beszálló nép, a bal üvegje kitörött, bosszantott a dolog.

Kecskemétnél a magammal hozottakból jóízűen megebédeltem, megkínálva abból 2 apróságot, akik bevonuló apjukat keservesen siratták.

2 órára értünk Szegedre, a híres tiszamenti metropolisba;

nyüzsgés-mozgás a pályaudvaron, de Pált nem láttam, így nekivágtam az útnak; villamosra ültem, azzal elmentem a Széchenyi térig, ott vártam az átszállásra, várakozás alatt kezdettünk barátkozni egy fekete szemű czigányos szépséggel, még rendezvoust is adott a kedves.

A villamossal túlmentem a Maros utczán a felsővárosi ligetig, onnan ismét vissza, a Maros utczánál leszálltam, meg is találtam nyomban Pál tanyáját, akit kihívtak, meg volt lepve, azt állítja, levelemet nem kapta meg.

Beszélgetés, leverve az út porát, bevéve ½ liter bort, útnak indultam, a nem volt[tá], hanem lesszé vált Szegedet megtekinteni.

Szép, asphaltos, tágas, fákkal szegélyezett utczák, csinos házakkal, melyekben az tetszik legjobban, hogy alig 1-2 darab 3 emeletes volt közte, nagyjában földszintes és emeletes házak.

A Széchenyi tér impozáns és fasoraival kellemes korzó út, a parkjait Deák, Tisza Lajos, Széchenyi István, a most szokásos vas vitéz, mi felséges urunk II. Rákóczy Ferencz lovas szobra és Vásárhelyi, a híres mérnök szobrai díszítenek, az utóbbi különösen sikerült alkotás.

A városháza szép épület lampa[...] szerű tornyával, amely azonban egy csepp graciózitást sem mutat.

Átballagtam a Tisza-hídon át Új Szegedre, amely amolyan kiránduló- és szórakozóhely.

Hát az öreg Tiszát hatalmasabbnak képzeltem az ő girbe-gurba ágyában, bizony őszőkesége igen alacsony volt, hátán egy pár uszodával, sandolinozó [csónakázó] fiatalsággal, egy csomó tutajjal, a vasúti hídon éppen robogott be egy vonat, így a tájkép igen szép, kedves, intim.

Visszaballagtam Pálhoz, aki felkészülődött, megízleltette velem a vacsoráját, barna lisztből készült túrós metéltet.

Felöltözve, elmentünk a Korona utczába, ahol Pál mostani duennája [itt: szeretője], Gambik Mariska szolgál, azt jövetelemről értesítendő egy korcsmában vártam, 2 korsó sört bevéve, Pál is, amelyeket én fizettem ki; innen elmentünk egy vendéglőbe bevárandó az asszonyt és Pál szakaszvezető társát, Liszt Károlyt, egy wieni embert, hivatalnok a polgári életben, amolyan komolyan német ember.

Elbeszélgettünk mindenféléről, közben megvacsorálva, kitűnő halpaprikás volt, amelyre a bor szépen csúszott. Megjött az asszony is, bemutatkozások, beszélgetés, vettem neki néhány szál rózsát, ami láthatólag jó benyomást gyakorolt; úgy látszik, ezeknek a háború bevált, alig egy hónapja tett be Pál [a takarékba] 800 koronát, most meg ide adott 410 koronát, hogy vegyek számára 4 vöröskereszt sorsjegyet, s 200 koronát tennék be a takarékba, ezenfelül a 20 koronások csak úgy repkednek, nagyobb üzletekről beszél, amelyeket lebonyolított, de hogy milyenek, arról nem beszél.

Délután megmutatta a train-depot raktárát, amelyet kezelnek, s melynek főnöke Goldmarch főhadnagy, egy budapesti kalapgyáros; hát rengeteg, ami it fel van halmozva, pokróczok, lánczok, patkók, patkószegek, muti-nyergek, vánkosok, kézműves szerelvények és az Isten tudja, micsoda még, de rengeteg tömegekben, t.i. az útra induló train-oszlopok itt lesznek á-tól zett-ig mindennel felszerelve, képzelem, milyen grand lopások mehetnek itt végbe, rokkant és idős kézműves katonák czihelődnek a napot lopva, Pál és Liszt felügyelnek rájok.

Megvacsorálva is, Liszt megérkezte után átmentünk Bohn vendéglőjébe, ahol megittunk 3 liter pankotai bort, amely igen kellemes ízű, emlékeztet a tokaji borra, persze nem az aszúra, de igen ízlett, a fizetést Pál vállalta gavallérosan magára, bár részemet ki akartam venni belőle.

11-kor záróra volt, bementünk még 2 helyre, de úgy látszik, a rendőrség nem tréfál, mert sehol sem adtak semmit, s így elballagtunk haza.

Pál az ő ágyát készített el, ő meg elment az asszonyával; felvés, s nemsokára alvás, igen el voltam fáradva.

Az idő szép, derült, meleg; reggel ködös; reggel 13 f, d.u. 2-kor 22 f, esti 10-kor 15 f.

1917. szeptember 11.:

Reggel 5-kor fel, kissé kényelmetlen volt a rövid katonaágy; toilette, Pál kávét hozott, rendbe szedve magamat, reggelizés, s 6-kor elindultam várost nézni;

szét is néztem keresztül-kasul, szegénységről itt még nem igen lehet szó, a piaczokon gyümölcs különösen sok volt és szép, baromfi, tej, túró, tejfel, csak hús volt kevés; szebbnél szebb paloták, szép középületek, csinos, most kissé elhanyagolt parkok, benne szobrok, a tegnapiakon kívül még Kossuth Lajos gyönyörű szobrát, Erzsébet királynéét szintén, csinos; Dugovics- […], Rapaics-, Markovics-, Dankó Pista- - igen szép -, Klauzál-, honvéd -szobrokat láttam.

Elmentem a Mars térre, körüljártam a híres Csillag-börtönt, amely 1883 óta modern köntösbe van bújtatva, megszemléltem a szép stylú Rochus templomot, be is mentem elvégezni ájtatosságomat,

azután kiballagtam a Rochusi pályaudvarra, az úton van a közkórház, gáz- és dohánygyár, az út fene hosszú és nem valami beépített, a városi fürdő is igen szép, de szénhiány miatt nem működik;

azután visszatértem a városba, felkerestem az öreg Szegedet, a belvárost, bementem az ósdi belvárosi plébánia-templomba, amely igen elhagyatott, de mögötte már épül a háborútól félbeszakítva az új fogadalmi templom, a templomban egy baihazai Baics síremlékre bukkantam a XVIII. századból.

Tudja fene, az öreg belváros az ő girbe-gurba utczáival, régi cúriáival jobban tetszett, mint a modern Szeged az ő széles körutaival; elbámultam a valóban monumentális zsidó zsinagógán, látszik, hogy nem snorerek ['koldusok'; jiddis] szipolyozták ki a környéket;

gyönyörű épület a közművelődési palota, érdekes a Tisza partján a régi szegedi vár rommaradványa, amelyben annak idején Szegedinacz Pero is volt úr, most egy vendéglő húzta meg magát benne;

gyönyörű a református templom, régi barokk stylú a felsővárosi templom, és az éles, kelepelő hangú harangos szerb templom, míg felségesen búgott le esti 9-kor valamelyik templom gyönyörű hangja;

a vize a városnak nagyszerű, egészséges arthézi, csak az a baja, hogy langyos. Közkutak bőven vannak, van monumentális nagy kaszárnya is, melynek gyakorlótere a híres Mars mező, amazhoz viszonyítva kissé;

igen patriarchikus dolog, hogy a malacok városszerte vígan versenyeznek a villamosokkal, persze kivéve a centrumot;

az összbenyomás igen jó, úton-útfélen Szeged szab. kir. város farkasos czímere; alaposan kifáradtam, míg végigjártam. Meg kell még említenem a szép városi színházat.

A városban pezsgő élet, elegáns üzletek, jó paprikás illat, s ami fő, sok-sok fa utczákszerte, s park parkra, ami kellemes benyomást tesz; szép jövője van ennek a városnak, s segítse is Isten, történelmünkben igen nagy szerepet játszik.

A villanyosok piszkosak, elég gyorsak, praktikusságra vall, hogy a podgyász után is szednek vitelbért.

Asszony és leány nagy számmal, s gyönyörű keveréke a fajmagyarnak a török[kel], rácz[cal] és oláhhal, kaczkiás perzselő szemű, de jó pergő nyelvű menyecskék kontyosan, hátrakötött hajjal, de tisztességtudó és udvarias apraja és nagyja.

Megunva a bolyongást, ½ 11-re visszamentem Pálhoz, s azzal együtt el az altiszti menageba [itt: étkezdébe], ahol egy tányér húslevest, egy tenyérnyi marhahúst s egy tányér nem valami jóízű, de tűrhető burgonyafőzeléket kaptunk, amit bevéve, elöblítettük egy kis borral, azután vissza a depotba, Pál lefeküdt, én megírtam a levelezőlapokat, s fel is adtam őket, megfejeltem az ebédet egy kis maradék süteménnyel, megosztva azt egy öreg népfelkelővel, aki vágyakozva nézett arra, gyümölcsözés, azután jó 2 órai pihenő, elheverészve, zaklattatva a legyektől.

3-kor fel, rendbe szedtem magamat s elmentem a Tiszahídi piaczra szemlélődni, hideg tekintetű, nehéz ruhákban levő sváb asszonyok, tüzes, de szomorú szemű, rikító salaváris [buggyos nadrágú] rácz asszonyok, kaczkiás szögedi menyecskék, sajnos fölös számú zsidósággal saturálva [itt: kb. keveredve] nyüzsgött a kocsik között, melyeken óriási tömegű és különböző nemű gyümölcs- és zöldségféle halmozódott; baromfi, burgonya, káposzta, a vásár komoly csendben folyt le, szétnéztem, kissé cserkészve;

villamoson el Pálhoz, aki már készülődött, vacsorálás: jó csomó mákos tészta; Pál idegesen izgett-mozgott, mert nem tudok csomagolni, azután elmentünk Bohnhoz, ahol Liszt már sörözött, bevettem 2 korsó sört, beesteledvén, visszamentünk és az előre elkészített [... ] [csomagokat] kivittük a Tisza-pályaudvarra, és villamoson visszajöttünk a tegnapi vendéglőbe, megelőzőleg vettem Marinak ½ liter pankotait [pankotai bort], hogy ő is ismerje meg az ízét.

Érdekkel olvastuk az „Est” mai számában [egy] Fazekas alispánunkat dorongoló czikket.

Valami Mikély nevű fogtechnikus szegődött hozzánk, amolyan kedélyes nagyzoló rácz ember, aki elvezetett a tűzoltólaktanyával szemben levő László-féle vendéglőbe,

ahol megittunk 1 liter kitűnő, zöld színű bort, hallgatva a czigány jó zenéjét, egyáltalán a vendéglőkben mindenütt czigány zene szól; elég bőség van, kenyeret jegy nélkül is lehet kapni, a bor elég jó, s a háborús viszonyokhoz mérten olcsó, pl. a kitűnő pankotai literje 6 korona.

Záróra lévén, fizettünk, s Pállal megbeszélve dolgainkat, kiballagtunk a pályaudvara, kivettük a ruhatárban elhelyezve volt csomagokat, s felvittük őket a peronra. Megváltottam a nyüzsgő tömegben a jegyet is.

Az idő szép derült, meleg; reggel 12 f, d.u. 2-kor 2 f, esti 11-kor 16 f.

1917. szeptember 12.:

Elhelyezkedve a peronon, beszélgetés lásd mon amours [cirill betűkkel írva], azután beállított a vonat, nagy tusakodás után fel bírtam jutni egy kocsiba, elhelyezve az elosztónál magam és holmimat, Páltól rövid üdvözlettel búcsúzva; a nép tolongott, a kocsik zsúfoltságig megteltek, s mégsem fért fel mindje; jó ½ órai késéssel indultunk, el is bóbiskoltam, ahogy tudtam, rendreutasítva a muszka foglyokat.

Nagykőrösön beszáll egy néni, felcihelődik nagy keservesen, Czegléden leszáll, a csomagja nem fért ki az ajtón, végre nagy erőfeszítéssel kitolják, de akkor a csomagban levő, babot tartalmazó zsák kiszakadt, s ömlött belőle a finom fehér bab; sohasem felejtem el a nénémasszony hosszú kun képét, amikkor a vonat előtte a most igen drága babbal eldefilált [elhaladt], én sem voltam rest, s összeszedtem vagy 4 kilóra való babot, szedettem egy katonával s a muszkákkal is, ezekét eladattam 3 koronáért, nekik adva a pénzt, aminek megörültek;

beérkeztünk [Budapestre], Városligetnél leszálltam, s a 65-ös kocsin hazacihelődtem a nagy súllyal.

Otthon vetkőzés, beszélgetés, ruhatisztítás, theázás, azután kicsomagoltunk; Pál kitett magáért, 2 esőköpenyre valót küldött, egy csomó abrakostarisznyát vászonból, kefét, lóvakarót, ökörlánczot, szekerczéket, de bőrt azt elfelejtett tenni, pedig az kellett volna leginkább, szóval nagy volt a vásárfia; egy gyönyörű, régi, gyapjú, téli katonapokróczot is elhoztam, melyet Pál majd elvitet.

Vetkőzés, fekvés (K. a l.m.f. [Kéj a legmagasabb fokon]), azután alvás.

1-kor fel, beszélgetés, Mari [a naplóíró felesége] elment a vöröskereszt-sorsjegyek miatt Nagyékhoz. Toilette, beszélgettem a fiúkkal [a lakásban lakó albérlő diákokkal], Kukla tegnap rosszul lett a mensától, nálunk akar kosztolni, nehéz feladat mai napság.

Mari megérkeztével ebédlés, azután elszámoltunk; szilvaíz is lett némi befőzve, és uborka eltéve, szóval igaz hogy nagy a jövedelem, de nagy is a gond és a strapa, de meg van a látszata.

Nagy Gizi volt itt, átadtunk neki sorsjegy-vételre 416 koronát [sic] és Pál [takarék]könyvére 200 koronát.

Martin Jankó is panaszkodik a mensa kosztjának rossz voltára, de hát mit adhatnak ma 80 fillérért?

Szőlőzés, ezt Jokkelné hozta a szőlejükből. Mari a fiúkkal trécselt, ez a Kukla amolyan utolsó gyermek és kákabélű szegény.

9 után fekvés (K. á r. [Kéj á retro]), azután alvás. Hát, ha tekintetbe vesszük, hogy én 52, Mari 44 éves, s elolvassuk a mai nap eseményeit, bizony még elég legények vagyunk mi a talpainkon.

Az idő szép, derült; éjjel bizony hűvös érezhetően; reggel 2-kor 5 f, d.u. 2-kor 21 f, esti 9-kor 16 f volt.

A városképek forrása: delmagyar.hu

Alig másfél év telt el azóta, hogy hősünk (aki ekkor állomásfelvigyázókémt dolgozott a MÁV ferencvárosi pályaudvarán) leszerelt, de ismét magára kellett húznia  a bakagúnyát: a két hétig tartó tartalékosi szolgálatát Budapesten, a 86. gyalogezrednél töltötte – akárcsak (legalább) két katonatársa Iglauból. Az újabb egyhangú katonai szolgálat idején ismét szűkszavúbb a napló.

1891.

május 25.: Reggel ½ 9-kor fel, öltözés, és el, Patkovskyval beszéltem, azután át a [Három] Nyúl-kaszárnyába, azonban nem jelentkeztem, mert ki kellett volna menni Pilis-Csabára; Schlagerrel ődöngtünk, Klobetz[cel] s Leixnerrel beszéltem. 3 után jelentkeztem, beosztottak a 86. ezred 8. századához; míg ott az udvaron felszereltek s beöltöztünk a gúnyába, ½ 9 lett. 9 órára értünk az Újépületbe, hol századom fekszik. Haza [Budapest, VII. Dohány u. 93-95.] villamos vasúttal, tisztolkodás, evés, alvás; az idő igen meleg, reggel eső és borulás.

május 26.: Reggel 4-kor fel, és az Újépületbe; a századosunk (Alt) úgy látszik, humánus ember, de a drill kedvelője, dikcziót tartott. Azután a Rákosra mentünk ki, ¾ 11[-re] értünk be. Haza villamossal, ebédlés, alvás, és ismét vissza. 2-től ½ 4-ig iskola, azután az udvarban maczerálódtunk 5-ig. Parancs s el, haza. Otthon vetkőzés, fekvés, olvasás, evés, alvás; az idő meglehetős volt.

május 27.: Reggel 6-ra sietve értem be, ½ 7-kor le az udvarba, ott voltunk 11-ig; fel, tisztolkodva, el Annáékhoz, ott megebédeltem és vissza; fekvés, alvás. 2-től 4-ig iskola, 5-ig az udvarban, azután fel. Tisztolkodás, kenyeret és pénzt kapva, ki. El a kávéházba, s onnan haza. Mosdás, olvasás, fekvés, evés, alvás. Az idő száraz, meleg.

május 28.: Úrnapja. Reggel 7-kor be, iskola ¼ 9-ig, 9-ig az udvarban kóvályogtunk; azután ki, borotválkozva, haza. 2-re ismét be, parancs. Utána haza. Vetkőzés, elaludtam. ½ 5-kor czívisbe bújva, el a kávéházba, s onnan 7-kor el, haza, otthon szekáltuk kissé a nőcselédeket, azután evés, alvás.

május 29.: Reggel kissé későbben fel, siettem el, útközben W.-vel [Wilhelm Katicával, a titkos szeretővel] karambolíroztam [futottam össze], megmosolyogtuk egymást és üdvözöltük [egymást], de miután tanúk is voltak jelen, nem beszélhettünk éppen egymással. Kimentünk a lőportoronyhoz, onnan 11[-kor] értünk be, tisztolkodva, el Annáékhoz, ott ettem, és vissza, fekvés, alvás. 4-ig iskola, ½ 6-ig az udvarban voltunk. Hazamenet előbb a kávéházba, s onnan Sanyival el. Otthon tisztolkodás, evés, alvás. Az idő komisz meleg volt.

május 30.: Reggel ½ 6-kor keltem, képzelhetni, hogy siettem. Éppen jókor értem, hogy az öreg [vsz. a százados, Alt] észre ne vegyen. Kéknadrág[ban], bornyúban ki a Nagy Rákosra, Fe. [Ferencváros?] mögött nem igen veszedelmes gyakorlat volt, a roppant kifárasztott a szűk nadrág, ½ 1-re értünk haza [a laktanyába]. Tisztolkodás, és el haza gyalog, evés, és onnan villanyossal [villamossal] vissza, fekvés, alvás. 3-tól 4-ig iskola, azután villámhárítós őrmester maczerált bennünket ¼ 6-ig. Fel, parancs, és utána tisztolkodva, olvasás. 6 után el, Győryt néztem, de nem találtam. W.[-t] kerestem, azt meg mikor találtam, elrobogott előtte. 8[-kor] értem haza, mosdás, evés, fekvés, alvás. Az idő szép, de igen meleg.

május 31.: Vasárnap. Reggel ½ 6-kor fel, öltözés, reggelizés, és el; fegyvervizsga volt, azután az öltönyméreteket írták be. Kártyázás, és 11-kor el, lóvonattal ki Fe-be, az öreget [a pályaudvari főnököt] megkértem, s adott is pénzt, ergó [pontosabban] a fizetésemet 1 frt hiányával. Naplóírás. Lóvonaton haza. Borotválkozás. Evés, fekvés, alvás. 5 tájt fel, öltözés, és el. Rézi[vel] és Toncsival találkoztam, pár szót váltva velük, elmentem, W. éppen jött ki, azt elkísértem egy darabra, rendezvoust adva. Vissza, Gyula, Sanyi, Szentes a Zuglóba mentek, Rézi emiatt dühösen sietett beárulni a W.-veli esetet. Kávéházból [egy]magam el, séta a ligetbe, s onnan haza, grimaszok voltak; evés, fekvés, alvás. Az idő szép, de igen meleg, délután hatalmas záporeső volt.

június 1.: Hétfő. Korán fel, tisztolkodva, dühösen el, kénytelen voltam egy boxot kiosztani [Esztinek]. Átöltözés, és ki gyakorlatra a Svábhegyre, disznóul meghurczoltak bennünket, kevés pihenő volt. A pihenő alatt fizették a zsoldot. ¼ 2-kor tértünk haza, ételre, semmi étvágyam sem volt. Egy flaskó sört ívva ki, lefeküdtem aludni 4-ig. Fel, gyakorlat az udvarban ½ 7-ig, már dühös voltam, s lehető leglegerebben [leglezserebben] tettem mindent, a hadnagy reám szólt, brusque [nyersen] adtam meg a magyarázatot. 7-kor ki, séta a ligetben. ½ 10 tájt haza, evés, alvás. Szép meleg idő volt.

június 2.: Reggel korán fel, öltözve, el, 6-kor kivonultunk a Kecske-hegyre, éppen ellentéte a tegnapinak, egy csepp árnyék és semmi víz sem volt, szerencsére czukrot vittem magammal, ami némiképp a szomjat enyhíté. ¾ 12-kor vonultunk be. Evés, alvás 2-ig, 3-ig fegyverfogás, ¼ 6-ig az udvaron maczeráltak bennünket. Naplóírás, ¼ 8-ra ki, sétálás, kávéházba, onnan a rendezvousra. Luizát láttam, nem ismert meg. Tót leányok forgattak. W. jött, elmagyaráztam ismét helyzetem, 14 [nap?] alatt tenni ígért. 10 előtt elválva, haza. E. [Eszti] várt, igazán megsajnáltam szegényt, csak a bogarai múlnának el, jó volna. 11 után aludtam el. Az idő szép, de igen meleg, egész oda vagyok a lábaimra.

június 3.: Reggel fel és el, 6-kor ki a Rákosra, az öreg [Alt százados] beteget jelentett, nem jött ki, a főhadnagy vezényelt, meglehetősen ment. 9-kor a zenekar jött ki, az ezredes (Scotti báró) ott volt, s a zenekar hangjai mellett tánczoltunk ott mint a medvék, mert ezt másnak nem nevezhetem. ¼ 1-kor értünk többszöri elléptetés után haza. Annát láttam, nem tudom, látott-e. Ettem vajat, s a bakatésztát kóstoltam meg, meglehetős volt. Tegnap vacsorám sem volt, s ma se pénz, se reggelit nem vittem, jól megy a dolog. 4-ig aludtam, előbb olvastam is (Maculay, Macchiavelli, gapasag [?]). 5-kor fegyvervizsga, előbb a szakaszvezetőnek, mert morgott a tartalékosokra, megmondtam véleményemet. Mach kinyeste tyúkszemeimet, tisztolkodás, öltözés, naplóírás. Haza. Kibékültem [Esztivel]; otthon mosdás, evés, fekvés, alvás; az idő szép volt, délután eső esett.

június 4.: Reggel fel, tisztálkodás, és el, 6-kor ki a Rákosra, ott voltunk ½ 11-ig, bevonultunk, ismét ettem tésztájokat, sört iva. Fekvés, olvasás, kártyázás, beteget jelentettem; Becskey[vel] (a Pesti Napló reporterje) és Bauer[rel] (betűszedő), kik szintén azok voltak, beszélgetés. ½ 6-kor Wittekkel (géplakatos) ki kávéházba, onnan Sanyival, kinek dorgatóriumot tartottam, haza. Otthon evés, mosdás, olvasás, beszélgetés, fekvés, alvás. Az idő szép, de meleg.

június 5.: Reggel 1/4 [4]–kor fel, öltözés és el, ilyen korán Pestet nem igen volt alkalmam látni; nagy kínosan, miközben más hiányá[ban] egy tejeskocsi is vitt egy darabra, ½ 5-re értem be. Ki a Rákosra czélt lőni; 2 iskolalap, 3 figura 200* [lépésről], 4 alak 300* [lépésről] és 6 lövés 200* [lépésről] 3 alakra, 2 találatom volt kipuffogatatás után. Kártyázás, sörözés, 11-kor el és haza, ¼ 1-re értünk be. König táborszernagy épp a hadapródiskola növendékeit vizsgálta, nem ettem semmit. Olvasás, naplóírás. Kártyázás, minden pénzem elveszítettem. 6 után Wittekkel ki kávéházba, és onnan haza. Ruhát előkészítve holnapra, mosdás, fekvés, evés, olvasás, alvás. Az idő igen meleg, szép.

június 6.: Reggel korán fel, 6-ra beértem, magammal víve vasúti egyenruhámat, ott még nekiültünk kártyázni és ittam is. 7 után felczihelődve, mentünk át a Nyúl-kaszárnyába; így képzelem magamnak a népfelkelőket valaha, mint ez most kinézett, mikor mentünk, ott ½ 10-re, nagy zsivaj, éktelen lárma közt leszereltünk. Elbúcsúzva, még előbb pár leczkét osztottam ki, át Klobetzékhez, ott kis ideig időztem, onnan Rácz-fürdőbe, kihasználva azt tökéletesen, borotválkozás. Onnan csavargőzösön át Gazsihoz, azzal megbeszéltem a Petrányi ügyet, haza. Otthon ettem valamit, olvasás. 4 tájt lefeküdtem. E. [Eszti] Zsírosnéhoz, visszajött portékával, de nem volt használható. Én is kimentem, de nem találtunk semmit sem. Beszélgetés, azután haza. Mari néni [Eszti rokona] ismét beteg, a szokásos baj persze. Fekvés, olvasás, vacsorázás. Sanyi is eljött, beszélgetés, míg 9 tájt elaludtam. Az idő egész nap komor, igen meleg volt.

Az alábbi bejegyzés Lowetinszky János József gyűlölt gyámjának, Borbás Gáspár – Gazsi – halálhírét örökíti meg. A naplóbejegyzés jelentős (rendkívül elfogult és ellenőrizhetetlen) többletinformációkat tartalmaz Borbás korábbi jellemzéshez [lásd itt] képest.

1930.01.26.:

Egész éjjel forgolódtam kínomban, míg végre 6-kor elnyomott a kimerültség és aludtam ¾ 10-ig, nem igen ízlett a felkelés; Mari [a naplóíró felesége] odavolt a tejért és bevásárolni.

¾ 11-kor fel, rendezkedés, reggelizés, elmosogattam az edényt, Mari rendet csinált és az ebédet készítette. Tüzelőt hoztam fel, Mari összesepergetett, én meg nagyjából letörülgettem mindenütt a port.

A póstás visszahozta a Borbás Gáspárnak írt levelemet, amelyen ceruzával az állt „meghalt”, így úgy látom, az öreg quackker kimúlt ebből az árnyékvilágból ohne Sang und Klang ['csendben'], lehetett úgy 80 éves; mint egy kutya sompolygott be a mi életünkbe, feldúlva azt, és anyámat – aki két gyermeket szült neki – az öngyilkosságba kergetve, kifosztva és kirabolva szegényt előbb, engem meg kiforgatott anyám szeretetéből és vagyonából; élete csupa kegyes szemforgatás alá rejtett gazságok lánczolata, melynek koronájaként elvette Pest egyik leghírhedtebb kerítőnőjét, Schwarz Laurát, mikor annak ura úgy 1912 tájott meghalt.

A székesfővárosnál sem volt persona grata [kedvelt személy], famulusa [tanítványa] – és pedig igen tanulékony – volt a hírhedt Obál tiszti ügyésznek, aki bordélyházengedélyekkel kisajátítási manipulatiokkal milliós vagyont szerzett, amely az örökösök kezén éppen olyan ebül elveszett, mint az szereztetett.

Két fia – Gáspár dr. [a magyar futball-válogatott első gólszerzője!] most a köztisztviselők fogy. szövetkezetének igazgatója, és dr. theol. Borbás Sándor valahol plébános – a kerítő mostohamamájukat a Hímző utczai bordélyházzal szemben levő lakásukon mint „keresztmamát” tisztelték. Az Apaticzkyek – a fiuk anyja Apaticzky Olga, VI. ker. volt tiszti orvos leánya – halálos ellenségei voltak, mert feleségét addig kínozta, míg el nem vált tőle. Befolyásukkal sokáig akadályozták meg tiszti ügyésszé való megválasztását, míg az végre 1902[-ben] nagy nehezen sikerült, amiben Hindy Kálmán révén én is segítettem voksokat gyűjtve.

Engem határozottan gyűlölt, gyermekkoromban neki is mentem, de félt is tőlem, mint a tűztől. 1920-ban látogattam meg Kerekegyházán, és most úgy látszik, híradás nélkül, gyáván – mint szokott – sompolygott ki életemből, nem hagyott hátra nálam semmilyen űrt, csak sok fájdalmas emlék rajzik fel halála hírének a nyomán.

Szellőztetés, toilette, testgyakorlatok. 2-kor ebédlés, elláttam a spatzokat [verebeket], elmosogattunk, heverés, olvasgatás, alvás. Nem tudom, mi bajom, de lehangolt a kedélyem, a gyomrom sincs rendben, ezek a szaggatások is bántanak, szóval nem az vagyok, aki voltam.

Mari elment még bevásárolni. ¾ 5-kor ébredtem, Bogyizs Jankó jött gratulálni [újév alkalmából], Mari beszélt vele. Mari befűtött, naplórendezés, befejeztem a politicai constellátiókat, kávézás, olvasgatás. ½ 11-kor fekvés, a szaggatás csak nem hagyott nyugodni, nekigyürkőztem s dörzsöltem, míg a bőr le nem jött róla, erre csillapulás állt be.

Az idő komor, borult, ködös, nyirkos; estére hideg szél támadt, állandóan fagyos volt.

1926. január 8.:

Péntek, 60. születésnapom.

Reggel 2 órakor furcsa álomra ébredtem, mintha a pinczénkben rendet csináltam volna baltával a kezemben, egyszerre egy nagy barnaszőrű patkány surrant ki, reá akartam ütni, az állat kérőleg a hátára fordult, és nem bántottam, s el is bújt a pad alá; ekkor meg három alak fekszik előttem, azt hittem patkányfiókok, egyre reásújtok, akkor úgy néztem, madár, felveszem, felmegyek a pinczéből, az alatt a madár nagy lett és gyönyörű fehér tollazata lett, úgy nézett ki, mint egy fáczán, nagy örömmel mutattam Marinak [feleségének], s hordtam körül a házban. Így elkeveredtem a Baross térre, ott nagy hóhegy áll, egy termetes, szőke asszony jégdarabokat vett fel, hogy dobál[jon], nézem, hát a villamoskalauzok nagy gaudiummal [nagy lelkesedéssel] hányják szét a nagy hódombot, és előbújik egy nagy feketepettyes disznó. Nézem a Keleti p.udvar óráját, kinyúlik egy majomkar, amely átváltozott elefántormánnyá, utána jött a fej, s mire kibújt, bölény lett belőle; az állat egyszerre négy vasrúdfélén kezdett a magasból lejönni, s mire négy kiálló vasrúdon leért, hát feketepettyes sertésszőrű bika lett belőle. Felébredtem, és az álom – ami szokatlan – tisztán megmaradt emlékemben.

Ugyanakkor felébredt Mari is, ő meg azt álmodta, hogy sok járókelőt látott a Thököly úton, akik mind sok fehér virágot vittek. Hűen feljegyeztem az álmokat, először, mert ritkán álmodunk ilyen élénken, és mert 60-ik születésnapom éjjelén álmodtam, adja Isten, hogy jó legyen. Tovább aludtunk, de már nyugtalanul.

Mari ½ 8-kor felkelt, és kiment húst venni. 8-kor fel, rendezkedés, toilette, testgyakorlatok, felöltözve, reggelizés. Mari gratulált, szegény feje, a nagy fordulóhoz [a születésnaphoz]. Villamoson el a Teréz templomig, ahol anno dazumal [egykoron] megkereszteltek. Útközben kegyelettel emeltem meg sapkámat ama ház előtt, ahol ma hatvan éve szegény anyám vajúdva a világra hozott, mily szomorúsággal néztem a még gyermekkorom emlékében megmaradt nehány házat, reconstruáltam a régi forum Stefanorumot [az István – ma Klauzál – teret], úgy, ahogy az emlékemben él.

Elmentem Springerhez zsebnaptárért, onnan a Teréz templomba, mély áhítattal köszöntem meg Isten Ő Szent Felségének, hogy e napot megérnem engedte, megköszöntem minden jót és rosszat, belenyugodva az ő szent akaratába, kértem továbbá kegyes jóindulatát irányomba, gond és betegség nélküli aggkort és csendes kimúlást; meggyújtottam hozzátartozóimért három gyertyát, és megkönnyebbülten elmentem Hantosékhoz, beszélgetés.

11-re el az Alkotmány utczába a törvényszékhez [a Budapesti Királyi Törvényszékhez], II. em. 10. sz. a., dr. Dóczi [az ügyvéd] meg Pál [Pál József] már vártak, meg Nagyné, beszélgetés, ¾ 12-kor került ránk a sor, előbb kihallgatták Nagynét, azalatt elmentem a központi járásbíróság [a Budapesti Központi Királyi Járásbíróság] II. em. 203. sz. szobájába, ahol a Galbavy-féle ügyet tárgyalták, bejelenteni, hogy Dóczi később jön, azután vissza, már vártak, kezdtem Pál érdekében a tanúvallomásomat, le is tettem reá az esküt, megvártam Pált, aki előtt kihirdették az ítéletet, hogy őt keresetével a felbontás iránt elutasítják, Münnich alperesi ügyvédnek 1.900.000 K [korona] költséget ítéltek; hát furcsa kis bírói ítélet, kíváncsi vagyok az indoklásra. Elmenet vígan [...]tam ezt a hólyagot.

Érdekes, hogy Dóczi bement a[mikor] bíró kiment, s jegyzeteiből megállapította, hogy az ítélettervezet már el volt készítve, szép kis bíró! Fel a vármegyére [a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye hivatalába], beszéltem Bugyi-Balázs tanácsossal, bejelentettem, hogy 60 éves vagyok, kért, jelentsem be írásban. Benéztem Torkoshoz, aki nagy örömmel vigyorgott, a régi hajdúk nagy reverentiával [nagy tisztelettel] köszöntöttek, benéztem az iktatóba, trécselés, Bíróné Worth Mimi [vármegyei kinevezett gépírónő] jöttével el, beszélgetve, villamoson haza [Thököly út 37. 8-as számú lakás].

Otthon átöltözve, ebédelés (burgonyaleves, túrós tészta), utána heverés, olvasgatás, alvás. 4 után felöltöztem, és lementem a testületbe [a Budapesti Szobafestők, Mázolók, Fényezők, Cég- és Címfestők, Aranyozók Ipartestületéhez, ahol jegyzőként dolgozott a naplóíró], dolgozgatás, pasasaim [klienseim] is voltak. Szánker a zárszámadásban nagy hibákat fedezett fel. ½ 7-kor kezdődött a végrehajtóbizottság ülése, s tartott üres beszéddel este 8-ig, akkor meg lóhalálában levelet kellett írni a szakszervezetnek, elvégeztem még miegymást, és ½ 9-kor nagy fáradtan el, haza.

Átöltözve bekaptam két káposztatölteléket, naplók rendezése, ami dilinyós kis munka volt. Közben édességeket majszoltam, és megittuk a Dóczi ajándékozta nagyszerű vörös Palugyai-féle csemegebort, amely vere valet [’bizony jó’], jó volt igazán. Még elbeszélgettünk kissé, 11-kor fekvés, nemsokára alvás.

Ez volt hát igavonó, kötelességtudó, a szépért s jóért hevülő Lowetinszky János József hatvanadik születése napjának évfordulója. Más heje-hajázik, mi pedig átéltük csendben, könnyen, igaz, hogy a fényes karácsonyfa alatt kár[...]va, csak azután hullt csendben a könnyem, no, de annyi baj legyen, a sok napfény és fényesség után jön majd a havas szürke téli álom, a fő, hogy Isten legyen velünk, hiába van akkor mindenki ellenünk. Ez a mai napi feljegyzés mutatja azt az óriási differentiát, amely a ma született gyermek és a hatvan éves férfi munkabírása és tapasztalása között van, szolgáljon a jövő nemzedéknek tanulságul. 11-kor fekvés és nemsokára alvás.

Az idő kezdi magát megemberelni, változó és szeles, a sár szikkad. Reggel 4°f, d.u. 2-kor 5°f, esti 11-kor 2°f volt.

Volt egy időszak Lowetinszky János József - akit munkatársai a vármegyén csak "Lovi"-nak hívtak - életében, amikor barátaival ki-kijárt a lovira, vagyis a lóversenyre. Az alábbi naplórészletekből kiderül, milyen lovakra és milyen szerencsével fogadott hősünk.

1905. május 4. [részlet]:

otthon heverés s olvasgatás, ebédlés, s ½ 3-kor kiballagtam a lóversenyre, megelőzőleg Kertészékhez mentem be, a [ló]versenyre, künn volt Kikla és Madarassy;

amint megyek ki, nézem a programot, szemembe ötlik „Marcsa”, nem sokat tétovázva megteszem, s kapok 5-re 10 koronát;

a másodiknál közösbe játszottam, egyiken nyertem, másikon vesztettem, a harmadikon is úgy jártam, a többi négy futamot elveszítettem, mindazonáltal összes veszteségem 5 korona volt, no, ez még tűrhető.

1905. augusztus 24. [részlet]:

½ 2-kor villanyoson el, haza, otthon várt már Bogdán reám, ebédlés, tisztolkodás, Maritól [a naplóíró feleségétől] 18 koronát kapva, ki a lóversenyre a forintos helyre;

Bogdán beküldte levelét Valentini mázsamesternek, az ki is jött az első futam előtt, de tippet nem tudott adni, ez így ment végig a IV. futamig, ott megnevezett egy lovat, az leghátul jött ki [utolsónak érkezett be]; no, meg is eheti a fene a tudományát neki;

az V-ikben sarkamra álltam, s bedictáltam „Muszájt”, azt meg is nyertük, és így lehetett játszani végig a versenyt;

elvesztettem 10 kornát, maradt 1 frtom [forintom], annak felét elkérte Bogdán, ezzel Schluss [vége]; ebben a pénzben benne volt Mihálka 1 frtja s Mihálkánéé is; megvártuk Mihálkát s nevettük az elveszett forintját.

Az alábbi naplóbejegyzések révén megismerhetjük az 1922-es nemzetgyűlési választások budapesti hangulatát, valamint hősünk, Lowetinszky János József  „választói magatartását”.

1922. május 31. [részlet]:

[...] Úgy látom, hogy a polgárok holnap gyakorlandók lesznek „legszentebb” jogukat: a választást; az atyailag kegyes kormány gondoskodik arról, hogy valahogy ha összekoczódnának, legyen karhatalom, amely széjjel választja őket;

nagy trombita recsegéssel – úgy Budapesten mint Erzsébetfalván – ágyúkkal, tüzérséggel, gépfegyverekkel, lovassággal vonultak fel, csendőrtől, rendőrtől hemzseg minden, szép kis szabad megnyilvánulása lesz ez a szabad akaratnak.

De hát tobzódjanak, amint nem tűrte meg itt Európa közepén az entente a communismust, úgy – reménylem – nem fogja megtűrni az olygarchia uralmát, amit mutat az is, hogy a munkásságnak meg kellett engedni a szóhoz jutást [a Betlen-Peyer paktum következtében, lásd itt].

A fiúk [az albérlő diákok a naplóírónál, a Thököly út 37. sz. alatt] fizettek, Csicska kivételével, aki tegnap este hazautazott. Huray [az egyik albérlő diák] urnákat ácsolt az iskolában [a Budapesti Magyar Királyi Állami Felső Építő Ipariskolában, Thököly út 74.], Fal [a harmadik albérlő diák] meg plakátokat ragasztott; amint mondja, azon kívül, hogy darabjának felragasztásáért egy-egy koronát kapott, a mindenáron politikai szerepre vágyó tanára, Petrovácz, aki képviselőjelöltnek lépett fel, elengedett neki két [műszaki] rajzot, és bizonyára a classificatiónál [az osztályzásnál] is elnéző lesz. Így corrumpálják és prostituálják a tanuló ifjúságot. [...]

1922. június 1.:

Csütörtök, választások.

Reggel 7-kor fel, rendezkedés, Csicska is megjött. Reggelizés, elmosogattam az edényt, kisöpörtem a konyhát, Mari [a naplóíró felesége] rendet csinált, toilettet csinált és elment a czipőjét hajszolni. Kisöpörtem a kisszobát, letörülgettem a port a szekrény tetején és az éjjeli szekrényeken a könyvek alatt. Kikészítettem a fehérruhámat, kitisztítottam a tűzhelyet, lementem a pinczébe, felhasogattam egy rakás fát, ellapátoltam a Kalatovicsné-féle porszenet, rendet csináltam a pinczében, azalatt a szobát szellőztettem.

Tegnap elfeledtem registrálni, hogy Marinak affaireje [összetűzése] volt Orbánnéval [az egyik szomszéddal]; amint porolt, sikoltást hallott, s azt hitte, Orbánné a vele ellenséges viszonyban levő Breznaynét veri, oda szaladt, de Orbánné a leányát verte, reátámadt Marira, hogy „mit keres itt, talán traccsolni jött?”, s fenyegetőleg emlegetett valami porolópálczát. Mari dühbe jött s reáordított: „Kuss suszterbanda”, és erre csend lett, nagyon helyes.

Feljövet nekiálltam és kitisztítottam bensinnel mind a négy kalapomat, elég jól sikerült, rémes piszok jött le róla. Dél lett, mire elkészültem, Mari is hazakerült, nagy örömmel hozva a kedvére való félczipőt, melyért 700 K-t [koronát] fizetett s a kiszolgálónak adott 50 K-t, de kapott is megfelelő árut; hát beszerzünk mi mindent, csak nagy fáradtsággal és áldozatokkal, na de a fő, hogy van – hála Istennek – minden.

Toilette, testgyakorlatok, naplók rendezése. Dénesné volt itt, el van rettenetesen hízva, beszélgetés. Mari belekapott a főzésbe, a hús ára ismét felment, gyalázatos egy élet ez a mostani. Heverészve és olvasgatva vártam az ebédet. ½ 3 tájt ebédelés, utána heverés, olvasgatás. Mari odavolt Keletinél [a Keleti pályaudvarnál] tejért.

Szundítottam egyet, ½ 5-kor felöltöztem s elmentem a felső építő ipariskolába a 31. sz. szavazatszedő bizottsághoz; útközben egy élelmes proligyermek a markomba nyomta a socialisták [az MSZDP] felhívását, hogy rájuk szavazzak, na hát ha omen, legyen omen; tulajdonképpen csak a régi függetlenségi párthoz húz a szívem, de miután az nem küzd, hát inkább a socialista népbolondítókra mint az aristocrata-plutocrata bandára szavazom.

Az iskola kövezetére reápingálták – valószínűleg a diákok – „éljen képviselőjelöltünk, Petrovácz”, „szavazzatok a kereszténypártra”; a bizottságnál most csend, semmi élet, hej, milyenek; még 12 évvel ezelőtt – pont ma 12 éve – a választáson sürgés-forgás, zászló, részeg ember, capacitálás, verekedés, és most minden csendes a faluban, vége a virtusos időknek, valyon lesz-e még valaha virtus, amolyan igazi, magyaros.

Az elnök ide adta a ceruzát, borítékot, szavazólapot, bementem egy fülkébe, szépen odapingáltam a cruxomat a socialisták négyszögébe, gondosan leragasztottam a borítékot s bedobtam az urnába.

Azután, mint aki jól végezte a dolgát, elmentem haza a botomért, s engedve ellenállhatatlan vágyamnak, amely húzott ki szeretett hegyeim felé, villamoson ki a Zugligetbe, megtudakoltam előbb Keletinél a jegyfüzetes históriát;

kiérve teli tüdővel szívtam az ózondús levegőt, lassan felmentem az Anna-rétre, s kissé feljebb leheveredtem s elméláztam sorsomon, mely oly magánosságba állított, hogy szinte idegenül érzem magamat többi tollatlan kétlábú társaim között.

Elénekeltem egy pár régi nótát; kipihenve magam, ballagtam lefelé, szedtem Marinak bodzavirágot, amely éppen virágban van s kábító illatot erjeszt.

¼ 10-re értem haza, vetkőzés, elláttam a virágokat, megöntöztem a gyönyörűen fejlődő cserepes virágaimat, naplórendezés. Mari künn trécselt; míg oda voltam, felmosta a kisszobát és a konyhát, ráfér a pihenés. Vacsorára hideg kávé, olvasgatás, ½ 11 tájt fekvés (K[éj]), alvás.

Az idő gyönyörű szép, derült, nyárias, hűsítő szellővel. Reggel 16 fok, d.u. 2-kor 22 fok, esti 10-kor 18 fok volt.

Az utczákon méla csend, az üzletek déltől kezdve bezárva, a munkásság délig dolgozott csak, hogy szavazhasson; egy-egy kettős rendőr-őrjárat, szesztilalom van az óriásban [városban], de meg is látszott rajta, itt-ott czinczog egy czigánybanda, de az is szomorúan.

Hősünk, Lowetinszky János József (1866-1935) és felesége, Mari állatkerti és cirkuszi látogatását örökíti meg a lenti, 1932-ből származó naplóbejegyzés. 22 évvel korábban is - napra pontosan - voltak állatkertben, de akkor Bécsben [lásd itt].

1932. augusztus 4.:

Reggel ½ 6-kor fel, rendezkedés, toilette, testgyakorlatok, Mari megigazította az ágyakat.

7-kor beállított Farkas Jenő, és tekintettel a nagyon borús időre lemondotta a hajókirándulást. Őszintén megvallva, nem is haragudtam érte, az utóbbi időben nem szeretek kimozdulni a falaim közül. Legjobban otthon szeretek lenni, unom a világot, de még jobban az embereket.

Reggelizés, elmosogattam az edényt. ½ 8-kor kaptuk magunkat és lefeküdtünk, alvás. ½ 10-kor ébredve, beszélgetés (K), heverés, olvasgatás. Megbeszéltük, hogy kimegyünk az Állatkertbe. Mari felöltözött és elment ezt megbeszélendő Farkasékhoz. Visszajövetele után fel, rendet csináltunk, felöltöztünk, megebédeltünk és 1-kor villamoson kimentünk az Állatkert főbejáratához, ahol Farkasék már vártak.

Be az Állatkertbe, ott azután sorra jártuk az állatokat; hát bizony nem valami príma anyaga van, de tanulni azért lehet. Az Állatkert jó karban van tartva, szép, tiszta, nem olyan elhanyagolt, amilyen volt. Régi ismerősök is akadtak, mint például az I. Ferencz József ajándékozta „Sziam” öreg elefánt, aki nagy „knixerek”-kel köszönte meg az élelmet és az arra adott pénzt, melyet iromba [csíkos] ormányával ügyesen vett át. Megindult az állatok etetése, kapott elefánt, teve, medve, kecske, majom, papagály, fóka, szárnyas, mind kézből evett. A fóka nagy ugatással kért, a vidra két lábra állt, a majmok kértek; érdekes volt közeli rokonunk, a csimpánz pár és a páviánok, szépek voltak a zebrák, a kisebb-nagyobb madárvilág. Szinte tűrhetetlen az állateleséget árusítók tolakodása. A vízilovak medenczéikben hűsöltek, a sasok, keselyűk egykedvűen meresztgették szárnyaikat. Az állatok királya: az oroszlán lomha egykedvűséggel delelt, míg a királytigris tompa dühhel rótta puha lépéseivel ketreczét, s ha meg-megállt, megvetően nézte végig sárga szemeivel urát, az iczi-fincz embert, akinek olyannyira magasztalt kobakjából hatalmas mancsa egy csapásával kiloccsanthatná az évmilliók alatt felgyülemlett, és annyira felmagasztalt agyvelőt. Említésre méltó, hogy a botanikus is gyönyörködhetik az igen szép faunában. Bizony, hat óra lett, mire mindent megnéztünk, kivéve a pálmaházat és aquariumot, de így is elég volt felfrissíteni elmosódott természettudományi ismereteinket.

Letelepedtünk kissé, de az eső csakhamar behajtott a Beketov circus [a mai Fővárosi Nagycirkusz] melletti vendéglőbe, ahol egy korsó sör mellett megvacsoráltunk és vártuk, míg a Circusba ¾ 8-kor az első helyre bejuthattunk. Farkasnak 50%-os kedvezményes jegyigénye volt. Bejutva, és meglehetős jól elhelyezkedve, ¼ 9-kor kezdődött az előadás és tartott ½ 12-ig. Nem értem a Nemzetet, mindenütt csak nyomorról beszélnek, és mégis, ez a tágas circus színültig megtelt, a páholytól a karzatig.

Nem igen vagyok barátja a mai circusnak, csupa lélekzetelállító acrobata mutatvány, melynek hátterében elképzelhetetlen milyen embert kínzó training ütközik ki, és ez élvezhetetlenné teszi reám nézve a különben legbámulatraméltóbb mutatványt is. Legjobban szerettem a lovakkali produkcziókat, igen szeretem ezeket az okos, tanulékony és hűséges állatokat. Felüdített és megnevettetett a bohóczok sikerült paródiája.

Mari ezzel a Tibor fiúval mérgelődött, az arczfintorai fokozottabb mértéket öltöttek, úgy, hogy idegeneknek is feltűnik. Azután fixa ideája ennek a fiúnak a villany és a szerelés. Semmi sem érdekli, semmit sem lát, sem hall, csak ez az egy tárgy foglalja el a létét. Ezzel nyaggat boldogot, boldogtalant, minden lehető és lehetetlen alkalommal. Azután falánk, szinte állatiasan, és erre hihetetlen quantum vizeket iszik. Nem sok jót jósolok ennek a fiúnak az életében, nagy hiba, hogy szülei ennyire elzárták a külvilágtól, gyermekkora, pajtáskodása, játéka nem volt, és ez előbb-utóbb megbosszulja magát.

Ágostonék is felbukkantak mögöttünk. ½ 12-kor ki, szakadt az eső, rövid tétovázás után elváltunk, Farkasék ide adtak egy esernyőt, ellubiczkoltunk a villamos-végállomásig, s onnan villamoson el haza. Éjfél lett, mire hazaértünk, vetkőzés, szétteregettük a ruhát.

Az idő komor, borult, esti 7 felé el kezdett esni az eső és zuhogott megszakítás nélkül. Reggel 14 f, d.u. 2-kor 17 f, éjfélkor 15 f.

Lowetinszky János József naplói számtalan meglepetéssel szolgálnak; ilyen meglepetés/felfedezés volt számomra a szöveg feltárása során az is, hogy 1931. július 29-én az akkor már 65 éves naplóíróval két országos napilap riportere is interjút készített, és ezek az interjúk meg is jelentek a rákövetkező napon.

Az újságcikkek érdekessége leginkább abban rejlik, hogy általuk kívülről is  „láthatjuk” a naplóírót. A lentiekben ezek az interjúk/riportok, illetve az újságcikkek keletkezésének körülményeit (előzményeit és következményeit) leíró naplóbejegyzések és bejegyzésrészletek olvashatók.

Az egyik összegző-statisztikai kötetében ezt írta Lowetinszky 1931 júliusáról:

A „Fővárosi Tudósító”-ban egy rövid communique jelent meg, hogy naplóimat felajánlom a fővárosnak, erre VII. 29-én a „Budapesti Hírlap” tudósítója, dr. Diószeghi, és a „Magyar Hírlap”egy tudósítója interwievoltak meg naplóm szerkezetét illetőleg.

Hát alaposan „kiszörkesztették” az „ulyságokban”.

A „Magyar Hírlap”, [és] a „Budapesti Hírlap” per longum et latum ['részletesen'] tárgyalta a naplóim szerkezetét, idézve belőle egyes passusokat, személyemre vonatkozó adatokat is – bőven feleresztett sauceban [szószban].

A „Magyarság” egy hosszabb, komoly communiquet adott közre, gondolom, hogy ez a kőnyomatos [a Fővárosi Tudósító] révén került a sajtóba, és így nevem forgalomba került; ez is egy neme a sok munka jutalmának, megérte a fáradságot, ezt sem vártam.

Lowetinszky kérelmét („naplójának felajánlása”) valóban iktatták a városházán, 131.700 szám alatt került a XIV-es ügyosztályhoz, majd innen átkerült a X-es ügyosztályhoz (7540 sz. alatt); az akta nem maradt meg, a második világháború során pusztulhatott el – Budapest Főváros Levéltára, IV.1409.c Polgármesteri Ügyosztályok Központi Irattára.

Nem tudni tehát, mi lett a kérdéses kérvény sorsa, ám a naplófolyam – néhány kötetet leszámítva – végül a főváros könyvtárába került, ahogy azt a naplóíró is kívánta.

Négy évvel a hároméves, keserves sorkatonai szolgálat után, 1893 nyarán Lowetinszky János Józsefnek (aki ekkor éppen a MÁV-nál, a Keleti pályaudvaron dolgozott kinevezett távírászként) ismét vissza kellett térnie megpróbáltatásai színhelyére, Iglauba, ezúttal a kéthetes póttartalékosi kiképzésre.

Az összetűzések ezúttal sem kerülték el nyughatatlan, önérzetes hősünket: vezetésével egy egész mozgalom támadt a katonai felettesek túlkapásai ellen. A leszerelést követően meglátogatta bécsi rokonait is a naplóíró; ismét felmerült benne, hogy viszonyt folytasson unokatestvérével.

Az 1905-ös országgyűlési választáson a ferencvárosi választókerületben döntetlen eredmény született. Lowetinszky János József (1866–1935) naplójából is kiderül: valóban számít minden szavazat.

1905.01.26.:

Csütörtök, képviselőválasztások.

Reggel 9 után fel, jól esett kipihenni magamat, toilette, testgyakorlatok, tisztolkodás, felöltözve, reggelizés s elmentem Szabó anyját felkeresni; meg is találtam, egy öreg, tisztes, szegényes asszonyság, elmondtam jövetelem czélját, kisült, hogy mennyit hazudozott összevissza ez a firma [alak], no de most végzünk majd vele.

„Gratzban [...] egy bordélyház leányait kivont karddal arra kényszerítette, hogy meztelen defiláljanak [lépdeljenek] előtte, rajta sem lévén egyéb ruha, mint felövezett kardja.” – a naplóíró jellemzése Szabó Andorról; bővebben lásd itt.

Innen be a [vármegyei] hivatalba [a Városház utcába], az úton gyönyörködtem a mozgalmas utcai képben, melyet a választás idézett elő, visító utcai had, robogó, felzászlózott kocsik, lelkes, feltollazott választók.

Hivatalban naplórendezés, azután be az öregúrhoz. Elvégeztem a munkát, illetve a póstát, ami volt; puskaporos a levegő nagyon a választások miatt.

1-kor levonultam a Zenélőbe [vendéglő a Városház utcában, a vármegyei tisztviselők törzshelye], ott volt már [Mindszenty] Jóska is porosan – pardon, Bogdán volt csak [ott];

„nagy kártyás, jó hangú énekes, aki a régi magyar nóták kultuszát tartotta fenn köztünk, könnyelmű, de jószívű és tréfakedvelő ember” – a naplóíró jellemzése Bogdán Gyuláról; bővebben lásd itt.

később jött Victor, Madarassy, azután Mindszenty, ettünk valamit, azután Jóskát ugrattuk jelöltnek s nevettünk neki sokat, Victorral együtt kegyetlenül ittak.

„a gázlámpa alá áll és elkezd hányni, csak úgy dől belőle a szesz, közbe bele-bele kapkod a kiömlő sugárba” – a naplóíró jellemzése Victorról, azaz Kertész Győzőről; bővebben lásd itt.
„Megdühödtem, egy pillanat alatt anyaszült meztelenre vetkőztem, és a kivilágított asztal tetejére ugrottam, feléje fordítva alsó felemet, barátságosan invitálva, hogy ott keresse az elveszett forintját.” – a naplóíró emlékezése Madarassy József kapcsán; bővebben lásd itt.

½ 6-kor én és Madarassy elmentünk Gramspachhoz, aki a nagykorúsítálást [sic] sürgeti, s elhozta Miskolczy küldte sonkámat, beszélgetés, a sürgetésért előre adott 5 frtot, amin megosztoztunk Madarassyval, s mentünk a Bakkba, hát ott voltak Mari [a naplóíró felesége], Margit [a naplóíró kislánya], Vörös és Vörösné; Bogdán, Victor s Mindszenty elázva [részegen], beszélgetés, vacsorálás, ordítottunk a választások örömére. Mindszentyt egész délután nógattam, menne szavazni, vagy adná ide a szavazólapot, de nem akart belemenni a hülye.

„Fiatalabb korában rengetegül bírta a szeszt mindenféle formában, később azonban már 3-6 deczi megártott neki, s lassan-lassan elhülyült.” – a naplóíró jellemzése Mindszenty Józsefről; bővebben lásd itt.

½ 11-kor el, Bogdán megtette azt a szívességet, hogy eltűnt, a számla kifizetését reám bízva, no, ez mégis disznóság, adós akartam maradni, de miután hímeztek s hámoztak, Mari pénzt adott, s kifizettem, s ballagtunk haza [VIII. Elemér 14. I. em. 16.], Jóska eltűnt; otthon vetkőzés, fekvés, nemsokára alvás.

Az idő szép derült, enyhült kissé, reggel csak 1 fok volt egészben.

január 27. (részlet):

Marha Jóska tegnap egy vagyont szerezhetett volna, ugyanis a Ferenczvárosban Plósz minister [Plósz Sándor igazságügyminiszter] contra Ballagi [Ballagi Aladár] volt, 1982 szavazata volt mindegyiknek [valójában 1992 szavazatuk volt – lásd a pesti német nyelvű napilap, a Pester Lloyd tudósítását], az is úgy, hogy Hindy [Hindy Kálmán, a vármegyei árvaszék helyettes elöke, a naplóíró felettese] – mint választási elnök – Plószra szavazott, nem hittem volna tőle, hogy ilyet elkövethet, s ha Jóska megy, eldönthette volna a választás sorsát.
 
[Később azonban Plósz visszalépett a jelöltségtől, és az újabb választáson egyhangúlag Ballagi Aladárt választották meg; azt a Ballagit, akire a szavazói joggal nem rendelkező, függetlenségi érzelmű naplóíró is szavazott volna, ha megkapja Mindszenty Jóska szavazólapját.]

Lowetinszky János József az 1898. március 15-i tüntetésnek aktív részese volt, dulakodásba is keveredett.

1898.03.15.

Kedd. Nemzeti újjászületésünk 50-ik évfordulója.

Reggel 7-kor fel, toilette, felöltözve, el, hivatalba [Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye hivatalába, a Városház utcába], ímmel-ámmal dolgoztunk csak, elmenet előtt megreggeliztem, Argay 10-kor beállított, hogy menjek vele sörözni s adjak felvilágosítást Vukovár felől, ahová mint pénzügyi fogalmazó lesz kinevezve; Mártonfy kiadó el is akart ..ni, de én nem fogadtam el, hanem bevártam, míg 11 után valamennyien mentünk, át a zenélőbe, ott aztán poharazás közben meséltem neki viszonyokról, melyeket magam sem ösmertem.

Podobják s Victor is jöttek, elbeszélgettünk tán 1-ig, ekkor Argay elment, mi meg maradtunk. Józsi is beállított savanyú pofával, Rozsyhoz van invitálva, mondtam, vigyen el bennünket magával, amire nem szólt semmit, de láttam, hogy nem tetszett neki az indítvány, meg is szökött tőlünk rövidesen; erre elmentünk a Szikszayba, ott Podobjákkal rendezvoust beszéltünk meg s villanyoson [hazamentünk - a VII. Garay utca 45. sz. alá] Victorral, megebédeltünk rövidesen, addig Mari [a naplóíró felesége] felkészülődött, elmentünk,

villanyoson be a városba; az utakon csak úgy hemzsegett az ünnepi ruhában levő nép, a Hatvani [ma: Kossuth Lajos] utczánál a körmenet egy része elhaladt, a másik odarekedt, mi erre a csavargőzösön áthaladtunk Budára s felmásztunk a várba, a honvéd szobornál elhelyezkedtünk s tereferéltünk.

½ 6 tájt ért fel a menet, amint állunk, egy asszony egy gyermekkel helyezkedett oltalmunkba; egyszerre egy csomó nép tolakodik s kezd kimozgatni helyemről, reájuk mordulok, hogy „ne tolakodjanak”, kisül, hogy socialisták voltak, mivel meg tolakodtak, kinyújtottam öklömet feléjük s reájuk rivalltam: „megálljatok, kutyák”, amire persze zajongni kezdtek, de megállottak; Victor s még egy atyafi támogattak, hatalmas jelenet lehetett.

Többszörös súrlódás volt azután közöttünk, de csak szóbelileg: a szónokokat zavarták, én meg őket tractáltam az én nézetemből fakadó szavakkal; a vég előtt elvonultak, egy meg visszamaradt parlamentair[e]nak [békítőnek], akinek azután a vállát derekasan veregetve megmagyaráztam a mai ünnep jelentőségét, azzal szétoszlottunk; a Hentzi-szobrot, de inkább – vélem – a miniszterelnöki palotát kordon védte, egy pár satyrikus megjegyzés megtétele után betértünk pár sörre, azután az újonnan épülő, de teljes sötétségben díszlő várpalotán [átkelve] lementünk a Szarvas térre, elmentünk Rozsyhoz, de ott értesültünk, hogy annak orrvérzése hevesebb jelleget öltve, bevitette magát a klinikára.

Onnan csavargőzösön át, s haza, Margita [a naplóíró 4 éves kislánya] örömmel fogadott, beszélgetés, vetkőzés, ruhatisztítás, fekvés, Margita csakhamar elaludt ölemben, alvás.

Az idő – megfelelően a nagyszerű naphoz – gyönyörű volt, szép, derült, verőfényes; északnyugati szél frissen fújdogált.

Tudósítások a fenti eseményekről az Országos Hírlap című budapesti napilap 1898. március 16-i számában (PDF). Az újságírók - akik egyébként verekedést is látni véltek a Dísz téren, míg a naplóban csak verbális összetűzésről van szó - talán éppen a naplóíróról és társairól írhattak a cikkben.

Az 1911. júliusi földrengés (M=5.6) hatalmas károkat okozott Kecskeméten (bővebben lásd itt és a naplóbejegyzés után); a földmozgást Budapesten is lehetett érezni: az amúgy nem ijedős Lowetinszky János Józsefnek is gyorsabban vert a szíve.

1911.07.08.:

Szombat, földrengés.

Éjjel egyszerre recsegés, ropogás s moraj kelt fel, az ágyam is ingott, az ... megreszketett s lehullott róla egy porczellan nippe [nipp; porcelán figura] s eltörött; kiugrok az ágyból s mondom Marinak [a naplóíró felesége]: földrengés, de még akkor is rezgett utána, csakugyan az volt, megyek ki a folyosóra, az ég tiszta, csillagos, s mély csend honol a tájon; de észrevehették máshol is, nem vagyok ijedős, de gyorsabban vert a szívem, Mari szegény meg volt ijedve, némileg megnyugodtunk, s 3 tájt újra elaludtam.

A rengés 2 előtt kezdődött pár perczczel, mert mire én kiugrottam az ágyból, 2 órát kongatott az öreg óra mélabús hangjával; na, még ez hiányzik ennek a szegény hazának és népnek.

½ 8-kor fel, lámpák tisztítása, rendezkedés, toilette, testgyakorlatok, tisztolkodás, felöltözve, reggelizés, a házbeli nők élénken tárgyalták a földrengés ügyét, Pimperl Ernőt [az egyik szomszédot] kidobta a rengés az ágyból, Pimperléknél rémes csörömpölést vitt véghez a szabadon álló szekrény tetején levő csetresz [apró holmik], meg volt a nép rémülve.

Villanyoson [villamoson] be hivatalba [a Városház utcai vármegyei hivatalba], széltében-hosszában a földrengés képezte a beszéd tárgyát. Dolgozgatás, Tóth Bucarestben, Zolnay távol vannak, Hanczert felcitáltam, s talált megfelelő műhelyt s lakást, aminek meg is örült s megköszönte, én meg a nyakába varrtam a bekötendő könyveket és hírlapokat. Manus manum lavat [kéz kezet mos]. Folyt a munka, de össze is gyűlt az aláírandó, délig folyton volt dolgom. Naplórendezés, ami az elparentálás [gyászbeszéd-tartás] által meglehetős hosszúra nyúlt ki. Motyorásztam, ami volt, postát is készítve, s bizony ½ 3 lett, mire tisztolkodva elmehettem. Verbőczinél megettem egy marhahúst, megittam egy pohár sört, azután mentem át Budára a Rácz-fürdőbe, s azt a szokott módon kihasználtam, igen kevesen voltak, s így gyorsabban ment a dolog, úgy hogy ¾ 5 tájt kimehettem, megittam egy kávét, azután átültem a kisvendéglőbe Marit várandó, olvasgatás, sörözés.

Mari ½ 6-kor kászálódott ki, takarítást és poloskázást rendezett a bolond, innen átmentük, fel a hivatalba, megmutattam Marinak a terveket és a contemplált [átgondolt] béreket, azután mentünk haza [VII. István út 59. II. em. 31.] villanyoson; a Rákóczi út egy házában tűz volt, ami megakasztotta a közlekedést. Bementünk egy jegeskávéra, Dénesné is csatlakozott hozzánk, adta a maszlagot, mi meg nevetve hallgattuk.

8-ra hazamentünk, vetkőzés, olvasgatás, beszélgetés, Pimperlné is bejött 10 után, s eldiskurált. 11-kor fekvés (K), azután alvás.

Az idő szép derül, reggel 18 fok, d.u. 2-kor 21 fok, esti 7-kor 18 fok volt.

A "tovább" után a Földtani Közlöny korabeli beszámolója a kecskeméti földrengésről. (forrás: Biodiversity Heritage Library)

Lowetinszky János József, a magyar történelem legnagyobb kisembere 1935. június 10-én reggel ½ 9-kor halt meg, 69 évesen; halotti anyakönyvében gyomorrák van feltüntetve a halál okának. /Budapest Főváros Levéltára, XXXIII.1.a: Anyakönyvek, VII. ker., Halotti- (1935), 2313. kötet, 906-os folyószám./ Élete utolsó éveire sokat romlott egészségi állapota: bal szemére szinte teljesen megvakult, 1935. február 7-én pedig amputálták bal alsó lábszárát. Naplójának utolsó bejegyzése 1935. június 7-re vonatkozik:

1935.06.07.:

„¼ 2-kor felébredtem, ülve igyekeztem folytatni az alvást, azután meg fekve is, sikerült, így kihúztam szép[en] reggel 8-ig, fel, székelés, reggelizés, ¾ 10-re kitámolyogtam a folyosóra, olvasgatás; nem tudom mi van velem, de amint idekünn vagyok, mintha álomkór lepne meg, aludni vágyom és alszom is, belehülyülök már ebbe az állapotba.

Mari [a naplóíró felesége] szellőztetett és elment bevásárolni. Farkasné jött és megvárta, amíg Mari hazajött, azután trécseltek; elmenetele után Mari takarított és az ebédet készítette, eprezés. ½ 4-kor ebédelés, legyűrtem, csak ne kérdezzétek, hogyan. Olvasgatás, sehol sem lelem a helyemet. Mari rendet csinált, nagyjából letörölte a port, tüzelőt hozott fel és elbeszélgettünk.

Furcsa ez az én köhögésem, és mintha a vállak közül jönne, a váladék pedig hosszas kahácsolás után a gyomorból, semmi a mellből és mégis az rotyog. ½ 9-kor bedöczögtem, nem bírja a szívem a rázkódtatást, nyögök, mire beérek. Marinak is eltörött a mécsese, hogy ő így nem bírja, úgy nem bírja, elfogott az indulat, nagyot vágtam az asztalra káromkodva egyet, megmondottam, vegyen ide valakit.

Kávézás, naplórendezés, 10-kor fekvés, eczetes borogatást téve a szívre.”

Lowetinszky János József 1913-ban. © Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

R.I.P.

Lowetinszky János József 1896-ban naplójában megörökített egy olyan pisztolypárbajt is, ahol párbajsegédként maga is jelen volt. A kisemberek által „megvívott” párbajt minden bizonnyal sértés, vagy/és sértést követő pofozkodás válthatta ki.

1896. április 17. [részlet]:

[...] sietve elmentem Mindszenthyhez, ott találtam Kóbor volt MÁV-hivatalnokot, Ujfalussyt s a két ipsét, hosszabb beszélgetés, Kóbor elmenete után Rácz előadja azon kérelmét, hogy legyek neki egy párbajügyben segédje; comicus oldalára vettem a dolgot, de ezek komolyan beszéltek, így hát beleegyeztem [...].

„Nyughatatlan vérő, kóborló természetű volt színész, fukar, fösvény, alkalmilag meg passióiért teli marokkal szórja a pénzt, főszenvedélye a lóverseny, második a nők.” – a naplóíró jellemzése Rácz Györgyről, bővebben lásd itt.

1896. április 18. [részlet]:

[...] sietve el Mindszenthyékhez, ez s Ujfalussy már megjöttek, azt hitték, nem jövök el; confortabliba [egyfogatú bérkocsiba] ülve, Ujfalussyval elhajtattunk a Hunnia kávéházba, ott a különteremben Szathmáry segédei (Balásfalvy Kis József és Farkas) már jegyzőkönyvet akartak felvenni a meg nem jelenésről, bemutatkozás, azután elkezdtük tárgyalni az ügyet, referált Kis, megállapítva a sértést, a feltételekről tanakodtunk, de nem bírtunk megegyezni, emezek elmentek [ügy]felüktől utasítást kérni, mi addig picolóztunk s nevettük a fiúkat, kik borzasztó komolyan fogták fel dolgukat.

Visszatértükkel folytattuk a dolgot, s megállapodtunk pisztolypárbajban, megbízva Ujfalussyt s Farkast a hely kikeresésével holnap[után]ra. Jegyzőkönyvet vettünk fel a megállapodásról, s azt két példányban kiállítva aláírtuk, s elbúcsúztunk. Rácz reánk [a] Kern vendéglőben várt, azzal tudattuk a feltételeket, s megittunk 2 ltr bort, bemutattak egyúttal valami Guszti bácsinak, ki a megyénél van [alkalmazásban], egy öreg 48-as honvédnak;

„a hivatalos időt azzal töltötte, hogy a 48-as élményeit mondotta el és bennünket feltartott” – a naplóíró jellemzése Horváth Gusztávról, bővebben lásd itt.

beszélgetés, ½ 8-kor elmentünk, Ujfalussy elvált tőlünk. Rácz hazakísért s őszinteséget kért, miután észrevette, hogy Ujfalussy őt pénzbelileg be akarja ugratni őt. Adtam neki egy pár tanácsot. [...]

1896. április 20.:

[Reggel] ½ 7 tájt az ördög Némethet hozta, és pedig berúgva, itt [a naplóíró lakása – Budapest, VII. kerület, Alpár u. 10. II. em. 13. – előtt] ette a fene 8-ig, oly mocskos beszédet hallatva, hogy undorodtam, s azon a ponton voltam, hogy kidobom innen. Az óráját kérte [vissza], igaza van, de ez már mégis csak sok; az I-ső emeleten scandalumot [botrányt] csinált, annyira, hogy onnan kidobták. Holnapra ígértem neki, hogy rendet csinálok.

8 után fel, reggelizés, rendezkedés, beszélgetés, olvasgatás, ebédlés a tegnapi maradékából, olvasgatás, toilette, bajuszt felkötve, testgyakorlatok, s öltözés czívisbe, délelőtt ruha- s czipőtisztítás után az inexpressiblemet [az alsóneműmet] helyeztem kissé rendbe, varrogatva rajta. 2 után el, villanyosin [villamoson] be, Mindszenthyvel találkoztam, pár szót váltva vele, s XXX kr [30 krajcárt] adva neki; a kocsi már várt a kapuban, tehát komoly lesz a dolog. Fel, kisvártatva jött Ujfalussy, Rácz most értesített bennünket, hogy nincs még orvosa, no, ez már mégis vastag dolog.

Kocsira ülve, elhajtottunk az Almásy térre Dr. Ujlakyt keresve, az nem volt honn, ugyanott Dr. Váhlt, az sem volt itthon; elballagtunk a Dohány utczába, ott a 88-ik szám alatt Dr. Schnitzerhez botlottunk be, annak előadva dolgunkat, késznek nyilatkozott eljönni; bemutatkozva, elmentünk kocsin Ráczért, s azzal beülve, visszahajtottunk az orvosért; felmegyek, azt mondják, hozzánk jött el; azt hittem, dupírozni [megtéveszteni] akart; amint tanakodunk, hát jött az orvos, bandaget [kötést] vett; megvártuk a lépcsőházban, hol honoráriumként 5 frtot csúsztattam kezébe, Rácz 10 [forintot] adott ugyan, de a maradékon Ujfalussyval testvériesen megosztoztunk.

„Megesett, hogy a pálinkástól kihoztuk a pálinkát és poharat, s a szemétládán elhelyezkedve politizáltunk és ittunk.” – a naplóíró jellemzése divékújfalussi Ujfalussy Ferencről, bővebben lásd itt.

Elhelyezkedve, kiadtam az ordrét [utasítást], hogy hajtson a Hidegkúti úton lévő Balázs-féle vendéglőhöz; útközben kedélyesen politizálgattunk s összemelegedtünk, a doktor igen kedélyes embernek bizonyult be. Kiérve a vendéglőhöz, leszálltunk, már egy másik kocsi is állt ott, valószínűleg az ellenfélé; kérdezősködve, megtudtuk, hogy már előrementek.

Egy liter bort bevéve, nekivágtunk az erdőnek, keresve ezeket, Farkas jött elénk, s intett, hogy menjünk beljebb az erdőbe, nekiindultunk, s meg is találtuk őket szerencsésen. Az ellenfél, Szathmáry, egy vézna, halvány, scrophulosus [görvélyes] egyén, segédei Kis József s Farkas, orvosa Dr. Sánta katona-főorvos (honvédségi), a miénk meg Dr. Schnitzer. Üdvözölve egymást, nekiálltunk a distanczot [az alaptávolságot] és avance-ot [a közeledési távolságot, vagyis hogy a párbajozó felek maximum mennyit közeledhettek egymás felé] kimérni és megjelölni, ennek végeztével a pisztolyokat megvizsgáltuk és megtöltöttük; készen levén, az ellenfeleket felállítottuk, illetve előbb figyelmeztetve a következményekre, kibékítési kísérletet tettünk, de ők verekedni akartak; erre helyeikre állítva őket, markukba nyomtuk a mordályokat, én Rácznak, s mi segédek az orvosokkal félrevonultunk.

Kis tapsolt és számolta a czélzási időt, ezek lőttek. Rácz fegyvere csütörtököt mondott, ezen lövést Szathmáry a földbe lőtte ki. Akarom még megjegyezni, hogy a békéltetési kísérletnél Rácz így felelt: „ha ellenfelem megelégszik a kapott pofonokkal, úgy én nem bánom”. Újra töltve, ismét felállítva, félrevonultunk, újra lőttek az adott jelre mindketten, én phlegmával néztem – czigarettázva – a dolgot, újra semmi. Rácz feje felett a golyó egy félméternyire forgácsolta le a fa kérgét. Újra töltve, ismét felszólítottuk a kibékülésre őket, nem használt, adott jelre ismét lőttek – megjegyzem, az avance-ot egyik sem használta fel, nem értem, miért –, az eredmény most is semmi, csak a levegőbe lőttek a jó fiúk.

Én bemutatkoztam Szathmárynak s felszólítottam a kibékülésre, a többiek meg capaczitálták [győzködték] Ráczot, nagy nehezen kezet fogtak; mi a szereket összeszedtük, s siettünk lefelé a vendéglőbe, ott vidám poharazás, politizálás mellett majdnem összebarátkoztunk, ezalatt egy jókora zápor is végigvonult fedett fejeink felett. Mint mindennek, úgy ennek is vége szakadt. Elbúcsúztunk, s elhelyezkedve kocsijainkba, elhajtottunk haza felé, beszélgetés, az orvostól még tanácsokat kértünk és kaptunk is. A honoráriummal meg volt elégedve, hazavittük őt először, szívélyesen búcsút vettünk, invitált máskorra is bennünket.

Azután Mindszenthyékhez hajtottunk, s fel, Rácz tetette magát, mintha meg lett volna sebesülve, de Mindszenthy nem az a róka, kit be lehet csapni, csak mosolygott.

„Megesett vele, hogy theát akarván főzni, spiritusa nem volt, rhumon főzte meg a theáját. Rengeteg pénzt költött lóversenyre, utóbb meg az athleticai sportokat cultiválta.” – a naplóíró jellemzése Mindszenthy Józsefről, bővebben lásd itt.

Beszélgetés, azután én beültem a kocsiba és hazahajtattam, borravalót adva a kocsisnak. Otthon Mari [a naplóíró felesége] vacsorát főzött, vetkőzés, beszélgetés, vacsorálás. Végezve ezekkel, 10 tájt lefeküdtünk, nemsokára alvás.

Az idő  délelőtt borult, esős, délután derült, majdnem nyári meleg, 6 tájt hatalmas záporeső – mely eltartott 9 óráig – volt.

Lowetinszky János József élete során kiállítási ellenőrként is dolgozott – 1896 tavaszán-nyarán, az Ezredéves Országos Kiállításon. Ekkoriban nagyon megromlott már viszonya munkáltatójával, a MÁV-val: fizetését visszatartották, majd fel is függesztették, mivel nem volt hajlandó elfoglalni az új, kijelölt állomáshelyét (és beteget jelentett, emiatt viszont csalással vádolták). Kapóra jött hát az ekkor 30 éves, családos Lowetinszkynek egyik barátja ajánlata:

„be Mindszenthyhez, az éppen theázott, beszélgetés; miután a jegykezelőséghez a kiállításba folyamodott, kapott onnan egy meghívót 30-ára, ő azonban nem reflectál erre a dologra, hanem azt akarja, mennék én el az ő nevében és jelentkezzem, s ha érdemes, fogadjam el és az ő nevében szolgáljak; majd meggondolom a dolgot, utóvégre nincs benne semmi rossz, csak egy egyszerű személycsere.” (1896. március 27.);

„átvéve Mindszenty papírjait, fel a Jegykezelési Vállalat irodájába, ott egy egész csomó embert találtam: öreg, fiatal, kövér, sovány, elegáns, szegény, de többnyire zsidók voltak; látván, hogy nem egyhamar kerül a sor reám, leugrottam ezt Mindszentyvel közölni, s elszíttam egy czigarettát, Józsi elment haza. Én fel, s vártam, az ajtón [be]eregető egyénnek feltüntettem , mert elkérte, a behívót, s többször bement tudakozódni érdekemben, s be is bocsájtott csakhamar; a belső teremben egy egész zsidó typusú consorcium ült, bemutatva magamat mint Mindszenthy József, keresgéltek a jegyzékeikben, azután kisült, hogy ma jegyszedőket szednek fel [vesznek fel], nem ellenőröket; végre kérdeztek, hogy ki pártfogol, hirtelen eszembe jutott, hogy Józsi valami Kristinkowicsot emlegetett, így hát ezt böktem ki, a név jó hatással volt, azt vélem, mert azzal bíztattak, hogy az ellenőrválasztásra be fognak hívni; az elnök valami tagadólag bólintott, mikor én az ellenőrséget említettem, én meg határozottan kijelentettem, hogy ennél alacsonyabb állást nem fogadok el, ezzel el is váltunk, kiváncsi vagyok a folytatására a dolognak” (1896. március 30.)

Két nappal később végül felvették ellenőrnek. Alkalmi munkája azonban idő előtt ért véget: egy tivornya-sorozatot követő kimaradása miatt itt is felfüggesztették. A lenti naplóbejegyzések révén betekintést nyerhetünk a 19. század végi budapesti éjszakai életbe, és a rendőrségen való bódult reggeli ébredés bájába.

1896. július 6.:

[Hajnalban] Otthon vetkőzés, fekvés, nemsokára alvás. 8 tájt fel, toilette, testgyakorlatok, felöltözve reggelizés, s azzal elmentem lóvasúton be Kathreinhez [Wilhelm Katicához, szeretőjéhez], s azzal be a városba, rendezvoust beszélve meg, én felmentem Matuska tanácsnokhoz, a szolgát egy szivarral leköteleztem, rövid antichambrírozás [várakozás] után bejutottam hozzá, s előadtam kérelmemet; a tanácsnok Luppáról nem tud semmit sem, előrántottam Borszékyt [Borszéky Soma, minisztériumi tanácsost], inquirálni [nyomozni, kérdezősködni] kezdett, hol voltam, ki a közvetlen főnököm, majdnem megzavarodtam, nem adott biztatást, beküldött Zieglerhez, oda meg nem mentem.

El, par rendezvous [a találkozó helyére], jó ideig vártam, nem jött senki sem. Kornfeld sétált ott, az megfogott, tanácsot kért tőlem, amit meg is adtam neki s útbaigazítást, amit igen megköszönt. Elválva, éppen Kathrein jött, vissza kellett mennie, elkísértem haza, megbeszélve a teendőket, pénzt is adtam neki. Azzal egy Berényi nevezetű hiv. szolgával beszélgetve, elmentünk hazafelé. Weisz keresett, pár szót váltottunk.

Ebédlés, tisztolkodás, és azzal ki a hivatalba, a IV. kapuhoz [az Erzsébet út felőli kapuhoz], ott elhelyezkedve, beszélgetés, végezve a szolgálatot szép csendesen, bosszantva Révész kisasszonyt, aki el-elbólintgatott [el-elbóbiskolt].

Csodaképp ½ 7-kor felváltottak, bementem, akartam előleget venni, de az öreg [a munkahelyi főnök] nem volt itt, jegyeket vettem, a pénzt Dékány előlegezte, végre Brüll is adott 12 frtot az öreg aláírása nélkül is, azzal el, Nagy hívott vacsorázni Karikáshoz, el is mentünk, vacsorálás, borozás, igen jó hangulatban voltunk, 11 tájt el a IV-ikhez [a IV. kapuhoz], fel akartunk ülni a lóvasútra, jött is vagy három, de mind telve, ezen megbosszankodva, el a II-ikhoz [a II., a Király utca felőli kapuhoz], hogy megyünk haza,

ott meg Dobsa állított meg, silvóriumozott, kínált bennünket is, a pénztáros frajláknak [kisasszonyoknak] udvaroltunk nagyban, ½ 12 után ezek is elmentek, mi is velük, benn meg az öreg volt, ki elől elbújtunk. Bevárva, amíg ezek végeztek, azután a fasoron [a Városligeti fasoron] át énekszóval hazakísértük a hölgyeket a Lövölde térig.

Az idő szép derült és meleg volt, az első szép nyári éjszaka volt.

1896. július 7.:

Rácz megszökött, mi Naggyal tanakodtunk, s bementünk egy csárdába a Lövölde téren, ahol czigányok is voltak, nemsokára bejön Rácz és Dobsa, nagyszerűen kezdődött a muri, de Dobsa ostobaságával elrontotta az egészet, mert veszekedni kezdett az én nemzetiségem felett [a naplóíró nemzetiségéről bővebben: itt], amit én nem engedtem, ezek [Rácz és Dobsa] támogattak benne.

1 után meglehetősen beilluminálva elmentünk a Cairo kávéházba [Lövölde tér 6., a tér és Király utca sarkán], Dobsa elmaradt, de utánunk jött, s újra kezdődött a sörözés, kávézás; ez az oláh marha [Dobsa] belém dictál egy csésze forró theát, s ismét reá sört, s ezzel elkészültem [ettől kikészültem]. Rácz kalap nélkül szökött el haza, Dobsa elmaradt, s mi Naggyal dülöngélhettünk a Damjanich utczán a Murányi utczába, valami Guttmannhoz botlottunk be, ahol marasquint [dalmát cseresznyelikőrt] vettünk be jó csomóval, hogy innen hogy jöttünk ki, azt nem tudom, innentől semmire sem emlékszem, csak hogy valahol igen nagyon zokogtam, miért, miért nem, azt nem tudom.

10 tájt kábult fővel ébredek, körülnézek, gyanús, piszkos alakok környékeznek, rendőrök etc.; elővezetnek, hát reájövök, hogy a VII. ker. [rendőr]kapitányságnál vagyok, egy fogalmazó felveszi a personáliákat [személyes adatokat], és megfizettetve velem a bérkocsin való behozatalért 70 krt, egy rövid intéssel elbocsájt; egyidejűleg egy demimonde [félvilági nőszemély] is elment, azt követtem hazáig, hol a policista dolga végezte után bementem (K[éj]); tisztolkodva kissé, mert ruhám czudarul nézett ki, bután s bamba arczcal elindultam haza;

szegény Mari [a felesége] otthon beteges volt, én meg ilyen históriákat követek el, no ez lesz az utolsó, mert ez még nem esett meg velem, hogy annyira leigyam magam, hogy emlékezetemet veszítettem volna. Vetkőzés, fekvés s alvás. ½ 2 volt.

½ 6-kor fel, nekiálltam ruhám s czipőim kitisztítani s redbe szedni, ami derekas munka volt; toilette, testgyakorlatok, felöltözve, ki a [kiállítási] területre, ezek a mamlaszok [a munkatársak] kárörvendően néztek felém, de – bár forrott bennem [az indulat] – nem szóltam semmit sem, nagy nehezen reávettem magam, hogy bemenjek az öreghez, no az aztán tartott egy predicátiót, s értesített, hogy mind a kettőnket [a naplóírót és Nagyot] felfüggeszt, én nem sokat vártam, hanem el, a szolgálati kapunál Förber tartóztatott, beszélgetés, Goldstein jött, azzal mentem egy darabra, értesített, hogy az öreg egy erkölcsi philippikát eresztett meg.

[Mindszenthy] Józsi jött, azzal sétáltunk egyet, míg le nem hevertünk a fenyvesben, értesített őt a történtekről, ő meg engem, hogy van valami más [munka] kilátásban, megbeszéltünk dolgainkat, azután elmentem haza.

Otthon vetkőzés, ruha- s czipőtisztítás, Marit megkérleltem, szavamat adva, hogy ez leend az utolsó ilynemű exces[s]us [’kicsapongás’], vacsorálás, ma még egy falatot sem ettem. Hanczúrozás Margittal [két és fél éves kislányával] kissé. 10 tájt fekvés, nemsokára alvás. Marinak valami influenza tünetei voltak, meg is massíroztatta magát, s theát ivott.

Az idő szép derült, s kellemes volt.

Lowetinszky János József (1866–1935) nem csak országos napilapoknak adott interjút [lásd itt], de élete során a parlamentbe is bejutott két alkalommal – igaz, csak látogatóként. Naplóíró hősünk 1896-ban barátjával, Papp Sanyival (1863–1925) látogatta meg egy ismerős révén az akkor még közel sem kész országházat; 1903-ban pedig feleségével, Marival (1873–?), valamint ismerős gyerekekkel kereste fel az akkor már lényegében befejezett épületet.

1896. január 25. [részlet]

Toilette, bajuszt felkötve, testgyakorlatok, felöltözve, siettem el, hogy Sándorral találkozzam, 12 előtt 7 perczczel értem az országházba, Sándor 2 percz múlva jött. Ebers már várt reánk, megvártuk, míg megebédelt, azután felvezetett bennünket az új parlamenti épület most díszítés alatt levő dísztermébe, mely a kupola alatt van.

Még nem kész, és máris remek látvány tárult szegény proletár szemeink elé. Hatalmas terem, gyönyörűen festve, aranyozva, az ország különböző időből való czímerei a kupola bolthajtásán, a terem körüli, illetve [a] kupolát tartó oszlopokon fej gyanánt egy[-egy] király alakja 1½ életnagyságban, 2 apróddal kísérve; csak 3 Habsburgi van köztük, a többi mind korszakalkotó magyar király, a szobrok kifestve valamennyien; le nem lehet írni azt a benyomást, mit e monstrum, és mégis gyönyörű épület az epigon szemlélőre tesz, egybefoglalva egy szóban központosul, hogy „remek”; s tisztelettel kell kalapot emelni oly nemzet előtt, melynek keblében ily idea teremtője termett, s mely elég erős ennek kivitelére; bár soczialista nézetek is támadtak fel [bennem], de leküzd[öt]te ezt [a] nemzetem eme nagyságát hirdető monumentum iránti lelkesülés.

Haza felé ballagtunk, Sándor elkísért, de fel nem akart jönni.

1903. április 14.

Ebéd után összeszedelőzködtünk, s a gyermekekkel és Marival villanyoson [villamoson] elmentünk az országházig, ahova Giglerné Deák Mária – ki ott felügyelőnő – invitált, hogy nézzük meg; ő benn is lakik egy csinos kis szobában, melynek bútorai az országházé, kényelmes minden tekintetben, légszesz-fűtés, villanyvilágítás; a folyosók fűtve, minden ragyog az aranytól, márványtól, mindenütt légfűtés, a folyosókon is, s szőnyegek, kényelem, fény és pompa mindenütt.

Gyönyörű a képviselők folyosója kilátásával; az ülésterem aránylag kicsi, van két gyönyörű frescója, az egyik a koronázást ábrázolja, amint Andrássy Gyula fejére teszi a koronát a királynak, a másik amint István nádor – az utolsó – felolvassa a sanctionált törvényeket 1848-ban. Gyönyörű a képviselők társalgója keisvetekkel, az oszlopfőkön az ipart jelképező majolika alakokkal. Bámultuk a kupola hatalmas méreteit és impozáns voltát, valamint gyönyörű díszítését; én már ugyan láttam 1896 januárjában, de akkor még nem volt kész, ma gyönyörű volt így egész teljességében s ámulatba ejtett.

Megnéztük az olvasótermet, melynek gyönyörű fagerendázatú tetőzete van, s angol, kényelmes berendezése, mindennemű újságokkal, innen is remek kilátás; hatalmas a ruhatár is, minden egyes képviselőnek külön fogasa s rajta a neve, valamint az ülésterembe is ülőhelyén ott a neve; az elnöki emelvény előtt 9 bársony fauteil [fotel].

A főrendiház társalgója egyenesen mesés, rózsaszínű márványoszlopokkal, melyek fejei dúsan aranyozottak, s az oszlopfejek tartják a majolika különböző iparokat és foglalkozásokat jelző alakokat.

A büffetbe levezető lépcsőket is megnéztük; hatalmas a főlépcsőzet, mely fentről le különösen szép látványt nyújt; az égetettüveg-ablakos függöny imitatiója egyenesen remek. Államiságunk eléggé ki van domborítva a nagyszámmal alkalmazott czímerekben stb.

Elidőzve még Giglernénél kissé, valami Radó nevezetű postatiszt mutatkozott be. Innen ki, körülmentünk, az épületet kívülről is megnézendő; gyönyörű egy épület, mondhatom; igaz, hogy sokba került, de van nyoma; a dunai részen levő esplanadeja egyenesen elragadó, a főbejáratot őrző két hatalmas oroszlán meglehetős, de nézetem szerint túlságosan massivak.

Innen a Szabadság téren át, s a körúton hazaballagtunk, a gyerekeket még elkísérve kissé, elválva, malitiózusan megköszöntem nekik, hogy voltak szívesek eljönni, mert biz ők elfelejtették.

Tíz napi dínom-dánom után a naplóíró, Lowetinszky János József jó útra tért, és feleségét is sikerült kiengesztelnie. A megbékélés keretében látogattak el a budapesti repülőverseny első napjára.

1910.06.05.:

Vasárnap, az aviatikai [repülési] verseny I. napja.

Reggel ½ 10-kor fel, leugrottam újságot venni s megreggelizni, azután ruhatisztítás, kikészítettem a ruhámat, lámpák, körmök, czipők, szipka tisztítás[a]. Mari [a naplóíró felesége] benn takarított, készen lévén, hozzáláttam szegényt kiengesztelni, szegény jó asszony, az fáj neki, hogy ezzel a részegeskedéssel kivetkőzöm minden emberi formámból, amiben tökéletes igaza van, s meg is fogadtam, hogy ez nem fordul elő többé, s kérem Istent, segítsen meg eme szándékomban; egymás nyakába borulva sírtunk, s a végén megbékültünk (K);

azután toilette, testgyakorlatok, Mari ebédet hevenyészett, elbeszélgettünk erről a keserves 1 ½ heti eseményekről, heverés, olvasgatás; rend lévén felöltöztünk, és 4-kor kiballagtunk a Hungaria útra, s onnan villanyoson [villamoson] az új temetőbe, mi szegény madárkánk [Lowetinszky Margit, a naplóíró fiatalon meghalt kislánya] szépen felhantolt sírjához, ott imádkoztunk egyet;

azután vissza villanyoson, a nagy tolongásban jegyet sem kellett váltani, a misera plebs [a pórnép] – közte azonban automobilok s magánfogatok – sűrű tömegben szegte be a Pálfy és Ferencz József kaszárnyák utait és ösvényeit; nyomta őket vissza huszárság és gyalogság, az utóbbi között egy marhát láttam, amint puskatussal vágott a nép közé; igaz, nem szeretek ilyen helyeken tolongani, de Isten irgalmazzon neki, ha engem megüt.

Mari mindenáron maradni akart, így hát a repülőverseny pályájával szemközt, közel a vámhoz letelepedtünk egy vendéglőben, s vártunk; én már pessimista lettem, végre ¾ 7 tájt kattogás-berregés, s előtűnik egy byplán [kétfedelű repülőgép] gyönyörűen repülve, utána még egy csomó mozoghatott, vagy 7-8 darab.

Olympusi látvány volt a gyarló embert uralni látni az eddig meghódíthatatlan levegő űrt. Irtózatos magasságokat ért el az 1-es és a 15-ös, távban a 9-es; nem igen lelkesülök, de most lelkesültem, íme, feléledt szegény Jókay Móricz Tatrangi Dávidja [a Jövő század regénye szereplője], Jules Verne Hódító Roburja, phantasiájuk alakot öltött, repült a homo sapiens. Isteni élvezet lehet az ott fenn, sajnálom, hogy immár – öregedő csont létemre – nem hiszem, hogy egyszer is élvezhessem ezt a mythológiabeli élvezetet, majd a nyakam merevedett meg a sok nézésbe; Mari örült mint egy gyermek, én meg örültem neki szegénynek, hogy oly vidám lett. 8 óra lett, mire befejeződött a feledhetetlen látvány, melyet a kirendelt rendőrök, velük a katonák, mozdonyvezetők, fűtők, villamosvezetők s kalauzok ön- és kötelességfeledten bámultak velünk együtt. Egyet néhány perczig egy szívességből kölcsönadott [...] [távcsövön] bámultam, de mondhatom, sok mindent láttam, de ez a látvány feledhetetlen lesz előttem, amíg élek.

8-kor azután megindult a hangárvárosból a népáradat, mintha királyválasztásról jöttünk volna haza, de hát tényleg meg is néztük a levegő királyait, kik közt szegény legszebb reményekre jogosító magyar aviatikus [repülési szakértő] – Zsélyi Aladár – sanatoriumban fekszik csütörtökön történt lebukása következményeként.

Most azután roham volt a villanyosokra, s mentünk a Baross térig, s onnan haza [VII. István út 59. II. em. 31.], otthon vetkőzés, olvasgatás, ½ 10-kor fekvés (K), azután nagy fáradtan alvás. Az idő délelőtt derült, délután borultas, szél is fújt, ez azonban setére elállt; esti 9-kor 18 fok volt.

Egy ausztrál kétfedelű repülése 1910-ből, ilyesféle látványban lehetett része a naplóírónak Budapesten (a fentebbi képek a naplóban rögzített budapesti eseményen készültek: Wiener Bilder, Die Neue Zeitung /Österreichische Nationalbibliothek/).

A híres „Székelyné az árnyékszéken” (1894) bűnügyhöz hasonló esetekbe a naplóíró, Lowetinszky János József (1866–1935) is többször belekeveredett. Az alábbi naplóbejegyzések révén betekintést nyerhetünk egy budapesti bérház (VII. kerület, István utca 39. – hősünk 1909.08.01. és 1912.08.01. között bérelt itt lakást) száz évvel ezelőtti belső viszályaiba, problémáiba: lakbérfizetési gondok, a részeges, mosdatlan szájú házmester felpofozása, becsületsértés, valamint az ebből származó törvényszéki pereskedés.

1911. augusztus 4. [részlet]:

„Marinak [a naplóíró feleségének] ismét affrontja [összetűzése] volt a házmester-leánnyal [Bözsivel], az lesz a vége, hogy fel lesz pofozva. […] A házmester-lányt megleczkéztettem, mert nem köszönte meg a kapupénzt.”

1911. augusztus 5. [részlet]:

„½ 7 tájt beront Mari, hogy a házmester-leány nem engedi feljönni Nagy Irént s barátnőjét, azért, mert súrolja a lépcsőt, bár akkor még csak a II. emelet felső 5-6 fokát súrolta még, s teher nem volt náluk [a naplóíróék a II. emelet 31-es ajtó alatti lakásban laktak].
Kimegyek, a leány nincs, megyek le, a házmesterné a kapualjban bartvischol [seper], reámordultam, persze nem a legnyájasabb hangon, mire visszafeleselt; patália támadt, igen hangoztatta, hogy nem fizetünk, csak százalékot, s ő nem tisztogat; a leány bemegy az apjáért – ha az –, az ki jön, valószínűleg részegen és álmosan, s mint egy dühös vadkan nekem ront, hogy ő majd így, majd úgy megtanít; elfutott a méreg amint ott felém hadonászott, jobb kézzel pofon vágtam, hogy csak úgy csattant, mert el akarta venni a bartvischt [a seprőt] a feleségétől, de az azzal nekem jött, de én megfogtam.

Közben Mari is lejött, s az is belekeveredett a vitába, de én megfogtam s a lépcsőre toltam; mentem fel, de ez a részeg fráter fenyegetődzeni [sic] kezdett, ismét lementem, de most már hideg dühhel: »próbáld meg, hogy hozzám nyúlsz, de akkor összetöröm a csontjaidat«; úgy látszik, a harczi kedvét lelohasztotta a pofon, mert eloldalgott, a házmesterné még tovább nyelvelt.

Mari mondja, hogy tegnap egész délután az »anyám Istenével« bajlódott, hogy szeretné látni, aki egy házmestert megver, stb. A leánya azt mondta Irénnek: »fel ne menjen a lépcsőn, mert lerúgja«. A házmesterné meg hogy »a fene egye meg a nagyságos kisasszony pofáját«; hát ez tűrhetetlen, s nem sajnálom a pofont, amit adtam, bár helytelen az önbíráskodás.

Azután felmentem, megbeszéltük a leányokkal, amit akartam, s elkísértem őket a kapuig, hogy bántódásuk ne legyen. Feljövet ezek még morogtak odalenn, de jóval csendesebb hangon; a házmester később feljött, s Busekéknak mondotta: »Kaptam egy jó pofont, de máskor nem várok«, »majd lejön még a mosókonyhába, majd leszámolok vele»; no, állok elébe.

Előkészítettem a ruhámat meg a holmimat az útra, Mari szintén, olvasgatás; a házbeliek nagy része helyesli a dolgot, hogy ezt a brutális népet megleczkéztettem, meg is mondták a háziúr fiának; legszebb benne, hogy a háziúr cselédje közvetlenül Irén előtt ment fel, annak nem szóltak, tehát mireánk sfriccstnek [?] az ipsék, no, azt jól teszik.

Mari lement a háziúr leányával beszélni, s elmondotta neki a dolgokat, milyen piszkos a ház stb.; megmutatta neki, hogy a hátsó lépcső folyosóján 4 napja fekszik ebben a hőségben a szemét, s rothadásnak indult, s kukacai is vannak már benne, az belátta a dolog igaz voltát, s rendet ígért csinálni.

10-kor fekvés, de az izgatottságtól csak éjfél tájt bírtam elaludni.”

1911. augusztus 6. [részlet]:

„Otthon a házmester nyitott kaput, szó nélkül vette el a kapupénzt.”

1911. augusztus 7. [részlet]:

„munka végeztével elmondottam Tóthnak a házmester esetét, azt mondja, nem lesz belőle nagyobb baj.”

1911. augusztus 9. [részlet]:

„villanyoson el, haza, megelőzőleg felmentem még Borbáshoz megtudandó, valyon [sic] ez a lakbérszabályzat, ami nekem van, érvényes-e, azt mondotta, hogy a maga teljességében, s a háziúr tényleg nem mondhat fel; […] Mari elmondta, hogy Virág, a szomszédomban lakó bíró, mikor a házmester közölte vele, hogy 100 koronával emelték a lakbérét, azt mondta a házmesternek, hogy mondja meg szó szerint a gazdájának, hogy »bassza meg a lakását«; na, ha egy bíró így kijön a svungból, hát engem ne vegyen ki belőle egy ilyen disznó?”

1911. augusztus 10. [részlet]:

„a házmesterrel napról-napra veszekedése van hol az egyik, hol a másik lakónak; Bözsit ma utczai gyerekek alaposan elagyabugyálták, nyakán és kezén megsebesítették, irtózatos komisz természetű és nyelves kölyök, megérdemli.”

1911. szeptember 20. [részlet]:

„10-kor elmentem villanyoson az Alkotmány utczába a büntető járásbírósághoz, földszint 39. szám [alá] Beke bíróhoz, átadtam az idézést, […] Mari, Busekné, Gatharingerné, Obstgartenné, a házmesterné is megérkeztek, s úgy ½ 12-kor a bíró elé kerültünk, az megállapította a személyazonosságot, megkérdezte, fenntartom-e a vádat, igenlő válaszomra kihallgatta Heklinét, aki beismerte, hogy használta az incriminált kifejezést; azzal védekezett, hogy ő ezt a férjétől hallotta, a bíró megkérdezett, valyon [sic] rágalmazásnak kívánom-e a dolgot minősíttetni, ettől elálltam, s rövid tárgyalás után becsületsértésért 4 koronában marasztalta Heklinét, s szavakkal is megleczkéztette. 12-kor elmentünk, vissza villanyoson a hivatalba, dolgozgatás.”

1911. szeptember 21. [részlet]:

„bejövet a házmesterrel békéltem meg, nem tudom, jó néven vette-e”

1911. november 4. [részlet]:

„½ 11-kor elmentem villanyoson a Markó utczába a büntető bírósághoz, Wiener Sándor bíróhoz a Hekli-Bakó József házmester által emelt könnyű testi sértés ügyben; az öreg [a házmester] is megjött, Mari is, Wlassics is ott volt, elbeszélgettünk.

12-kor kerül reánk a sor, bemegyünk, a bíró felhívja a panaszost, adja elő panaszát, az öreg előadja, hogy pofon ütöttem, azt mondja a bíró – csak úgy, előzmény nélkül –: »magának ment?«, felel az öreg: »nincsen nekem semmi panaszom Lowetinszky úr ellen, csak elégtételt akarok«, – a bíró: »így hát eláll panaszától?«, Hekli: »nem, de elégtételt akarok, azt mondta Lowetinszky úr: egy pofon 5 frt.«; erre a bíró azt mondja: »hja, az kérdés, nem-e több, s akkor is a büntetéspénz az állampénztárba folyik be; hát eláll a panaszától?«; azt mondja az öreg: »hát én már a pofont elszenvedtem, de elégtételt akarok«; mindnyájan elkezdtünk nevetni, a bíró, a jegyzők, a hallgatóság, én is, Mari is, no meg az öreg is; azt mondja végül a bíró: »megelégszik a bocsánatkéréssel?«, mire az öreg igenlőleg felelt, megkérdezett a bíró, hogy hajlandó vagyok-e bocsánatot kérni, mire én loyálisan beismertem, hogy megbántottam, és azt mondtam: »bocsánatot kérek«;

kezeltünk az öreggel, s a balfenéken eltávoztunk mosolygós ábrázattal. Mari meg explikálta [kifejtette] az öregnek, hogy ennek mindnek csak Bözsi az oka, aztán még egyszer kezet fogva, elbúcsúztunk.”

Lowetinszky János József 1914. december 11-én feleségével, Marival leutazott Budapestről Kunszentmiklósra volt kollégájához és barátjához, Retkes Antihoz, hogy levágják a közösen megvásárolt 157 kilós hízót. Az alábbiakban a december 12-i jól sikerült disznóvágás, valamint a másnapi – nem zökkenőmentes – visszautazás részletei olvashatók.

1914. december 12.:

Szombat, az első disznóölésünk. Reggel már 4-kor nagy sürgés-forgás, Mari 6-kor felkelt, én még heverésztem, Mari nagy lelkendezve jött, hogy nézzek ki, hát a kertben magasan lobogó lángok között perzselték le a gyesznyócskáról a szőrt; én is felöltöztem, s mentem ki.

Balogh Imre volt a böllér – t.i. aki a hentesmunkát végzi –, Kelemen – akitől a disznót vettük -, segédek, no meg az öreg István és az asszonyok; én meg Anti néztük. Pörkölés után leöntöttük hideg vízzel, azután lemosták forró vízzel és éles késekkel vakarták – inkább hámozták – a disznóról a szőrt. Közben megjött Fábián hentesmester is, akinek leánya – Mariska – [a] mi fehér madarunkkal [a naplóíró fiatalon, 1909-ben elhunyt leányával] járt iskolába; az azután szétszedte szakszerűen a disznót, amelyet a baraczkfára kötelek segítségével hátsólábainál felhúztunk, kettéhasította, és kiszedte belőle a belső részeket, azután megmértük; lement „életre” [tiszteletdíjra] 27 kg, s oly remekül vágta ketté a disznót, hogy úgy a mi, mint Retkesék fele 65-65 kilogrammot nyomott.

Azután be a konyhába, ott Fábián szakszerűen szétszedte, kikerekítette a sonkákat, kivágta a karmanádlit [a sertésgerincet], és a továbbiakat reánk bízva, elment. Most azután Balogh és Mari leszedték a szalonnáról a húst, sortálták [szétválogatták] a húsneműeket, besózták a szalonnát s a füstölnivaló húsneműeket; időközben dél lett, Anti is hazajött persze, megreggeliztünk, Mari ugyancsak szedegette a jóféle papramorgót [pálinkát], én is bevettem egy kupiczát, s kávé után egy falatnyi sajtot bevéve, megittam reá két pohár bort, s néztem beszélgetve, hogy dolgoznak.

A kolbászhús kész levén, válogatva azt, megdaráltuk húsdarálóval, közben főzték a hurkának és a disznósajtnak való húsokat, meg a töltelékhez való rizsát; ebédlés, elbeszélgettünk, quaterkázás [borozgatás], én nem a legjobban érezve magamat, ledűltem egy órára a szobában, azután 4 tájt kimentem, a kolbász már meg volt töltve. Balogh előbb fokhagymát aprított finoman össze, azután fél liter forró vízbe beletett ehhez 1 kanál törött borsot, 1 kanál édes-, egy kanál erős paprikát, ezt összevegyítve a hústömeggel, alaposan megsózta, s az előbbi decoctumust [decoctumot, vagyis főzetet] reáöntötte, azt átgyúrta, megsózta, s beletöltötték az időközben megtisztított belekbe. A hurkatöltelék is meg volt vágva, azt is megtöltötték, azután a disznósajt mindenféle vagdalékával töltötték meg a gömböczöt, annak húsát előbb megfőzve, azután a kész gömböczöt főzték ki, miután előbb a hurka lett kifőzve, ezekután összeaprította Balogh a mireánk eső szalonnarészt, lett egy középszerű dézsával, a hájat Mari nem vágatta bele. Mennyi zsír, mennyi piszok, nem szeretem nézni az ilyet, Mari azonban elemében volt, s dolgozott nagy kedvvel, de estére kifáradt ő is. Fütyörésznek, a kutyának volt szüretje, meg a macskának, de hálásan is néztek reám.

7 után disznótoros vacsora, de keveset ettem csak, inkább a bor ízlett, s elbeszélgettünk, hallgattam Baloghnak – az ősmagyarnak – a beszédjét, s figyeltem az eszejárását; s érdekes, azt mondja többek közt, nem engedi Imre fiának a nősülést, mert gyenge, s így satnya ivadékai lesznek – nézd, nézd, hol üti fel a fejét a fajnemesítés; továbbá ágál az ellen, hogy a kisbirtok megoszlik a sok gyermek miatt – lám, lám, a kis magyar parasztnak az agyában a mágnás kaszt latifundiumos alapelvei, hiába: vér csak vér marad. 11 után már hangosabb kezdett lenni az ipse, mire bezártuk a mulatságot, elment. Utána fekvés, s nemsokára alvás.

A disznóölés eredménye 35 liter zsír – több is volt valamivel –, 2 ½ kilg háj, 8 hurka, 12 szál kolbász – ki kisebb, ki nagyobb –, egy disznósajt, egy főzet pofacsont, egy főzet kocsonyaféle, egy lapoczka, egy hátsósonka, és vagy 10-12 egyéb füstölnivaló hús, no meg 1 klg szalonnát füstöltettem; fizettünk a fél disznóért 102 koronát, de mindent számítva, utat is, benne lesz kilója átlag 157 fillérben [1 korona 57 fillérben], holott most a szalonna kilója 2 K 20 f, a zsír kilója 184 fillér, a sonka s a karmanadli persze drágább, s a kolbásznemű szintén. Megjegyzem, hogy a fűszerszámot [fűszereket], miegyebet Retkesék adták, értéke 1 K 20 f – azután meg fát, ami elfogyott 3 Korona értékű, az a rengeteg edény, ami ehhez kell; és hogy hát ezt Budapesten legfeljebb a legkülsőbb perifériákon lehetne elvégezni, és ott sem így, mint itt. Hála Istennek, hogy így sikerült.

Az idő gyönyörű, szép derült volt. Reggel deres, ködös, - 1 fok, esti 6-kor 6 fok volt. Még elfeledtem felemlíteni, hogy bélzsír is maradt vagy 1 ½ klgnyi s 2 kgnyi tepertő.

1914. december 13.:

Vasárnap. Reggel 8-ig nyújtózkodtam, kipihenve magamat, Mari 7-kor kelt, és nyomban nekiállt a zsírunkat olvasztani egy bográcsban és egy lábosban. Felkászálódva, kimentem én is, beszélgettünk, reggelizés, folyt a zsírolvasztás nagyban, hordogattam szorgalmasan a kútról a vizeket, teleöntöttük a vindelyt [a zsírosbödönt] zsírral és hideg vízbe tettük, hogy megfagyjon. Toilette, megterítettem, dél lett, mire a mi zsírunk ki lett olvasztva. Anti is hazajött, megebédeltünk, quaterkázás, azután megkérdeztük, mivel tartozunk, s kifizetett Mari 102 koronát mint a fél disznó járandóságát [árát], és így el vagyunk jó időre látva elemózsiával. Vittünk le [Retkeséknek ajándékba Budapestről] 2 klg kávét, naptárt, gesztenyét, szivart, czigarettát. Anti 2-kor bement a hivatalba, megköszöntük a szívességét, azután elbeszélgettünk. Retkesné csomagolt, adott mákot, tojást, tejfelt, túrót, tejet, almát, 2 csirkét, hát mit lehetne többet; leheveredtem kissé, 4-re felöltöztünk, megbeszéltük a pulyka elhozatala dolgát, s ¼ 5-kor elindultunk az állomásra.

¾ 5-re odaértünk, s vártuk a vonatot, amint ott várunk, bejön egy katonavonat katonákkal a Jiceni [Jičíni] 74-ik gyalogezred egy százada volt, csupa csehek, útbaigazítottam őket a vendéglőbe, ahol ez a zsivány Fleischer [a vendéglős] 24 fillért kért egy pohár sörért; elmondotta egyikük, hogy vannak köztük olyanok, akiket a készenlét fogott le, mert eltörték a fegyverüket, s megtagadták a szolgálatot, s most viszik őket le a harczba; hm, szép kis banda, úgy-e a finom „Sokol”-izmus mit eredményezett.

A vonatunk 5.20 helyett 7.45-kor indult meg nagy keservesen, tele zsúfolva, alig bírtam felrakni a holminkat; a jegyemet hazáig sem lyukasztották át. Laczházáig künn álldogáltam [a folyosón], azután beülhettem. A vonat minduntalan meg kellett hogy várja a Budapestről jövő teher- és katona- meg vörös keresztes vonatokat, az utasok ismételték, hogy Aranydovácnál nagy vereséget szenvedtünk, s Valjevó ismét a szerbek kezén volna, szép kis história, lehetnek odalenn, és most nyakra-főre küldik le a katonaságot, újonczot keverve reservistával [tartalékossal] kiköszörülendő a csorbát. Finom kis hadvezetőség ez, mondhatom, még a készet is kiereszti a mafla kezéből.

Nagy nehezen 10-re beértünk Keletire [a Keleti pályaudvarba], jön egy emeritált [kiérdemesült] vigécz-forma zsidó atyafi, és „utat”, „utat” követel magának; gondolom, „majd vársz, zsidó, amíg leszállok”; kisül, hogy ez az alak orvos, s azt nézte, nincs-e közöttünk cholerás; hát én honnan tudjam, hogy orvos, ha semmiféle ismertető jele nincsen, sem nem szól; az ipse visszament, s azt mondja, „jó, akkor itt maradunk”, s egy rendőrt állít a kocsi elé; én sem voltam rest, és szépen átmentem a másik kocsiba, ott leszálltunk; a rendőr kérdezi: „ebben a kocsiban jöttek?”, játszom a simplicismust, hogy Kunszentmiklósról jövök, „de mondja, ebben a kocsiban?”, „persze”, mondok, „ebben”; megszagoltam a pecsenyét, hogy az orvos rajtam akarja a bosszúját tölteni, így hát eliszkireltem a holmimat, megvámoltatva a megvámolandókat; villamoson el Hantzmannékig, s onnan haza.

Otthon a fiatalok [az albérlők] megvoltak; Szodoray hozott egy üveg pálinkát, más nem keresett; vetkőzés, Mari nyomban hozzálátott a hozottak ki- és elrakásához, én meg rendet csináltam. ¼ 12 lett, mire az Isten áldása s fáradtságunk gyümölcse el volt helyezve. Fekvés (K), azután alvás.

Az idő komor, borult, egész nap esett az eső, hol többé, hol kevésbé, olyan volt mint egy octóberi nap; reggel 4 f, esti 10-kor 5 f volt.

Az alábbi naplórészletben Lowetinszky János József egy "békebeli" budapesti tömegtüntetésről, az 1912-es "vérvörös csütörtökről" számol be, ahol a munkások általános választójogot, valamint a parlamenti ellenzéket erőszakosan megtörni készülő miniszterelnök távozását követelték.

1912.05.23. [részlet]:

[…] Dolgozgatás. Engel tb. f. ügyész betelefonált, hogy nem jöhet be a hivatalba, mert a katonaság nem engedi ki a lakásból – a Váczi körút 57. sz. a. lakik, s hogy a Váczi körúton véres zavargás van […]

rémhírek kavarognak városszerte, a tüntetők villamoskocsikat borítanak fel, az ablakait bezúzzák, az alkalmazottakat kényszerítik a kocsik elhagyására, a legnagyobb harcz állítólag a parlament körül folyik, s katonaság és rendőrség működik ? közre a rend ??! helyreállításán, szép kis helyzet, de hát nem csoda, maroknyi 100.000 ember kényelme[ért] és jólétéért nem lehet lenyűgözni 20.000.000 embert s kizárni jogaiból; legalább tudomásul veszik, hogy a nép mozog és tetterős. […]

Szabó invitált Weiszhez, le is mentem, megittunk 2-2- pohár sört, azután elmentünk megnézni a délelőtti csatateret; az üzletek redőnyei mindenütt lebocsájtva a Károly körúton, Váczi útra fel, az Alkotmány utczáig mentünk, onnan a Szabadság téren át, bementünk Nemcsák vendéglőjébe, ott megittunk 3-3- pohár sört;

az utakon huszár- és lovas rendőrpatroullok járnak kivont karddal, a Bazilikánál vadászok tanyáztak, a parlamenthez vezető utakon katona- és rendőrkordon állt, az országház előtt egy escardon huszár állt a lovai mellett, a gyalogosok meg gúlába rakott fegyverek mellett, szóval harczias jellege volt a városnak; a főbb utak mentén az úttest tele volt vastag üvegszilánkokkal, a villamosok betört ablakainak maradványai;

hír szerint a Szabadság téren volt a tüntetés a legnagyobb, s a rend- ? őrök ? barbár módon kegyetlenkedtek, karddal vagdalkoztak, lőttek, s többnyire asszonyokat s gyermekeket insultáltak, a között halott állítólag 7 volna s 169 súlyos sebesült, s nagy sereg embert tartoztattak le; s mindezt miért?

Innen elmentünk a Király utczába a Pilseni sörcsarnokba s megittunk 3-3 pohár sört s vitatkoztunk. Innen kihajttattunk Schmidthez, az utczák mindenütt tele izgatott néppel, mely nyüzsgött, mint a felbolygatott hangyaboly […]

elmentünk haza, a házmesterek kötelezve voltak a kapunál maradni egész éjjel s idegent be nem ereszteni. […] mi még sétáltunk egyet, megdöbbentő volt, amint a világítatlan utczák néma csendjébe belevegyült egy-egy betört üvegablak csörömpölése. […]

A naplóíró Lowetinszky János József (1866–1935), rendszeresen járt fürdőbe – sorkatonai szolgálata alatt igen gyakran, de később is évente legalább néhány alkalommal [lásd itt].
Az alábbi naplóbejegyzés azt az alkalmat örökíti meg, amikor a naplóíró életében először felkereste a Széchenyi fürdőt.

1916.02.05.:

Reggel 7-kor fel, rendezkedés, toilette, testgyakorlatok, felöltözve, reggelizés, villamoson be a hivatalba [Pest-Pilis-Solt-kiskun vármegye hivatalába], dolgozgatás. Torkos Pista sopánkodott, illetve még kuruczkodott is, hogy Kajnár meg ő felmondották a lakásokat a Baross utczai házban, s előbbinek lakását Wlassics vette ki, az öreg azt mondja még, „sokat tudnám én neked arról beszélni”, czélozva arra, hogy az én felmondási esetemre, törődött vele a fene már most.

Székely Berti nem jött be, Kónya ezt felhasználta, s 11-kor eltűnt. Visky igen járt-kelt, kisült, hogy Ujfalussy a délelőttön át kolofonnal tisztította a hivatalt, de jó dolga van. Folyt a munka, úgy ahogy.

¾ 2-kor tisztolkodás, megebédeltem a magammal hozottból, azután villamoson ki a Széchényi [sic] fürdőbe, meg kell már néznem, hogy ítéletet mondhassak, ha valaki kérdezi;

be az olcsóbb gőzfürdőbe, kellemetlen már az, hogy nincsenek cabinettek [kabinok]; hajnyíratás és borotválkozás;

az előfürdőben lemosakodva, a …hoz jöttem, egyik felén a 40 fokos artézi víz, melyről itteni napos vendégek azt mondották, hogy máskor sokkal melegebb, én meg alig vártam kipróbálni; fokozatosan mentem bele, de el is bágyasztott, azután az ugyanazon helyiségben, de a túlsó medenczébe mentem, a 24 fokos medenczébe hűtőzni [lehűlni]; innen a gőzkamrába, egy kis túlfűtött lyuk, ki is mentem hamar a hideg dörzsölő kamrába, amely ellentét eszembe juttatta, hogy az ember egyik tagjában idehozza a csúzt kikergetni, s itt megszerzi a köszvényt egész testére;

na, de végigdörzsölt egy ipse, lemosakodtam, még belementem kissé a langyosba, de sehogy sem éreztem magam jól; a zuhanyok hol meleg, hol hideg vizet adtak, tehát fokozatos lehűlésről szó sem lehetett, így kibújtam a hideg, magas hallba, ott letörültek, a tyúkszemvágó kegyeskedett körmeimet levágni, mire felöltöztem, s a ligeten át hazaballagtam;

igaz, hogy 1 korona a fürdés-óra, dörzsölés[sel] és tyúkszemvágással, s 60 fillér a hajnyíratás és borotválkozás, s borravalót tilos a személyzetnek elfogadni, de igaz az is, hogy a kiszolgálás olyan is; a személyzet mind úgy mozog, mint valami spanyol grand [előkelőség], kimérten, lassan, s fővárosi intézményről lévén szó, van belőle quantum satis [amennyi kell], csak úgy lézengenek; érni az egész fürdőnek csak a gyógyerejű vize ér valamit, úgy is éreztem magam tőle, mint egy háromnapos fiatal anya;

útközben néztem: a fürdő már 3 éve át van adva a forgalomnak, de az építkezési törmelék és szemét még szépen körülpalánkolva hever körülötte; egyik oldalon fény, pompa, hivalkodás, a másikon szemét, piszok, s ezt nevezi a főváros hygéniának, s hivalkodik vele, hogy van „thermal” fürdője; egyébként a fürdő vakolása azt a benyomást kelti, hogy már 50 esztendős az épület; hja, fővárosi gazdálkodás.

Reggel bejövet beszéltem Kanyonrekkal, azt mondja, hogy Kertész Viktor csukaszürkébe [bakaruhába] öltözve 2 hete elment a menetszázaddal, lefogyott a nagy poczakja.

Vetkőzés, beszélgetés. Mari [a naplóíró felesége] elment a piaczra lóhúst vásárolni, mert ilyenkor jön a friss hús, én meg rendeztem a naplóimat. Végeztével kávézás, heverés, olvasgatás.

Hát a Széchényi fürdőből nem kérek többet, maradok a megszokott Rácz fürdőnél, ha 18 fillérrel többe is kerül is a villanyossal [a villamosjegy árával], de nincs oly kevert népe, s legalább rendes a kiszolgálás.

Azt mondja ma Rácz Gyurka, hogy öccse a kispesti járási írnoktól nyert értesülése szerint a 48, 49 és 50 éveseket február 28-ára, a 43, 44, 45, 46 és 47 éveseket február 29-re hívják be, a rendelet már ott is van a fővárosi hivatalokban.

Mari megvarrogatta a vastag téli ingem új nyakát, és kézdőket illesztve bele. ½ 10-kor fekvés, s nemsokára alvás.

Az idő komor, borult, ködös, de nem nyirkos, hanem amolyan télies friss; reggel 3 f, d.u. 2-kor fagypont, esti 10-kor – 1 f volt.

A naplóíró Lowetinszky János József (1866-1935) és felesége, Mari színházba is járt. 1932 februárjában a mai Új Színház épületében működő Kamaraszínházat keresték fel a Paulay Ede utcában.

1932.02.01.:

Gyertyaszentelő. Kedd.

Reggel ½ 8-kor ébredtem, enyhén megizzadva. Heverés, olvasgatás. Mari kiment Keleti p.udvarra tojásokért.

Úgy ¾ 10-kor beállít Kirchner Bandi, beszélgetés, azt mondja, hogy a tisztek brutálisan bánnak a legénységgel, úgy látszik, még mindig „Drill”, és nem „Erziehung”, amint azt Orth Jancsi, a volt János főherczeg vagy negyven évvel ezelőtt már ajánlott; úgy látom, úgy vagyunk, hogy a rosszat nem feledjük, és a jót nem tanuljuk, ami baj. Mari hazajött, a fiú feszelgett [feszengett], mint olyan valaki, aki akarna valamit, de nem tudja, hogyan kezdjen bele, végül elment; hát utóvégre nem rendezkedhetünk be arra, hogy akárki jön, mind végigkínáljuk, anélkül is elég a darazsunk.

½ 11-kor fel, rendezkedés, reggelizés, elmosogattam az edényt. Mari rendet csinált, szellőztetett, és a húst sütötte. Toilette, testgyakorlatok, elláttam a verebeket. ½ 3-kor ebédlés, elmosogattunk, befűtöttünk; heverés, olvasgatás, alvás. Mari toilettet végzett és öltözködött. 5 után Farkas Jenő volt itt, beszélgetés. 6-kor elment.

Felöltözve, ½ 7-kor elsétáltunk a Paulay Ede utczai kamaraszínházhoz, ott az emeleti 6. sz. páholy 1. és 2-ik székét foglaltuk el.

A színház kicsiny, intim jellegű, elég jó benyomást keltő, meg is telt szépen; a páholyokban egy pap vezetésével öt „Ludovicás” „stiffli” is hevült a látottak[ért] és hallottakért. Sz. [helyesen: Zs.] Tüdős Klára magyar nótás képe, a „Gyöngykaláris” ment.

A czímszerepet Bajor Gizi Játszotta, művésziesen, bár gyengécske hanggal, amelyet a zene túlszárnyalt, de alakítása kitűnő volt a „verbunkos” szeretőjét sirató falusi leányka, az „andalgó” papkisanya és a „kesergő” czigányleány szerepében, az utóbbiba[n] táncza gyönyörű volt.

Nagyszerűen ropta a toborzót Matányi Árpád [helyesen: Antal], a káplár, Abonyi Géza érzelmesen a diák, és Cs. Aczél Ilona nagyszerűen a tiszteletesné asszony szerepében. Régen feledésbe merült dallamok keltek emlékeimben életre, Lavotta serenádja poeticus volt, Csermák és Bihari motívumai s zenéje elevenedett fel, dörgő tapsvihar jutalmazta a szereplőket a szép számú közönség részéről.

A Kamaraszínház két utolsó produkciója  két különböző irányban stílusváltást képviselt. Kétségtelenül meglévő értékeik ellenére a későbbi dráma- és színháztörténetek valószínűleg politikai okokból méltatlanul elutasították őket. A Gyöngykaláris (1932. január 23.) szcenáriumát a sokoldalú Zsindelyné Tüdős Klára írta. A mű három része Verbunkos, Andalgó, Kesergő 1810-ben, 1830-ban, illetve 1850-ben játszódott. A színjáték zenéjét Molnár Imre népdalgyűjtését felhasználva Losonczy Dezső és Nádor Mihály állította össze. A rendezést Hevesi Sándor vállalta. Alaptalanul minősítették álnépiesnek, később gyöngyösbokrétásnak. (forrás)

A bár kicsiny zenekar igen szépen oldotta meg a feladatát. A díszletek tűrhetők, a jelmezek decens, magyaros volta szinte üdítően hatott ebben a mai, meztelenségben tobzódó színházi világban. A hazafias vonatkozásoknál szinte [szintén] vastapsok voltak.

Mari láthatólag élvezte a színjátékot, és én meghatott gyönyörűséggel frissítettem fel a gyermekkoromban magamba szívott melódiákat. 10-kor befejezték.

A nagykörúton át elmentünk a nemrég a Munkás és Huszár utczák sarkán szegedi mintára alakított és megnyitott „Haggi” [Hági] sörözőbe.

Mari két korsó[val], én meg két pohárral ittunk meg, beszélgetés; már kijöttünk, [mikor] hóvihar seperte végig a várost

Villamoson el, haza [VII. Thököly út 37.], ½ 12 lett, mire hazaértünk. Vetkőzés.

Az idő d.e. derült, szeles, d.u. borult, éjjel hóvihar. Reggel 2 fok, d.u. 2-kor 6 fok, éjfélkor 2 fok.

Tragédia a VII. kerületben, öngyilkossági kísérlet Mihálkáéknál 1900-ban. Mari, a naplóíró Lowetinszky János József felesége sietett először a szomszédságban lakó, életének önkezével véget vetni akaró Róza asszonyhoz. Az alábbiakban a drámai esemény lefolyását, valamint az azt követő napok fejleményeit olvashatjuk.

1900. január 3. [részlet]:

[…] El, haza, Mari otthon [VII. Garay utca 45.] majdnem magánkívül főzött; Mihálkáné ír neki pár sort, hogy gyermekeit, míg temetése meglesz, tartsa nálunk, ez [Mari] átszalad [Mihálkáékhoz, a VII. Cserhát utca 14. alá], hát a boldogtalan [Mihálkáné] gyufaoldatot ivott;

1854-től 1894-ig csak Bécsben 6522 öngyilkos halt meg úgy, hogy gyufaoldatot ivott (forrás);

Lowetinszky anyja is gyufaoldattal ölte meg magát 1881-ben (lásd itt).

ez [Mari] orvosért szalad, valami dr. Csányi [vsz. Csányi Aladár], az azt feleli, dolga van sürgős, s ma nem mehet el; no, ez a válasz nekem kellett volna. Szerencsére eszébe jutott tejet itatni vele, mire kihányta szegény a gyufaoldatot, s hasmenést is kapva, ez könnyített rajta, de azért félrebeszél s beteg;

sajnálom őt, de elítélem, mert gyermekeire nem gondolt, ha bármi bántja is, szegény kicsikéket nem szabad elhagynia, míg egy csöpp élet van benne.

Hamarosan megebédeltünk, segítettem rendet csinálni, azután Mari átment, víve magával a gyermekeknek ételt. Én Margitát [a naplóíróék 6 éves lányát] elhelyeztem Marosiéknál [Marosi József, postás, VII. Garay utca 45.], czukrot, diót etc. adva az egész gyermekhadnak, azzal el, borotválkozni, feljövet beadtam a kulcsot Marosiékhoz, s siettem a testületbe [a Budapest Székesfővárosi Szobafestő, Címfestő, Mázoló, Aranyozó és Fényező Ipartestületbe, ahol jegyzőként dolgozott másodállásban Lowetinszky].

[…] 8-kor vége lett az ülésnek, siettem el, Mihálkáékhoz, ott persze nagy felfordulás volt. Mihálka hazajött, Mari szerint úgy nyilatkozott, „bár fekve maradt volna az ágyon [felesége], amikor odadűlt, úgyis vénebb, mint én”; no, ez brutális nyilatkozat, mondhatom. Az asszony önkívületben van, ami természetes ilyen állapotban; szegény, ha bármit hibázott is, meg lehet neki bocsájtani.

A naplóíró így mutatta be Mihálkát az 1920-as években írt visszaemlékezésében:

Mihálka László postafőtiszt
Rendes, családját kedvelő, nagy ritkán, de akkor alaposan a hámból kirúgó, máramaros megyei jó családból való ember, hihetetlenül gyáva. Egy alkalommal lakásukban egér zöröghetett, úgy, hogy felzavarta őket, noszogatta a feleségét: „eridj előre, Róza, a lámpával, majd én jövök utánad”, sokat bosszantottuk vele.

Egyebekben correct úriember és gavallér, nem sajnálta, ha volt pénze. Hosszas időkig tartó összeköttetésben állottunk, különösen gyermekeink révén, de mi fehér madarunk elhunyván, lassan-lassan felbomlott a barátság.

Felesége meghalt, az öreg nem soká gondolkodott, hanem újból megnősült, elvéve egy nyugdíjas postáskisasszonyt, akivel elég boldogan éldegélt. 1926. év február elejéig, amikor is meghalt, s a rákoskeresztúri temetőben temettük el.

El haza, otthon elmondtam Marinak a délutáni [munkahelyi] eseményeket; szenet hoztunk fel, vetkőzve, beszélgetés az eseményről, mely, mint vettem észre, Marit nagyon megrendítette; vacsorálás, theázás, olvasgatás, 10 után fekvés, nemsokára alvást vártam, de soká henteregtem álmatlanul, veszem észre, hogy ha felizgatnak délután, este nem bírok aludni.

Az idő sáros, lanyha, ködös, czudar.

1900. január 4. [részlet]:

[…] 2-kor el Victorral, haza, beszélve s nevetve jóízűeket. Mari nem volt hon, át Mihálkáékhoz, ott volt [Mari] s főzött is azoknak; szegény gyermekek, különösen Terus [Mihálka Terus 1933.03.13-án még élt, lásd itt], szinte jól érezték magukat; Mihálkáné igen rosszul van, a férfi [férje] meg őrzi, orvos is volt nála, ki feljelentést akart tenni, de Mari lebeszélte róla.

Ebédlés, időztem egy kissé, 3 előtt elmentem Samodayhoz, akinek, úgy látszik, pásztoróráját zavartam meg, mert mielőtt beeresztettek volna, szörnyen öltözködtek; kis ideig időztem, megkérve, hogy hozzon nekünk valamit, mit megígért, pénz átadtam neki.

[…] 8-kor el, Mihálkáékhoz, beszélgetés, borozás, az asszony még rosszul van, az ember [a férj] meg van rémülve, mert az orvos azon nyargal, hogy feljelentést kell tenni a rendőrségnél, amitől fél, hogy feltűnés lesz, amiben igaza van.

El, haza, otthon befűtöttünk, vetkőzés, Margita nyomban el is aludt, mi Marival egy kicsit összezördültünk, mert folyton és mindig szimatolódzik [a naplóíró nőügyei után]. Vacsorálás, olvastam kissé, aztán fekvés, nemsokára alvás.

Az idő ködös, locspocs s sáros, nem igen hideg.

1900. január 5. [részlet]:

[…] 2-kor el Mihálkáékhoz, ott várt reám a malacz, melyet [Samoday] Jancsi hozott, elvittem haza, azzal vissza [Mihálkáékhoz], ebédlés, Mihálkáné már jobban van, eszik, iszik, de még fekszik. Beszélgetés, megvártam, míg Mari rendet csinált, azzal el, haza, félig előkészítettem holnapra;

leöltük a malaczot, a kis disznó eltörte a nagy uborkás üveget, valahogy kiszabadulva a kufer háta mögül; el a testületbe […]

Mariért el kellett mennem Mihálkáékhoz, onnan haza, otthon vetkőzés, ruha- s czipőtisztítás, előkészületek holnapra, nagy mosdás, vacsorálás, fekvés (K 2), azután alvás.

Az idő derültes s lanyha.

1900. január 6. [részlet]:

[…] 12-kor el Victorral, haza, útközben egy csinos nőt üldöztünk, de én nem vittem a dolgot túlságosan.

„a gázlámpa alá áll és elkezd hányni, csak úgy dől belőle a szesz, közbe bele-bele kapkod a kiömlő sugárba” – a naplóíró jellemzése Victorról, azaz Kertész Győzőről; bővebben lásd itt.

Otthon, letéve a köpönyegem, el, borotválkozni, azután fel, s hozzáláttunk az ebédléshez, mely hatalmas volt, leves, malaczpecsenye quantum satis [’amennyi elég’], rizsfelfúvott szedercompóttal, bor, desszert; jóllakva, heverés, olvasgatás, alvás.

4 után fel, toilette, s elmentünk Mihálkáékhoz, ott én Mihálkával leültünk schachozni [sakkozni], vagy 8 parthiból én nyertem 5-öt, közte egy gyönyörűt, 8-ik húzásra mattot adtam; theázás, az asszonyok benn pletykáltak.

½ 10 után el, haza, otthon vetkőzés, vacsorálás. Mihálka egy rengeteg papucshős, még egy pohár bor adhatásáért is engedélyt kellett kérni nejétől, no, ez nekem kellene. 10 után fekvés.

Az idő derültes, kissé fagyos.

Lowetinszky János József 1892-ben került Horvátországba, miután két hónap után megszűnt viszony a szentendrei HÉV-nél, ahol kalauz volt. 1893 márciusától néhány hónapig Zágrábban volt állomásfelvigyázó-gyakornok a Déli Vasútnál, majd szeptembertől nyolc hónapon keresztül távírászként dolgozott a MÁV-nál a Zágráb megyei Sunja város vasútállomásán. A több mint egy évig tartó kényszerű horvátországi kitérő 1893 májusáig tartott, amikor is végre visszatérhetett Magyarországra, ugyanis kinevezték távírásszá a budapesti Keleti pályaudvarra.

Az alábbi naplóbejegyzések a sunjai kollégáktól és szeretőktől való búcsúzkodást, a visszautat, valamint a budapesti lakáskeresés izgalmait örökítik meg.

1893. május 2.:

Kedd. Felébredtem ugyan korán, de ismét elaludtam, 8 után fel, testgyakorlatok, rendezgetés, tisztolkodás, Gärtnernét secáltam, felöltözve, el, reggelizés, azután felügyeltem a munkálkodására Fureknek, elbúcsúztam Majur[tól] és Volinjatól, [a] távírdán sajnálkozásuknak adtak kifejezést. Segítettem dolgozni.

Azután haza, befejezve a csomagolást, vissza az irodába, s naplóim rendeztem. Kostajnica küldi a dohányt is, így hát a „rü[c]kzug” megfelel a strategika szabályainak és egész correct lesz, hála Istennek, 8 hónapot töltöttem itt ebben az áristomban, most legalább ismét szeretett Pestemre juthatok vissza.

Druzsbaczky hallomás szerint a feleségével kéreti Zü-nél az áthelyezését, persze kényelmesebb a szoknya ránczai mögül harczolni az élet viszontagságaival. Ebédlés, elbúcsúztam Bellosevicéktől, Jancsi az útra jó szilvóriumot adott; haza, otthon tisztolkodás, s elrendezve az elvivendőket is, becsomagolva, kaptam magam s elbúcsúztam Gärtnerétől, ha nem lett volna azon nehány forró csók, amelyet váltottunk, bizony Isten, nem is hittem volna, hogy viszonyunk volt, oly banálisan ment végbe a búcsúzásunk.

Gärtnerné Róza - a naplóíró vasúti kollégájának felesége - meghódításának állomásai (részletek a naplóból):

„én a csinos asszonykával [Gärtnernével] magam maradva, közönyös dolgokról beszélgettünk, pedig azt hiszem ő is, én is másról jobb szerettünk volna beszélni, néha-néha összetalálkoztak szemeink, s ugyancsak hányták a szikrákat, még azt hiszem, tűzbe találunk jönni adandó alkalommal.” (1893.01.14.)

„az asszonykával pedig villamos áramot fejlesztettünk a lábaink[kal], könyökeink[kel] és szemeinkkel. A férjnek [Gärtnernek] ki kellett mennie a vonathoz ezalatt én az asszonykát kezdtem puhatolni, amint veszem észre, alakalom adtán hajlani fog a szép szóra, ezen kellemes foglalkozás közben Gaertner érkezte zavart.” (1893.01.25.)

„Beszélgetés, kártyázás, theázás, ennek [Gärtnernek] ki kellett mennie, én rohamot indítottam, actioba léptek az összes ostromló szerek, kérés, csók, míg végre az erőt is igénybe kellett vennem, ellenkezett ugyan kissé, rövid ostrom rajt, enyém lett /K./ Rendbe hozom öltözékeinket, egy csomó szemrehányást vállalva magamra, mely azonban nem igen rosszallólag hangzott. A menyecske arczán mély pír ült, szemei phosphorescáltak, megbeszéltük a további magatartást, mire ez bejött, tovább kártyáztunk.” (1893.01.31.)

„Kezdtük lassan ismét neki melegedni, theázás, kártyázás. Róza ezt [férjét, Gärtnert] felküldte Jóskához, hogy az akar vele beszélni, míg az fenn volt ki is békültünk; milyen leleményes egy női fej, elküldte férjét vízért, de azért óhajomnak mégsem engedett; szerencsémre a lámpásból az olaj kiégett, s most ösztökélte, menjen olajért, míg szemei vágyakozva tüzeltek felém s ajkai remegtek a belső izgatottságtól, ez [Gärtner] elment olajért s mi félhomályban maradva, kéjes ölelésbe éreztük magunkat önfeledten /K/ rendbeszedve magunkat, ismét helyünkre ültünk ez megjött s világosságot csinált, kártyázás még” (1893.02.13.)

Dohányom megjött a többi holmihoz csatolva. Kész voltam az útra.

Baranekéktől is elbúcsúztam rövidesen, a főnöknétől egy csomó udvariasság[gal] s egy kézcsókkal váltottam meg magam, a kis Katicza szemeibe könnyek tolultak, azt hiszem, ennek a kicsikének esett a válás legnehezebben, váltig adogatta a búcsúcsókot.

Holmimat bevitettem a kocsiba, s az ajtót becsukattam. A munkások is a meghatottság jeleivel búcsúztak, kezem önkénytelenül nyúlt eme napbarnított alakok munka által durvított kezei felé, kik erőteljes szorítással köszönték meg az irántuk részemről tanúsított jóindulatot. Thény is szívélyesen búcsúzott, mintha a sajnálat kifejezését vehettem volna észre a különben mogorva vén medve arczában, mi szinte [szintén] jól esett.

Közeledvén az indulás ideje, Grodától búcsúztam el szívélyesen, mindketten meg voltunk hatva, azt hiszem, a válás mindkettőnknek nehezére esett. Ruganyos léptekkel siettem a kalauzkocsiban elfoglalt főnökhöz, s czeremonielle jelentettem neki, hogy távozom rendeltetési helyemre, s kezet szorítva, minden jókat kívánva elbúcsúztam.

Bellosevicshez beugorva, szintén adieut mondtam, az előtte levő omlettével teletömte a szájam, ez volt az utolsó sunjai falat.

Boérral beültünk végre, felhangzott a 3-ik jeladás, egy éles fütty, a vonat teste megrándul, s elindultam 8 havi vágyódás, honvágy után imádott hazámba, még egy búcsú-szalutumot téve azon állomásnak és bennlakóinak, ahol exiliumomat [száműzetésemet] kitölteni kellett; az utolsó, ki üdvözölt, Ivancic volt, Gärtner szintén meg volt hatva, szegény tatár!

Sem Druzsbaczky[tól], sem Apostolovictól nem búcsúztam el, legalább positiv tudatában vannak irántuk táplált érzelmeimnek. Boérnek megmagyaráztam, hogy miért tevém mindezt, mert körülbelül tudom, hogy alkalmilag szavaimnak visszhangja fog lenni.

Blinjski Kuton Boér[tól] és Wagmantól búcsúztam el, Capragon Breyer várt, beszállt hozzám a III-ad osztályba, beszélgetés; Sziszeken Hellmich várt, mindketten gratuláltak, beszélgetés, László és Potok is szívélyesen búcsúztak el tőlem. 4 után szívélyes búcsút véve, elbúcsúztunk.

Hellmich egy levelet adott, amelyet egy Kirsteiner nevű állomás-felvigyázó írt neki a czélból, hogy én cserélnék vele Hatvanba távírdai szolgálatra, nota bene, hogy csak azt kívánta, hogy fizessem meg neki a 30 frt átköltözködési átalányt.

Szundítottam egyet, azután a nyújtott, szép panorámát szemléltem még, feltűntek a Slemen felséges ormai, s beértem Zagrabiensisbe [Zágrábba].

A naplóíró vonatútja Sunjából (a térképrészlet jobb alsó sarkában) Zágrábba (a bal felső sarokban)

Strausz jött elébem, holmimat bevitettük a távírdába, hol Muraucsány is volt, beszélgetés; amint ott unalmaskodom (a 803-as 1 órát késett), eszembe jutott Sunját meghívni, Groda jelentkezett, még egyszer szívélyesen elbúcsúztunk, a távírdán sajnálkozásuknak adva kifejezést a tévedésért. Nemsokára jön Ficza, megörültünk, de a fiú midőn a hírt meghallotta, elszontyolodott, és izgatott lett, mintha én tehetnék arról, hogy Isten eláraszt jóságos kegyeivel; beszélgetés, majd Vass mutatta be jegyesét egy iruló-piruló kicsikét, együttesen el a „Locomotív” vendéglőbe, vacsorázás, poharazás.

Néhány nappal korábban is járt Zágrábban a naplóíró, akkor nem kollégákkal találkozott...

„Ballagtam magamban, míg egy bordélyházba benéztem, ott három leány vett körül, sörrel traktáltam őket s secáltam, hogy bármely nyelven kérdeztek, mindig mással feleltem, végre a legcsinosabbat elvittem magammal, alkudozás, a pénzem kevés volt már, végre megegyeztünk, vetkőzés, fekvés /K/, alvás, 3 tájott felköltöttek /K/, a kicsike tüzes volt, öltözés és el” (1893.04.27.)

Bajomi is odajött és a kis Leybold is ott volt, ki rendkívül megörült látásomnak, a fiúk folyton bohó stiklijeinkre emlékeztettek, amelyeket véghezvittünk; vissza a pályaudvarra, Ficzával a nősülésről néhány komoly szót váltottam, Szedmák hivatalnok is gratulált az áthelyezéshez; sétálgatás és beszélgetés, végre a beszálláshoz jeleztek, holmimat a fiúk berakták, még rövid pár perczig beszélgettünk, azután egy búcsúcsók Ficzával, egy hang [egyhangúan] Chaos üdvkívánatok, s megindult a vonat, míg én elmerengve tekintettem ki az elmaradozó hamvas szürke tájra.

Később útitársaim közül egy öreg asszony tűnt fel … /61 éves/, ki Jeruzsálemből – hol az izraelita hitközség költségén él – utazik haza Kolozsvárra gyermekeihez, ahonnan szürkehályog által megtámadott szemét operáltatni megy Bécsbe; csakugyan megható volt, midőn Istenbeni bizodalmának adott kifejezést, mely őt eddig megóvta s ezután is megóvandja; hatalmasabb ideig beszélgettünk, elmondotta ottani életmódját.

Kőrösön Groda bátyja után néztem, de biz az már haza ment volt. Ledűltem, s úgy mint múltkor, közvetlen 10 percczel a vonat indulása előtt ébredtem fel. Beszélgetés egy pikáns horvát kicsikével.

Az idő gyönyörű szép volt, még az ég is mosolygott egy szegény földi gyermek boldogságán, ki hazáját nem bírta elegendő gyorsasággal elérni, s lerázhatta végre az idegen szokások és nyelv béklyóját.

1893. május 3.:

Szerda. Végre meguntuk a trécselést, ledőltünk aludni egyet. 5 tájt fel, toilettet csináltunk s rendbe szedve magunkat, megindult a terefere. Utasok szálltak be különböző helyeken, később odaszorított a zaj egy gömbölyded fiatal práterkához, ki álmélkodásomra 40 évesnek vallotta magát; egy naiv kedély, ki még nem volt a fővárosban, elbeszélgettünk szépen Promontorig [Budafokig], ahol kiszállott.

Végre kidomborodott a szent Gellért-hegy, megláttam szép szülővárosom templomainak ismert aranyos kupoláit, örömteljes izgatottság vett rajtam erőt.

Ferenczvárosban [a ferencvárosi pályaudvaron] Eötvös szállt be hozzám, ki örömmel üdvözölt. Az öreg Pellet s Orbán is künn állottak s köszöntésem szívélyesen viszonozták.

Beszélgetés, „Su”-ban elbúcsúzva útitársaimtól, holmimat a ruhatárban letéteményezve, a rács mögül Franczinak vörös czifferblattja [arca] vigyorog felém örömteljesen, el hozzá haza, letéve a felesleges holmimat, megbeszélve a találkozás részleteit, el Sándor anyjához, ki örömmel üdvözölt s értesített, hogy Sándor dolgozik;

át a Fürdőbe [vsz. a Rudasba], hatalmasan kifürdőzve magam, villanyozás, torna, hidegvíz-kúra, borotválás s tyúkszemvágatás; ott ismét Eötvössel jöttem össze, ki felvilágosítást adott a Berecz-féle 50000 frtos sikkasztásról, melyet ugyanazon Berecz, ki velem „Su”-ból cserélni akart, bátyjával, Antallal – ki a Leszámítoló és Pénzváltó Banknál hivatalnok volt – követett el. Pragerhofban az idősebbet 18000 forinttal elfogták, míg a fiatalabb, Ede 30000 frttal kiszökött szerencsésen. Öltözés és busás baksist kiosztva, el, s a közeli vendéglőbe, megvártam Eötvöst, ki jó lakást ajánlott.

Csavargőzösön [kompon] át nagynénémhez, ki igen megörült jöttömnek, épp ma kelt fel betegágyából; rövid idő múlva el, s felkapva a lóvonatra [omnibuszra], a Kerepesi út 82. szám III. em. alatt megnéztük a szobát, melyben alig lehetett mozdulni, 8 frt; a lakással megbékéltem volna, hanem a lakásadónőnek oly visszataszító arcza volt, hogy megbántam, hogy 1 frt előleget adtam; el is mentem más után nézni, de biz az horribilis volt mindenütt, amit kértek érte; hónapos ágyat is néztem, azt sem találtam;

kezdett az eső esni, egy eszmém jött, beugrottam Samodayékhoz, hol Irma [egy]maga volt honn, előadva szándékom, oda nyilatkozott, hogy tudni ő nem tud, de esetleg nála találhatok lakást, amit el is fogadtam, rövidesen megalkudva, elmentem „Su”-ba, s kiváltottam a holmimat, s haza is vitettem; otthon aztán nekiálltam kirakni s elrakni mindent, 5 órára kész is voltam szerencsésen; tisztálkodva, elmentem lóvonattal a kávéházig, ahol Mikádó és Rieker volt, utóbbit ignoráltam. Mikádó átjött hozzám, beszélgetés, kávé[zás] s groggozás. 6 előtt el, s kiballagtunk Franczihoz, de még nem volt honn; Weimannét egy könnyed főhajtással üdvözöltem; apropos, már reggelizni is Wohlmutnál voltam, ki a régi üzletéből 1-én [május elsején] kihurczolkodott.

Haza, víve még a Franczinál felejtett tintatartót, vissza Franczihoz, ki már várt, elballagtunk Mikádó új lakásába a Fecske utczába, félpincze-lakás [szuterén] s ketten bírják.

Ermuny [?] örömmel üdvözölt, beszélgetés, 8 után el Franczival, lóvonatra ülve el a Dalszínház utczába Mari [a naplóíró menyasszonya, későbbi felesége] miatt, de az már onnan elment volt, megvártam, míg Franczi végzett egy liaisonjával [itt: szertőjével] a Teréz körúton, azután rohamlépésekkel a Rózsa utczába, s felküldtem Franczit Németékhez, onnan az Almásy térre utasítottak, oda is elmentünk, de szegény fiú nem talált semmit sem, erre már anélkül is dühös lévén, felmentem Németékhez, de azok sem mondhattak semmit sem mint amit mondtak, nem maradt más tennivalóm mint hazamenni, amit meg is tettem. Otthon beszélgetés, s nemsokára alvás.

Az idő változó, valóságos áprilisi nap volt, hol derült volt, hol esett.

Otthonszülés 1894-ben Budapesten. Az alábbi naplóbejegyzés a naplóíró Lowetinszky János József egyetlen gyermekének születését örökíti meg.

1894. január 15.:

Hétfő. Reggel 3 óra után Mari felkeltett, szegényre reájött a vajúdás, hol járt, hol feküdt, hol leguggolt, jó ideig tartott, míg az álmot szemeimből kiverhettem; segíteni nem tudva, reágyújtottam egy szigarettára, végre ¾ 6-kor bementem Samodaynéhez [a főbérlőhöz], s felkértem, menne el a szülésznőért.

El is ment, én meg úgy amint voltam, a szeneshez néztem, de még nem volt nyitva, visszamentem, befűtöttem a szobában, Irma [Samodayné] is visszajött, szegény Mari igen rosszul érezte magát, alig lehetett vele bírni; végre 7 után megjött a szülésznő, künn is tüzet gyújtottam, ahogy a szenes a fát meghozta.

Hordtam a vizet, nyargaltam, egész beleizzadtam, 8 óra 25 p[erc]kor fokozottabb jajgatás hallatszott a szobából, aztán egy sikoly, s reá gyermeksírás hangja, melyeknek Ami [a naplóíró kutyája] élénken accompagnált [kíséretet adott].

Isten segedelmével tehát az aprólék világra jött, úgy ő, mint anyja a viszonyokhoz képest egészségesek. Hát bizony nem nevem továbbviselője, hanem kis leány lett, no, de sebaj, az is Isten áldása.

A szülésznő 10-re rendben volt. Nekem még el kellett mennem Nagynéhez ingecskét s fáslit kérni. Nagyné is jött, Mama [Samoday Eszti?] is átment, erre aztán hozzáláttam a rendcsináláshoz, reggelizés, mosogatás, rámolgatás, aztán theát főztem a kicsinek s Marinak, végre az ebédemet melegítettem fel, toilette, előbb azonban, hogy Nagyné itt volt, felöltöztem, s bementem Lachnit főnökhöz s dispenzácziót [eltávozást] kértem, mit meg is adott, bementem ezt tudatni a fiúkkal, fel Üb-be, beszélgetés, s az orvoshoz, de ott sokan levén, haza;

otthon megebédelve, 3 után Mari utófájdalmakat kapott, de a szülésznő jött, s segített rajta, addig én Mama magyarázgatását hallgattam. Visszamenet – Nagyné s [Nagy] Béla is ott voltak – jöttek az öregek [a naplóíró pesti nagynénje és nagybátyja: Lowetinszky Anna és Józsa Márton], bemutattam nekik családunk legifjabb sarjadékát, minek néném láthatólag örült. Nagybátyám reservált [visszafogott] magaviseletet tanúsított, azt hiszem, vallásos elfogultságból eredt, oktondi beszélgetés; midőn elmentek, elkísértem őket a lóvonatig [az omnibuszig], vissza Mama bejött, s miután volt itt valaki, elmentem Csillagékhoz, hol csak az öreget találtam, értesítve őt, nemsokára el.

Elfelejtettem említeni, hogy délután még beugrottam Irmával [Samodaynével] a consumba [az áruházba] bevásárolni, s el is hoztuk azt mindjárt. Ami mind a két utamban kísért.

Csillagéktól elmentem [Papp] Sándorért, ki jött is, de nem szóltam neki semmit sem az egész úton. Otthon Marira színleg reászóltam, hogy már megint fekszik, azután tetettem, mintha most látnám először az aprólékot, amire azután elhűlt, s örült is [Sándor], hogy Mari már túl van a bajon, biz én magam is.

Beszélgetés, thea-, tejmelegítés, magamnak is főztem. Sándor 10 tájt ment el, ezek is elmentek haza. Vacsorázás, thea, miben Ami is részesült, egész meg van szegény kutya a gyereksírással zavarodva.

Azután megcsináltam a fekvőhelyet, a szőnyegeket s szalmazsákot, etc. ily holmit összehordva, asztalt Marihoz tolva, csináltam egy helyi telephon[t], oly formán, hogy a zsineg egyik vége lábamhoz, másik vége Marihoz közel volt erősítve. Fekvés, Ami mellém.

Az idő borús, nyirkos, nyirkos, hideg volt, egész nap hópelyhek szállingóztak.

Alvás, ugyancsak ki voltam fáradva a sok ugrálástól.

[A naplóíró Marival és a kilencéves Margitkával]

1891. augusztus 22.:

Szombat. Reggel ¾ 7-kor fel, sietve öltözés, rendezkedés, csomagot összeszedve, el, lóvonaton a Szikszaiig, s onnan csavargőzösön [kompon] át Budára, ott is sietve, mindent összeszedtünk s szaladólépésben a tabáni kikötőhöz; hajón ki Ó-Budára a HÉV-hez, elkéstünk.

Megnéztük a katholikus és református templomokat, a Flórián téri bejáratot és az újabb épületeket.

½ 11-kor a BHÉV-val Szt. Endrére, onnan – minek előtte jó borral felüdítettük magunkat és az út felől kérdezősködtünk – nekiindultunk.

Izbéghen a kabátokat levetettük, azután fáradalmas menet után, mely szép és vadregényes úton vezetett, hol többször tévedtünk el, s hol egyedüli vezérfonalunk az E.M.K.E. [MKE: Magyarországi Kárpátegyesület] kék és fehér színei voltak, kit fák[on] és köveken találtunk, nagyobbrészt azonban olyan helyen, ahol nem volt reá szükség.

2 óra 28 pkor értünk [Pilis-] Szt. László elé, ahol pihenőt tartva meg is ebédeltünk. 2 óra 58 pkor el, és nekivágtunk a visegrádi útnak ugyanazon fonállal. Szt. László nagyrészt magyarul is beszélő tótok által van lakva.

Az út innen is igen szép volt, különösen az erdőkkel borított hegyek szépek. Egy hegyről lefelé mentünk, amely igen hasonlított az adamsthali lejárathoz. Egy háznál vizet ittunk s toilettet csináltunk, s röviddel reá a Duna szélesen hömpölygő hullámait [pillantottuk meg], Visegrád felett 2 kmnyire értünk ki.

5 óra 5 pkor Visegrádon voltunk. ¾ 6-kor a Salamon toronynál, s onnan az érkező bécsi hajón Eszti alakját vettük ki, aki integetett kendőjével felénk, mit mi kalappal viszonoztunk; távcsővel volt csak lehetséges.

Azután egy hozzánk szegődött kutya kíséretében a Leopold úton feliramodtunk a szó szoros értelmében romokhoz [a várromhoz], felérve, Sanyi tervrajza szerint mindent megnéztünk, ami stimmelt is.

7 órára leértünk a N[agy]. Maros és Visegrád között közlekedő csavargőzöshöz;

azzal átkeltünk, és 8 óra 22 pkor a gyorsvonattal nekiindultunk fáradtan haza;

a vonat annyira tömve volt, hogy csak mint Mujkos Demeterék, felváltva ülhettünk kissé, 9 óra 27 pkor Pesten voltunk.

Villamosi [villamos], arra felülve, a Dohány utczáig mentünk, onnan haza; otthon mosdás, evés (tej), beszélgetés, fekvés, alvás.

Az idő igen szép volt, déltájt igen meleg, hatalmasan ki is izzadtam.

Lowetinszky János József 1893 szeptemberében kötött házasságot Fodor Marival. Egyetlen gyermekük, Margit („Margita”) 1894 márciusában látta meg a napvilágot. Lowetinszky sorozatos félrelépései nem kerülték el felesége figyelmét sem, és nem is hagyta szó nélkül.

A házasfelek közötti viták, féltékenységi jelentetek gyakran erőszakba torkollottak. Bár a válás gondolata mindkettőjükben többször felmerült, a férje által több ízben bántalmazott Mari végül a naplóíró mellett maradt, egészen annak haláláig.

Az alábbi naplórészletekben két év erőszakos, válással fenyegető családi kríziseit követhetjük végig a naplóíró szemszögéből.

A naplóíró Lowetinszky János József 1933 októberében meglátogatta a lebontásra ítélt Tabánt, és keserű búcsút vett a szeretett városrésztől, ahol fél évszázaddal azelőtt ifjúkorának egy részét töltötte. Élményeiről másnap cikket írt, amit el is vitt a „Magyarság” című napilap szerkesztőségéhez, az írás esetleges megjelenéséről azonban nem tudunk.

Az alábbiakban a naplóban rögzítetteken keresztül követhetjük végig az emlékek felidézését és a fájdalmas elválást a düledező sikátoroktól. A poszt végén Lowetinszky ezen a napon írt (szintén naplójában fennmaradt) Tabán-búcsúztató verse olvasható.

1933.10.02.:

Buta álmom volt, mintha nyomban Mari után, annak szeme láttára közösültem volna Szappanosnéval.

¾ 8-kor ébredtem, heverés, olvasgatás. Mari a felettünk lakó Takácsnéval szót váltott, hogy ne rázza a piszkos rongyait pont a mi ablakaink felett, mire ez a – nem tudni, honnan, és nem tudni, miért – ide menekült sluczka nem reagált; majd alkalmilag észre térítem.

Mari kirakta és tisztába húzta a fiúk [az albérlők] ágyneműjét. 9-kor fel, rendezkedés, reggelizés, elmosogattam az edényt. Szellőztetés, Mari rendet csinált, rendbe szedtem a levelezőlapokat. Toilette, testgyakorlatok, összeférczeltem az alsónadrágom repedéseit, olvasgatás.

½ 2-kor ebédelés, elmosogattunk, felöltöztem és villamoson elmentem a Rácz fürdőig, és onnan mentem búcsúzni a hajdan oly kedves és vidám Tabántól, amelyben kamaszkorom pár szép és gondtalan évét éltem át, és amely most a bontó csákány alá kerül.

A Hadnagy utcza balfele lerombolva.

A Kereszt téren – a ráczok hajdani temetője helyén – még áll a rácz kereszt,

a Fehér Sas téren a hajdani budai bírák kő „Pranger”-je [pellengér], amelyhez a deliquenseket [bűnösöket] kötözték.

Köröskörül félig lebontott öreg viskók, szanaszét a házfedélül szolgált szurkos papír, korhadt gerendák, szemétdombok, betört ablakok, roskadozó kapuk.

Itt-ott egy bánatos, gondterhelt arcz bámul a verőfényes tájba.

Elnéztem a Holdvilág utczába, csendes az utcza, közepén csergedező szennyvízzel, amely a kövekbe éles vágányt vájt magának az évszázadok alatt.

Festők és fényképezők szorgoskodnak minden pontján megörökíteni, amit még lehet.

A Kőműves- és Szabó utczán felkeczmeregtem a Naphegyre.

Istenem! hogy megváltozott ez a táj.

Felelevenült előttem Buda utolsó víg szürete 1883-ban, amikor itt pénzügyőr voltam [lásd itt]. Micsoda pezsgő élet volt itt akkor, Uram Teremtőm! Nehéz, rakott kocsikon vígan kaczarászó nép hozta a szőlőt, mustot. Ének- és tamburaszó, kurjongatás, lövöldözés; és ma kihalt, üres utczasorok, ványadt, roskadó léptű nép, és a temető csendje borul az egykor kedves, vidám városrészre.

Elszorult a szívem és bizony nedves lett a szemem ennek a döbbenetes, „sic transit gloria mundi” [’Így múlik el a világ dicsősége’] látványnak a hatására.

A 700 méteres új transversalis [átlós] úton, amely a volt Horgony utcza testén vonul végig, lementem a Döbrentey térre, s a parkon keresztül a „Hungária” forrás ivókútjához, és volt szívem a circa fél liternyi forrásvízért nyolcz fillért adni. Meg sem közelíti a régi ártézi forrásvíz ízét és hőfokát. Itt egy öregebb emberrel eltraccsolva, kissé pihentem.

Azután el a félig lerombolt Görög utczán, eltűnődtem a volt 1. sz. háznál, megismerve annak a szobának a körvonalait, ahol első permanens viszonyom tárgyát – Samoday Esztit – 1884-ben megkaptam [’közösültem vele’].

A Szarvas- (most Szebeny Antal-) tér bal felét már romba döntötték.

A Kereszt- [és] Árok utczák konganak az ürességtől és a léptek zajától.

És micsoda anyagból voltak ezek a házak építve, Te Jó Isten!, csupa nagydarab terméskő, tégla sehol. Lehet itt kő még Mátyás király palotájából is, de azzal kutya sem törődik.

Micsoda oktalan ész agyalhatta ki a Városházán, hogy pont télvíz előtt bolygassák meg az itt lakó szegény existentiák ezreit és raktározzák őket szükséglakásokba Pest legkülsőbb periphaeriáján? Ez lelketlenség és pénzpocsékolás.

És miféle városrendészeti politicus volt az, amely már harminc éve rebesgeti a Tabán lerombolását, és mégis alig öt-hat éve megengedte az otromba „Bethlen-udvar” megépítését. Hej! de kevés ésszel és előrelátással kormányozzák ezt a várost.

Fájó szívvel búcsúztam el ifjúkorom eme legkedvesebb s legvidámabb színhelyétől, a rácsos kapus, holdvilágos, tamburazengéstől hangos volt jó öreg Tabántól. Isten veled, jó öreg Tabán!

1890-ben az elzsidósodott szűkebb szülőhelyemet, a Terézvárost, 1894-ben boldog és szilaj gyermekkorom színterét, a Belvárost sirattam el, mikor nagyrészt csákány alá került. Valyon [sic] mit kell még ezután elsiratnom?

Villanyoson el, haza [VII. ker., Thököly út 37.]. Átöltözve, naplók rendezése, ami ugyancsak hosszú munka volt. Kávézás, olvasgatás. Marosiné is megszabadult a zsidó bagagejától [bagázsijától, itt: albérlőjétől] – Steintől –, akik öreg este költöztek ki. 10-kor fekvés, alvás.

Az idő szép, derült, bánatosan őszies. Reggel 12 f, d.u. 2-kor 19 f, esti 10-kor 14 f volt.

„Áll még a Tabán és őrzi a régi jó idők hangulatát” (filmhíradó 1931-ből)

„Az elmúlásra ítélt Tabánban” (filmhíradó 1933-ból)

Isten veled, jó öreg Tabán,
kinek napsugár volt minden táján.
Kitetted utczára, ablakba mindenedet,
kaczajod, éneked és arany szívedet.
Jó öreg Tabán, Isten veled,
Isten veled!

 

írta: Lowetinszky János József (1933.10.02.)